Csáth Géza
(életrajz)
Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József, Brenner József és Decsy Etelka gyermekeként született Szabadkán, 1887-ben. Csáth anyja korán meghalt, főügyész apja későbbi feleségével együtt nevelte. Kosztolányi Dezső unokaöccse volt, együtt töltötték gyermekkorukat.
Szenvedélyesen zenélő apja hegedűművészt akart nevelni belőle, de Csáth festő akart lenni. Alkotásvágya miatt Csáthnak nem volt türelme gyakorolni, festményeit pedig a rajztanára kinevette, és csak elégségesnek ítélte. Írásait viszont környezete már korán értékelte. A Bácskai Hírlap közönségének 14 éves korában mutatkozott be mint zenekritikus, de tizenhét éves koráig nagyon keveset írt. Nyolcadikos gimnazistaként Bródy Sándornak, a Jövendő akkori főszerkesztőjének küldte el A kályha című novelláját. Bródy biztatására kezdett komolyabban foglalkozni az írással. 1904-től, az érettségi után az Budapesti Orvosi Egyetemen tanult, az anatómia és az élettan lekötötte minden idejét. 1906-tól a Budapesti Naplóban jelentek meg írásai, de más lapokban is publikált. A Nyugatnak 1908-as alapításától munkatársa volt. Ugyanebben az évben jelent meg első novelláskötete, A varázsló kertje. 1909-ben szerezte meg orvosi diplomáját, majd Budapesten az Elme- és Idegkórtani Klinikán kezdett dolgozni gyakornokként.
Csáth 1910. április 10-én, hajnali fél hatkor használt először morfiumot, amire ettől kezdve tudatosan rászokott, mert érdekelte annak tudatmódosító hatása. Először azért nyúlt a szerhez, mert – tévesen – tüdőbajt diagnosztizáltak nála. Morfinista szenvedélyét azonban csak rövid ideig sikerült kordában tartania. A morfium hatása alatt szerzett élményei irodalmi művein erősen érződnek, melyekben az ideggyógyászat akkori eredményeit is felhasználta, orvosi megfigyeléseinek irodalmi keretet adott. 1911-ben jelent meg a Délutáni álom című elbeszéléskötete, amelyben többek között ezen tapasztalatokat dolgozta fel.
Csáth 1910-től különböző fürdőhelyeken volt orvos. Ekkoriban sok műve született, a munka mellett maradt ideje az írásra is. 1913-ban vette feleségül Jónás Olgát, akitől 1918-ban lánya született. 1914-től katonai orvosi szolgálatra hívták be, de a fronton teljesen elvesztette uralmát szenvedélybetegsége felett, napi adagjai folyamatosan nőttek. Rossz idegállapota miatt gyakran szabadságolták, majd 1917-ben végleg leszerelték. A leszokást elősegítendő falusi orvos lett Földesen majd Regécén, de a gondok csak fokozódtak. Környezetével megromlott a kapcsolata, fokozódott paranoiája.
1919-ben már a bajai elmeosztályon ápolták. Miután megszökött, öntudatlan állapotban lelőtte feleségét, és öngyilkosságot próbált meg elkövetni. A sikertelen kísérlet után a szabadkai Mária Valéria Közkórházban ápolták. Újabb szökése után a szerb demarkációs vonalnál 1919. szeptember 11-én feltartóztatták, de szándékában már nem tudták megakadályozni – nem sokkal később túladagolásban meghalt.
Csáth Géza: Ópium c. novellájának elemzése
Kétféle ember létezik, aki mer, és aki nem mer. Az alapvető különbséget az ópiumot használó és nem használó ember között a megélt gyönyör drasztikus különbsége adja. A drogfogyasztás nélküli élet felszínes, egyszerű, érthetetlen rendszerekhez alkalmazkodó, márpedig ily élet során sok gyönyör nem juthat el az emberiséghez. Aki él tudatmódosító szerekkel az lát, tud, él, és az örökkévalóság egy piciny szeletét (mely jóval több, mint amit a mindennapi ember kap) teszi magáévá…
…Így szól a novella elbeszélőjének álláspontja. Ez a narrátor egy széthullott, fizikailag gyenge személy: fájdalmat okoz neki mindaz, ami a legtöbbeknek az életet jelentené. A fény, a víz, a társaság, a hang, az ébredés, az józanság és minden, ami van, csak kín. Mindezt a szenvedést narrátorunk, a fájdalmat erősen csillapító ópiummal csökkenti a nap huszonnégy órájában. A szer új síkokat nyit meg számára, és egy teljesen új létet tapasztal meg, ami külső szemmel láthatatlan. Ő nem köztünk él, hanem egy csakis önmagában létező világban. Ebben a világban az idő is sajátja, s jóval gyorsabban halad előre, mint objektíven.
Itt a gyönyör mámorít, de vajon mi is lehet ez? A tudatmódosító szerek elősegítik a tudatalatti felszabadulását, önnön személyiségünk kiismerését, ez felfogható gyönyörnek. Ez, a tudatalatti felszabadulása, túl van az eddig ismert négy dimenzión. A pont, a sík, a tér és idő mind eldeformálódnak. A novella két értelmezést enged számomra, mivel a testi és lelki világ teljesen elkülönül. Választás elé állít; vajon mi éri-e meg jobban: fizikailag leépülni, de tudni – vagy épp fordítva? Az ópium tartós fogyasztásával az élethossz 10 fennmaradó évre rövidül. Elbeszélőnk szerint ez több millió év megélését jelenti pszichikailag. Az ópiumfüggőséggel párosuló életstílus fájdalomra és szenvedésre kötelez, a gyönyör és a gyötrelem szorosan összekapcsolódik. Az elbeszélő meg van róla győződve, hogy mindezek ellenére megéri ez a sok-sok, fejben megélt év.
A novella szerkezete levélszerű. A megszólított egy idegorvos, kinek ezen iromány magyarázatul szolgál, hogy van ráció az elbeszélő „betegségében”. A mű nem szereplőkre, cselekményre, térre vagy időre épül, csupán a tömény tényközlésre: az élet ópium nélkül nem élet csak „élés”, és ezt az ember, míg nem tapasztalja, nem tudhatja meg. (Én nem tudom…)
Szerintem Csáth morbid és meghökkentő stílusa ebben a szövegben kevésbé fedezhető fel, mint pl. az Anyagyilkosság c. novellájában. A levél-felépítés sokkal személyesebbé és ugyanakkor kevésbé novellaszerűvé teszi a szöveget. A mondanivaló így sokkal átütőbb, érthetőbb. A levélszerű közlés miatt a befogadó nemcsak megérteni képes e mondanivalót, de – minthogy látszólag személyes kapcsolatba kerül a narrátorral – elfogadni is akár (ez már csupán lelkiállapot és felállított értékrend függvénye marad)…