Földrajz érettségi

A Mediterraneum országainak közös és egyedi vonásai (Spanyolo., Olaszo., Görögo.)

  • Mediterrán országoknak a Földközi-tenger partvidékén, azaz a Mediterraneum térségében fekvő országokat nevezzük, közülük a legjelentősebbek Spanyolország, Olaszország, illetve Görögország.

Közös vonások:

  • Mezőgazdaságuk az éghajlati adottságok miatt igen hasonló, így az országok egymás vetélytársai ezen termények piacán.

  • A termeléshez szükséges földek nagy része kevés kézben, nagybirtokokban koncentrálódik, a többi pedig sok kisbirtokos között oszlik meg.

  • Jellemző a részesbérleti rendszer, amikor a nagybirtokos a megtermelt áru egy részéért bérbe adja a földet.

  • A mezőgazdaság színvonala igen vegyes, hiszen a kisbirtokosok tőkehiányban szenvednek, ezért nem képesek saját gazdaságuk gépesítésére, fejlesztésére, míg a nagybirtokok egy része éppen ezért nem kényszerül versenyre, így szintén elégtelen mennyiségben és minőségben termel.

  • Vannak persze korszerű nagyüzemek is, melyek világszínvonalú terményeket állítanak elő.

  • A növénytermesztésben a fő növények a déligyümölcsök, az olajfa, a szőlő, illetve a dohány.

  • Az állattenyésztés Dél-Európában alárendelt szerepű, főképp kecskét és juhot tenyésztenek.

  • Iparuk főképp fejletlen, csupán a jelentősebb kikötőkben vannak az ilyen helyekre jellemző iparágak (kőolajfinomítás, hajógyártás, vegyipar).

  • Szolgáltatásaik többnyire az országhatárokon belülre korlátozódnak, legjelentősebb az idegenforgalom, mely részben a kedvező időjárású tengerparti üdülőhelyeknek, részben pedig a történelmi műemlékeknek köszönhető.

Spanyolország:

  • Az ország közepén szárazföldi éghajlat van.

  • Iparát tekintve jelentős a borászat, vas-és acélkohászat (Bilbao, Barcelona), autógyártás (Barcelona, Madrid, Sevilla), illetve a már említett vegyipar. A textilipar is fontos szerepet tölt be Barcelona, Madrid és Sevilla környékén.

  • A pénzügyi szolgáltatások (Santander bank) is jelentősek.

Olaszország:

  • területi kettéosztottság: az ország északi részén található Pó-völgy és az „olasz ipari háromszög” vidéke fejlett, míg a Rómától délre fekvő országrészek elhanyagoltabbak.

  • A Pó-völgyben magas színvonalú mezőgazdaság van.

  • Jelentős az autógyártás (Milánó, Torino, Nápoly), hajógyártás (Genova, Nápoly, Trieszt, Velence), bőripar (cipőgyártás).

  • A pénzügyi szolgáltatásoknak nagy hagyománya van az országban, ma is jelentős.

Görögország:

  • az EU legeladósodottabb országa, könnyűipara az Athén és Szaloniki környéki textiliparra, illetve cipőgyártásra korlátozódik.

  • Jelentős az idegenforgalom (Athén történelmi emlékei)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük