A dadaizmus a semleges Svájcban született meg, ahol a háború elől menekült ifjak, katonaszökevények és forradalmárok gyülekeztek. Szembefordultak az egész polgári világgal, amely a háborúhoz vezetett. Lelkesen üdvözölték az októberi fonadalmat, a bajor és a magyar tanácsköztársaság kikiáltását.
A román származású Tristan Tzara, a dadaizmus vezéralakja 1919-ben készült kiáltványában így foglalta össze a mozgalom törekvéseit: „vár a tagadás, a rombolás nagy munkája. Seperjünk, tisztogassunk. A világ gonosztevők hatalmába került, akik gyilkolják egymást, s pusztitják az évszázadokat; majd ha a tébolyult világ kitombolta magát, akkor jöhet az egyén számára a tisztaság kora. . . „
A dadaisták célja a társadalom minden hagyományos értékének lerombolása volt, tagadták és kétségbe vonták a józan ész, a logika használhatóságát, elvetették a művészet kiürültnek és elhasználtnak érzett formáit. Legtöbb kifejezési eszközük a meghökkentés, a botrány. Ezzel provokálni akarták az ún. jóízlést, tiltakoztak az uralkodó erkölcsi dogmák, az embertorzítónak érzett törvények és megszokások ellen, fel akarták szabadítani az ember belső erőit. Már a mozgalom nevének véletlenszerű kiválasztása is az értelem és a rend tagadását jelentette. (Az irányzat nevét úgy adták, hogy egy papírvágó kést dugtak vaktában a lexikonba. A dada szó jelentése: vesszőparipa, gyereknyelven „paci”, faló; de ezenkívül még sok más jelentése is van: magyarul pl.dajka, oroszul igen-igen, bizonyos nyelveken pedig a szent tehén farkát hívják így.)
A dadaisták a verset véletlenszerűen kiválasztott, gyakran értelem nélküli szavakból rakják össze. Művek helyett tárgyakat készítenek, ezeket véletlenszerűen egymás mellé szegelt, ragasztott hulladékokból vagy fényképkivágásokból állítják össze, vagy egyenesen készen talált tárgyakat, sörösládát, biciklikereket, éjjeliedényt helyeznek talapzatra, és ezeket címmel és kézjeggyel ellátva, mint műalkotásokat állítják ki. A tárgyak kiállítása felhívja a figyelmet a dolgokban lappangó jelentésekre, ugyanakkor a tárgyak szabálytalan jelenléte az igazi” műalkotások között a művészet értelméről is elgondolkoztat.
A Dada-mozgalom jóval több volt polgárpukkasztó, zavaros bolondozásnál: az ifjúságnak a világban uralkodó zűrzavartól való csömörét és kétségbeesését szólaltatta meg, „pokoljárás és önkinzás” volt, ahogy Kassák Lajos nevezte. Elemi erővel fejezett ki egy válságot, és a közlés terméketlennek érzett eszközeinek tagadásával, lerombolásával tiszta lapot teremtett a művészet új kísérletei számára.