A náci ideológia alapjai, a fajelmélet
A fasizmus szélsőséges formája, a nácizmus Németországban alakult ki. 1933-ban Hitler jutott hatalomra, s vele együtt a fasizmus is.
Az olasz fasizmus alapmintájához a fajelméletet, az antiszemitizmust és az ehhez kapcsolódó Lebensraum (élettér)- elméletet, a militarizmust és a szélsőséges rasszizmust is hozzáadja.
A fajelmélet nem Hitler “találmánya”. Angliában jelent meg először. Felsőbbségi tudat, mely szerint Angliának kell viselni a fehér ember terhét, azaz Anglia feladata a gyarmati területek kezelése; ezt felsőbbrendű pozícióból teszi. A fehér ember küldetése, hogy civilizálja a vadakat.
Részben Gobineau (1830-as évek) nevéhez kapcsolható: a fehér civilizáció fejlettebb, felsőbbrendű;
A fajelmélet megfogalmazása 1890-es évekre tehető→< Houston Stewart Chamberlain (félig német) tekinthető a német fajelmélet forrásának. Ő már biológiai értelemben vett fajokról beszél, alacsonyabb és felsőbbrendű emberekről, értékhierarchia van szerinte a rasszok között (ehhez még nem társul az antiszemitizmus).
Nietsche szerint az emberek együttélését isteni parancsolatok szabályozták. Kétségbe esve jelenti ki, hogy “Az Isten halott.”, azaz nincs már szabályozó elem az ember felett, így az embernek saját soraiból kell embereket kiválasztani, az erkölcsi szabályok felállításához. Olyanokat, akik képesek erkölcsi döntést hozni autonóm módon (übermensch).
Ezeket az elemeket használta fel később Hitler.
A hitleri fajelmélet szerint az emberiség 3 csoportra osztható
1. Árják
A legkiválóbbak; ők a felsőbbrendű faj; németek, angolok, skandinávok, svédek
Az a dolguk, hogy uralkodjanak.
Meg kell őrizni a vértisztaságot
2. Segédnépek
Franciák, spanyolok, olaszok, portugálok, románok, magyarok (mediterrán népek)
Ki kell szolgálniuk az uralkodó fajt (fizikai munkával)
Gondoskodni kell, hogy ne szaporodjanak, és ne tanuljanak túl sokat (csak írni-olvasni és számolni).
3. Kiirtandók csoportja
zsidók, szláv népek, színes fajok.
Élettér elmélet
Mindehhez kapcsolódik még a Hitler által a Mein Kampfban megfogalmazott élettér elmélet, a lebensraum:
külső élettér → a német népnek területekre van szüksége
belső élettér → az országon belül néhány faj foglalja a helyet az árják elől
A népirtáshoz vezető út
A III. Birodalom létének politikai alapja a tiszta faj fogalmán alapuló hitleri világkép volt. Az NSDAP programja célul tűzte ki a zsidók megfosztását állampolgári jogaiktól, és kényszerítésüket Németország elhagyására.
Ahogy a nácik hatalomra kerültek Németországban, a zsidóság helyzete alapvetően megváltozott. Hitler zsidóellenes politikájának fokozatos megváltozását tíz pontban foglalhatjuk össze:
szóbeli agresszió, testi agresszió
a zsidó közösségnek a társadalom többi részétől való elszigetelését szolgáló intézkedések
kényszerkivándorlás, deportálás és letelepítés
elkülönítés és gettókba való telepítés
gyilkosságok, kivégzések
éhhalálhoz, kimerültségtől és betegségektől elhalálozáshoz vezető élelmiszer-korlátozások (ezt már “a zsidókérdés végleges megoldásának” hivatalos programja előtt elkezdték megvalósítani)
kényszermunka (a lassú halál egyik formájaként)
a zsidó származású lakosság tömeges kivégzése
éhezés és gázkamrák a koncentrációs táborokban,
halálmenetek
A népirtás ördögi létrájának egyes fokait jelző események szemléletesen bizonyítják, hogy Hitler terve termékeny talajra talált. Megvalósítása ugyanis lehetetlen lett volna, ha az érintett államok lakosságának legalább egy része nem vesz részt benne. A különböző szolgálatok első akciói még meglehetősen zavarosak és véletlenszerűek voltak. Az SA 1933 márciusától kezdte zaklatni az utcán a zsidókat, és bojkottot szervezett a zsidó orvosok és jogászok ellen, hogy azt a látszatot keltse: akciói társadalmi igényt elégítenek ki.
Az első hivatalos intézkedések 1933. április 7-én, az állami hivatalnokok átvilágításáról szóló törvény hatálybalépésével kezdődtek. A zsidó származású tisztviselőket azonnali hatállyal kényszernyugdíjba helyezték, kivéve azokat, akik már 1914. augusztus 1. előtt is állami hivatalnokként dolgoztak. A zsidók foglalkoztatását korlátozó intézkedések a társadalmi élet egyre nagyobb területére terjedtek ki.
A következő szakaszt a nürnbergi törvények kihirdetése nyitotta meg.
1935. szeptember 15-én az NSDAP új jogi irányelveket tett közzé. Ezek szerint zsidónak tekintendő akinek három nagyszülője “zsidó fajú”, vagyis zsidó vallási közösséghez tartozik. A zavaros törvény nem különítette el a vallási hovatartozást a faji jellemzőktől. Függőben hagyta a különféle “keverékek” kérdését is. Elvágta azonban a zsidókat a német társadalom többi részével összekötő utolsó szálakat is, s az állami védelemtől megfosztva, gettóba kényszerítette őket.
A zsidóellenes intézkedések hívei közötti érdekellentétek és a fegyverkezéshez szükséges pénzügyi források megőrzésének szükségessége miatt 1936 és 1938 között valamelyest enyhült a zsidók zaklatása. A viszonylagos békesség időszaka 1938 novemberében ért véget, amikor a párizsi német nagykövetség titkára, von Rath, merénylet áldozata lett. Következett a “kristályéjszaka“. Miközben az SA tagjai a zsinagógákat dúlták fel, a Gestapo megkezdi 20 ezer véletlenszerűen kiválasztott zsidó deportálását. Útjuk a dachaui koncentrációs táborba vezetett. A program része volt a zsidókat az ország gazdasági életéből kizáró rendeletek kiadása is.
A háború és a népirtás kezdete
A háború kitörésével minden megváltozott. Azt, ami még a harmincas években lehetséges volt – vagyis a faji megkülönböztetést és a kényszerkivándorlást – lassan felváltotta a zsidóság módszeres kiirtásának politikája. Lengyelország lerohanása különös szerepet játszott Hitler terveiben, s elfoglalása radikálisabb tervek megvalósítását is lehetővé tette. A lengyel föld a zsidó közösség tömegméretű kiirtásának lehetséges helyszínévé vált. A terv megvalósítását megelőző állomások:
A sárga csillag viselésének elrendelése, s ezzel a zsidó népesség kirekesztése a társadalomból.
A gettók létrehozása, ami nem csak a zsidóknak a társadalom többi részétől való elszigetelését jelentette, hanem lassú éhhalálra is ítélték őket – hiszen a külvilágból nem érkezhetett segítség.
A végkimerüléshez vezető kényszermunka.
Kisebb-nagyobb, többé-kevésbé szervezett kivégzések, amelyekre bárhol, bármikor ítélet nélkül sor kerülhetett, az áldozatoknak pedig csak egyetlen bűnük volt: származásuk.
A zsidó lakosság vagyona automatikusan az államkincstár tulajdonába került, a koncentrációs táborba hurcoltakat minden ingó és ingatlan vagyonuktól megfosztották.
A zsidó lakosság tömeges kiirtása a német-szovjet háború kirobbanásával és az Egyesült Államok hadba lépésével vált lehetségessé. Ettől kezdve Lengyelország területén korábban végrehajtott mészárlások méretei eltörpülnek a zsidó lakosság módszeres, egyenesen “ipari jellegű” kiirtásával összehasonlítva. A Reinhard Heydrich által vezetett wannsee-i konferencián 1942. január 20-án a “végleges megoldás”-ról meghozott döntéseket hamarosan egész Európára kiterjesztik.
A Wannsee-konferencián egyetértettek abban, hogy a zsidókérdést más földrészekre való kitelepítéssel nem lehet megoldani. Meg kell kezdeni a zsidók fizikai megsemmisítését célzó terv megvalósítását a “természetes legyengülés és minden olyan eszköz” felhasználásával, amely “megakadályozza a zsidó közösség európai újjászületését”.
Végső megoldás
A zsidók tömeges, erőszakos kitelepítésére alkalmazott “végső megoldás” (Endlösung) kifejezést 1940 júniusában használták először, s egyértelműen a zsidó lakosság deportálását jelentette. Hamarosan feltűnt a “teljes megoldás” (Gesamtlösung) fogalom is – erről például 1941. július 31-ei táviratában Heydrich tett említést. A Szovjetuniótól elfoglalt területekkel a Harmadik Birodalomhoz tartozó zsidók száma is ugrásszerűen megnőtt. Az 1942. januári wannsee-i konferencián tizenegymillió európai zsidó megsemmisítéséről döntöttek – s ekkor már folytak a chlemnói haláltábor építkezési munkái. Goebbels 1942. március 27-én, büszkén jegyezte be a naplójába: “Nincs még egy olyan kormány vagy rezsim, melynek módjában állna ennek a kérdésnek a világméretű megoldása.”
Haláltáborok
Az akkurátus szakszerűséggel vezetett – a háború végén részben elpusztított – náci nyilvántartásból kirajzolódik a több száz tábor, köztük tucatnyi megsemmisítő tábor rendszere. Típusa szerint a tábor sokféle lehetett: koncentrációs tábor, munkatábor, megsemmisítő tábor és a további utazásig a deportáltakat befogadó ideiglenes gyűjtőtábor. Habár az elnevezések a tábor funkcióját jelölik meg, a háború végére mindegyik tábor haláltáborrá vált, hiszen a foglyok gyilkolása, elpusztítása mindenhol folyt.