A szürrealizmus
Amit a Dada megkezdett, azt a szürrealizmus folytatta. Vezető egyéniségei Breton, Aragon és Éluard (élüár) voltak. Ez az irányzat is az embert akarta felszabadítani a társadalmi konvenciók és korlátozások rabságából, de a hagyományos értékek lerombolásán túllépve szenvedélyesen kereste azokat a lehetőségeket és módszereket is, amelyeknek segítségével az ember újra megtalálhatja a „közvetlen életet”, az ártatlanságot a szabadságot.
A szürrealisták úgy vélték, hogy az ember hamisítatlan, igazi énjét a tudatalatti világában találhatják meg. Ha átengedjük magunkat a tudatalatti látszólagos önkényének, az álom, az őrület, az önkívület, a szabadjára engedett képzelet révén meghódíthatjuk a valóságfeletti, a szürreális életet, eljuthatunk a fantasztikum, a csodák, az ésszel meg nem ragadható jelenségek világába.
(A mozgalom elnevezése is „realizmuson túli”-t, „valóságfölöttiség”-et jelent.)
A mindennapok megszokott gondolkozásmódjától segít elszakadni a humor is, amely „felfedi mindannak a teljes képtelenségét, ami a világ rendjeként jelentkezik” (Aragon). A szürrealizmus különösen kedvelte az ún. fekete humort, az iszonyatos és a nevetséges különös szorongást előidéző groteszk együttesét. A szürrealisták kidolgozták sajátos alkotómódszereiket is. Ilyen volt az önműködő írás. Ennek az a lényege, hogy a művész a tudatalattiból felmerülő gondolatokat, képeket, látomásokat minden értelmi ellenőrzés nélkül lejegyzi.
Az önműködő írás legnagyobb jelentőségű eredménye a szabad képzettársításon alapuló szürrealista kép, melyben két egymástól távol eső, összeegyeztethetetlennek látszó fogalom kerül egymással kapcsolatba. „Szép mint egy varrógép meg egy esernyő véletlen találkozása a boncasztalon”- Lautréamont (lotréamon;1846-1870), a lázadó, romantikus francia költő ezekkel a szavakkal már a szürrealizmus szépségeszményét fogalmazta meg.
A képalkotásnak ez a merész módja új lehetőségeket nyitott a költészet számára. A szürrealisták az ember társadalmi felszabadítását is céljuknak vallották, ezért 1925-től kapcsolatot kerestek a kommunista párttal. Az együttműködés azonban nem volt zavartalan. A szürrealista festészet kezdeteit tulajdonképpen az olasz De Chirico (kíriko; 1888-1978) „metafizikus” képei jelentik. Párizsban festett olasz terei, titokzatos városképei nyugtalanító, szorongásos látomások. A kihalt épületek, a rideg falak, a sötét nyílások az üres tér fenyegető hatalmát érzékeltetik.
A szürrealizmus festészete két irányban bontakozik ki. A művészek vagy abszurd víziókat jelenítenek meg fényképszerűen pontos, részletező ábrázolással, mint Salvadore Dali (1904-1989), vagy pedig a tudat alól felmerülő ősi, mitikus formációkat, jelképeket festenek, mint Joan Miró (1893-
1983).
A szürrealizmus felszabadító hatása szinte máig érezhető, esztétikai eredményei felszívódtak korunk művészetében. A költészetben különösen a kifejezés és a képteremtő fantázia felszabadítása hagyott mély nyomokat.
Szürrealista dézetek, költői képek
„A nap Ienyugvó kutya”
„A hidon macskafejű harmatcsepp hintázott”
„Asszonyom haja rőzsetűz”
„Ha éppen éjfél előtt, a rakodópart mellett
Kócos nő ered nyomodba, ne is törődj vele
Az éj kékje ő. „
(Breton)
„A föld oly kék mint egy narancs”
„A szem, mely arc lesz vagy tájék”
(Éluard)
„Egy óramű mellé ejtettem a reményt
Ahogy a bárd elvágta az utolsó pillanatot
óriás tömeg verődött össze erre e fejedelmi kivégzésre”
„Kézzel fogdosom a csillagokat
Éji legyek ne lepjétek el szivem
Kiálthatjátok már nekem vigyázz
Éj és megszokás kapitányai
Örökre elszököm én a végtelen nagy kalapja alatt”
(Aragon)