Az ideatannal olyan gondolati rendszert alkot, amelynek a hatása a nyugati gondolati szellemtörténetben semmi máshoz nem hasonlítható.
Ideák vagy formák: „A külső megjelenés mögött rejlő igazság”.
2.1 Platón metafizikája
Platón és a preszokratikusok: A Platóni filozófiában is központi szerepet kap a változás és az állandóság problémája. Platón az állandóságot biztosító „elemet”, az ideát nem anyagi természetűnek, hanem az anyagi világon túli (transzcendens) entitásnak gondolta.
Idea: manapság már a gondolat szóval azonos, Platón azonban máshogy használta: az ideák objektív létezők, tehát nem az emberi gondolkodás „termékei”. („Nemváltozóak, vagyis állandóak és örökké léteznek, tökéletesek, valóságosak, nem-anyagi természetűek, hanem transzendentális természetűek, univerzálisak, és empirikusan nem tapasztalhatók.”)
Platón és Démokritosz: Platón nagymértékben reflektált a korábbi görög filozófiára, de volt egy olyan gondolkodó, akinek létezéséről Platón tudni sem akar. Ő volt Démokritosz.
Demokritosz a materialista gondolkodás, míg Platón az idealista (transzcendens) filozófia első nagy képviselője.
Materializmus: az anyagot azonosítja a kiterjedéssel rendelkező testtel. (20. századig)
Arisztotelész: Platónról: 15. oldalon (20.) egy hosszabb idézet.
Arisztotelész idézett szövege nem érint két fontos kérdést.
1, Melyek azok a dolgok, amelyeknek ideájuk van?
Platón szerint aminek mindenféleképpen van: viszonyok, matematikai tárgyak, érzetminőségek, elemek, erkölcsi értékek, élőlények.
2, Ha az ideák nem természeti létezők, akkor az ember, a természeti világ lakója hogyan tesz szert ismeretükre?
Mai tudásunkkal azt válaszolhatnánk, hogy az ideák az elménkben jönnek létre elvonatkoztatás és általánosítás útján.
Barlanghasonlat: E szerint az emberek nem látják a valódi dolgokat, csak árnyképeiket, tudásuk téves, és csak belső intuíció útján, egy korábbi életre visszaemlékezve képes a lélek az idea megragadására.
Platónnak mindig dualizmusát, a két egészen különböző világról (két-világról) szóló tanát vetették szemére. Persze Platón igyekezett kapcsolatot teremteni a tisztán gondolati (noumenon), illetve az érzéki látszat és a jelenségek (phainomena) világa között. Platón ezt a kapcsolatot nevezi az érzéki világ „részesülésének” az ideált világából. A testi világ léte csak az ideák tulajdonképpen létező világból való részesedésből (méthexisz) vagy utánzásból (mimézisz) származik.
Dualizmus: a világ anyagira és szellemire, az ember testre és lélekre osztható.
Monizmus: a test és a lélek, a szellem és az anyag egységét hangsúlyozza.
Mazdaizmus: a jó és a gonosz princípiumai egyenjogú felekként küzdenek egymással. (szélsőséges dualizmus, perzsa vallás)
Az ideák világában az ideák meghatározott törvény szerint rendeződnek el, a legmagasabb idea, a tökéletes jó ideája található legfölül, vagyis az ideák világa hierarchikus világ. Tehát a Platóni filozófia középpontja a jó ideája.
2.2 Platón antropológiája
Felmerül a kérdés, hogy honnan ismeri a lélek az ideákat? Platón szerint: a lélek az ideákat egy korábbi, túlvilági lét során ismeri meg, így minden megismerés visszaemlékezés (anamnézis).
A lélek – Platón szerint – a születése előtt a transzcendens jellegű ideák világában van, s csak a születéssel kerül az emberi testbe. A születéssel a lélek mintegy elfelejtette az ideákat. A tanulás azonban nem más mint ennek a tudásnak a felelevenítése. (Az ideák világában eltöltött idő után, az egyik emberbe „arany”, a másik „ezüst”, a harmadikba „réz” vagy „vas” lélek kerül. Egyszóval nem egyformán értékesek a lelkek.)
Lélekfogat hasonlat: Phaidrosz című művében fejti ki. A lélek kettős jellegéről szól: Egy fogat egyik pegazusa a kocsit irányítójával együtt felfelé, a tiszta lét fénylő magasába húzza, de a másik a fogat mélybe rántásával fenyeget, hacsak a hajtó időben nem dönt amellett, hogy a fény felé akar menni. A kocsis a logisztikon, azaz a rendezett értelem lélekrészének felel meg. A jó paripa a lélek thümosz, bátorság részén áll, ez a lelki erő, a harmadik lélekrész pedig az ösztöné és a szenvedélyé, amit Platón epithümetikonnak, vágyódásnak nevez. Az értelem legfontosabb feladata ezeket az „alantasabb” lelkierőket ellenőrzése alatt tartani.
2.3 Platón társadalomfilozófiája
Az állam címre hallgató műve alapján: Kiindulópontja és alapkérdése: mi az igazságosság, hogyan valósul meg ez az egyes ember és az állam életében? Az állam arra való, hogy az erényt a világban fenntartsa s uralkodásra juttassa. Fő feladata tehát: polgárait erényesekké nevelni. Azaz a filozófusoknak kell uralkodniuk. De a filozófia nem a tömegeknek való; azért a platonikus állam alkotmánya a filozófusok abszolút hatalmán alapul (erényük a bölcsesség). A második rend a harcosoké (erényük a bátorság), akik megvédik az államot, a harmadik pedig a népé (erényük az engedelmesség), akik pénzt keresnek.
Időskorában A törvények című mű: Nem kívánja többé, hogy az uralkodó rend a filozófusoké legyen; ennek helyébe a bölcsek egyesülete lép, hivatalos hatalom nélkül; a tanításban a fő szerep a matematikáé; a vallás inkább megfelel a tényleges vallásnak; a magánvagyon megszüntetésének helyébe lép annak megszorítása; a családi életet is fenntartja, csak gondos felügyelet alá helyezi; a fiúk és lányok egyenlő nevelésének elvét azonban megtartja. (Az állam alkotmánya oligarchikus és demokratikus elemeket egyaránt tartalmaz.)