Élete
- Debrecenben született 1773. november 17-én
- Apja Csokonai József borbély-sebész (gazdag, de korán meghall költözés)
- Anyja Diószegi Sára, szűcsmester lánya
- 1780-tól a debreceni Református Kollégium tanulója.
- 1795 decemberétől 1796 júliusáig Sárospatakon jogot tanul.
- Pozsonyi országgyűlésen kereset, mecénást november-decemberben kiadja Diétai Magyar Múzsa című vers-újság füzeteit.
- 1797 nyarán Komáromban beleszeret Vajda Juliannába (verseiben Lilla) A leányt szülei Lévai István dunaalmási kereskedőhöz adják.
- 1802. július 11-i tűzvészben elpusztul a Darabos utcai házuk. (Szülői ház)
- 1804 áprilisában súlyos tüdőgyulladást kap (temetés) 1805. január 28-án tüdőbajban meghal Debrecenben
- Csokonai Vitéz Mihály a magyar líratörténet egyik legnagyobb alakja, a magyar felvilágosodás korának legjelentősebb költője
Rokokó
- A barokkhoz illeszkedő stílusirányzat.
- 1715 körül alakul ki Franciaországban
- Erős pl. Lengyelországban is, Európa némely részein viszont kevésbé terjed el. Megjelenik az arisztokrata, a nagypolgári, az egyházi és a népi művészetben is.
- A rokokó a földi élet örömeit tükrözi, az egyéni boldogság érzetét fejezi ki — vagy az ezek utáni vágyakozást.
- Világlátása lehet szkeptikus, cinikus, ironikus vagy derűs, de lehet mélyen vallásos is (ld.: rokokó templomok)
- a szerelemről szólnak,
- A rokokó stílusa erősen dekoratív. Elemei: finomkodó erotika, egzotikum, báj, kecsesség, játék, tréfa, kicsinyítés, intimitás, könnyedség és mesterkéltség.
- Nyelvi eszközei: a bravúros zeneiség, a hangszimbolika, a hangutánzás és hangfestés, az alliteráció, a becézés, a gyakorító igeképzők, a rövid, tagolt mondatok, az alakzatok közül a felsorolás és az ellentét, a szóismétlés, a megszólítás, a szóképek közül a metafora, a melankolikus hangnem és a mitológia.
A rokokó művészet legjellegzetesebb alkotásai az építészetben születnek.
A rokokó jellegzetes irodalmi műfajai a kis terjedelmű írások (a prózában a naplófeljegyzés és a levél), a rövid lírai versek (a dal és az idill), a szellemes művek — valamennyien formai virtuozitással. A legdivatosabb az anakreóni vers (meghatározott formájú idillikus dal a bor, a költészet, a természet és a szerelem öröméről). A rokokó megjelenik terjedelmesebb műfajokban is, így a komikus eposzban és a pásztorjátékban is.
Munkássága
- Versei elsősorban nem a szerelem tárgyáról szólnak, hanem önmagáról: hogyan éli meg ő maga az érzést.
- Anakreóni dalok: Anakreón (görög költő), fő témája az élet apró örömeinek dicsérete, a szerelemből, az asszonyi szépségből, a bor mértékletes élvezetéséből fakadó boldogot hirdeti.
- Tartózkodó kérelem.
- Varga Juliának írja Lilla (Lilla ciklus)
- Nem neki írja, hanem egy korábbi szerelmének (a 60 versből álló ciklus darabjai közül ugyanis alig egy tucatnyi íródott valóban Vajda Juliannához)
- 1803-ban jelent meg, de már sokkal korábban elkészült
- Eredeti címe: Egy tulipánhoz
- A vers annyira zenei, hogy annak idején énekelték is. Épp ez a megejtő nyelvi dallam, ez a friss zeneiség adja fő mondanivalóját, lényegét. Az egész költemény csupa vidámság, játékosság, táncos jókedv.
- Műfaja: Dal
- Verselésű: szimultán verselés (időm.+ magyaros ütemh.)
- Rím: keresztrím
- Cím: témamegjelölő (tartózkodást ígér)
- Csokonai versei ritkán sorolhatók be egyetlen stílusirányzat alá: általában stíluskeveredés jellemzi őket, tehát többféle irányzat jellemzőire is ráismerhetünk. Három különböző stílusirányzat ötvöződik: a rokokó, a klasszicizmus és a népdal.
- A rokokó a szépség s a boldogág világát jelentette a költő számára: segítette a felülemelkedést a hétköznapi élet gondjain, az átlépést egy magasabb szférába
- Rokokó jellegzetesség a vers derűs hangvétele és az emberi gondolatok, érzések megszólaltatása (pl. szerelemvágy), valamint az érzékszervek, érzetek fontossága
- Klasszicista jellegzetesség a szigorú szerkesztés és a formai tökéletteség.
- Témája népdal téma a szerelem és a szóhasználata is népdalok szókincsét idézi (tűz, tulipán)
- Szerkezete
- Egy vidám hétköznapi helyzetet mutat be, röviden, egyszerűen, filozofálgatás nélkül: arról szól, hogy a lírai én szerelmes és boldog is egyszerre – ami oly ritka az emberi életben.
- A költemény három strófából áll, zárt szerkezetű, klasszikus, kiegyensúlyozott forma jellemzi.
- Az első versszak a költőről szól, az ő lelkiállapota, érzelmei fejeződnek ki benne, a tűz metaforával indít
- Csokonai kibontja, továbbfejleszti metaforáját: ha a szerelem tűz és sebet ejt az emberen, akkor ezt a sebet csak egyvalamivel lehet gyógyítani: viszontszerelemmel.
Vagyis csak a szeretett nő – a kis tulipánnak becézett lány – enyhítheti a lírai én fájdalmát.
- Finoman jelzi Csokonai, hogy a lány is vágyakozik: fényes a szeme, nedves („harmatos”) az ajka.
- A szerelemben való önfeledt elmélyülés lehetne az, ami elűzi a költő minden gondját. Az ajak említése már előrevetíti a csók-motívumot, amely a versnek alapmotívuma.
- Így az utolsó versszakban már hevesen (legkevésbé sem visszafogottan vagy „tartózkodóan”, ahogy a címben van) kéri kedvesétől, hogy mondjon igent a szerelemre
- Cím <—–> tartalom: a költő türelmetlenül várja a viszonzást
- A tűz-metafora, mint láthatjuk, tulajdonképpen végigvonul a versen A tüzet a költemény több képben is megidézi: nemcsak a versindító „megemésztő tűz” képben jelenik meg, de a költő lüktető sebe is tűzként éget
- A boldogság (1797)
- A költeményt a Lilla-szerelem valóságos élménye ihlette, DE A verset az Anakreóni dalok című versciklusába sorolta be.
- A vers közvetve elárulja, hogy a költő, bár boldogságról ír, nem volt tökéletesen boldog a költemény írásának idején
- A költő a boldogság költője akar lenni.
- Műfaja: Dal
- Verselése: időmértékes
- Szerkezet
- Két szerkezeti egységre osztódik az első, második vsz. és a harmadik vsz.
- 1-2 vsz.: helyzetleírás: a lírai én boldogan tölti az idejét a szerelmével.
Idő- és helyhatározót használ, a helyzethat. arra utal, hogy ott boldog
- 3 vsz.: Az utolsó három sor a másik nagy egység, amely nagyon elválasztódik a vers többi részétől.
Ez a záró három sor egyfajta összefoglalása az eddigieknek, és egy költő kérdést fogalmaz meg
- Első egység E/3-ban és jelen időben van a második egység meg E/1-ben és múlt időben van
- A lírai énnek a két egységben eltérő a versbeli külvilághoz való viszonya.
Az első részben ez a viszony passzív a lírai én csak elfogadja a boldog pillanat ajándékát
Második egységben: meg akarja mutatni, hogy ez a boldogság tőle is függ Így a második egységben a lírai én már aktív résztvevője a boldogság megteremtésének
- Reményhez
- Ez a vers a Vajda Juliannához fűződő szerelem utolsó termése, és egyben a Lilla- kötet záró alkotása.
- Nem tudjuk biztosan mikor írta meg, csak a kiadás éve biztos (1803)
- A szerelmi történetnek ez a költemény a lezárása, a búcsú, mely az elszakadást fejezi ki mindattól, ami a költőt boldoggá tette, ami élete értelmét adta: jókedvtől, szerelmektől, sőt, a költészettől is. Valójában azonban nem magától a költészettől vett búcsút, hiszen azután is írt verset, csupán a rokokó kecses-játékos világa és örömérzése halt ki költészetéből
- A vers megszólítottja a nagy kezdőbetűvel írt Remény, amely így megszemélyesített fogalommá válik. fájdalmas monológ
- A költemény persze nem csupán a lírai én veszteségéről szól, hanem az emberi életről általában: azt fejezi ki, hogy minden boldogságot csalódás követ az életben.
- Rím: keresztrím
- A vers szerkezete átgondolt, logikus és kiszámított: az 1. és a 4. versszak tartalmilag, érzelmileg párhuzamba állítható (a remény kételyt ébreszt a költőben). A közéjük ékelt 2. és 3. versszak viszont hangulatilag, képileg, irányultságában éles ellentétben áll egymással (2. versszak a tömény gazdagságot,épülést, kiteljesedést árasztja, a 3. strófa ezzel szemben a megfogyatkozást, leépülést, pusztulást, értékvesztést és fájdalmat fejezi ki).
- Időszerkezet szempontjából előbb a jelenből (1. vsz.) a régmúltba (2. vsz.) lépünk, aztán a közelmúltba (3. vsz.), végül vissza a jelenbe (4. vsz.). Keretes szerkezet az első versszakban és az utolsóban is megszólítja a Reményt
- Gazdag rokokó képekben, de itt-ott a népiesség jegyei is megmutatkoznak (egy-egy diákos nyelvi jelenség, szókapcsolat formájában). Elsősorban azonban klasszicista stílusú: ezt abból is láthatjuk, hogy a megszemélyesített Remény allegorikus alakként, és szigorú a szerkesztés
- Téma: remény feladása Egyetlen konkrét veszteséget említ meg, s ez Lilla elvesztése
- Műfaja: Elégia
- Szerkezete
- Az első versszak nemcsak megszólítja, hanem úgymond definiálja is a Reményt, bemutatja, hogy milyen.
- Mindjárt a vers elején egy ellentéttel találkozunk: az „égi” tünemény „földiekkel” játszik: vagyis szembeállítja a költő a két irányt, az égit és a földit. A Remény olyan könnyen elillanó égi tünemény, amely az emberi világon túlmutató lénynek, istenségnek látszik, de valójában nem az. Őhozzá fordul Csokonai, szinte fohászkodik hozzá, mintha istenség lenne
- Valójában azonban a Remény nem istenség, hanem a boldogtalan ember teremtménye, amely játszik az emberrel: csalfa, mert olyasmit ígér, ami végül nem teljesül, és vak, mert kiszámíthatatlan
- A Remény tehát egy megszemélyesített lelkiállapot (Reménynek hatalma van az emberek felett)
- A Remény tehát kettős természetű: egyrészt biztat, kecsegtet, másrészt elhagy, megcsal.
- Ezért a csalódott és kiábrándult lírai én két felkiáltásszerű kérdő mondatban ingerülten utasítja vissza a Remény újabb és újabb próbálkozásait, hogy bevegye magát a lelkébe. Hiszen tudja, hogy a remény csalóka dolog, s már annyira kétségbe van esve, hogy reménykedni sem akar (hogy többet ne kelljen csalódnia).
- A második versszaktól kezdve a lélek örömeit és fájdalmait, a költő lelkivilágának változásait természeti képek közvetítik.
- Természeti képek (rokokó elemek)
- Mindent tavaszi pompájában és virágzásban látunk (boldogság) Akkoriban csupa ígéret volt az élete: bízott benne, hogy költői tervei megvalósulnak, szerelme beteljesül.
- Lilla szerelmének elnyerésével jut el a vers a hangulati tetőpontra.
- 3 versszak: A kert pusztulása, amely télen bekövetkezik, párhuzamba van állítva az álmaitól, reményeitől megfosztott lélek sivárságával
- Nem csupán a szerelmi csalódás fájdalma szólal meg ezekben a sorokban, hanem az összes többi meghiúsult remény és terv is. De szerelem kárpótolta volna összes kudarcáért, a ki nem adott versekért, a művészi vágyak összeomlásáért:
- A 2. versszak jelenti a csúcsot, a tömény gazdagságot, melynek a 3. versszak tökéletes ellentéte: a fájdalom, hervadás, lehajlás, megfogyatkozás hangja szólal meg benne
- A 4 versszakban újra megszólítja a Reményt
- Elkeseredése halálvágyba csap át Itt, az utolsó strófában már nem külső veszteségekről, hanem belső folyamatokról olvasunk. Úgy érzi, ennyi veszteség után az élete értelmetlenné vált.
- Ezután búcsút vesz mindattól, ami az életét széppé és emberivé tette, ami értelmet adott neki. A „Lillák” szó pedig már nemcsak Lillát jelenti, hanem minden leányt, minden szerelme
- A tihanyi Ekhóhoz
- A vers akkor keletkezett, amikor Csokonai élete zátonyra futott: Lilla nem lehet övé és a barátai elfordultak tőle, költői próbálkozásai sikertelenségre voltak ítélve.
- A vers legelső változata 1796-ból vagy 1798-ból való (a pontos év egyelőre vita tárgya), s A füredi parton címet viseli. Majd átdolgozta, s már átdolgozott formájában, új címmel került be a költemény a Lilla-dalok közé 1803-ban.
- A címben olvasható Ekhó egy megszemélyesített fogalom: egyrészt a visszhangról van szó (a kis betűvel írt ekhó jelentése visszhang), másrészt egy mitológiai alakról, Ekhóról.
- Csokonai – a klasszicizmus hagyományait követve – a visszhangot, mint nimfát, segítő istennőt szólítja meg, mindjárt az első sorban egy felkiáltással, amely nem felszólítás, hanem szenvedélyes könyörgés az istennőhöz.
- Csokonainál a visszhang, mint természeti jelenség, nagyon realisztikusan mutatkozik meg: szerepe az, hogy egyetértsen a költővel, megerősítse a gondolatmenetét
- Verselése: időmértékes
- Műfaja: elégia (szentimentális életérzés)
- Téma: magányosság érzése
- Rím: az első négy sor keresztrím a második négy sor párosrím
- Maga a vers nem más, mint egy monológ, amit a lírai én a füredi partról intéz a megszemélyesített tihanyi visszhanghoz. Emellett a lírai én boldogtalansága.
- A mű alapszerkezetét a világban való csalódottság, a költő és a világ közti ellentét határozza meg.
- Szerkezete
- Tartalmilag három részre tagolódik
- 1 rész az első versszak.
- Csokonai magasztos megszólítással nyitja a verset: a tihanyi Ekhó, Tihany megriadt leánya, az istennő a megszólítottja. A kezdősor érzékelhető zaklatottságát, nyugtalanságát az „Óh” indulatszó fokozza.
- A legelső versszak kulcsfogalma az „elpusztult remény”, amely a szerencsétlen sorsú költő magányát okozta
- Ellentétet találhatunk például ebben a strófában is: az öröm és a bánat ellentétét. A költő (Tihany) összehasonlítja magát a Balatonfüreden vigadó emberekkel, akik hozzá képest boldogan és gondtalanul élnek
- A költő Tihanyt és Füredet is szembeállítja egymással: a tihanyi és a füredi part egymással szemben fekszik. Balatonfüred szép, minden jóval megáldott hely (a nagyvilági élet, a társaság, a költőt kiközösítő társadalom jelképe), ehhez képest Tihany zord, vad, elhagyatott, teli van durva bércekkel és sziklákkal.
- A második rész
- A 2-6. strófa, mely a költő fájdalmának, magányának okait beszéli el.
- A következő strófában az erdők, bércek zordonnak, durvának minősítésével az embereket minősíti Még az élettelen, közönyös hegyek és szirtek is együttérzőbbek, mint a lelketlen, érzéketlen emberek
- Kettős üldözöttségnek esik áldozatul Csokonai: nemcsak ellenségei bántják, hanem barátai is Barátaiban csalódnia kellett, mert ellene fordultak, ellenségeit támogatják, Mégsem tapasztalunk indulatot Csokonai részéről: nincs meg benne az ellentámadás szándéka, nem akar visszavágni, bosszút állni
- Látnunk kell, hogy a szerelmi csalódás nem elsődleges oka Csokonai bánatának, hanem csak az utolsó csepp a pohárban. De Lilla jelentette az utolsó lehetőséget a költőnek a boldogságra. Tehát, bár a versben megjelenik Lilla, nem ő a panaszáradat kiváltója. Sőt, a költőnek egy rossz szava nincs rá
- Az első hat versszak tehát a támadó, csúfolódó, szívtelen világot és a fájdalom terhe alatt roskadozó, elhagyatott, bánatát panaszoló-síró költőt állítja ellentétbe. Ez a vershelyzet tipikusan szentimentális stílusú.
- Ezután váltás jön a versben: új emberi tartalmak kerülnek felszínre, a hangsúly eltolódik a csalódásról a lírai én saját értékeire, öntudatára, büszkeségére.
- A harmadik rész
- A 7-10. strófa, amely a büszkén visszavonuló bölcs, a remeteségben megnyugvást kereső költő képével zár, aki bizakodik, hogy talán az utókortól megkapja a remélt elismerést.
- A költő már nem a nimfának panaszkodik, hanem a magányba próbál menekülni
- Méghozzá ezt „megvetett virtussal” teszi: ez a jelzős szerkezet (oximoron) önmagában is ellentétet hordoz; a virtus (erény) a költő öntudatát fejezi ki, a megvetettség kilátástalan helyzetére utal, az őt lenéző világra.
- Költői öntudatra, emberi méltóságának megőrzésére vall, hogy a fiatal Csokonai az öreg Rousseau mellé emeli magát, őhozzá hasonlítja magát, minthogy érzi a rokonságot kettejük sorsa között. (Rousseau önként száműzetésbe vonaul, így akar Csokonai is tenni)
- Ezután pedig programszerűen kimondja, hogy „ember és polgár” akar lenni.
- A „polgár” a francia forradalom és a jakobinus mozgalom szellemében a jogait számon tartó, szuverén, közéleti embert jelenti, aki tesz a jó ügyért; az „ember” pedig olyan személy, aki sokoldalúan képzett, művelt, mohón tanul és mind a közéletben, mind magánéletében megvívja harcait. De milyen irónia van abban, hogy a költő az emberektől távol, magányosan akar ember lenni, s a társadalomból kivonulva akarja megvalósítani a köz hasznáért munkálkodó polgári létet!
- A természetbe való visszavonulás megtisztítja a társadalom szennyétől, megnemesíti.
- „Távol itt , egy más világban”: nem derül ki, hogy mitől vagy kitől távol, de nem is kell leírnia, hiszen tudjuk anélkül is: az őt elhagyó, kicsúfoló, hűtlen világtól. (Eredetileg a „más világ” nagybetűvel, egybeírva szerepelt: „Másvilágba” – amely már a túlvilágot is előlegezte volna.) Ebben a másik világban, ahol soha nem ismert, „szent” magányban lehet része a költőnek, a természet és az értelem zavartalanul élesztgeti, feltölti a lelkét.
- Az emberi kiteljesedést csak egy embereken kívüli világban lehet elérni: keserű kritikája ez a korabeli társadalomnak és a költő iránt ellenséges emberi világnak. ( A magány az igazak menedéke)
- A megbántott költő már nem reméli, hogy „rejtek érdemeit” valaha a kortársai felfedezik. Magányban kíván élni s meghalni, s az utókortól, a boldogabb jövőtől várja azt, hogy elismerje őt