Biológia érettségi

Ízeltlábúak törzse

Az ízeltlábúak az ősszájúak fejlődési vonalán az evolúció egyik csúcsának tekinthetők. Ezt bizonyítja az, hogy a mai élővilág fajokban és egyedszámban is a leggazdagabb törzse. Kialakulásuk az ősi féreglábúakból indult ki és térhódításuk a külső váz kialakításával, a végtagokkal történő mozgás megvalósításával és a testszelvények számának optimálisra történő redukálásával magyarázható. A szilárd váz kialakulása a testtömeg növekedését eredményezi. Ez a test átmérőjének gyarapodását is jelenti. Szükségszerű volt, hogy a féreglábakból kiegyénült izmokkal rendelkező ízelt lábak alakuljanak ki. Az optimális szelvényszám az ízelt lábak számának csökkenésével járt. A kültakarójukat alkotó kitines váz biztosítja az állat jellegzetes alakját és megvédi a belső szerveket. Alapanyaga a kitin, mely nitrogéntartalmú szénhidrogén.

1. IKERSZELVÉNYESEK osztálya

Testük megnyúlt, féregszerű. Fejük hat, toruk négy-öt, míg potrohuk változó számú szelvényből áll. A potrohszelvények az evolúció során kettesével összeolvadtak, így azokon két pár lábat találunk. Az első ízeltlábúak, amelyek megjelentek a szárazföldön. Fénykerülő és nedvességkedvelő állatok. Lebomló szerves anyagokkal táplálkoznak, vagy ragadozók.

Fajok: pl. karimás ezerlábú, homoki vaspondró.

2. SZÁZLÁBÚAK osztálya

Ugyancsak megnyúlt, azonban hát-hasi irányban lapított állatok. Testük két testtájból, fejből és törzsből áll. Sajátosan alakult szájszerveik vannak, 1 pár rágó és 2 pár állkapocs. Az első állkapcsi láb tövénél méregmirigy van. Éjszakai állatok és gyors mozgású ragadozók.

Fajok: pl. barna százlábú.

3. RÁKOK osztálya

Típusállat a folyami rák. Csöndesen folyó, sekély vizek lakója. Éjszakai állat. Ragadozó, férgekkel, csigákkal, halakkal, kétéltűekkel táplálkozik. szelvényezett testű, szelvényeinek száma 21. Ezek két testtájat alkotnak. Az egyik a fejtor, mely 14 szelvényből forrt össze, a másik a potroh, melyen jól elkülöníthetők a szelvények. A fejtoron két csáppárt találunk. Az összetett szem kocsányon ülő.

Hasi oldalán található: rágópár, első és második állkapocspár, 3 pár állkapcsi láb, 5 pár járóláb (első ollókká módosult). Járólábai segítségével előrefelé mászik. A potrohnak hat gyűrű és egy pajzs alakú szelvénye van. Az első 5 potrohszelvényen potrohlábak vannak. A 6. gyűrűhöz kettős faroklemez tartozik, ez fogja közre a hetedik, pajzs alakú szelvényt, melyen a végbélnyílás található.

A faroklemeze segítségével hátra felé úszik. A külső váz szilárd kitinpáncél, amelybe mészsók rakódtak le. A kitinpáncélt egyrétegű hámszövet termeli.

Táplálkozási szervrendszere: szájnyílás, nyelőcső vezet a gyomorba. Rágó- és osztályozógyomra van. Folyékony anyagok a középbélbe, a szilárd anyagok az utóbélbe jutnak. A középbélhez középbélmirigy csatlakozik. Emésztőnedvet termel, felszív, raktároz és méregtelenít.

Lemezes kopoltyújával lélegzik. Keringési rendszere nyílt (testfolyadék a hemolimfa). Az együregű szív a fejtor háti részén helyezkedik el. Kiválasztószerve a módosult vesécske. Érzékelése fejlett. Összetett, mozaikszeme van. Idegrendszere központosult (hasdúclánc, garat alatti és feletti dúc). Váltivarú állat. Átalakulás nélkül fejlődik.

RENDSZERE:

ALSÓRENDŰ RÁKOK alosztálya:

  1. levéllábú rákok rendje: pl. nyári pajzsosrák

  2. ágascsápú rákok rendje: pl. kis vízibolha

  3. kagylósrákok rendje: pl. magyar kagylós rák

  4. evezőlábú rákok rendje: pl. zöld kandicsrák

FELSŐRENDŰ RÁKOK alosztálya:

  1. felemáslábú rákok rendje: pl. közönséges bolharák

  2. ászkarákok rendje: pl. érdes pinceászka

  3. tízlábú rákok rendje: pl. nagy tarisznyarák

4. ROVAROK osztálya

Típusállat a májusi cserebogár. Testük három részre tagolódik: fej, tor, potroh. Három pár járólába van. Az állat testét borító egyrétegű hám kitinkutikulát termel. Ez a külső váz. Ízelt lábaikkal mozognak. A lábak öt főízből állnak (csípő, tompor, comb, lábszár, lábfej). Az ízeket ellentétes működésű, hajlító és feszítő, kiegyénült izmok mozgatják. A szárnyakat a középtor és az utótor hasi és háti kutikulájának kitüremkedett és szorosan összetapadt lemezei építik fel. A bogaraknak rágó szájszerve van. A tápcsatorna jól tagolt (szájüreg, garat, nyelőcső, begy, rágógyomor, középbél, utóbél).

Keringési rendszere nyílt. Központi szerve a szívnek is nevezett háti véredény. Kiválasztószervei a Malphigi-edények. Váltivarú állat (belső megtermékenyítés). Teljes átalakulással fejlődik. Központosult idegrenszere hasdúclánc típusú, erőteljes központosulással.

RENDSZERE:

FÉLROVAROK rendje: pl. hajnalrovar

UGRÓVILLÁSOK rendje: pl. gleccserbolha, vízi ugróvillás

PIKKELYKÉK rendje

KÉRÉSZEK rendje: (átváltozás) pl. tiszavirág, hegyi kérész

SZITAKÖTŐK rendje: egyenlőszárnyú: pl. kéksávos légivadász; egyenlőtlen szárnyú: pl. nádi acsa

CSÓTÁNYOK rendje: pl. konyhai csótány, amerikai csótány

FOGÓLÁBÚAK rendje: (kifejlés) pl. imádkozó sáska

ÁLKÉRÉSZEK rendje: (átváltozás) pl. hatalmas álkérész

BOTSÁSKÁK rendje: (szűznemzés, kifejlés) pl. mogorva botsáska

EGYENESSZÁRNYÚAK rendje:

  1. szöcskealkatúak: pl. zöld lombszöcske

  2. tücsökalkatúak: pl. lótücsök

  3. sáskaalkatúak: pl. sisakos sáska

FÜLBEMÁSZÓK rendje: (kifejlés) pl. közönséges fülbemászó

VÉRSZÍVÓ TETVEK rendje: (kifejlés) pl. lapostetű

RÁGÓTETVEK rendje: pl. tyúktetű

POLOSKÁK rendje: (kifejlés) pl. búvárpoloska, lovagbodobács

KABÓCÁK rendje: (kifejlés) pl. vérpettyes kabóca

RECÉSSZÁRNYÚAK rendje: (teljes átalakulás) pl. aranyszemű fátyolka

BOGARAK rendje: (teljes átalakulás)

  1. futóbogarak: pl. aranyos bábrabló

  2. vízibogarak: pl. szegélyes csíkbogár

  3. dögbogarak: pl. temetőbogár

  4. lágybogarak: pl. közönséges lágybogár

  5. pattanóbogarak: pl. hétpettyes katicabogár

  6. cincérek: pl. nagy hőscincér

  7. levélbogarak: pl. burgonyabogár

  8. lemezescsápú bogarak: pl. nagy szarvasbogár

  9. gabonaszipolyok: pl. orrszarvúbogár

TEGZESEK rendje: pl. közepes tegzes

LEPKÉK rendje:

  1. molylepkék: pl. ruhamoly

  2. éjjeli lepkék: pl. fehér medvelepke

  3. nappali lepkék: pl. cigánylepke

  4. pillangók: pl. nagy Apolló lepke

KÉTSZÁRNYÚAK rendje:

  1. hosszúszárnyú: pl. foltos maláriaszúnyog

  2. rövidszárnyú: pl. szuronyos istállólégy

BOLHÁK rendje: pl. kutyabolha

HÁRTYÁSSZÁRNYÚAK rendje: pl. kék fadarázs, háziméh

5. PÓKSZABÁSÚAK osztálya

Típusállat a koronás keresztespók. Két testtája van fejtor és potroh. Fejtoron van csáprágó (karomíz, méregmirigy), Négy pár ízelt láb, végén szövőkarmok. Nyolc pontszeme a fejtor tetején helyezkedik el. A potroh végén a végbélnyílás alatt szövőszemölcsök húzódnak. Szűk szájnyílása csak folyékony táplálék felvételére képes. Szívógyomra segítségével szívja ki az elfolyósodott táplálékot és a vakbelében raktározza. Keringési rendszere nyílt. Szíve tömlő alakú. Légzőszerve a tracheatüdő. Kiválasztószervei a Malphigi-edények. Idegrendszere dúcidegrendszer, a dúcok többé-kevésbé összeolvadtak. Az életfolyamatokat hormonok irányítják. Váltivarú. Egyedfejlődése kifejlés.

RENDSZERE:

SKORPIÓK rendje: (méregtövis) pl. kárpáti skorpió

ÁLSKORPIÓK rendje: pl. közönséges álskorpió

PÓKOK rendje: pl. szongáriai cselőpók

KASZÁSPÓKOK rendje: pl. fali kaszáspók

ATKÁK rendje: pl. bíboratka

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük