Henri Murger: Bohémélet- egy téma vándorlása műfajokon, műnemeken és művészeti ágakon keresztül

Henri Murger az 1840-es években cikksorozatot írt a párizsi bohémek életéről. A még fölfedezetlen művészek mindennapi túlélését fanyar humorral leíró epizódokból előbb színdarab, aztán regény született. Puccini és Leoncavallo is írt belőle operát, az előbbi lett a sikeresebb, és ez alapján készült a Rent című musical is.

Aki Kaurismäki finn filmrendező a regényhez nyúlt vissza, és szívszorító filmet írt Marcelről, a kiadatlan íróról, Schaunard-ról, a sosem játszott zeneszerzőről és az albán bevándorló Rodolfóról, akit a galériások rendre az utcára penderítenek – festményeivel együtt. Rodolfo megtalálja a boldogságot Mimivel, ám a lány képtelen a művészek bizonytalan életét élni, ezért elhagyja őt. Később visszatér hozzá, de ekkorra már halálos beteg. Kaurismäki iróniával teli szentimentalizmusa színezi újra az elnyűhetetlen Bohéméletet.

Az igazi bohémek

Henri Murger (1822-1861, valójában Henry Mürger, egy elzászi bevándorló fia) irodalomtörténeti hírnevét egyetlen, Scènes de la vie de Bohème című regényének köszönheti, amely először – 1844-től kezdve – folytatásokban jelent meg a Corsaire című újságban és csak később, 1951-ben adták ki könyv alakban „La vie de Bohème címmel.

A szerző az első megjelenés idején 22 éves volt, és történeteit érezhetően saját élményeiből merítette. Szereplői a Quartier Latin miliőjéből támadnak – fiatal művészek és önjelölt művészecskék ők, oldalukon szeretőikkel, e varrónőcskékkel vagy könnyűvérű grizettekkel, a szegénység keserédes, sokat síró-nevető pillangóival. Mindannyian magukon viselik az életszerűség jegyeit: látszik rajtuk, hogy hús-vér embereket mintáznak. A hajdani bohém közösség egyik tagja, Alexandre Schanne (,,Schaunard”) évtizedekkel később, 1887-ben megjelent emlékirataiban meg is kísérelte felidézni, hogy melyik szereplő melyik valóságos személynek feleltethető meg.

A Bohémélet kétszeres megzenésítése

Az opera első nyomai 1892-ig vezethetők vissza. Az alapötletet Ruggiero Leoncavallo adta, aki állítólag maga javasolta Puccininek, hogy zenésítse meg a szövegkönyvet. Leoncavallo nemcsak operaszerző, hanem librettista is volt, és mindig saját szövegkönyvéből írt operát. Murger regényét Puccini ekkor még nem ismerte, s ezért nem kapta fel azonnal Leoncavallo ötletét. Leoncavallo viszont maga is kedvet kapott, hogy feldolgozza a librettót. Amikor aztán 1893 márciusában kiderült, hogy időközben Puccini is nekilátott az opera megírásának, elkeseredett sajtóháború tört ki, s az ezt követő versengés megrontotta a két komponista hajdani barátságát. Leoncavallo csak azért is megírta a maga „Bohémélet”-jét, amelyet egy évvel Puccini verziójának bemutatója után, 1897-ben tűzött műsorára a velencei Teatro Fenice. A két mű közti leglátványosabb különbség abban áll, hogy Leoncavallo története egyből a Café Momus-ben veszi kezdetét . Leoncavallo művében több a konfliktushelyzet, élesebbek a viták, szenvedélyesebbek a párbeszédek. A darab a kor uralkodó stílusirányzata, a verizmus ismertetőjegyeit viseli. Puccininál viszont a bohém világ lírai bensőségessége a meghatározó.

,,Kizárólag a kis dolgokhoz van érzékem, és nem is akarok mással foglalkozni, csak kis dolgokkal” – szólt Puccini ars poeticája, s ha valamelyik operája tökéletesen megfelel ennek, akkor az a Bohémélet. Kisemberek kicsi örömei – s nem is olyan kicsi bánatai jelennek meg benne. A kályhában fellobbannak a játszi lángocskák, a III. felvonásban gyönyörűen csöpögnek a téli jégcsapok, a haldokló arcán hirtelen végigfut a napsugár – s ezek a jelenetek nemcsak a színpadon, hanem Puccini partitúrájában is megvalósulnak. A „kis dolgok művészete” még olyan, hangulatos életelemekre is ügyel, mint a játékárus felbukkanása a karácsonyi forgatagban, vagy a tejesasszonyok zsánerképe a III. felvonás elején. Puccini tablóképei, a „quadri” ezektől az apróságoktól elevenednek meg és válnak meghatóvá. A legmegindítóbb a filozófus Colline ,,kabátáriája” , aki pótolhatatlan köpönyegét is hajlandó zálogba adni, csak hogy orvosságot vehessen Miminek.

La Bohéme, az opera

Jelenetek a bohémek életéből – négy képben

Szövegkönyv: Giuseppe Giacosa és Luigi Illica, Henri Murger azonos című regénye nyomán

Ősbemutató: 1896. február 1., Torino (Teatro Regio)

Szereplők: Mimi (sz), Musetta (sz), Rodolfo, költő (t), Marcello, festö (brt), Schaunard, muzsikus (brt), Colline, filozófus (b), Parpignol, házaló ügynök (t), Benoit, főbérlő (b), Alcindoro, állami tanácsos (b), vámtiszt (b), vámőr (b); diákok, varrónők, kalapkészítők, polgárok, utcai árusok és házalók, katonák, pincérek, gyerekek (énekkar)

Játszódik: Párizsban, 1830 kőrül

Cselekmény

I. kép

Egy párizsi manzárdszobában éldegél Rodolfo, a költő, Marcello, a festő, Schaunard, a muzsikus, és Colline, a filozófus. Eljön a karácsonyeste, és nincs se pénzük, se tüzelőjük. Marcello úgy fázik, hogy már az ecset is kihullik a kezéből. Rodolfo felajánlja drámáinak kéziratát, hogy azzal fűtsenek be. Hazaérkezik Colline. Könyveit akarta zálogba adni, de zárva találta a záIogházat. Ekkor feltűnik Schaunard, aki egy angol lord jóvoltából pénzre, tűzifára, ételre és borra tett szert. Elhatározzák, hogy a karácsonyt törzshelyükön, a Momus kávéházban ülik meg. Kopog a háziúr, és a régóta esedékes lakbért követeli. Nem kevés fáradsággal kitessékelik a lakásból. A jó barátok elindulnak, csak Rodolfo marad még pár percig. Ismét kopogtatnak: Mimi az, aki tüzet kér, mert kialudt a gyertyája. Köhögési roham tör rá, majd távozik, de vissza kell jönnie, mert ott felejtette a szobakulcsát. A huzat mindkét gyertyát kioltja. Amint a sötétben a kulcs után kotorásznak, Rodolfo megérinti a lány kezét. Bizalmas vonzódás bontakozik ki közöttik. Az utcáról Rodolfo barátainak türelmetlen hívása hallatszik. Rodolfo és Mimi kart karba öltve lép ki a szobából.

II. kép

A Quartier Latinben vidám karácsonyi zsibongás uralkodik. A jóbatátok bevásárolnak. Rodolfo rózsaszín fejkötőt vesz Miminek. Bemutatja a lányt a barátainak, majd a szerelemről

beszélgetnek. Hirtelen megjelenik egy elegáns dáma és egy előkelő idős úr. Musetta az, Marcello volt kedvese. Elege van már AlcindoróbóI, az öregúrbóI, s ezért magára vonja Marcello figyelmét. Elküldi Alcindorót, hogy új cipőt vegyen neki, de csak azért, hogy együtt lehessen hajdani szerelmével. A jó barátok csatlakoznak egy katonazenekarhoz. Amikor Alcindoro visszatér, a pincér két kiegyenlítetlen számlát tol elé.

III. kép

Musetta és Marcello az enferi határátkelő közelében laknak egy vendégfogadóban. Mimi felkeresi Marcellót, és kétségbeesve meséli neki, hogy Rodolfo féltékenységében elhagyta őt, Feltűnik Rodolfo, mire a nő egy fa mögé bújik. Kihallgatja a beszélgetést és megtudja Rodolfo igazi indítékát: a férfi Mimi egészségét félti, s ezért utasítja el őt. A tüdőbajos Mimi állapota egyre rosszabbra fordul, aminek a padláslakás az oka. A lány Rodolfo karjaiba omlik, majd búcsút vesznek egymástól. Musetta és Marcello féltékenységi jelenetet rendez, és ők is elválnak egymástól.

IV. kép

Rodolfo és Marcello ismét a munkába temetkezik és manzárdjuk magányában igyekeznek elfelejteni szerelmüket – mindhiába. Colline és Schaunard kenyeret és heringet hoz. A ió barátok elfogyasztják a bőséges lakomát. Duhaj táncba kezdenek, Schaunard és Colline szénlapáttal és piszkavassal kardozik. Hirtelen belép Musetta és a halálos beteg Mimi, aki még egyszer, utoljára látni szeretné kedvesét. Ágyba fektetik a nagybeteget. Musetta elmegy, hogy megvegye Miminek hőn áhított muffját. Marcello orvosért szalad, Colline a kabátját viszi a zálogházba. Rodolfo és Mimi magukra maradnak, még egyszer felidézik első közös estéjüket. Visszajönnek a többiek. Mimi örül a muffnak, melyet Rodolfo ajándékának vél. Elalszik. Musetta elkészíti az orvosságot, melyet Marcello hozott. Schaunard felfedezi, hogy Mimi halott. Rodolfo zokogva roskad szerelmének holttestére.

A Rent – Bohém élet (angolul: Rent, azaz Bér) a Rent című Broadway-musical 2005-ös amerikai filmadaptációja. A musical Puccini Bohémélet című operájának átirata. A film egy fiatalokból álló, New York East Village részében élő csoport küzdelmeit mutatja be 1989. december 24-től 1990. december 24-ig. A rendező, Chris Colombus hat színészt emelt át az eredeti Broadway-szereplők közül a filmbe, a másik két főszereplő nem tudott részt venni a produkcióban.