Jókai Mór – Az aranyember (1825-1904)

1825-ben született Komáromban. Liberális, hazafias szellemben nevelkedett. Először Komáromban tanult, majd Pozsonyba került. 1837-ben édesapja meghalt. 1841-1842-ben a pápai református kollégiumban barátkozott össze Petőfi Sándorral. 1842-1844 között Kecskeméten jogot hallgatott és meg is szerezte az ügyvédi oklevelet, amit aztán sosem használt.

Pályakezdés:

  • Első regénye a „Hétköznapok”
  • Bekerült a Tízek Társaságába
  • Az Életképek szerkesztője lesz
  • Aktívan részt vesz az 1848-as szabadságharcban
  • 1848. március 15-én megismerkedik Laborfalvi Rózával
  • Móricnak menekülnie kellett és az akkori felesége Róza mentette meg

Termékeny időszak:

  • 1858-ban az MTA levelező, majd rendes tagja lesz
  • 1860-tól a Kisfaludi társaság tagja
  • 1861-től országgyűlési képviselő
  • Ebben a korszakban megjelent regényei:
    • Egy magyar nábob
    • Új földesúr
    • Kőszívű ember fiai
  • 1863-tól a „Hon” című napilap szerkesztője

Az utolsó évek:

  • 1875-ben kormányzati képviselő lesz
  • 1886-ban felesége meghal
  • 1893 Sárga rózsa, az utolsó évek legjobb regénye
  • 1894 az 50 éves írói jubileuma – díszkötetes kiadás
  • 1899 Házasságot köt Nagy Bellával (20 éves) színésznővel.
  • 1904 Meghal

Írói jellemzői: Főképp a romantika (kitolta a romantika határait). Jellemzi a fordulatos cselekmény.

Szélsőséges jellemek, helyzetek: Feszültség teremtés, erőteljes táj és természetábrázolás jellemzi. Gyakoriak a leírások.

Jellemző műfajok: regény (közel 100db), történelmi regények, társadalmi regények (Aranyember), irány regény, novella. A realizmus is jellemző rá.

Aranyember

1872-ben írta Balaton-Füreden. Társadalmi regény, vallomásos regény.

Előzmények: Jókai kiábrándul a kapitalizmusból. Magánéleti konfliktusok. Késői szerelem gyámleányába, Lukanics Ottiliába.

Mű témája: Timár Mihály élete, az egyén boldogulása a kapitalista Magyarországon.

Kérdések a műben: Mi a hűség? Mi fontosabb a törvényes boldogtalanság vagy a törvényes boldogság? Mi a becsület? Mi számít lopásnak? Megéri-e hűségesnek lenni a hűtlen férjhez? A belső vagy a külső törvények a fontosabbak?

A cím: két féleképpen értelmezhető (metaforikusan), utalhat a tulajdonságaira és arra is hogy amibe belekezd abból pénzt csinál.

A történetben megjelenő mítosz: Midasz király története: Dioniszosztól kérte, hogy amihez hozzá ér változzon arannyá – majdnem éhen halt.

Szerkezete:

  • Expozíció (bevezetés)
    • Szt. Borbála hajó fedélzetén Tímár Mihály, Tímea, Ali Csorbadzsi. A hajó elmerül és megismerkednek Noémivel.
    • Komárom: Brezovics Atanának adta Mihály a lányt és a vagyon egy részét.
  • Bonyodalmak:
    • Tímár Mihály eladja az ázott búzát, meggazdagodik
    • Tímea a Brezovics házban megalázva él (Atthalie alázza meg)
  • Kibontakozás:
    • Mihály gazdagodik, kisemmizi Attanázt, elveszi Tímeát és eljár a szigetre Noémihez
  • Tetőpont:
    • Krisztyán Tódor elveszi Mihály ruháit. Később összevesznek ezért Mihály elkergeti. Tódor belecsúszik a folyóba és meghal. Mikor előkerül, azt hiszik Mihály holttestét találták meg. Mihály hivatalosan is eltűnhetett.
  • Végkifejlet:
    • Atthalie meg akarta ölni Tímeát
      • Megakadályozta Kacsukával az esküvőt
      • Azt mondja Tímeának, hogy Mihály él, így nem lehet maradéktalanul boldog.

Helyszínek:
Balatonfüred

Komárom

Senki szigete

TímeaNoémi
felelősségszabadság
boldogtalanságboldogság
társadalmi szerepönmaga lehet
pénzbeli gazdagságérdemi, lelki gazdagság
fontos a pénznem fontos a pénz

Ideje: 1820-1830-as évek. Körülbelül 10 évet ölel fel

Szereplők:

  • Mihály: A vagyonát nem becsületesen szerezte, de jószívű. Talpraesett, a modern kor embere. Két nő között vacillál. Fejlődő jellem: ártatlanság, bűnbeesés, bűnbánat, megtisztulás.
  • Tímea: Sérthetetlen, szürke, kevés derül ki róla.
  • Noémi: Természetes
  • Atthalie: Gonosz, önző, konfliktus generáló.
  • Tódor: Gerinctelen, lelkiismeretlen.

Motívumok:
Senki szigete – bibliai utalás az édenre
Duna – két élet összekötője
hármas szám – a három nő

Hasonló

  • Csehov: Három nővér

    Anton Csehov: Orosz író, Ibsen mellett a modern polgári dráma megújítója, a drámaiatlan dráma megalkotója. Három nővér: 1901 műfaja: drámaiatlan dráma: minden hagyományos drámai elemtől meg van fosztva hiányzik belőle a cselekmény, látszólag nem történik semmi sem sok a párbeszéd, de a szereplők nem figyelnek oda egymásra, elbeszélnek egymás mellett nincsen egy főszereplő, aki képvisel…

  • Világok határán – átváltozások ­Gogol és Kafka

    Bevezetés: Az átváltozás archetoposz: számos mítoszban, mesében találkozhatunk vele; Lehet külső (büntetés vagy jutalmazás pl. királyfiból béka; öregből fiatal) Lehet belső: valamely varázstulajdonságot nyer az illető Gátolhat vagy segíthet Új létállapotot jelent, ezzel új világok megismerésére ad lehetőséget, új nézőpontot teremt (pl. Merlin Arthurt kiskorában újabb és újabb állattá változtatva tanította) De válhat a lélek…

  • Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

    1. miniéletrajz -társalgási színmű, szalonvígjáték, magyar polgári vígjáték (Herczeg F.) -Vígszínház (Liliom, Olimpia, Ibolya, Egy-kettő-három, Az ördög, stb) -emigráció, NY Könyvajánló Érettségi Last minute – Irodalom Készülsz a Irodalom érettségi? Csekkold ezt a könyvet, átfogóbb tudást ad és nem fog semmilyen random kérdés kifogni rajtad Megnézem a Bookline-on → Partnerlink – vásárlás esetén jutalékot kaphatunk,…

  • A krimi

    Az irodalmi alkotások alapvetően két nagy csoportba sorolhatók: a magas és a szórakoztató irodalomba. A magas irodalmi mű az ember és a világ problémáival foglalkozik, újszerűségre törekedve, míg a szórakoztató irodalom valamilyen séma szerint készül, csupán az olvasó figyelmét szeretné lekötni, és nem vált ki katarzist (megrendülést). A két kategória nem válik el élesen, például…

  • Petőfi Sándor: A XIX. század költői

    A vers 1847 januárjában keletkezett. Ez a vers Petőfi legismertebb ars poeticája. Olyan mű, amely a költő művészi hitvallását, a költészet és a költő feladatát mutatja be.   A vers központi gondolata: Mi a költő feladata? Magyarországon sajátos módon fonódott össze történelem és költészet. A költők kiemelt feladata volt vezetni a népet, segíteni őket uralomra jutni a politikában. Könyvajánló…

  • József Attila kései költészete

    Bevezetés József Attila 1905. április 11-én született Budapesten, a Ferencvárosban Édesapja elhagyta a családot, édesanyja, pedig 1919 végén rákban halt meg Könyvajánló Érettségi telek magyar nyelvből Készülsz a Irodalom érettségi? Csekkold ezt a könyvet, átfogóbb tudást ad és nem fog semmilyen random kérdés kifogni rajtad Megnézem a Bookline-on → Partnerlink – vásárlás esetén jutalékot kaphatunk,…