Az infláció tartós árszínvonal-emelkedést jelent, amely tehát általános áremelkedésre utal, és az egységnyi pénz értéktelenedését is jelzi. A defláció az infláció ellentéteként határozható meg, azaz olyan helyzetként, amelyben az idő múlásával csökken az általános árszínvonal.
Az infláció és a defláció csak folyamatként értelmezhető, az egyszeri (pl. áruhiányból adódó) hirtelen áremelkedést nem soroljuk az infláció kategóriájába.
Hivatalosan a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) közli az árszínvonal alakulását, köztük a minket leginkább érintő Fogyasztói ár-index változását .
A statisztikusok hasonlóan járnak el, mint a családi kiadások esetében. Termékkosarat alakítottak ki és a kosárban található termékek (1100 db) árváltozását mérik, és viszonyítják az induló árakhoz. A termékkosárban azokat a fogyasztási cikkeket és olyan arányban veszik figyelembe, amelyek jól tükrözik Magyarország lakosságának fogyasztását. Tehát az egyes termékek árváltozásából összegzik az egész kosár és így a fogyasztási cikkek árváltozását. A módosult és a kiinduló árak (bázisárak) hányadosa mutatja az árszínvonal változást, az árindexet. A hányadost inflációs rátának is nevezzük.
Az infláció fajtái
Kúszó infláció: esetén az árszínvonal évente csak kis mértékben, néhány százalékkal nő. Az árak változásának mértéke nem jelentős, hirtelen áringadozások nincsenek, a gazdaság stabil működését nem veszélyezteti. Minden gazdasági szereplő elboldogul vele, döntéseiben „számol” az inflációval. (Magyarországon az elmúlt években és jelenleg ilyen az infláció, éves mértéke 3-9 % között ingadozott.) 1-2% árstabilitás – ez a gazdaságok célja.
Vágtató infláció: esetén az árszínvonal-változás éves mértéke kétszámjegyű. (Mo. 1990-es évek). Az árak hirtelen változhatnak, a mérsékelt inflációhoz képest jelentős a drágulás. A gazdaság stabilitása csorbát szenved, a háztartások vagyonukat, megtakarításaikat értékálló befektetésekbe helyezik, erőteljesen megnő az ingatlanok és a nemesfémek iránti kereslet. Noha az infláció mértéke magas, a gazdaság még így is lehet működőképes, a termelési lehetőségeiket nem teljesen kihasználó gazdaságok érhetnek el jó eredményeket is. A gazdasági kalkuláció már bizonytalan, egyes ágazatokat különösen érzékenyen érinthet. A vállalkozók beruházási hajlandósága a gazdasági környezet bizonytalansága miatt mérsékelt.
Hiperinfláció: az árszínvonal egyre gyorsuló emelkedésű, jellemzően rendkívüli gazdasági helyzet, pl. háború következményeként következik be. A hiperinfláció mértéke szélsőségesen különbözhet, lehet százalékban mérve három-négy számjegyű, de volt már Magyarországon a második világháború után közvetlenül 27 (!) jegyű is. Hiperinfláció esetén a pénzvagyon napok, órák leforgása alatt is semmivé válhat. A gazdaság szereplői úgy védekeznek, hogy a közvetlen árucsere felválthatja a pénzzel való kereskedelmet. Előfordul, hogy más ország valutája veszi át a belföldi forgalomban is a pénz szerepét. Az áremelések heti, majd napi, végül félnapi, óránkénti rendszerességűvé válnak, ahogy az infláció gyorsul. A hiperinflációt radikális reformintézkedésekkel és új pénz bevezetésével tudták megfékezni, ez történt a birodalmi német márkával éppúgy, mint Magyarországon a pengővel 1946-ban. (A forint 1946. augusztus 1-től van forgalomban.)
A pénz vásárlóerejének erősödését (azaz a negatív pénzromlást) deflációnak nevezzük. Az árszínvonal csökkenése azonban nem feltétlenül pozitív gazdasági jelenség: ha a pénzvásárlóereje egyre nő, mindenki inkább a megtakarításait fogja növelni egy nagyobb jövőbeni fogyasztás reményében. Az áruk iránti kereslet visszaesik, melynek következtében az árszínvonal is egyre csökken. A termelők rosszul járnak, termékeiket egyre alacsonyabb áron, egyre kisebb mennyiségben tudják eladni, így csökkenteni kényszerülnek beruházásaikat, sőt a termelést is visszafogják, amely a foglalkoztatottság csökkenéséhez vezet.
Az infláció fogalma összefonódott egy kedvezőtlen gazdasági jelenséggel, a stagnáló gazdasággal. Stagfláción a minimális gazdasági növekedés melletti magas inflációt értjük, amely a gazdaság nem megfelelő működését mutatja.
Mindezek alapján a mai közgazdaságtan az alacsony- és hosszú távon is kiszámítható mértékű inflációt tartja elérendőnek és fenntartandónak. Magyarországtól is ezt várja el az Európai Unió és az EU Központi Bankja az euró bevezetésének egyik feltételeként.
Az infláció kiváltó okai
Az infláció kialakulása a piacon kínálatként megjelenő árumennyiség és a fizetőképes kereslet közötti egyensúly megbomlására vezethető vissza. Ha túl nagy a fizetőképes kereslet az árumennyiséghez képest, vagy túl kevés az áru a kereslethez képest, az egyaránt árszínvonal-emelkedéshez vezethet.
A kiváltó ok szerint az infláció két alaptípusát különböztetjük meg:
keresleti és kínálati inflációt.
Keresleti inflációról akkor beszélünk, ha a – kínálathoz képest – megnövekedett kereslet az előidézője a tartós árszínvonal emelkedésnek. Ez elindulhat akár a háztartások fogyasztási szokásainak megváltozása miatt (pl. áremelkedéstől tartanak, ezért „előrehozzák” vásárlásaikat), de elindulhat a vállalati beruházások emelkedése miatt is.
Kínálati (vagy költséginfláció) esetében a kínálat viszonylagos csökkenése következtében borul fel az egyensúly. Lényege, hogy változatlan árak mellett csökken a vállalatok termelése (mert nőttek a költségeik). Az „áruhiány” miatt a változatlan szintű kereslet túl keresletként jelenik meg. Ez indítja el az árszínvonal emelkedését.
Az ár-bér spirál folyamata
A munka ára a reálbér, ami az árszínvonal és a nominálbér függvénye. A nominálbéreket tárgyalás folytán állapítják meg a munkavállalók, és a munkaadók, ami utána néhány évig érvényes.
A nominálbér emelkedik. Csökken a foglalkoztatottság és a kínálat. A túlkereslet hatására elkezd nőni az árszínvonal, ami csökkenti a reálbéreket.
Miért növelik mégis a nominálbéreket? Ennek a legfontosabb oka maga az infláció. Növekvő árszínvonal mellett kevesebbet tudnak az emberek vásárolni, s ennek ellentételezésére növelni kell a béreket. A munkaadók kénytelenek tudomásul venni ezt, csak az emelés mérséklésére törekszenek.
Körforgás alakul ki: Az árszínvonal nő —- a bérek növekszenek —- csökken a munkakereslet, a foglalkoztatottság —- csökken a kibocsátás —- túlkereslet alakul ki az árupiacon —-az árszínvonal újra nő.
Nem lehet eldönteni, hogy az infláció a bérnövekedésnek a következménye, vagy fordítva. Úgynevezett ár-bér spirál alakult ki. Ár-bér spirálnak nevezzük a pénzbér és az árszínvonal emelkedésének egymást erősítő folyamatát.
A munkavállalók inflációs várakozásainak is jelentős szerepe van. A szakszervezetek a várható inflációs rátát is figyelembe veszik a követeléseik meghatározásánál. Nem a reálbér helyreállítása a cél, hanem olyan nominálbér kiharcolása, amely a szerződés érvényességi ideje alatt biztosítja a reálbérek szinten tartását. Ez csak úgy lehetséges, hogy a pénzbér kezdetben aránylag magasabb, mint amilyet az akkori árszínvonal indokolttá tenne. Ezzel a vállalati szféra költségei is az indokoltnál jobban nőnek, az ár-bér spirál felgyorsul.
A várakozások tehát erősen hatnak az inflációs rátára, az infláció meg szinte kihat mindenre. A várakozások tehát a makro-folyamatok igen fontos meghatározói. Ezért alakításuk sem hiányozhat a gazdaságpolitika eszköztárából.
Az infláció gazdaságra gyakorolt hatásai
Nyertesek lehetnek:
Hitelfelvevők
Árakat emelni tudó vállalkozók
Bérüket emeltetni tudó alkalmazottak
Vesztesek lehetnek: