Ady Endre ( 1877-1919)
fordulat a magyar irodalomban: a klasszikus modernséget honosítja meg (Új versek c. kötet 1906)
kezdetektől a Nyugat c. folyóirat főmunkatársa (1908-41), kiemelkedő alkotója; publicistaként is jelentős (tőle származik a kompország metaforája a magyar nemzetre)
tudatos szerkesztés jellemzi köteteit –ciklusokba rendezte tartalmi szempontok alapján (Baudelaire mintájára), és tudatos jelenlét: 1914-ig minden évben megjelent egy kötete új és ismétlődő ciklusokkal
három pályaszakasza
1906-10 szecessziós-szimbolista líra
1912-14 poétikai fordulat kezdődik=a szecessziós-szimbolista versnyelv az én osztottságának kifejezésével bonyolódik (pl.: Száz hűségű hűség), megjelenik a világ fragmentáltságának tapasztalata (pl. Minden egész eltörött), kísérletezés az expresszionista versnyelvvel
1914-18 újabb FORDULAT= ennek jellemzőit fogom ismertetni:
A halottak élén c. verseskötet
1918-as utolsó verseskötete, 125 vers, 9 ciklusba rendezve, 4 év alkotásait mecénása és barátja Hatvany Lajos rendezi ciklusokba
utolsó pályaszakaszának összegzése
első köteteihez képest
a lírai én gyakran kikerül a középpontból
a lírai én egységessége megszűnik (árnyaltabb, osztottabb lesz),
részlegesség, csonkaság tapasztalata megjelenik
kételkedőbb, tárgyiasabb, kérdezőbb beszédmód a kinyilatkoztató helyett
egyszerűbb, fogalmibb nyelvhasználat
nagy, közösségi szimbólumok (pl. idő, mag, lovas) kerülnek előtérbe (az egyéniek – pl. ős Kaján, fekete zongora– helyett)
meghatározó tapasztalat: a háború
háborúellenesség, a háború értékpusztító és emberrontó hatása
értékmegőrzés
elbizonytalanodás
hagyomány még inkább felértékelődik (Biblia, kuruc versek, krónikás ének, mese, prófécia)
archaizálás – kuruc költészet, pl .: Két kuruc beszélget; históriás énekhagyomány pl.: Krónikás ének 1918-ból; népmesék-népdalok pl.: A mesebeli János
biblikus- apokaliptikus-zsoltáros hang pl.: Emlékezés egy nyáréjszakára, Intés az őrzőkhöz, Ésaiás könyvének margójára
formai változások
töredezettség, hiány, szaggatottság
köznyelv beépülése a versnyelvbe (versbeszéd)
expresszionista jegyek gyakoriak (érzelmek kiáradása)
Korábbi verseiben a Holnap az új értékek szimbólumaként állt szemben a múlt visszahúzó erejével. Gyakran a múltat ostorozta, de a háború megváltoztatta ezt a szemléletet. A jelen háborús, érzéketlen világában felértékelődik a múlt, a hagyomány, az értékek megőrzése válik a háború elleni védekezés és tiltakozás magatartásává, hasonlóan Babits 30-as évekbeli verseihez.
A következő versekben szemléltetem, hogyan jelenik meg ez a magatartás:
Emlékezés egy nyár-éjszakára (1917)
A Halottak élén első versciklusának, az „Ember az embertelenségben”-nek első verse
Felismerte a modern technika mögött az embertelenséget
Emlékként idézi fel a háború kitörésének éjszakáját
Egyetlen éjszakába sűríti a régi világ széthullását és az ember lealacsonyodását
Lidércnyomásos álom képét idézi
Kulcsszó: „különös” (12-szer fordul elő)
rácsodálkozást, megszokottól való eltérést sugallja
utal arra, hogy a háborút még hosszú évek múltán sem lehet megszokni
Bibliai Apokalipszis képével indít
A Jelenések könyvében az angyalok harsonaszava idézte elő a szörnyű katasztrófákat, erre utal a „dühödt angyal” képe
Minden összeomlott és felbomlott a világban
A verset a lírai én refrénszerűen visszatérő reflexiója tagolja szerkezeti egységekre
1. refrén után: hétköznapi életből vett képek
falusi idill szertefoszlik
mindennapi élet rendje felborul
2. refrén után: ellentétükbe csapnak át az erkölcsi értékek
3. refrén után: emberi romlással szembeállítja a természetet
természet képes megőrizni rendjét, az emberiség nem
4. refrén után: háborús képek
úrrá lett az értelmetlenség
ész felett győz az irracionalitás
külső környezet helyett a lírai én kerül középpontba, aki képtelen megszabadulni az átélt borzalmaktól, és aki a rettenetes éjszaka emlékeinek még mindig a hatása alatt áll
Ésaiás könyvének margójára (1914)
a vh. kitörésének hírére írt első verse
a bibliai Óvszövetségre, Ésaisás könyvére írt parafrázis = ismert szöveg újrafogalmazása, mely hozzátoldással tágítja az eredeti jelentést
bibliai hagyomány megjelenik :
helyszínek, történések, motívumok
rímtelenség, gondolatritmus
az elbizonytalanodást fejezi ki, hogy a hagyományos istenértelmezést kitágítja
Istent vigyázóként szólítja meg, az emberi értékek őrzőjeként tekint rá
kérdőre vonja, számon kéri Istent: hogyan lehetséges a háború kétségbeesés
minden pozitívum az ellentétébe fordul (felsorolni a vers alapján ezeket!)|| Emlékezés egy nyáréjszakára
sok ismétlést (variációs és szó szerinti híven a gondolatritmushoz), illetve csaknem kizárólag kérdéseket tartalmaz a szöveg nincs lezárás, vagy pozitív kinyilatkoztatás, mint az eredeti bibliai könyvben
a befejezésben a háború okozta elembertelenedés (sár) jelenik meg
„…Óh, miért
olyan szeretetlen és boldogtalan az Ember, ki úgy kívánja a szeretetet
és boldogságot? Vigyázók, hiába vigyáztok, óh, jaj, vigyázók, hiába
vigyázunk, mert újra és újra leesik a sárba az Embernek arca.”
Az eltévedt lovas (1914)
költészetének legkiemelkedőbb alkotása
1914 novemberében jelenik meg a Nyugatban
középpontjában az eltévedt lovas szimbóluma áll; szimbólumhoz méltón felidéz, sejtet, hangulatában ragadja meg a háború élményét, többféle értelmezése lehetséges
Néhány hónappal a háború kirobbanása után írja, ekkorra már messzeségbe tűnt a háború vége. Szétfoszlottak a dicsőséges villámháború illúziói, az embereket megrémítette az évekig tartó öldöklés lehetősége
Az emberiség eltévedését, útvesztését jeleníti meg
Az eltévedt emberiségnek a szimbóluma maga a lovas
A lovas képe vizuálisan nem jelenik meg, csak hallani, ezáltal megteremtve a kísérteties hangulatot.
Útja erdők és nádasok közt, sűrű bozótban vezet, melyek a háború szimbólumai
A sűrű köd és a sötétség láthatatlanná teszi alakját
Ami vizuálisan is megjelenik a versben, az csak a színtér, mely félelemmel és szorongással teli, és amely az emberi lét szimbóluma egyben
A jövő eltűnik a versből, a lovas útja az eltévedés miatt céltalan és kilátástalan
A táj, amin keresztülhalad, kísérteties, történelem előtti szörnyek élnek benne
Visszatérünk az őskorba, a civilizáció előtti világba, mely a háború miatt mintha visszatérne a 20. századba.
Ember az embertelenségben (1916)
A vers a román csapatok betörése után született, mikor a magyar katonák fejvesztve rohantak az ellenség elől
Látta az elűzött székelyek fejvesztett menekülését, ez ihlette meg ennek a versnek a megírásában
Ady ebben a háborús helyzetben is meg tudott maradni mind embernek mind magyarnak, ennek ad hangot művében
A mű rapszódia
1. versszakban metonímiák sora
az embert és a háborús öldöklést hordozzák
tehetetlenség kínzó érzéséhez hozzájárul az idő összezavarodása
Lírai én szinte elveszti életlehetőségeit -> önmagáról mint halottról beszél
Megjelenik a „mégis-morál”, megpróbál szembeszegülni a cselekvésképtelenséggel.
Rájön, hogy neki hivatása van:
másokért kell élnie
át kell mentenie a jövőnek az emberiség elveszett értékeit
A záró szakaszban a költő dühödten követeli az emberséget az embertelenségben
Mag hó alatt (1914)
Vers a reményre utal
A mag a telet a hótakaró alatt túléli és tavasszal újraéled
Ady ezzel a körforgást ábrázoló természeti képpel mutatja be, hogy az értékeket is így kell átmenteni a tegnapból a jövőbe.
A mag az életet szimbolizálja, a feltámadás pedig az élet rendje
Az emberiség is túléli, akárcsak a mag, mert az élet elpusztíthatatlan
Az első világháború Ady költészetének összes korábbi témáját áthatotta: magyarság, szerelem, létharc, Isten – mind a háború nézőpontjából jelent meg.
Hangsúly:
megrémült emberiséggel való sorsközösség vállalása
humánus értékek megőrzése és átmentése egy jobb kor számára
A háborús versek szükségszerűen összekapcsolódnak a magyarság-versekkel, és bár Adyt a háború világméretűvé válása is rettentette, e versekben mindig megszólalnak a magyarságot féltő, a magyarságért aggódó sorok is.
Személyes tragédiát pedig azért jelentett a háború a költő számára, mert eszméit pusztította el.
Ady utolsó pályaszakaszában is központi kérdés a nemzet jövője. A rá jellemző utóromantikus vátesz szerep utolsó kötetében az értékőrző-vigyázó szerepévé válik (pl.: Mag hó alatt, Intés az őrzőkhöz). Utolsó verse az Üdvözlet a győzőnek megrendítő egyszerűséggel kéri a vháború győzteseitől nemzetünknek a könyörületet: „ne tiporjatok rajta nagyon” – nem így történt.