- Szimbolizmus és szecesszió Ady költészetében
Ady költészetére a szimbolizmus stílusjegyei jellemzőek. Verseiben egyéni képrendszert teremt, melynek középpontjában önmaga állt. A versek történése rendszerint fiktív térben és időben játszódik. Szóképei nem egyszerűen metaforák, hanem – összetettségük révén – szimbólumok. Valamennyi szimbólum a középpontban álló személyiségre utal. Egy-egy ilyen képpel felnagyítja magát, és a képek sejtelmes titokzatossága, „történetisége” miatt egyúttal mitizálja is.
Szimbólumai leggyakrabban saját leleményei, és ezek a jelképek egymással összekapcsolódva sajátos rendszert alkotnak.
A költő művészi érzékenysége és magatartása kezdetben mégis inkább a szecesszióhoz kapcsolódik. A szecessziós művészet nemcsak különös, egzotikus és erotikus témáival, virágmintáival, dekoratív vonalaival nyomja rá bélyegét Ady verseire, hanem a személyiség új kultuszával is. Költészete szinte mindig szereplíra: a költő valamilyen szerepben mutatkozik. Jellemző költői magatartás a prófétai magatartás, jövőbelátás.
Különös egyéniségnek mutatja magát: őszintének és titokzatosnak, érzékinek és mindentudónak, állhatatos bajvívónak és a halál rokonának. A hétköznapi prózai élet elviselhetetlen a művész számára, aki minden idegszálával tiltakozik a szürkeség ellen. (A szürkeség Adynál a magyarság elmaradottságát, kulturálatlanságát is jelenti.) Jellemző költői magatartás az öntudatos, néha gőgös elkülönülés. Az Ady versektől elválaszthatatlan a titok, a csoda: ez is szecessziós vonás. A szecesszió kedvelt eleme az erotika, a könny, a halál, a bűn, a csók, melyek együtt főleg a Léda-versekben fordulnak elő. A megszépítő halál-motívuma az Ady-versekben is megfigyelhető.
- Társadalmi szerepvállalás
Ady is sok versében foglalkozik társadalmi, politikai kérdésekkel, költeményei olykor politikai állásfoglalások, programok – mintegy politikai cikkeinek, írásainak lírai megfogalmazásai. Politikai témájú verseiben a magyar forradalmi költészet hagyományait folytatja: a jelent ostorozó, új jövőt vizionáló, a múltat egyéni módon értelmező vátesz-költő szerepében jelenik meg. Elutasítja a múltba zárkózó magatartást, harcol a múlt visszahúzó erejével, „ új idők új dalainak” hirdetőjeként lép fel. Ugyanakkor – elsősorban a háború időszakában – egyre többször jelenik meg költészetében a nemzethalál, a magyar nemzet pusztulásának rémképe, a nemzetféltés, jövőféltés hagyományos motívuma.
- Költészete a háború alatt
A vérengzésekről szóló hírek, a veszteségek, a hátország szenvedései megviselték az amúgy is beteg költőt, a háború borzalmai kétségbe ejtették, legkomorabb vízióit látta megvalósulni. Nyílt háborúellenessége miatt mellőzték, kötete nem jelenhetett meg.
- A háború alatt írt verseinek legjavát 1918-ban, A Halottak élén című kötetben gyűjtötte össze. Ez a kötet híven tükrözi Ady ars poeticájának (a költészet, a költő feladatáról vallott nézetei) megváltozását: „Gondoltam: drága, kicsi társam, Próbáljunk mégis megmaradni Ebben a gyilkos, vad dúlásban. Mikor mindenek vesznek, tűnnek, Tarts meg tegnapnak, tanuságnak, Tarts meg csodának avagy bűnnek.” – írta De ha mégis? című, Csinszkának ajánlott versében. Korábban szinte állandóan a jelent ostorozó, új jövőt vizionáló, a múltat egyéni módon értelmező vátesz-költő szerepe helyett a jelen eseményeire reflektáló és a múlt értékeit, átmenteni igyekvő krónikás szerepében jelenik meg (Mag hó alatt, Intés az őrzőkhöz, Krónikás-ének 1918-ból
- Költői nyelve is leegyszerűsödött, eltűnt verseiből a szecessziós-szimbolista képalkotás.
Ady már nem a „Holnap hőse”, hanem a tegnap tanúja akart lenni. Korábbi verseiben a Holnap az új értékek szimbólumaként állt szemben a múlt visszahúzó erejével. Most a tegnap értékesebbé vált a megvalósult holnap láttán. A költő számára egyetlen küldetés maradt: embernek maradni az embertelenségben.
- A jelképiség háttérbe szorulása, az expresszionista képalkotás mellett a komor hangulatok, a félelem jellemzik e verseket. Az első világháború Ady költészetének összes korábbi témáját áthatotta: magyarság, szerelem, létharc, Isten – mind a háború nézőpontjából jelent meg. Ezekben a versekben a megrémült emberiséggel való sorsközösség vállalása kapott hangsúlyt, illetve a humánus értékek megőrzése és átmentése egy jobb kor számára. Az öntudatos, néha gőgös elkülönülés helyett Ady sokszor szólalt meg az együttérzés hangján. Ugyanakkor felerősödött a reménytelenség és az ember fölötti elborzadás hangja is: „Már csúfja minden állatoknak Isten híres sarja, az Ember S a próféták is csak makognak.” A tébolyult világban Ady számára a prófétaszerep is megkérdőjeleződött. Talán nincs is már kihez szólni: Isten az emberi gonoszság láttán elfordította az arcát a világtól.
A Halottak élén című kötet első versciklusa (versciklus : valamilyen szempont szerint tudatosan sorba rendezett versek csoportja ) a háborús verseket tartalmazó Ember az embertelenségben címet viseli.
E versciklus első verse az Emlékezés egy nyár-éjszakára. A vershelyzetet már a cím rögzíti: a lírai én emlékező magatartása tanúskodik a háború kitörésének borzalmairól. A téma a kizökkent idő: „Fordulása élt s volt világnak”. Ady egyetlen éjszakába sűríti a régi világ széthullását és az ember lealacsonyodását: „Sohse volt még kisebb az ember, Mint azon az éjszaka volt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt.” Az emlékezés mintha egy lidércnyomásos álmot jelenítene meg. Különös dolgok történnek földön és égen: rengeteg csillag hullik le, az otthoni világ kaotikussá válik: „Kigyúladt öreg méhesünk, Legszebb csikónk a lábát törte, Álmomban élő volt a holt, Jó kutyánk, Burkus, elveszett S Mári szolgálónk, a néma, Hirtelen hars nótákat dalolt.” E babonás előjelek a felfordult világot jelképezik, ahol „Csörtettek bátran a senkik És meglapult az igaz ember”. A verset a lírai én refrénszerűen visszatérő megállapítása tagolja szerkezeti egységekre: „Különös, Különös nyár-éjszaka volt”. A hangnem változatos: eleinte nyugodt, tárgyilagos, később ezt a hangot a csodálkozás, az ítélkezés és a rettegés váltja fel, végül pedig a tanúskodó beletörődés. A háborús képek biblikus keretbe ágyazódnak. A vers kezdősorai a Jelenések könyvének apokaliptikus világát idézik fel: „Az Égből dühödt angyal dobolt Riadót a szomoru Földre”. A vers a lírai én istenváró, emlékező-túlélő magatartásával zárul: „S, íme, mindmostanig itt élek Akként, amaz éjszaka kivé tett S Isten-várón emlékezem Egy világot elsüllyesztő Rettenetes éjszakára.” Az istenváró emlékezés egyrészt hangsúlyozza, hogy semmi sem lesz már olyan, mint a háború előtt, másrészt az értékőrzés költői gesztusává válik a versben.
A háborúról szóló versek szükségszerűen összekapcsolódnak a magyarság-versekkel. Bár Adyt a háború világméretűvé válása is rettentette, e versekben mindig megszólalnak a magyarságot féltő, a magyarságért aggódó sorok is. Személyes tragédiát pedig azért jelentett a háború a költő számára, mert eszméit pusztította el. Olykor kétségbeesett felkiáltásokban, figyelmeztetésekben idézi ezeket („Az Élet él és élni akar,…”; „S megint élek, kiáltok másért: / Ember az embertelenségben.”)
Az eltévedt lovas című vers képi világa szinte megfejthetetlen. A titokzatos, valahonnan érkező és valahová tartó lovas szimbolikus alak, de jelképisége többértelmű. A lovas egyrészt a harcos, a katona alakját idézi, de rokonítható a bujdosó kuruc alakjával („hajdani”) is. A valahonnan és valahová nemcsak térben, hanem időben is értelmezhető. A kísérteties, szinte mozdulatlan jelen világában fölbukkanó múltbeli „eltévedt lovas” maga is kísértet. Azonosítani nem lehet, nem válik láthatóvá, csak hallható. Jelképezi egyszerre az emberiség, a magyarság és a lírai én útvesztését is.
Gyakorló kérdések:
- Mik Ady költészetének szimbolista jegyei?
- Mik Ady költészetének szecessziós jegyei?
- Milyen költői magatartás jelenik meg a magyarság-verseiben?
- Hogyan változik ars poeticája a háborús versekben?
- Milyen versek tartoznak ide?
- Mik a felfordult világ motívumai az Emlékezés agy nyár-éjszakára c. versben?
- Minek a jelképe a lovas Az eltévedt lovas c. versben?