Kölcsey Ferenc: Himnusz
1823. január. 22-én íródott, nyomtatásban először 1829-ben jelenik meg az Aurorában; Erkel Ferenc zenésíti meg; válságos korban, I. Ferenc abszolutizmusa idején születik: távlattalanság, reménytelenség.
Keretes mű, műfaja óda, azon belül is himnusz. Emelkedett hangvételű mű. Fő címe műfajmegjelölő; alcíme (A magyar nép zivataros századaiból) a megszólalás módjára, a XVI. Század jeremiádjaira, siratóénekeire utal. (oka: a cenzúra, illetve az azonos történelmi sors.)
A megszólított egy transzcendens erő: Isten, ő áll a mű középpontjában.
Szerkezet:
1. és 8. versszak a keret; az 1. versszakban Istenhez fohászkodva áldást kér a magyar népre; a 8. versszakban módosul: szánalomért könyörög (hangsúlyos, sorkezdő helyen most nem az „Isten” áll, hanem a „szánd”); tragikusabb színezetet nyer a befejezés, megszólal a remény is: ennyi balsors után megérdemli a nemzet a jobb jövőt.
2-3. versszak: érték-gazdag múlt: a magyarok hőskora, dicsősége (honfoglalás, dús vidék, Mátyás).
4-6. versszak: tragikus múlt: váltás; Isten lesújtott ránk; büntetése: tatárok, törökök, belviszály (talán ez utóbbi a büntetés oka?).
7. versszak: sivár jelen: kilátástalanság; nincs a hazatért áldozni kész honfi.
MEMORITER: HIMNUSZ
A magyar nép zivataros századaiból
Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhődte már e nép
A multat s jövendőt!
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvedre!
Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgyre száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyetek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
Szánd meg isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhődte már e nép
A multat s jövendőt!
Vörösmarty Mihály: Szózat
1836-ban íródott. Vörösmarty reformkori költészetének nyitó verse a Szózat. Megírásakor így méltatta Kossuth a művet: „Ha mást soha nem írt volna, ezen egy művével is hervadhatatlan koszorút körített homlokára.”
Megírásának körülményei: 1832-1836-os országgyűlésen a haladó hazafiak az egész magyar társadalom átalakítását jelölték ki célul. A Habsburg-udvar ellentámadásba ment át, 1836-ban feloszlatta az országgyűlést, s sokukat letartóztatták, ekkor írta meg Vörösmarty a Szózatot.
Eredeti eleje: „Hazádhoz. Mint szemedhez tarts híven, óh magyar.”, de 1837-ben átírta és az Auróra zsebkönyvben jelent meg.
A vers címe: Szózat. Jelentése: felhívás, kiáltvány, intelem (ma), valamint az ünnepélyes, emelkedett hangvételű költői megszólalás hangulatát idézi. Jelentések: „ápol, s eltakar”: ma megvéd; régen: eltakar= eltemet. A haza, mint történelmileg kialakult közösség ápolhat, gondozhat, nevelhet. „nagyszerű halál”: ma: dicsőséges halál; régen: nemzethalál. „viszály”: ma: belviszály; régen: küzdelem, viszontagság, baj.
A versindítás rendkívül erőteljes: a hazához való hűség. Erkölcsi parancsát fogalmazza meg. Nem Istenhez, hanem a néphez, a magyarokhoz szól. A rendületlen hazaszeretetre való felszólítást a felszólító-módú igealakok mutatják, illetve a nagy-ívű ellentétek. (élned-halnod, áldja-verjen, sír-bölcső). A vers romantikus eszközei: túlzás, választás.
Idősíkok:
3-5. versszak: a hősi múltat idézi (Árpád, Hunyadi, Kuruc-szabadságharc). A múltat a jelennel az ismétlődő mutató-névmások kötik össze. (itt, ez).
6-7. versszak: jelen képei. Az egész emberiség összetartozása ad erőt a változáshoz.
8-12. versszak: a sorsdöntő jövő lehetőségeit mérlegeli. 2 választási lehetőség van: jobb kor reménye (8-10.), vagy nemzethalál (11-12.).
MEMORITER: SZÓZAT
Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.
És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.
S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”
Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.
Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
Himnusz és Szózat szerkezeti hasonlósága: keretes, dicső múlt ↔sivár jelen, nemzethalál vízió. A magyarság nem érdemelne-e jobb jövőt. Mindkettő alapja: Berzsenyi: Magyarokhoz I. II. A Szózat Kölcsey alapgondolatából indul ki.