Irodalom érettségi

Csokonai Vitéz Mihány szerelmi lírája

A felvilágosodás korának legnagyobb magyar költője. Debrecenben született 1773. nov. 17-én. Apja Csokonai József borbély és seborvos volt, korán meghalt, így az özvegynek két fiával együtt el kellett hagyni addigi otthonukat. Anyja csak kosztos diákok tartásával tudta megélhetésüket biztosítani. Tanulmányait a debreceni kollégiumban kezdte, ő alakította az első önképzőkört. Már diákkorában megismerkedett a felvilágosodás néhány nagy alkotásával. Rendkívüli tudása felkeltette tanárai figyelmét és 1794-ben rábízták egy alsóbb osztály tanítását. Csapongó, szabad szelleme azonban nem fért össze az iskola katonás fegyelmével. Fegyelmezetlensége és haladó nézetei miatt egy évvel később kizárták a
kollégiumból 1788-ban a főiskolai tanfolyamra iratkozott be. 1790 körül diáktársaival
olvasótársaságot, “önképzőkört” szervezett. 1792-től Kazinczyval levelezett. 1795-ben
kizárták a kollégiumból. Debrecenből jogot tanulni ment Sárospatakra. 1796 őszén
abbahagyta tanulmányait. Rövid pataki jogászkodás után a pozsonyi országgyűlésen keresett mecénást, s Diétai Magyar Múzsa címmel (1796) verses újságot adott ki, amely a nemesek érdektelensége miatt a 11. szám után megszűnt. 1795 után Árpádiász címen eposzt kezdett írni. 1794 tavaszán Komáromba ment a franciák ellen készülő nemesi bandériumok zászlóavató ünnepségére. Verses folyóirat kiadását tervezte Nyájas Múzsa címmel. Komáromban ismerkedett meg Vajda Juliannával – Lillával – egy jómódú kereskedő lányával. Házasság alapjaként megpróbált állást szerezni, de eközben a lányt szülei férjhez adták. Néhány évig a Dunántúlon bolyongott. Sárközy alispán juttatta be 1799. május 26-tól 1800. február 21-ig helyettes tanárnak a Csurgói gimnáziumba, majd visszatért szülővárosába, Debrecenbe.

Lilla szerelem története Csokonai verseinek tükrében

A reneszánsz óta divat a szeretett hölgyek átkeresztelése. Ez a szokjs Petralcánál jelent meg először, aki egy ismeretlen nőt nevezett verseiben Laurának. Csokonai Vitéz Mihály 1797-ben ismerkedett meg Lillával, akinek a valódi neve Vajda Julianna. Egy jónevű kereskedő lánya volt, szülei nem igazán kedvelték a szegény költőt.

Csokonai szerelmes versei három csoportra bonthatjuk, melyek összhangban vannak érzésvilágjval:
Az első szakaszban a boldog szerelem hatása alatt ír. Ilyen versei peldául: “A pillanto szemek”, “A boldogság”, a “Tartózkodó kérelem”. Ezek a versek rokokó stílusban, vagy anakreóni dalokként jelentek meg költészetében.

Az anakreóni dalok legfőbb jellemzője, hogy a dalok rövidek, és versformájuk az anakreóni sor. Ezek a dalok Csokonai Lillához fűződő viszonyának kezdeti szakaszához tartoznak, és elárulják, hogy ez a szerelem kölcsönös és boldog volt (“Lillámmal ülök együtt”, “csókolódva tréfál”). Ilyen vers például “A boldogság” című, melyben rendkívül optimista a jövővel kapcsolatban, úgy érzi, hogy a boldogsága örökké tart. Ezt az utolsó három sorban feltett megválaszolatlan kérdéssel fejezi ki.

A rokokó művek -hasonlóan az anakreóni dalokhoz- rövidek, központi témájuk pedig a boldog szerelem, olykor a finom erotika. Leginkább a boldogság érzésének kifejezésére használta őket, ami akkoriban teljesen a hatalmába kerítette a költőt. Az egyik ilyen köteménye a “Tartózkodó kérelem”. Eredetileg ezt a verset még jóval 1795 előtt írta egyik előző kedveséhez, és csak később, tökéletesítés után sorolta be a Lillához írt művek közé. A versből – rövidsége ellenére – kitűnően érződik a költő lángoló szerelme (“A hatalmas szerelemnek elemésztő tüze bánt”). Rokokó motívumként (virágként) Lilla is megjelenik az első versszakban (“gyönyörű kis tulipánt”).

A költőnek ez az állapota kb. 9 hónapig tartott. Ebben az időszakban megpróbált állást szerezni, amiből el tudta volna tartani Juliannát. Tervei között szerepelt, hogy a keszthelyi Georgikonban professzor lesz, és egy tanári állást is megpályázott, de sajnos egyik elképzelése sem vált valóra. Közben szerelmét a szülei hozzáadták egy gazdag kereskedőhöz.

Csokonait mély megrázkódtatással fogadta a hír, mely öszeomlatta reményeit. Még mindig szerelmes volt Juliannába, de szívét boldogság helyett a szomorúság és a magány kezdte betölteni. Ebben az időszakban a költő lelkivilágát leginkább “A reményhez” című mű mutatja meg.

A vers tulajdonképpen a Lillához fűződő szerelem történetét, a boldogság keresésének fázisait mutatja be. A reményt csak az első és az utolsó versszakban szólítja meg és ez keretet alkot a történet leírása körül. Az életet egy allegórikus kép, egy kert helyettesíti. A változást az évszakok váltakozásához köti. Ezeknek a természeti elemelnek a választása a költő természet-imádatából adódhatott. A boldog szerelem leírását a második versszakban találhatjuk. A tavasz általi megújulás és Lilla viszonzot szerelme a költő boldogságát mutatja be (“Egy híjját esmértem örömömnek még: Lilla kezét kgrtem, S megadá az ég”). Élete, művészete ebben az időszakban – ugyanúgy mint a kert – felvirágzott. Az utána következő versszak éppen ellentettje a másodiknak: a tél képei a költő hanyatlását, szomorúságát mutatja meg. Szerelme férje is megjelenik negatív szereplőként (“Régi jó világom Méltatlanra szállt.”). Az utolsó versszakban a remény elvesztéséért könyörög, és halálvágya is megmutatkozik. Ily módon állít párhuzamot a remény és az élet közé (“Amíg élek – remélek”). A vers utolsó soraiban lévő költői felkiáltások a felfokozott lelkiállapotra utalnak. Ezek együtt úgy hatnak, mintha a mű az életcélját vesztett költő búcsúlevele lenne (“Kedv! Remények! Lillák! – Isten véletek!”).

Csokonai szerelmi költészetének harmadik szakaszára nagy hatást gyakorolt Lilla szerelmének elvesztése. Az eddigi boldogsággal, játékossággal, szeretettel telt versei helyébe a térmészetbe visszaforduló, magányossággal telt, elgondolkodtató művek léptek. A versek strófaszerkezete is újszerű és bonyolult lett. Ebből a szakaszból kerültek ki legértékesebb költeményei (pl.: A tihanyi ekhóhoz, Magánosság). Ezekben a művekben halálvágya tükröződik és önmagát sajnáltatja, ami érthető, ha átgondoljuk sikertelen életét.

Csokonai felvilágosodása szorosan összefonódott a fejletteb kultúrájú országokban már elavultnak számító stílussokkal: barokkal, a rokokóval, így sajátos, sokszínű, izgalmas változatokat hozva létre. Szerencsénkre összekapcsolódott szerelmi költészetével is, s olyan gazdag érzelmi töltést kapott amelyből igazi líra, nagy életmű született. A Remény című költemény és más hasonló versek, pl. A tihanyi Ekhóhoz, A Magánossághoz című költeményei is mind azt bizonyítják, hogy Csokonai Vitéz Mihály életében milyen óriási szerepet töltött be Vajda Julianna, azaz Lilla, s hogy az ettől a nőtől való megválás nagyon megsebezte. Olyannyira, hogy verseiben megjelenik a halálvágy gondolata is; és az élet elvesztése alig két évmúltán be is következik.

A Reményhez

Ebben a versben fellelhető az ifjúság minden gyönyöre, amint az istenek alkonyának sápadt légkörében a tündérvilág egyszerre változik öreg ember világává, árnyékok és emlékek komor ravatalává. Szomorú sorsa felett panaszkodik Csokonai. Csupa érzelem. A gondolat mindössze annyi, hogy Lilláért minden dicsőséget odaadott volna. „Nyelve is zenei, akár egy kis Mozart-zenedarabé.”- vélekedik róla Kiss Tamás. Gazdagon felhasználja a hangok kifejező szerepét. Nagy hangsúlyt kapnak

a cselekvést kifejező igék. Majdnem minden mondatra esik egy; például: ültetéd, éltetéd, fűszerezted,; elhervadtanak, kiszáradtanak.

A jelzőkkel sem fukarkodik: csalfa, vak Remény, csörgő patakok, fürge méh, friss meleg; gyászos ének, fáradt lelkem, zengő liget. Egytől-egyig kiválóan megválasztott színeket, képeket, hanghatásokat kiváltó szókapcsolatok. A szavak legkisebb egységeit, a hangokat is tudatosan alkalmazta. Például a magas és mély magánhangzók variálásával éri el, hogy a második versszak tavaszi hatása hangulatilag elhatárolódjon a következő, telet leíró résztől. A nehéz sors ily könnyed,

rokokó stílusban való megéneklése nem irányítja az olvasó figyelmét a valódi fájdalomra. De ne gondoljuk, hogy ily egyszerűen élte meg a költő bánatát. A versben kontraszt van a tartalom és forma között. A teljes lemondás ellentétben áll a rokokó formával. A cím jól érzékelteti, hogy a megszemélyesített Remény messze van, nem érhető el. Jelenléte a dialógus lehetőségét hordozza magában, ám a megszólított, bár végig jelen van, néma marad. Így válik a vers fájdalmas monológgá. Nemcsak megszólítja, hanem be is mutatja a Reményt. Nem isten, csak annak látszó, múló tünemény, mert az emberek alkották. Mégis hatalommal bír a boldogtalanok felett, mert hitegeti, kecsegteti őket. Ezután a rokokó életérzésével és pompájával ábrázolja a tavaszi virágoskertet, mint életének bizakodó, ábrándokat szövögető időszakát. Majd hirtelen télbe vált. Az előző képsort a visszájára fordítja, álmainak összeomlását, a reményeitől megfosztott lélek sivárságát a kert téli pusztulásával ábrázolja. Visszakapcsol az előző versszakra, s ebből világosan kitűnik: a szerelem kárpótolta volna művészi vágyainak kudarcaiért. A két strófa éles kontrasztban áll egymással, de ugyanakkor szimmetrikus is: „kép az ellenképpel, szó a szóval felesel.” Keretet ad a versnek, hogy a végén visszatér a reménytelenséghez. Ám itt kiteljesíti a halálvággyal. A veszteségek sorozata után élete értelmetlenné vált. Az utolsó sorok a természet és közvetve az emberi világ kiüresedéséről s a világtól való elidegenedéséről szólnak. Ekkor elbúcsúzik Lillától, a szerelemtől és a Reménytől is. Mindattól, ami életét értelmessé tette. Ezentúl magányban éli rövid életét Debrecenben. Sajtó alá rendezi műveit, fordításokat végez. Soha többet nem csillan fel a remény a jobb jövő, a boldogság elérésére. Igaz, nem sokkal élte túl Csokonai a „Lilla-szerelemet”. 1805-ben, 32 éves korában meghalt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük