Történelem érettségi

Hitélet és vallások (pl. keresztény, zsidó) – együttműködés és konfliktusok

Egyház és állam:

Az egyházi és a világi hatalom a kezdetektől fogva erősen összekapcsolódott:

  • Nagy Constantinus császár „védőszárnyai” alatt bontakozott ki a keresztény egyház kiépítése. A császár, akit a niceai zsinaton (325) megválasztottak a külső ügyek püspökének, beleszólást nyert az egyház ügyeibe. A későbbiekben a császárok bele is avatkoztak az egyház életébe (pl. főpapok kinevezése).
  • Nagy Constantinus ugyanakkor különféle kiváltságokat is adott a papságnak (adómentesség), és állami feladatokkal bízta meg őket.

A Nyugat-római Birodalom felbomlása után sem szűnt meg ez a „szimbiózis”.

  • Róma püspökét (pápa) és a többi egyházi vezetőt a VIII. századig a császár védelmezte és nevezte ki, majd a Karoling uralkodók, még később pedig a német császárok (theokrácia). Ugyanakkor a papság, a szerzetesek mint egyházi írástudók komoly szolgálatokat tettek a császári udvarban.
  • Az egyház, a pápaság már igen hamar kidolgozta azt az elméletet, amely alapján szabadulni akart a világi hatalom gyámkodásától. Az V. században Szent Ágoston elvetette „Isten országa” című művében az ,,egy mindenható Isten az Égben, egy mindenható császár a Földön” elvet. I. Gelasius pápa pedig kifejtette a ,,kettős hatalom” tanát, mely szerint a hívők lelke Isten országának a része, így az az egyház, míg a hívők teste és földi dolgai evilági életük része, így az a császár irányítása alá tartozik. Ezzel megkezdődött a harc, amelyet az egyház a világi hatalomtól való függetlenedéséért vívott, és amely az invesztitúra küzdelemben csúcsosodott ki.

Az invesztitúra harc:

Kezdete: VII. Gergely (1073-85) pápasága idején

  • Megszigorította az egyház belső életét, megtiltotta a szimóniát (egyházi méltóságok pénzért történő árusítása), kötelezővé tette a cölibátust (papi nőtlenség);
  • 1075-ben nyilvánosságra hozta tételeit (Dictatus Papae), melyben a pápát a császár fölé helyezte, majd a lateráni böjti zsinaton megtiltotta, hogy világi személy gyakorolja az invesztitúrát.

Szakaszai:

  • I. szakasz: VII. Gergellyel szemben IV. Henrik (1056-1106) német király lépett fel.
    • Az 1076-os wormsi birodalmi zsinaton a német püspökök felmondták az engedelmességet a pápának, aki ezután kiközösítette Henriket, hűbéreseit feloldva hűségesküjük alól.
    • 1077 januárjában IV. Henrik Canossa váránál 3 napig vezekelt, mire a pápa megbocsátott neki.
    • Miután a német ellenkirállyá választott Sváb Rudolf meghalt a IV. Henrikkel vívott csatában (1080: hohenmölseni csata), Henrik sereggel indult a pápa ellen. VII. Gergely Rómában az Angyalvárba szorult, majd a dél-itáliai normannokhoz menekült.
    • Az invesztitúra harc első szakaszát az V. Henrik (1106-28) és II. Callixtus pápa (1119-24) által 1122-ben megkötött wormsi konkordátum zárta le: a főpapokat papi hivatalukba a pápa, hűbérbirtokaikba a császár iktatta be. A megállapodást az I. Lateráni zsinaton fogadták el 1123-ban.
  • II. szakasz: I. Barbarossa Frigyes (1152-90) uralkodása idején lángoltak fel ismét az invesztitúra küzdelmek.
    • Nagy ellenfele III. Sándor (1159-81) pápa volt. Összecsapásuk színtere E-Itália, ahol a lombard városok maguk is megosztottak voltak (ghibellinek – császárpártiak; guelfek – pápapártiak).
    • Miután 1176-ban Legnanónál I. Frigyes vereséget szenvedett a Lombard Liga hadaitól, békét kötött a pápával (1177: „második Canossa-járás”).
  • A Pápaság ezután világi hatalma csúcspontjára jutott III. Ince (1198-1216) pápa idején. A pápa ekkor nagyobb hatalommal rendelkezett, mint a császár.
  • III. szakasz: II. Frigyes (1212-50) német császár és IX. Gergely (1227-41) pápa között zajlott a harc, váltakozó sikerrel.
  • Az invesztitúra harc lezárulta a Német Császárságban bekövetkezett nagy interregnumhoz kötődik. Az 1273-ban császárrá választott Habsburg Rudolfnak sem ereje, sem érdeke nem fűződött a harc folytatásához.

A pápaság kikerülve a német császárok gyámkodása alól, nem sokáig volt „szabad”: következett az avignoni fogság (1308-77) időszaka, amely a francia befolyás megerősödését jelentette az egyház ügyei fölött.

A kereszteshadjáratok:

A keresztes hadjáratok a keresztény hit terjesztése és védelme érdekében indított katonai akciók voltak, különböző okokból:

  • térítő célzattal – pl. poroszok megtérítése;
  • eretnekmozgalmak elleni fellépés – pl. albigensek ellen Dél-Franciaországban;
  • mohamedánokkal szembeni háborúk- pl. rekonkviszta az Ibériai-félszigeten, oszmán törökök elleni harc a Balkánon és Magyarországon;
  • a szentföldi zarándokutak és zarándokhelyek védelme és felszabadítása érdekében indított hadjáratok.

A szentföldi kereszteshadjáratok előzményei:

  • a XI. századra kialakultak és megszilárdultak a nyugat-európai hűbéri államok, kiteljesedett a lovagi hadviselés;
  • a XI. századra megerősödött a vallásosság, a római egyház és a pápaság, kialakult a vallási zarándoklat, amelynek egyik főcélpontja Jeruzsálem volt;
  • a X. század végétől Nyugat-Európa gazdaságilag megerősödött, népességnövekedés kezdődött

A kereszteshadjáratok megindulásának okai:

  • A gyors népességnövekedésből, illetve a feudális öröklésrendből (elsőszülött örökölt) adódóan nagyon sok másod- és harmadszülött nemesi lovag volt, akinek nem volt birtoka. Zsákmány- és birtokszerzési akcióikat Európában egyre inkább korlátozták (pl. az egyház Treuga Dei mozgalma) – a szentföldi kereszteshadjáratok meghirdetése Európán kívüli lehetőséget teremtett számukra. Hasonló okokból és a bűnbocsánat reményével sok paraszt is csatlakozott a keresztes hadakhoz.
  • A már évszázadok óta arab fennhatóság alatt levő Szentföldre irányuló zarándoklatokat egy új hatalom, a szeldzsuk törökök megjelenése zavarta meg: 1071-ben Manzikertnél legyőzték Bizáncot, majd elfoglalták Jeruzsálemet és ezzel elbizonytalanodott a zarándoklat lehetősége.
  • Voltak olyan hatalmak (pl. Velence), amelyek saját kereskedelmi pozícióik, míg mások puszta létük (Bizánc) fenntartása érdekében váltak a hadjáratok kezdeményezőjévé és támogatójává.

I. kereszteshadjárat (1096-99)

  • Miután I. Alexiosz bizánci császár segítséget kért a pápától, II. Orbán pápa 1095-ben a clermonti zsinaton fegyveres zarándoklatot hirdetett a Szentföldre.
    • 1096-ban, az első hullámban Remete Péter vezetésével egy paraszti sereg kelt útra, ők azonban el sem jutottak a Szentföldre, mert már útközben megtámadták a Rajna menti városok zsidó közösségeit, illetve minden országból, ahol átvonultak, katonai erővel űzték ki őket.
    • A második hullámban Boullion Gottfried lovagi serege sokkal sikeresebb volt – Nikaia, Edessza és Antiochia után 1099-ben Jeruzsálemet is elfoglalták.
  • Az elfoglalt területeken 4 új latin államot hoztak létre:
    • Antiochiai és Edesszai Fejedelemség, Tripoliszi Grófság és a vezető szerepet betöltő Jeruzsálemi Királyság.
    • Az új latin államokban a nyugat-európai mintára hűbéri lánc épült ki, központilag írásba foglalva a hűbéresi kötelességeket és jogokat (Jeruzsálemi Assziszák).

II. kereszteshadjárat (1146-48)

  • A szeldzsukok elfoglalták Edesszát, ezután Clairvaux-i Szent Bernát ciszterci apát szervezte meg a pápa kérésére a második hadjáratot, amely azonban jelentős eredményt nem tudott elérni.

III. kereszteshadjárat (1189-92)

  • Egyiptom szultánja, Szaladin keresztényellenes háborút indított, mely során 1187-ben a hattini csatában legyőzte a keresztény seregeket, majd elfoglalta Jeruzsálemet.
  • 1189-ben indult a keresztes sereg, jelentős európai uralkodókkal (I. Barbarossa Frigyes, II. Fülöp Ágost, I. Oroszlánszívű Richárd) az élén, azonban a Szentföldre már csak I. Richárd jutott el – és bár derekasan harcolt, de Jeruzsálemet nem tudta visszavenni.

A XIII. században indult hadjáratokban már egyre kisebb szerepet játszottak az eredeti célok (keresztény hit és a Szentföld védelme), ellenben teret nyertek a zsákmány- és területszerző érdekek, Velence és Genova a levantei kereskedelem feletti teljes ellenőrzés megszerzésére irányuló elképzelései.

  • IV. keresztes hadjárat (1202-04): amikor Genova befolyása megnőtt az egyre gyengébb Bizáncban, a velenceiek a kereszteseket a Szentföld helyett Bizánc elfoglalására sarkallták és oda is szállították. Bizánc elfoglalása után a keresztesek létrehozták a Latin Császárságot (1204-61), a görögök pedig kivonulva Bizánc városából, megalapították a Nikaiai Császárságot. 1261-ben a görögök Genova segítségével foglalták vissza Bizáncot.
  • 1212-ben zajlott le a francia gyermekek tragédiába torkolló hadjárata, 1217-21 között pedig II. András magyar király is vezetett egy hadjáratot, ami végül a deklarált nemes célok helyett ereklyegyűjtéssé egyszerűsödött.
  • Az utolsó jelentős hadjáratoknak (V-VII. hadjárat) keresztény szempontból tartós eredménye már nem volt, IX. Szent Lajos francia király hiába indult el kétszer, és vezette a VI-VII. hadjáratokat, a Szentföld tartósan a muzulmánok kezén maradt. 1291-ben elesett végül az utolsó keresztény erőd, Akkon is.

A lovagrendek:

  • A szentföldi zarándokok fegyveres védelmére, elszállásolására, szükség esetén ápolására egyházi lovagrendek szerveződtek:
    • Johanniták (Ispotályosok, Máltai lovagrend): 1070 körül alakult betegápolási céllal Jeruzsálemben, ahonnan 1291-ben Ciprusra, 1310-ben Rodoszra, majd 1530-ban Máltára települtek át.
    • Templomosok: 1118-ban alakult meg Jeruzsálemben, ahol elsődleges feladatuknak a muzulmánok ellenei harcot tekintették. A Szentföldről elmenekülve Párizsban volt a központjuk, ahol azonban IV. Szép Fülöp egy per során felszámolta a rendet, vezetőit kivégeztette.
    • Német (Teuton) lovagrend: 1198-ban alakult gyógyító és betegápoló rendként. A Szentföldről hamar kiszorultak, de II. András magyar király befogadta és letelepítette őket Erdélyben (Barcaságban), és bár a feladatukat, a kunok elleni harcot sikerrel teljesítettek, de önálló államot akartak kialakítani, ezért II. András kiűzte őket. 1225-ben Mazóviai Konrád herceg telepítette le őket azzal a céllal, hogy részt vegyenek a pogány poroszok megtérítésében. A rend itt is megerősödött, erős állammá szerveződött, amellyel Lengyelország is hosszas harcokat vívott, és majd csak az 1410-es grünwaldi csatában tudták legyőzni őket.

A kereszteshadjáratok következményei:

  • Politikai hatások:
    • Velence és Genova hatalmi befolyása a levantei térségben jelentősen megnövekedett, de a hadjáratok áttételesen hozzájárultak a Francia Királyság és Anglia megerősödéséhez is.
  • Gazdasági hatások:
    • Keletről nagy tömegű kincs áramlott Európába, ahol mindez hozzájárult a kereskedelem és a pénzgazdálkodás fellendüléséhez.
    • A Keletről átvett termékek (pl. rizs) és eszközök (pl. szélmalom) beépültek az európai gazdaságba.
  • Társadalmi hatások:
    • A Szentföldön kialakult latin államok hűbéri rendszere egyfajta minta volt az európai országok számára.
    • A hadjáratokban szerepet játszó lovagok keleten megismerkedtek egy kényelmesebb, kulturáltabb életvitellel, amely terjedni kezdett ezután Európában is.
  • Kulturális hatások:
    • Az arabok közvetítették az antik görög és római hagyományokat, filozófiát, tudományos eredményeket, amelyeket Európában már elfelejtettek.
    • Európába arab közvetítéssel érkeztek meg Indiából az arab számok, továbbá az alkímia, az aranykészítés titkos „tudománya” is.

A zsidóság a középkori Európában:

A zsidóság az ókori szétszóratás nyomán a keresztény és a mohamedán országok városaiban, elszigetelt közösségekben, diaszpórákban élt.

  • A zsidóság két nagyobb csoportja:
    • az Ibériai-félszigeten élő szefárdok;
    • a német területeken élő askenázik.;
  • A városokban elkülönített, sokszor fallal is körülvett területen laktak, ez volt a gettó.
  • Szigorú vallási előírások szerint éltek, ugyanakkor nyelvileg és szokásaikban hasonulhattak környezetükhöz, a többségi népcsoporthoz.
  • Földbirtokuk nem lehetett és bizonyos foglalkozásoktól is eltilthatták őket, így általában kereskedelemből, vagy a keresztények számára tiltott pénzváltásból éltek. Az így szerzett jövedelmeik sokszor irigységet váltottak ki környezetükből.

A zsidóságot időről-időre különféle atrocitások érték:

  • A középkori zsidó ellenesség alapvetően vallási alapú volt (antijudaizmus), mert a keresztények Jézus Krisztus haláláért a zsidóságot tartották felelősnek. Ugyanakkor az eltérő vallási előírások, esetenként titokzatosnak tűnő ünnepi szertartások, illetve a nagyon nagy kockázatú, ezért uzsorakamattal dolgozó pénzváltók gazdagsága is táplálta a zsidósággal szembeni félelmet és mélyben lappangó gyűlöletet.
  • A zsidóság elleni lappangó gyűlölet időről-időre a felszínre tört erőszakos cselekedetek, pogromok formájában. A pogromok gyakorisága megsokszorozódott speciális helyzetekben, válságos időkben:
    • az első és a második kereszteshadjárat idején a keresztesek Jézus gyilkosait keresve végigdúlták a német területek városainak gettóit;
    • nagy járványok (pl. pestisjárvány 1347-52 között) idején a zsidókat okolták a járvány okozta pusztításért, ezért jelentős zsidóüldözésre került sor.
  • Az általában spontán szerveződő pogromok mellett előfordult olyan is, hogy egyes uralkodók, akiknek a zsidók jelentős kölcsönöket adtak, kiűzték a zsidókat országukból, így nem kellett a kölcsönöket visszafizetni (pl. 1290-ben Angliából, 1492-ben Spanyolországból űzték ki őket).
  • A pogromok és uralkodói üldözések miatt Nyugat-Európából a zsidóság kelet felé vándorolt, így jelentős létszámú (a németből kialakult) jiddis nyelvű zsidó közösség telepedett le Lengyelországban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük