A görög történelem elôzményei egészen az i.e. V. ezredig nyúlnak vissza. Ekkoriban a görögök által Hellásznak nevezett területet pellaszgok, károk és filiszteusok lakják. A pellaszgokhoz kapcsolódik a krétai-civilizáció, ami az i.e. III. évezredre válik fejletté. Központja Knósszosz, másik nagy városa pedig Phaisztosz. Kréta földrajzi helyzetébôl adódik, hogy ez az állam kereskedelmi csomópont, összeköti Dél-Európát Észak-Afrikával és Elô-Ázsiával. Az állam egy despotikus monarchia, tehát nem lépi túl az ókori keleti típusú államszervezetet. Az alapító uralkodó Mínosz, aki megépítteti a knósszoszi palotát. Ebben az idôben fejlett az építészet, a falfestészet, a vázakészítés, és nagyon jellemzô a fekete alakos vázafestés. A kultúra a virágkorát 1600. és 1400. között éli. Hanyatlásának egyik oka az achájok bevándorlása, másik pedig az 1400. körül bekövetkezett vulkánkitörés és földrengés. A krétai- kultúráról vannak írásos emlékek, ezek az ún. lineáris-A írással íródtak, ami máig megfejtetlen.
A görög bevándorlás több hullámban történik a III. évezredtôl egészen a II. évezred végéig. Elôször az achájok jönnek, ôket követik az iónok és az aiólok, legutoljára jönnek a dórok. A görög betelepülés kedvezôtlenül érinti az ôslakosokat; vagy beolvadnak, vagy elmenekülnek Egyiptomba, Kis-Ázsiába. A görögök városállamokat alapítanak, ezek közül a II. évezred közepén Mükéne és Athén a legfontosabbak, ezért ezt az idôszakot mükénei- korszaknak nevezzük. Ennek virágkora i.e. 1400-1200-ra tehetô, legismertebb eseménye ennek a korszaknak 1250. körül Trója elpusztítása. Az acháj és az ión gazdaság és kultúra fellendül, megsemmisítik a mínoszi civilizációt, gyarmatosítják Ciprust, Dél-Itáliát és Ugarit környékét. Monumentális építkezések folynak, várak, kupolasírok épülnek, Mükénében elkészül az oroszlánkapu, a várfal, Átreusz kincsesháza és Agamemnón sírja. A mükéneiek írását lineáris-B írásnak nevezzük, amit 1952-ben megfejtettek. Jellemzô a görög városállamokra a külsô és belsô tagoltság, ez kedvezôtlen a mezôgazdaságnak, belterjes földmûvelés terjed el, késôbb kialakul a kertkultúra. A kereskedelem mindvégig nagy jelentôséggel bír, mert a városállamok közötti kapcsolat csak így valósítható meg. Ez fejleszti az ipart, mert így távolabbi nyersanyagok is könnyen beszerezhetôek. A mükénei- kultúra azonban még mezôgazdasági jellegû, ráadásul a peremterületeken megmarad a törzsi társadalom; bukását belsô harcok és az égei-vándorlás okozza.
Az XII.-IX. századokban egy általános hanyatlás figyelhetô meg a gazdaság, a politika és a társadalom terén egyaránt. Ennek fô oka az égei-vándorlás, amelynek eredményeként a másik két görög törzs is bevándorol, és elfoglalják végleges helyüket. A bevándorlók elôl a mükénei-kultúra városállamaiból a lakosság egy része elmenekül és az égei-tengeri szigeteken telepszik le, megalapítva Ióniát. A gazdasági életben is lényeges változások történnek. Megszûnik a háztartásos gazdálkodás, hanyatlik a kereskedelem és az ipar. A mezôgazdasági jelleg erôsödik, de nem fejlôdik, ez is társadalmi változásokat von maga után. Megszûnik az arisztokratikus királyság, helyette az arisztokratikus köztársaság és a királyság terjed el.
A IX. századra befejezôdik a görög bevándorlás, a helyzet stabilizálódik, a IX-VIII. században egy lassú fejlôdés figyelhetô meg, ami azonban már túllép az ókori keleti típusú fejlôdésen. A gazdaságban megváltoznak a tulajdonviszonyok, kialakul a valódi magántulajdon. Felfedezik a vasat, fellendül az ipar és a kereskedelem. A termelés célja már nem az önellátás, hanem az árutermelés, ez is segíti a kereskedelem fejlôdését. Az árutermelésnek köszönhetô még a pénzgazdálkodás kialakulása, ami a VII. századra válik általánossá. A társadalomban meghatározó szerepet a földbirtokos arisztokrácia játszik, de egyre nagyobb szerepet kap mellette a démosz is, ami a parasztság, az iparosok és a kereskedôk érdekszövetsége. E két csoporton kívül vannak a házi rabszolgák, akik adósokból és hadifoglyokból kerülnek ki. A politikában változást hoz az új típusú városállam, a polisz megjelenése. A polisz magából a városból és a peremtelepülésekbôl áll, ez utóbbiak viszont nem falvak. Kiterjedését tekintve a polisz egy medencényi területet jelent. A poliszok a IX-VIII. században jelennek meg, és két típusuk alakul ki, az athéni és a spártai. Mindkettôben az arisztokrácia kezében van a hatalom és létezik egy formális népgyûlés. Az eltérés az államformában van, az athéni jellegûekben arisztokratikus köztársaság, a spártaiakban pedig királyság van két királlyal.
Az athéni lakosság elsôsorban achájokból és iónokból áll, késôbb aiólok is betelepülnek. Athén politikáját és gazdaságát alapvetôen meghatározza az arisztokrácia és a parasztság ellentéte. Az arisztokraták egyre jobban bekapcsolónak az árutermelésbe, birtokaik növekednek. A parasztság nem tud igazán bekapcsolódni az árutermelésbe, egy jelentôs része elszegényedik. Az eladósodtaktól megvonják földjüket, ekker szabad földnélküliekké válnak, de jogaik nincsenek; ha ez nem elég a hitelezônek, akkor a földvesztésen felül rabszolgájává teheti a parasztot, akit ekkor adósrabszolgának neveznek. Ezért sokan gyarmatokon keresik boldogulásuk útját, kivándorolnak, ez az elsô görög gyarmatosítás (IX-VII. század). Az ipar és a kereskedelem fejlôdése maga után vonja az új piacok szükségességét valamint az iparosok és a kereskedôk helyzetének megerôsödését, akik érdekei ütköznek az arisztokáciáéival. A parasztok, iparosok és kereskedôk szövetkeznek az arisztokrácia ellen és létrehozzák a démoszt, aminek többek között érdeke a gyarmatosítás nyugat felé (Dél-Itália, Szicília). Ehhez viszont hadsereg kell, ebben viszont megnôtt a gyalogság szerepe, amit a démosz ad, ezért politikai jogokat követelnek. Az emberek a gyarmatokra szívesen kitelepülnek, mert ott szabadabbak, ez egyébként az arisztokrácia érdeke is, mert elsôsorban az elégedetlenek mennek.
Athénra a IX. századtól a VII. századig az arisztokratikus köztársaság a jellemzô. Az állam élén 9 archón áll, feladatuk a végrehajtás, ôket egy évre választják; létezik a népgyûlés, a törvényhozószerv; de a tulajdonképpeni törvényhozó a bule (tanács), ami a törvényeket fel is függeszthette. Eleinte mindhárom testületbe csak arisztokraták kerülnek, késôbb a népgyûlésen minden teljes jogú athéni férfi részt vehet. Ezek mellett létezik még az areioszpagosz, ami a volt archónokból áll, nevét arról kapta, hogy üléseit Árész isten dombján tartja. Az areioszpagosz feladata az állami tisztségviselôk megválasztása és ellenôrzése, valamint politikai ügyekben az igazságszolgáltatás.
A démosz elsô követelése a törvények írásbafoglalása, hogy ne legyen az arisztokrácia kénye-kedvére kiszolgáltatva. Követelésüket Drákón 621-ben teljesíti, aki bár nagyon szigorú törvényeket hoz, mégis korlátot szab az arisztokráciának. A démosz további követeléseit 594-ben Szolón elégíti ki, aki bevezeti a timokratikus alkotmányt. Eltörli az elszegényedett szabadok adóit, földhöz juttatja ôket, megszünteti az adósrabszolgaságot, az eladottakat visszavásárolják, továbbá létrehozza az esküdtbíróságot, ahova fellebbezni lehet. Az areioszpagosz négyévente megvizsgálja, hogy ki mennyi jövedelmmel rendelkezik, és ennek alapján beosztja a lakosságot a négy osztály valamelyikébe. Az elsô osztályba tartoznak az évi 500 mérô gabona feletti jövedelmûek, a másodikba a 300-500, a harmadikba a 200-300 és a negyedikbe a 200 mérô búzánál kisebb évi jövedelemmel rendelkezôk kerülnek. Ez fontos, mert osztályok szerint sorozzák be az embereket különbözô fegyvernemekbe, és a politikában különbözô szerepet töltenek be. Az elsô két osztályból kerül ki a lovasság, a harmadikból a nehéz-, a negyedikbôl pedig a könnyûfegyverzetû gyalogság. Mind a négy osztály részt vesz a népgyûlésen, de archónokat csak az elsô, tisztségviselôket pedig csak az elsô három osztályból választanak. Ezeket a beosztásokat Szolón azért hozza, mert a sem katonáknak sem a tisztségviselôknek nem jár fizetség, tehát mindenkinek a saját jövedelmébôl kell megélnie.
A VI. századra a démosz és az arisztokrácia között egy egyensúlyi helyzet alakul ki, a démosz komoly politikai jogokhoz jut, az arisztokrácia pedig ôrzi sajátjait; egyik réteg sem tudja megszerezni a hatalmat a másik fölött, ez adja az alkalmat egyes embereknek türannoszként való uralkodáshoz. Athénban Peiszisztratosz ragadja magához elôször a hatalmat 560-tól 527-ig. Peiszisztratosz kiegyenlített politikát folytat, minden rétegnek kedvezményeket ad, ezáltal megnyeri ôket magának. Alatta gyarmatosítják Hellészpontoszt, a belsô harcok megszûnésével lehetôvé válik a gazdaság fellendülése, a parasztság érdekében létrehozza a vidékre kiszálló bíróságot, aminek feladata tulajdonképpen az adóvédelem. Ekkoriban folynak Athénban a hatalmas építkezések, amelyeknek során Athén városi arculatot nyer. Az építkezések számos munkahelyet teremtenek, ez egyaránt kedvez a kézmûveseknek, iparosoknak és a közmunkásoknak. Peiszisztratosz jó kapcsolatot alakít ki más poliszokkal, ennek elônyeit elsôsorban a kereskedôk becsülik. A kultúra területén is reformokat vezet be, államünneppé nyilvánítja Dionüsszosz napját, ami eredetileg a démosz ünnepe volt. Ezekhez kapcsolódnak az elsô színházak építése és az elsô drámaelôadások. Peiszisztratoszt halála után fiai, Hippiász és Hippianchos követik, akik növelik az arisztokrácia szerepét, ezért 510-ben elûzik ôket Athénból. 510. és 508. között Athénban egy belpolitikai küzdelem folyik a hatalomért két archón, Kleiszthenész és Iszagorasz között. Végül is Kleiszthenész kerül ki gyôztesen ebbôl a vitából, aki a démosz érdekeit tartja szem elôtt. 508-ban reformintézkedéseket hoz Szolón szellemében, amelyek megteremtik a demokratikus államszervezetet. Kleiszthenész közigazgatási reformot hajt végre az arisztokrácia hatalmának csökkentése érdekében. Ez azt jelenti, hogy Athént tíz phûlére osztja, minden phûlének van városi, peremterületi és kikötôi negyede. Minden phûle ötven képviselôt küld az ötszázak tanácsába -a bule utódszervezetébe-, amiben megszûnik az arisztokrácia fölénye, és a démosz kerekedik felül. Az ötszázak tanácsának feladata, hogy törvényjavaslatokat készítsen, amelyeket a népgyûlés, a legfelsô törvényhozó szerv megvitat. Bevezeti még az osztrakizmoszt, a cserépszavazást, ami titkos szavazás arról, hogy kit számûzzenek tíz évre, mert feltehetôleg türannosz akar lenni. Az esküdtbírósági tagok napidíjat kapnak, hogy a szegényebbek is lehessenek esküdtek. A népgyûlés tagja az az athéni férfi, aki huszadik életévét betöltötte, az esküdtbíróság tagjainak pedig harminc évesnél idôsebbnek kell lenniük.
A fejlôdés folyamát a perzsa támadás szakítja félbe, amelynek sikeres visszaverése után kialakul a klasszikus rabszolgatartás és az athéni demokrácia virágkora Periklész alatt 460-tól 429-ig. A periklészi demokrácia elôzménye a démosz (Temisztoklész) és az arisztokrácia (Kimón) küzdelme, amelynek fô kérdése Athén viszonya Spártával és a pelopponészoszi szövetséggel. A felek kölcsönösen egymást vádolják a gyôztes háborúk zsákmányából való túl nagy részesedéssel, végül cserépszavazással számûzik Temisztoklészt, aki a perzsákhoz megy, ott birtokot kap, de mikor megtudja, hogy a perzsák Athén ellen akarnak támadni, és ehhez ôt akarják fölhasználni, öngyilkos lesz. Számûzését követôen az arisztokrácia erôsödik meg, városfejlesztések folynak, Athén újjáépül, folytatódik az Akropolisz építése, Athént összekapcsolják Pireusszal, és egy kulturális fellendülés is megfigyelhetô. Az arisztokrácia szorosabbra fûzi Athén kapcsolatát Spártával, ezért amikor Spártában kitör a helóta-felkelés és az athéni arisztokraták segítséget küldenek a leveréséhez, a démosz számûzi Kimónt. A periklészi demokrácia a peiszisztratoszi intézkedéseken alapszik. Az esküdtbíróságok igazságszolgáltatással, a népgyûlés törvényhozással, választással és végrehajtással, az ötszázak tanácsa a népgyûlés javaslatainak megvitatásával foglalkozik. Az areioszpagosz hatáskörébe tartozik az igazságszolgáltatás gyilkossági és köztörvényes ügyekben, de 462-tôl már nem ellenôrizheti a tisztviselôk munkáját. A tisztségek egy évre szólnak, kivéve az esküdtszéket, ahol egy napra, másik kivétel a tíz sztratégosz (hadvezér), akik tisztségüket több évig is viselhetik.
Periklész gyászbeszédében úgy értékelte demokráciáját, hogy az alkotmánya teljesen egyedülálló, a társadalomnak mindenki egyenjogú tagja, ahol kizárólag a személyes adottságok és a szorgalom számít, a társadalmi rang nem fontos. Az államról úgy vélekedik, hogy Görögország nevelôiskolája, szabad életmódot biztosít lakosságának, ami méltó arra, hogy alattvalóin uralkodjon az állam keretein belül. Szerinte a polgárok teljesen szabadok, mert minden közügyrôl tudnak, és bele is szólhatnak, az emberek kedvesek, derûsek és nem gyanakvóak. Mivel ez egy gyászbeszéd, nem ostorozza saját rendszerének hibáit illetve hiányosságait.
A periklészi demokrácia teljes jogú polgárai teljes demokráciát kapnak, még a mûvelôdését is támogatja az állam, beleszólhat a közügyekbe tehát az irányításba. Ezzel szemben a metoikoszok, a nôk és a rabszolgák semmilyen polgárjoggal nem rendelkeznek, továbbá az athéni demokrácia csak polisz-szinten tartható fenn, mert a népgyûlés elvesztené funkcióját. Hozzá kell tenni még, hogy az athéni demokrácia gazdasági alapját a déloszi- szövetség poliszainak kizsákmányolása adja. A rabszolgák helyzete foglalkoztatottságuktól függ, a mûvelteknek és a nagy szaktudással rendelkezôknek a legjobb a sorsuk, míg a bányákban dolgozókat annyira kizsákmányolják, hogy az államnak végül intézkedéseket kellett hoznia a bányabérlôk ellen.
Az athéni demokrácia nem csak az eszményállamhoz hasonlítható, hanem az akkori és az azt követô politikai rendszerekhez is, ekkor viszont kitûnik, hogy messzemenôen a legjobb berendezkedés az ókorban, még a római köztársaság sem éri el szintjét, ezért is eszményíti az utókor annyira a periklészi demokráciát.