Irodalom érettségi

A kisebbségi lét kérdései Kányádi Sándor és Kovács András Ferenc költészetében

Lélekszám,történelmi múlt és irodalmi hagyomány alapján a legjelentősebb határon túli irodalom az erdélyi, illetve romániai.

A XX. század utolsó harmada és a XXI. század történelmi és globális változásai más fényben tüntetik fel az erdélyi kisebbség sorsát. K.S. és K.A.F. költészete reagál ezekre a változásokra; néhány versük alapján mutatom be a kisebbségben élők helyzetét, a változásokra adott reflexióikat.

Kányádi Sándor

(Nagygalambfalva, 1929. május 10.Budapest, 2018. június 20.)

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

A kortárs magyar költészet egyik legnagyobb alakjának számított, a magyar irodalom közösségi elvű hagyományának folytatója volt.
Alaptémái:
az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors mely a közösségi létproblémákat egyetemes érvényességgel szólaltatja meg.

Sörény és koponya című kötete 1989-ben jelent meg; tragikus hangnemű verseinek történelmi hátterében Ceausescu diktatúrája és faluirtása áll.

Első ciklusa egy ars poétikával kezdődik:

Harangfölirat

  • a vers egyértelműen a hagyományos váteszköltő-szerepet fogalmazza meg
  • a harang fontos szerepet tölt be egy hagyományos közösség életében: imára hívja a népet, veszély esetén figyelmeztet, ünnepekre hív, halál esetén lélekharang
  • a közösségi szerep betöltése kapcsolódik hozzá: megtartó erő, identitás


Az
alcím egyértelműen kijelöli a verstípust: költői hitvallást fogunk olvasni

A szöveg felsorakoztatja a harang közösségben betöltött funkcióit

Az alcím azt közvetíti, hogy a költő szerepe azonos a harangéval: veszély esetén figyelmeztet, szól a veszteségekről: figyelmeztet

Elsődleges szerepe (a sorrendből következően, és ahogyan az élet rendje kívánja): összefogás, az egység megteremtése

A zárlatban a „hódító horda” szerepel: utalás lehet a román állam tudatos nemzetiség-irtására

A ciklus egyik verse az

Öreg iskola ünnepére

  • a vers személyes léttapasztalattal indít: mindannyiunk élménye az idő múlásával egyes ismeretek/érzések a megkopása, de egyben más ismeretek, érzések, tapasztalatok következetében a megújulás: veszítünk is, gyarapodunk is folyamatosan
  • a vers központi motívuma a csengő, mint rend, figyelmeztetés; ezt a motívumot a beszélő az iskola élményéhez kapcsolja, és összeköti ezt az élményt, mint az iskolában elsajátított tudást, a magyar kultúra pusztításával:

dúlások
üszkös falak
karantén
könyvtelenné árvított
bibliotékák „

  • a zárlatban megerősíti a kitartás fontosságát, a Mikes Kelemen-i példával:

(Mikes Kelemen Rákóczi Ferenc titkára, mindhalálig kitartott a fejedelem mellett, követte száműzetésében; szállóigévé vált sorai a Törökországi levelek c. művéből: „…úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont”, ami azt jelenti, hogy soha nem tudja feledni szülőhazáját.)

addig vagyunk-leszünk
amíg a lépcsők bennünk is
vásnak-vénülnek
s újulnak a falak amíg
halljuk a csengőt
s benne a tengert
és minden rodostóban
zágont

A kötet másik ciklusa a Dél keresztje alatt, ennek nyitódarabja az Invokácó c. vers

  • az invokáció segélykérést jelent, az ókori eposzok hagyományos nyitása, itt az invokáció Máriához, a magyarok nagyasszonyához szól
  • Kányádi invokációja kettős: egyrészt a nép megmentését kéri, másrészt iránymutatást a vezetőnek, a megmentőnek, a szószólónak, vagyis a költőnek
  • az erdélyi magyarságot nyelvben bujdosónak (vagyis identitása, anyanyelve által üldözöttnek láttatja), örök árváknak, azaz mindenkitől elhagyatottnak láttatja
  • magát vándorénekesnek nevezi – ezzel középkori szerepet jelöl ki

A cikluszáró vers a Dél keresztje alatt

  • a vers párhuzamba állítja az amerikai indiánok, négerek és az erdélyi magyarság sorsát
  • hangsúlyozza az azonosságokat: mindegyik népcsoportnak megvannak a (sokszor azonos) szokásai, csupán földrajzi elhelyezkedésük különbözik
  • azonos az elnyomattatásuk, a szegénységük, a kiszolgáltatottságuk a többségi nemzet által:
  • a zárlat vallomás: azonosul a hasonló helyzetben levő népcsoportok szenvedésével, de számára elsődleges saját népe szenvedése: „szívemen a dél keresztje szívemen a dél keresztje”

A kötet utolsó ciklusa a Históriás énekek odaátra

  • a cím utal az anyanemzetre, a magyarországi magyarságra, párbeszéd azokkal, akik az anyaországban szót emelnek a kisebbségben élőkért; a kisebbségekért szót emelő költő Illyés Gyula, vele cserél eszmét a
    Krónikás ének – Illyés Gyulának odaátra című vers:
  • A címben szereplő „odaátra” kifejezés arra utal, hogy Kányádi szülőföldjéről ír az anyaországba, a határon túlra, odaátra.
  • A nyitósor nemcsak a védelmi harc jellegzetes formájára utal, de Illyés Gyula Magyar Csillag-beli beköszöntőjének eszméjét is fölidézi: Illyés Gyula a védekező összefogást, a legjobbak tömörülését nevezte szekértábornak. Kányádi versében már ez a szekértábor is ég. Itt már az is lángol, ami Illyés tudatában még menedéknek látszott.
  • Megállapítja a veszedelem világnyivá hatalmasodását, a teljes reménytelenséget a külső segítségre vonatkozóan.
  • A költő nem a romantikus, látványos hősiességet sugallja, hiszen az „ebben a hősietlen korban” a gyors önpusztítással lenne azonos. Különleges nyomatékot ad ennek az eszmének az, hogy a vers első strófáján áttűnik József Attila Szállj költemény, szólj költemény kezdetű versének gondolata: nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet”.
  • A gondolatot morális paranccsal folytatja: „de meg se add magad.”
  • A további strófák a látványt, a léthelyzetet részletezik.
  • Az ötszörös anaforikus szerkezettel nyomatékosított drámai helyzetképben az égő szekértábor még tagolatlan: az 5 ige még a szenvedés árnyalataiban is az egységet sugallja.
  • A vers következő tömbje az erdélyi magyar irodalomban oly sokszor előforduló árulásmotívummal a belső megosztás- megoszlás tragikumát fejezi ki.
  • A szekértábor két félre válik szét: a zsoldosokra és a védőkre. A zsoldos kifejezés eleve pejoratív értelmű, az üggyel való azonosulás hiányát jelzi, a közösségi sors elől menekülő kitelepülőkre utal.
  • Ez az ítélet mégis rendkívüli erkölcsi súlyú, hiszen a vers szövetében az önmagukat meg nem adók magatartása kap erkölcsi igazolást. S ennek is bibliai utalással, párhuzammal ad nyomatékot a költő, amikor a strófa utolsó 3 sorában a védők Krisztus apostolainak szerepébe kerülnek az elárultatás éjszakáján. Az apostolok hitében az a kenyér, mely Jézus testével azonos. A Krónikás ének megfordítja a sorrendet, itt az úr teste az utolsó kenyér.
  • A katartikus záróstrófa azt is bizonyítja, hogy a helytállás parancsát nem illúziók, hanem a lélek belső törvényei és belső elszántsága fogalmazza. Fölerősödött a vers indító alapélménye, a nyitóstrófa egyensúlyát itt már a veszteség nyomatékos ismétlése dönti el, s nem kérdés vezeti tovább a verset, hanem a pusztulás beteljesülésének érzete. Ez is különös, ellentétes érzésekkel jelentkezik, mert előbb mintha a pusztulás egy magasabb nézőpontból „potomság”-nak látszana, de tudjuk, ez Petőfi utolsó szava volt a segesvári harctéren. Akkor mondta ezt, mikor még nem tudta, hogy minden oldalról bekerítették őket. Utána már nem folytathatta krónikáját, menekült a halálos kukoricásba. A Krónikás ének költőjének elszántsága a Petőfiéhez fogható, de ezzel együtt komorlik föl sötéten a „majdani” és a „hajdani” egymásra rímelése. S ezt a sorspárhuzamot az is okozza, hogy az iszonyú nyomás alatt megoszlik a közösség.
  • A Krónikás ének katartikus ereje a tragédiával való illúziótlan szembenézésben van. Kányádi szemléletes helyzetjelentést ad az erdélyi magyarság nyolcvanas évekbeli létállapotának abszurditásáról, s benne a megmaradásért küzdő költőről. Nincs válasz, nem tudni, hogyan végződik, és lesz-e, aki hírt ad róla.

A kötet záró verse a címadó Sörény és koponya

  • a cím a Kányádi által kedvelt ló-motívumra és a halálra utal
  • az anaforikus ismétlésnek („harmadnapon”) kettős szerepe van: utal a feltámadásra és Pilinszky János: Harmadnapon című kötetére és versére, mely a holokauszt botrányát fogalmazza meg
  • Pilinszky verse még a feltámadás, a megváltás lehetőségét fogalmazza meg, Kányádi versében a pusztulás végérvényes, a rothadás képei visszafordíthatatlannak minősítik a pusztulást

már csak a dögszag s a belek
széttaposott sarából torozó legyek”

már csak sörény és koponya
lerágott bordák s a karambolozott csigolya”

  • a vers zárlatában megjelenik a pusztulást kétségbe esetten, tehetetlenül számba vévő lírai én:

úgy állok olyan vigasztalanul
s a dögre settenkedő farkasok
szájuk szélét nyalva lesik hogy zokogok”

Kovács András Ferenc (Szatmárnémeti, 1959. július 17. –) Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

Az ún. IV. Forrás-nemzedék vezéralakja, aki napjainkra a romániai magyar költészet mérvadó egyénisége lett. Mára a kortárs magyar líra kiemelkedő alakjává vált, ezt mutatja az is, hogy az ezredfordulótól kezdve a legnevesebb magyarországi kiadók, a Jelenkor, majd a Magvető adják ki köteteit.

Kovács András Ferencet, közkedvelt költői jelnevén KAF-ot a világirodalmi rangú kortárs magyar líra képviselőjeként tartja számon a kritika. Költészetét a hagyomány és történetiség modern megjelenítőjeként, az európai költészeti örökség és az újító szellem találkozásának egyedülálló változataként értékeli a kritika.

Versei szerteágazó kultúrtörténeti és művészeti utalásrendszerük miatt olykor felkészült, beavatott befogadót feltételeznek. De alapvető érzelmi és szellemi üzenetüket minden olvasó ember be tudja fogadni, aki olykor engedi magát beleveszni a végletekig kifinomult képrendszerbe, máskor meg hagyja, hogy magával ragadja őt a sodró erejű lírai beszéd.

1994-es Erdélyi töredék című versét az erdélyi magyarság modernkori zsoltárának tekintik.

  • A zsoltár Istenhez szóló fohász, liturgikus ima.
  • A vers drámaiságát a pusztulás elkerülhetetlensége adja.
  • A vers hasonlító mellékmondattal, késleltetéssel indul, az 5. sor tartalmazza a főmondatot:

Olyak leszünk mi: láthatatlanok,” ; Isten által elhagyottak

az „Olyak leszünk variációs ismétlése tagolja a verset:

Olyak leszünk, mint megkopott legendák,

Olyak leszünk, csak megtört részletek:

Olyak leszünk mind: szétmálló művek,

  • Az ismétlésben a szétesettség, az emlékek nélküliség, a múltba utaltság kap hangot: „hűlt semmi, csonkabonka festmény, Freskók cafatja
  • A pusztulásra ítélt erdélyi magyarság egy ősi templom szétmálló freskójának képében jelenik meg. Nem tudni, vajon össze lehet-e rakni majd a jövőnek, mit is ábrázolt az a festmény.
  • Az utolsó öt sor ellentétes kötőszóval indul, fordulatot sejtet, azonban nincs feloldás, csak kétségbeesett kérdés:

Ki fejti meg hiányzó részeinket,
Ki rakja össze, festi hű egésszé,
Ki lesz, ki rajtunk majd fölismeri

Egy ismeretlen mester kézvonását?” lesz-e, aki hitelesen emlékezni tud majd, mit jelentett az erdélyi magyarság?

2003-ban íródott a

Hazai nyalánkságok

Jancsinak és Juliskának

  • A vers humoros, torzító perspektívából ironizálja a hazug sztereotípiákat.
  • A cím jelentése: érdekes híresztelések
  • Az alcím veszett gyerekek, édességgel elkábított mesehősök, azaz az erdélyiek
  • A megszólított: „ Édes Erdély” hamisságát azzal az eljárással leplezi le, hogy a jelző (édes) helyett konkrét édességeket sorol: megybefőtt, tortahegy, lekvár, tripla krémes, mozarti bonbon, aranygaluska, kürtőskalács, marcipán
  • Erdély (az alcím nyomán is)=mézeskalácsház, vagyis halálos veszélyt jelent, csak a látszat a tökéletesség, valójában émelyítő hazugság; az erdélyiek mesehősök, romantikus hősök
  • a vers a patetikus magyarság-ódákat is ironizálja: a romantika korabeli tipikus jelzőket, főneveket: hős, nagyság, eszme, hű, bú, áldott szövi bele a híradásba, de ezek a toposzok nevetségessé válnak a kontextusban: pl.:

Hős vércukorszint”; „eszme-maszlag”; „Te hű eperhab”; „S kürtőskalácstól áldott marcipánig”

  • A záró sor csattanója erőteljes kritikája ennek az állapotnak, az álmos, a harci és a pánik szavak ellentéte a tehetetlenséget, a látszat és a valóság közti ellentmondást fogalmazza meg.

Negédesít egy álmos harci pánik!”– a hamis idealizálás veszélyére hívja fel a figyelmet.

Kányádi és KAF versei megrendítő erővel tárják elénk a kisebbségben élő, nagy múlttal rendelkező magyarság jelenkori kérdéseit, állapotát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük