A romantika jellemzői az európai irodalomban
A 18. század vége megvalósítani látszott a filozófusok álmát:a francia forradalom és az ipari forradalom létrehozták a modern polgári társadalmat.Az eredmény azonban messze volt a tökéletes törvényesség és szabadság “világpolgári állapotától.” A létrejött új világ nem váltotta be az elképzelt reményeket. (Fokozódó munkamegosztás,embertelenné váló életkörülmények).
Az 1790-es évek fiataljainak nem kellett ez a valóság, mely egyre ellenségesebb, és bonyolultabb lett, így egyre nehezebb a megfelelő művészi forma megtalálása. A művészi forma alapja mindig világnézeti.A 18.századig művész és közönsége egységét közös világnézetük biztosította. A régi vallásos világnézet megindulásával ez az egyetértés megszűnt,a művész és közönsége között távolság keletkezett, amely máig is tart. (Victor Hugo: Hernani című bemutatóján ököllel esett egymásnak a közönség 1830-ban.) Ez a megbomlott összhang, művészi köznyelv elvesztése az oka a romantikusok formai kísérleteinek, új műfajok keletkezésének.
A klasszicizmus után a művészeti stílusok gyorsan változnak, mert a gazdasági és a társadalmi fejlődések felgyorsulnak.A ROMANTIKA a 19. században bontakozik ki jelentése: regényesség. Polgár világra épül, a kapitalista világban alakul ki, ezért pénzközpontú és érdekhajhászó.
Előzménye: A szentimentalizmus. A felvilágosodás áramlata: a klasszicizmus és a szentimentalizmus. A szent.is stílusirányzat, de míg a klasszicizmus az értelem felvilágosodását, a szentimentalizmus az érzelem felvilágosodását tűzte ki célul. A romantikusok felfedezik az egyéniséget, személyiséget, ezért kedvelt forma a napló, levél-regény és a líra. Szenvedélyeket ábrázol, a feudalizmus elleni lázadozás jellemzi.Pl:Rousseau: Új Heloise, Kármán József: Fanni hagyományai, Goethe:Ifjú Werther szenvedései, Anne Bronte: Jane Erye.
Szerb Antal szerint: a romantikát a VISSZA A TERMÉSZETHEZ mondat fejezi ki legtalálóbban, mert: a természethez szó kifejezheti:
-az ősi szabadon alkotó személyt, az alkotót
-a romantika szereti a falusi, vidéki környezetet,falut,tájat, természetet, a felvilágosodás városi jellegű.
-a szentiment. a népről az elnyomottakról szeret írni a klasszicizmus az arisztokráciáról az udvari világról, és mindenben az ésszerűséget keresi.
-a szentiment. a nemzeti múlt keresését tűzte ki célul, az ún.naív részét keresi a kultúrának, míg a klasszicizmus emberideálja a nemzetek feletti világpolgár.
A romantika nemzeti mozgalmakkal kezdődik. Visszanéznek a múltba, de ez nem a valóságtól való elfordulást jelenti, hanem ez a nemzeti fellendülés hajtóereje.( Herder népdalokat gyűjt, skót népdalokat gyűjt:MCerson:Ossián c. műve: nem valós mert nem talál semmit a gyűjtőútján, ezért kitalálja. Nagyon kedvelik a korban, Petőfi: Homér és Osszián c. műve).
A romantikusok szeretik az érzelmeket, idillt, de mindezt keveri a hátborzongató, természetfeletti dolgokkal. Egyéniség kereső, korlátokat áttörő művészet jellemzi. Új műfajokat talál ki, mert szerinte a művész: látnok, teremtő zseni, vátens. Olyan formákat hoz létre, ami eddig még nem volt. Belenéznek az ember lelke legmélyére,heves érzelmeket, szenvedélyeket ábrázol. Szereti a babonákat, a misztikus dolgokat. Mindig különös kalandokat keres, szókimondó, lelküket szinte kiöntik. Szereti az álom és a képzelet részletes feltérképezését.
A romantika célja a kimondhatatlan dolgok érzékeltetése, ezért összekapcsolják a lírát, a zenét, és a festészetet.Új formát teremt: Pl: a LÍRAI EPOSZ-t Ilyen:Vörösmarty: Zalán futása. Szereti a szabálytalanságokat, romokat. (Puskin: Anyegin: kihagy részleteket, a művet szándékosan nem fejezi be, ez az élet.) Nagyon fontos a művészetében az ŐSZINTESÉG, intuició: megérzések. A romantika is szereti a történelmet, elsősorban a középkort,(a misztikumok miatt.) a keleti világokat (Goethe:Nyugat-keleti Díván), és az exotikumokat. Szereti a szubjektív műfajokat: dal, ballada, líra. Művészi szabadságot adnak egymásnak is. Nem ismerik az átmeneti jellemeket, a szereplők vagy elvetemülten rosszak vagy nagyon jó tulajdonsággal rendelkeznek. Gyakori a DOPPELGANGER: olyan testvérek, legtöbbször ikrek, ahol az egyik nagyon jó (kedves, becsületes, jóhiszemű, jóakaratú,…) a másik a rossz (gonosz, ellenséges …) Ilyen doppelganger-t alkalmaz Pl: Schiller: Haramiák c darabjában. E művek vége meghatározott: a jó győz, a rossz elbukik, de előfordul, hogy a jó is elbukik, viszont a gonosz mindig elnyeri büntetését.