A 12. sz.-ban kialakul a kommuna szervezet. A kommuna városállamok vagy városi köztársaságok igazgatására alakult. Világi intézmények voltak, tagjaikat választások útján jelölték ki. Függetlenek voltak, bár gyakran a császár, a pápa, a király vagy valamelyik hercege névleges hűbérbirtokát alkották. Észak- és Közép-Itáliában alakult ki.
Dél-Itáliában Anjou I. Károly hozott létre egységes államot. 1282-ben elszakadt Szicília, de a dél-itáliai területek Nápolyi Királyság néven továbbra is az Anjouk kezén maradtak. A 15. sz.-ban az Anjou- és az Aragóniai-ház hosszú vetélkedése Nápoly felett az Aragóniai-ház győzelmét hozta.
A kommunák
A városi tanácsokban jogtudósok, kézművesek és kereskedők kaptak helyet. A tanácsok tagjait consuloknak nevezték. Hivatali idejük nem volt túlságosan hosszú, néha csak néhány hónapig tartott.
Másfajta főtsiztviselő volt a podesta, aki eredetileg a császári hatalmat képviselte, de egyes kommunákban a függetlenség megszerzése után is megmaradt tisztsége. Mint a tanács által egy évre kinevezett hivatalnoknak, feladata a tanácsbeli csoportok közötti béke fenntartása volt.
A köztársasági jelleg mellett egyes városokban kialakult egy-egy személy vagy család egyeduralma is. A signore (uraság) helyenként eltérő mértékben őrizte meg vagy szüntette meg a köztársasági intézményeket. Pl. a Viscontiak milánói és a Mediciek firenzei uralma.
A Viscontiak a 13. sz. végétől nyertek a császártól helytartói méltóságot, megsemmisítették köztársasági érdekeket képviselő ellenfeleiket, Milánót pedig észak-itáliai nagyhatalommá tették, megszerezvén Paviát, Cremonát, Bolognát és egy időre Genovát is.
Firenze
Firenzében a guelf párti polgárok céhekbe (arti) tömörült tagjai gyakorolták a hatalmat köztársasági keretek között a 13. sz. második felétől. Később két irányzat alakult ki körükben, a bankárokat, kereskedőket és iparosokat képviselő Feketék, és a nemességet tömörítő Fehérek. A két párt közötti villongások eredményeként a Fehéreket, közöttük Dantét száműzték a városból (1301).
Emellett voltak ellentétek a vagyoni különbségek szerint is: a gazdag posztókereskedők és pénzemberek vezette „kövérek” (popolo grasso) és a szegényebb kézművesek, az „aprónép” (popolo minuto) között.
1378-ban Firenzében tört ki Európa első munkásfelkelése, a gyapjúkártoló munkások (ciompók) lázadása.
A város terjeszkedett, meghódította a környék több kisebb államát. A bankár Mediciek tekintélye fokozatosan emelkedett, s 1434-től ténylegesen – ha nem is hivatalosan – Firenze urai lettek. Hivatalt nagyon ritkán vállaltak a család képviselői, közvetett befolyásuk azonban óriási volt. Közülük is kiemelkedő jelentőségű volt Cosimo (1434-64) és unokája, Lorenzo (1469-1492), aki az „il Magnifico” (Nagyszerű) nevet kapta. Politikájukat, diplomáciai és nem kevésbé jelentős művészetpártoló tevékenységüket az egész Európát behálózó óriási bankház tette lehetővé.
A Mediciek uralmát 1494-ben VIII. Károly francia király itáliai hadjárata szakította meg. Átmenetileg újjászervezték a köztársaságot, és ekkor tűnt fel a fanatikus dominikánus szerzetes, Girolamo Savonarola, aki a korai kereszténységhez való visszatérést, az erkölcsök helyreállítását, az uzsora elítélését hirdette, és hipnotikus prédikációkkal ostorozta a humanizmus és reneszánsz „bálványimádását”. 1498-ban jelentős ellenzék szerveződött ellene, csalás és eretnekség vádjával perbe fogták, és halálra ítélték.
Velence
Velence a 14-15. sz.-ban is megtartotta vezető szerepét a Földközi-tenger kereskedelmében, a Genovával való versengésben a század végére Velence győzött. A város kezében tartotta a dalmáciai partvidéket, Krétát, Korfut, Morea tartományt a görög szárazföldön és Ciprust. A 15. sz. folyamán figyelme elsősorban az itáliai területek felé fordult, és Milánóval versengve építette ki észak-itálai birtokait.
Róma
Ez az avignoni fogság időszaka. Hanyatlik Róma, signorék uralják. Az egyetlen eredeti figura a korszakban Cola di Rienzo volt. A klasszikus műveltségű fiatalember ideálja az antik római köztársaság volt, ugyanakkor mély meggyőződéssel hitt isteni kiválasztottságában. Colát a római nemesség elűzte a városból, s amikor 1354-ben a pápa megbízottjaként visszatért, ellenfelei meggyilkolták.
1377-ben a pápa visszatért Rómába, és nemsokára kezdetét vette az egyházszakadás. Csak ennek felszámolása után indulhatott meg a város újjáépítése. 1447-ben V. Miklóssal új korszak kezdődött a pápaság történetében, az ún. reneszánsz pápák kora. A pápák egyre kevésbé az egyetemes egyház fejeként és egyre inkább itáliai világi fejedelemként viselkedtek. Megmutatkozott ez a pompakedvelésben, a művészetek és tudományok pártfogolásában, a családi politikában, a pénzszerzés és a hatalmi terület növelésének módszereiben.
