Ókor: Kr.e 3000-től (az írás és az első államok kialakulása) Kr.u. 476-ig (a Ny.-római birodalom bukása) tartott. Az első ismert írásos emlékek a valószínűleg legrégibb írásformával, az ékírással készültek i. e. 3500 körül. Ezt tekintjük az őskor végének és az ókor kezdetének. Az ókor végének (és a középkor elejének) meghatározása nem egyértelmű, legtöbb történelemtudós a Nyugatrómai Birodalom bukását (476) tartja a fordulópontnak. Az ókor kezdete a régészet korszakbeosztása szerint a rézkor időszakával esik egybe Eurázsia legnagyobb részén. Az ókor része még a bronzkor és a vaskor, amelyek a rézkort követték.
Krisztus előtt: Jézus születése előtti idő
Krisztus után: Jézus születése utáni idő
Évtized: Az évtized az időszámítás egyik általánosító egysége: tíz évet ölel fel. Az évtized kifejezés tíz év időszakára egységesen vonatkozó jellegzetességre mutat. Lehet például kulturális, történelmi-politikai vagy éppen sporttal, környezetvédelemmel stb. kapcsolatos korszak, mely legalább tíz évet ölel fel.
Évszázad Az évszázad vagy század (röviden sz.) száz egymást követő év, bár a szó gyakrabban két 100-zal osztható év közötti időre utal (pl. 1800 és 1900 között).
A századok számozása
A századokat sorszámmal jelölik, régebben elsősorban római számmal, ma már az arab számmal történő számozás is elterjedt. A sorszám mellett meg kell adni azt is, hogy a naptárrendszer első napja előtti vagy utáni évről van-e szó. A Gergely-naptár kezdő napja Jézus hagyomány szerinti születési dátuma, ezért az első évet megelőző századokat a „Krisztus előtt” (röviden „Kr. e.”), az első évtől kezdve pedig a „Krisztus után” (röviden „Kr. u.”) megjelölés használatos.
Emberöltő : Az emberöltő mai jelentésében elsősorban az az idő, amely alatt az egy időben született gyerekek felnőnek, és maguk is szülőkorba lépnek, tehát 25-35 év, ez megegyezik a nemzedékek váltásának idejével. Néha jelenti az emberéletet, legalábbis az átlagos emberi életkor idejét, tehát kb. 60 évet.
Biblia : A Biblia azoknak a könyveknek a gyűjteménye, amelyeket a zsidóság és a kereszténység Istentől sugalmazottnak és ennek okán szentnek fogad el, tehát a hit és az erkölcs területén általános mércének tekint. A teljes Bibliát szent jellegéből adódóan keresztény Szentírásnak is nevezik. A bibliá-ba tartozó szövegek teljes gyűjteménye a Kr. u. IV. századra alakult ki
Ószövetség Isten kijelentése Jézus Krisztus előtt. A keresztyén Szentírás első, terjedelmesebb része, a zsidók számára a teljes Szentírás. Neve azért szövetség, mert Isten az emberekkel való kapcsolatát szövetségekre építette. Nyelvezete héber és arámi.
Héber Biblia : a zsidóság szent könyve. Tartalmában megegyezik a protestáns egyházak Ószövetségével, csak sorrendbeli eltérések vannak köztük. Nyelvezete héber és arámi
Zsidó vallás Hívei elsősorban a zsidók (zsidóság, zsidó nép) közül kerülnek ki, bár a történelem során más népek is áttértek a judaizmusra (például a kazárok, a krími karaiták, vagy a zsidózó székelyek, más néven székely szombatosok). Noha a zsidóság nem térítő vallás, lehetséges az egyéni betérés is, illetve a rituális zsidó örökbefogadásban részesültek is zsidó vallásúak lesznek. Hagyományosan az számít zsidónak, akinek az édesanyja zsidó, illetve az, aki betért.Az egyistenhit (monoteizmus) jellemzi.
Egyistenhit: Az egyistenhit vagy monoteizmus az egy, élő, és személyes Istenbe vetett hit, illetve a róla szóló tanítás. Ellentéte a többistenhit. A Föld lakosságának mintegy fele tartozik a három nagy monoteista vallás (Ábrahámi vallások) valamely csoportjához, ezek a zsidó vallás, a kereszténység és az iszlám. Legősibb könyve a Tóra.
Mitosz: görög eredetű szó, jelentése elbeszélés, üzenet, párbeszéd,mese. Hősei lehetnek istenek, héroszok (félistenek). Nem tudományos→képszerű vallásos elem:istenképzet. A mítoszok alapjául általában valamilyen cselekmény, történet szolgált, azaz epikus jellegűek. Témái lehetnek:
istenek születése (TEOGÓNIA)
istenek harca (TEOMACHIA)
egy-egy isten élettörténete, tevékenysége
okmagyarázó történetek-világ születése (KOZMOGÓNIA)
világ felépítése (KOZMOLÓGIA)
Mitológia: A mítoszok összessége. Görög eredetű szó, jelentése történet, legenda. a mítoszok továbbmondását jelenti – olyan történetekét, amelyeket egy bizonyos kultúra igaznak hisz, és amelyekben természetfeletti események, személyek, lények szerepelnek. E történetek célja általában az, hogy magyarázatot adjanak az univerzum és az emberiség természetére, keletkezésére.
olimpia: Az első ókori olümpiai játékokat i. e. 776-ban tartották a görögországi Olümpiában, és egészen i. sz. 393-ig rendezték meg, de ekkor Nagy Theodosius császár a kereszténység végleges megszilárdítása érdekében minden pogány rendezvényt betiltott, így az olümpiai játékokat is beszüntette. Zeusz tiszteletére rendezték őket. Az ókori játékokon csak férfiak vehettek részt a versenyszámokban, és valamennyi sportoló meztelenül versenyzett az olimpián. A győzteseknek nem csak az első helyért járó dicsőség járt, hanem különböző jelképes díjakat is. Olümpiában olajfaágból, Püthóban babérből, Nemeában és Iszthmoszban vadzellerből font koszorúval is megkoronázták.Az olajág a remény és béke jelképe volt.
Városállam: A városállam olyan állam, melynek területe egy városra, illetve annak közvetlen környezetére korlátozódik. A fogalmat először a 19. századi Angliában kezdték el használni, elsősorban az ókori és középkori városállamokra, mint amilyenek a görög poliszok vagy a középkori olasz városállamok.
Polisz : Görög eredetű szó, jelentése városállam. A görög poliszok kialakulása Kr. előtt a 8-6 század között zajlott le. (archaikus kor) A városból és közvetlen környezetéből állt. Kialakulásakor a földdel rendelkező tulajdonosok politikai közössége, majd a tulajdon sokfélesége mellett a polgárjog vált meghatározóvá. (A földművelés azonban mindvégig fontos maradt.) A ~-ok közös birtokokkal is rendelkeztek (bányák, erdők stb.). Görögországban kb. 750 ~ volt. A →hellenizmus korában önállóságuk megszűnt.
Arisztokrácia: (az arisztoi [= legjobbak) görög szóból): a görög társadalom nagybirtokos, vezető rétege az ~ átmeneti kortól. A Kr. e. V. század elejéig, ha csökkenő mértékben is, de a politikai hatalom birtokosai voltak. Később tágabb értelemben az egyes országok földbirokos vezető rétegét jelölte e fogalom.
Démosz (görög nép szóból): a görög →társadalom egyik rétege: kereskedők, kézművesek, parasztok. A Kr. e. VIII-VI. században a gazdasági fejlődés hatására egyes csoportjai meggazdagodtak, társadalmi súlyuk megnőtt. Fokozatosan politikai jogokat nyertek, s kivívták a →demokráciát.
Hoplita: a Kr. e. VII-VI. századra kialakult görög nehézfegyverzetű gyalogos katona elnevezése. Fegyverzete sisak, mellvért,pajzs, dárda, rövid, egyenes kard. Felszerelése költséges volt, így soraiban elsősorban a →démosz módosabb tagjait találjuk. A csatákban a hoplita harcosok döntő tényezővé váltak, s ez elősegítette e réteg társadalmi, politikai térnyerését. Zárt alakzatban, phalanxban harcoltak.
türannisz: zsarnokság. Olyan egyeduralom a görög →poliszokban, amelynél (ellentétben a királysággal) a hatalmat törvénysértő módon, többnyire erőszakkal ragadják meg, és tartják fenn. Kialakulását az teszi lehetővé, hogy a →démosz és az →arisztokrácia küzdelmével járó társadalmi feszültség (mindkét réteg elégedetlensége) kihasználható a hatalom megszerzésére. A zsarnokok (türannoszok) általában az arisztokrácia elnyomásával és a démosznak kedvező gazdasági intézkedésekkel próbálták fenntartani uralmukat, ezért a türannisz alatt a démosz tovább erősödött.
Népgyűlés: A közvetlen demokrácia egyik megnyilvánulási formája. A görög népgyűlések keleti mintákat követtek, de jelentőségében felülmúlja elődeit, mivel az egyszemélyi hatalom (monarkhia) hiányában a döntéshozó és végrehajtó testület szerepe felértékelődik. A görög minta is rendkívül sok változatot hozott létre – Arisztotelész 158 különböző alkotmányt számlált össze a görög poliszokban, ami a gyűlések különböző hatáskörein és szervezésén alapul –, amelynek két sarokpontját Athén és Spárta rendszerében lehet megtalálni. Mindkét városállamban a vének tanácsa (areioszpagosz és geruszia) került hatalomra, azonban míg Spártában ez a rendszer fennmaradt, addig Athénban több lépcsőfokon keresztül a népgyűlés vette át a főhatalmat. Tagja lehetett általában minden szabad polgár, de előfordult, hogy szavazati csoportokba osztották őket származás, lakóhely vagy vagyon alapján és így nem feltétlenül volt mindenkinek egyenlő szavazata. A hatásköre is változott az abszolút hatalom (például Athén) és a névleges szerep között. Athénban (és más városokban) az ekklészia Spártában az apella. A közvetlen demokrácia, azaz a népgyűlés Athénban sem működött teljesen megfelelően. Egyrészt a tagjainak számát erősen korlátozták bizonyos megkötések (szabad státusz, athéni lakhely), másrészt a korrupció melegágyává vált a szavazatok vásárlásával kapcsolatos anomáliák miatt. A népgyűlés végül az oligarkhia eszközévé vált.
Esküdtbíróság : (héliaia): az igazságszolgáltatással foglalkozó testület Athénban. Szolón vezette be. Összesen 6000 tagja volt, s 12 fős tanácsokban ülésezett. A polgárok sorsolás útján vettek részt munkájában.
Demagógia (a görög (demos, nép) és (agógein, vezetni) szavakból) a retorika azon fajtája, amely az érzelmekre és az előítéletekre próbál hatni.
Sztratégosz: katonai vezető Athénban. Jelentős politikai hatalommal is bírt. A tisztség fontosságát mutatja, hogy a 10 sztratégoszt akkor is választották, mikor a többi hivatalt már sorsolással lehetett elnyerni. sztratégoszként vezette Athént tizenöt éven át Periklész (Kr. e. V. század közepe).
Cserépszavazás (osztrakiszmosz): eljárás, amelyet Kleiszthenész vezetett be a zsarnokság megelőzésére (Kr. e. 508-ban).Bármely polgár kérhette a szavazás megrendezését, ha úgy gondolta, hogy valaki zsarnokságra tör. Ha a szavazás érvényes volt (6000szavazat), akkor a bedobott cserépdarabokon legtöbbször szereplő polgárt 10 évre száműzték a városból, de vagyonátmegtarthatta. A cserépszavazás Athén belpolitikai harcainak egyik eszközévé vált, a politikai ellenfeleket ezzel a módszerrel lehetett eltávolítani.
Rabszolga: szabadságától megfosztott, más tulajdonát képező személy. Általában semmiféle jogokkal nem rendelkezett, eladható és átörökíthető volt, mint bármely más tulajdon. Szinte beszélő szerszámnak tekintették. A rabszolgák az ókori Keleten döntően nem a termelésben dolgoztak, csak ház körüli munkát végeztek (házi rabszolgaság), míg a görög és a rómaigazdaságban egyes időszakokban a termelés jelentős tényezői voltak.
Az akropolisz (görögül: felsőváros) az ókori görög városállamok általában magaslaton, hegytetőn épült fellegvára volt. Itt állt a királyi palota és a város védőistenének temploma, ezért idővel a városállam vallási központja lett. Leghíresebb az athéni akropolisz.
hellenizmus: történelmi korszak az ókori Keleten a Kr. e. III. és a Kr. e. I. század között. Kialakulása azzal magyarázható, hogy a Nagy Sándor által meghódított területeken elterjedő görögség átalakította e területek gazdaságát, társadalmát és kultúráját. A helyi társadalmak és a kiváltságokat élvező görög népességű városok együttélése az árutermelés, a kereskedelem fellendülésével járt. A politikai berendezkedés →despotikus volt. A keleten felhalmozódó tapasztalati ismeretanyag és a görög rendszerező tudományosság találkozása a tudományok fejlődését okozta. A kultúra az egyéni problémákkal foglalkozott.
consul (konzul): a római köztársaság korában a legfőbb →magistratus, az állam élén álló két hivatalnok elnevezése. A →senatussal együtt irányították a köztársaságot. Háború esetén a hadsereg parancsnokai voltak. Tisztségüket egy évig tölthették be. Kezdetben csak →patrícius lehetett ~, majd az egyikük a -+ plebejusok köréből került ki. A császárkorban az uralkodók egyik címévé vált.
Senatus (szenátus): a vének tanácsa Rómában. Az intézményt az etruszkoktól vették át a királyság korában. A köztársaság idején a legfőbb hatalom birtokosa, megerősítette a törvényeket, felügyelte a →magistratusokat, a pénzügyeket, a vallási életet, irányította a külpolitikát. A császárkorban lassan jelentéktelenné vált. Tagjai a volt magistratusok, akiket a →censorok jelöltek ki. A királyság korában 100, később 300, majd Sulla idejétől 600 tagja volt.
diktátor (dictator): teljhatalommal rendelkező katonai és polgári vezető Rómában a köztársaság korában, akit végveszély esetén választottak ki a →consulok. Intézkedéseiről hivatala lejárta után sem kellett elszámolnia. E hivatalt csak fél évre lehetett elnyerni.
néptribunus: a –~ plebejusok érdekeit védő tisztségviselő az ókori Rómában Kr. e. 494-től. →Vétójogával élve megsemmisíthette a köznép számára hátrányos törvényeket és rendelkezéseket, s a köznép érdekében törvényeket javasolhatott. Személye sérthetetlen volt, s ezzel védelmet nyújthatott a plebejusoknak. Kezdetben 2, majd 10 ~-t választottak.
Légió: A római hadsereg szervezeti egysége, létszáma változó, kezdetben 3000 gyalogos és 300 lovas volt.
Provincia : tartomány, a meghódított területeken kialakított igazgatási egység a Római Birodalomban. A rómaiak Itália meghódítása után a távolabb fekvő területeket szervezték ~-ákká. Ezek élére római helytartót állítottak. Az itteni hivatalnokokat kinevezték és nem választották. A ~-ák lakossága adót fizetett Rómának, s nem voltak politikai jogai.
Szenátori rend: Az ordo senatorius, azaz a szenátori rend a Római Birodalom legtekintélyesebb és leggazdagabb rendje, amelyik a szenátus tagjaiból – a szenátorokbók – és idővel azok családjából állt.
Lovagrend: A lovagi rend (ordo equester) a Római Birodalom egyik vezető rendje volt. Ebből vált ki a később legtekintélyesebb ordo senatorius, azaz a senatorok rendje. A harmadik vezető rend a városok helyi előkelői, a decuriók alkotta ordo decurionum volt.
triumvirátus : (három férfi szövetsége): két politikai érdekszövetség elnevezése Rómában, a köztársaság válsága idején. Az első triumvirátus (Caesar, Crassus, Pompeius, Kr. e. 60) célja a →consuli tisztség, majd egyéb hivatalok megszerzése a senatori→arisztokrácia ellenében. A második triumvirátus (Octavianus, Antonius, Lepidus, Kr. e. 43) célja Julius Caesar gyilkosainak megbüntetése, s a hatalom megtartása azokkal szemben, akik a régi köztársasági államrend helyreállítását akarták.
Diaszpóra (a görög szétrajzás szóból): a történelemben egy nép vagy vallási közösség szétszóródását értjük alatta, de jelenti e szétszóródás után az idegen közegbe került közösséget is. Az ókorban elsősorban a zsidóság történetéből ismert, pl. a jeruzsálemi templom lerombolását (Kr. u. 70), majd a Bar-Kochba lázadás leverését (132-135) követően.
apostol (a küldött szóból): Jézus tanítványainak elnevezése a Bibliában. A hagyomány szerint tizenketten voltak, s Jézus különleges hatalommal ruházta fel őket, hogy terjesszék a keresztény tanításokat (az →evangéliumot). Pál azért lehetett apostol, mert bár nem volt Jézus tanítványa, egy látomás során közvetlenül tőle kapta az apostoli megbízatást. Jézusnak 12 tanítványa volt, közülük az egyik ( Iskarióti Júdás) árulta el őt 30 ezüstpénzért. Bűntudata miatt felakasztotta magát.
zsinat : (a szinódus [= gyűlés] kifejezésből): az egyház ügyeinek megtárgyalására összehívott gyűlés, amely minden hívőre kötelező határozatokat is hoz. A zsinaton részt vevők köre a →kereszténység története során változott: a III. századtól csak az egyháziakat, majd csupán a főpapokat hívták meg.
püspök : (az episzkoposz [= felügyelő] görög szóból): kezdetben a városi →keresztény gyülekezetek vagyonát felügyelte, az egyházi →hierarchia kialakulásával (a Kr. u. III. században) pedig a nagyobb városok gyülekezetének és e városok köré szerveződő egyházkormányzati területnek a vezetője. Fölötte állt a →metropolita és a →patriarcha.
Újszövetség: A keresztény Biblia második része. Az Ószövetség nélkül nehéz értelmezni. Ebben jelenik meg Jézus a Megváltó. Ő az Apostolokat bízta meg, hogy továbbadják tanításait. Szerzői a négy evangelista apostol (Máté, Márk, Lukács, János) és a levélíró apostolok (Pál, Péter, Jakab, Júdás)