Történelem érettségi

A nagy földrajzi felfedezések és gazdasági következményei

A felfedezőutak megindítását több tényező együttesen fellépő hatása ösztönözte. A XV. században Nyugat-Európát nagy mértékű gazdasági fellendülés jellemezte, Flandria lett a posztógyártás és az atlanti kereskedelem központja, azaz jelentős pénzforgalmat bonyolított. A pénzérmék alapanyaga továbbra is az értéküket meghatározó nemesfém maradt, így egyre több aranyat és ezüstöt igényelt a gazdaság. A század végére azonban az európai nemesfémkészletek elkezdtek kimerülni, ugyanis kitermelték már a könnyen kiaknázható, talajszint feletti rétegeket, és nem voltak még szivattyúk, hogy mélyebbre hatolhassanak. Ez vezetett ahhoz, hogy a magyar és cseh bányákban (pl. Besztercebánya, Selmecbánya, Enyed, az erdélyi Beszterce, Rozsnyó) visszaesett a termelés; Európában „aranyéhség” alakult ki. A pénz és a nemesfémek kiáramlásában fontos szerepet játszott a kelettel folytatott kereskedelem is: a levantén behozott luxuscikkekért és fűszerekért (pl. porcelán, selyem, illatszerek, bors, vanília) szintén arannyal és ezüsttel fizettek.

Az oszmán terjeszkedés is bonyolította a helyzetet. 1453. május 29-én a törökök II. Mehmed vezetésével bevették Konstantinápolyt, így a levantei kereskedelem bizonytalanná, majd a vámok emelése után drágábbá vált. A törökök ezenkívül lezárták a tengeri útvonalakat, ami biztosította a kereskedelmet Európa és Ázsia között, így a kereskedelemmel foglalkozó államoknak új utakat kellett keresniük, ha nem akartak beleegyezni a török zsarnokoskodásba.

Európában telítődött a piac, mert gyenge volt a felvevőpiac. Emellett a pestisjárvány után ugrásszerűen nőtt a népesség, ami éhínséghez, illetve a városok túlzsúfoltságához vezetett (nagyon sokan remélték a biztos megélhetést attól, hogy a városokba mentek vidékről munkát keresni). A XIV. század során megjelenő reneszánsz nyitottabbá tette az embereket, és az antik műveltség újjászületésével ismertté váltak Ptolemaiosz elgondolásai, aki a Földet gömb alakúnak képzelte. Ennek szellemében új térképek készültek (1474. Toscanelli firenzei csillagász világtérképe), illetve Martin Behaim nürnbergi tudós 1492-ben elkészíti az első földgömböt. Több európai állam fejlett gazdasággal rendelkezett, ami lehetővé tette az egyes tudományágak, technológiák fejlődését. Így került sor arra, hogy új hajótípus váltotta fel az addig elterjedt karakkót. A karavellák nagy vitorlafelületű, hátsókormányos hajók voltak, ami alkalmas volt a nyíltvízi hajózásra, eltávolodhatott a partoktól, óceánon alkalmasabb szállítóeszköznek bizonyult elődjénél. A tájékozódást segítette az araboktól átvett iránytű, továbbá az új találmányok: a gnomon, a Jákob-pálca és az asztrolábium. Segítette a felfedezőket az ekkor Európában új találmánynak számító (de valójában az araboktól származó) puskapor elterjedése is.

A nagyhatalmaknak igényük lett a gyarmatosításra: az erős államok hatalmi törekvéseiket az Európán kívüli területekre összpontosították. Spanyolország és Portugália területén például a politikai egyesülés során erős központi hatalom jött létre. Ezek az országok régi kereskedelmi nagyhatalomnak számítottak, és földrajzi fekvésük is kedvező volt. A XV. században a keresztes hadjárat gondolata és később a hittérítői buzgalom újabb országokat ösztönzött arra, hogy csatlakozzanak az induló felfedezőutakhoz, hiszen úgy érezték, vissza kell szorítani az iszlám befolyását a Földközi-tenger térségében, és ezzel párhuzamosan el kell terjeszteni a kereszténységet az egész világon.

A felfedezőutak ötlete nem volt új, már korábban is történtek kisebb-nagyobb felfedezések: a XI. század folyamán viking hajók elérik Amerikát; a XIII. században pedig Marco Polo bejárta és megismerte a szárazföldi utat Európából India és Kína felé.

A felfedezések jelentős hányada portugál vagy spanyol expedíciókhoz kötődik. A portugálok a XV. század folyamán felfedező expedíciókat indítottak Afrika partjai mentén aranyban és fűszerekben gazdag területek keresésére. Ezeket az utakat nagyban elősegítette az ország kedvező (Atlanti-óceáni partvidéki) fekvése is. A század első felében I. János király egyik fia, Tengerész Henrik herceg (1394-1460.) Sagresban megfigyelőtornyot és hajógyárat építtetett, majd létrehozta Európa első tengerészeti akadémiáját, ahol összegyűjtötték és lejegyezték a délről visszatérő hajósok tapasztalatait, és ezek alapján térképeket készítettek. Tengerész Henrik lovagrendjének jövedelmeit fejlesztésekre fordította, illetve kereskedelmi társaságokat alapított, hogy legyen pénze a kutatásokra. (A felfedezéseket azonban elsősorban az uralkodók és gazdag itáliai bankárok támogatták, ez magyarázza azt, hogy több hajóskapitány, aki portugál vagy spanyol felségjel alatt hajózott, olasz származású volt.) Tengerész Henrik lépéseit az magyarázza, hogy részt vett 1418-ban egy marokkói háborúban, ahol felfedezte, hogy egy esetleges afrikai terjeszkedés kedvező kereskedelmi kapcsolatok kiépítését tehetné lehetővé.

Portugál hajósok hajózták körbe először a Kanári-szigetektől délre fekvő Bajador-fokot (1434.), érték el a Blanco-fokot (1441. első néger rabszolgákat innen importálták), és a Zöld-fokot (1441-1442.), ahonnan megnyílt az út a trópusokra, gyarmatosíthatták a Madeira-, Kanári-, és a Zöldfoki-szigeteket, amik később fontos kereskedelmi ellátóközponttá, menedékhellyé váltak. 1471-ben portugál hajósok átlépték az Egyenlítőt (1473. Lopo Goncalves visszatérése Portugáliába). Bartolomeu Diaz 1478-ban messzebb hajózott, mint addig bárki: egy vihar elsodorta hajóját egészen Afrika legdélibb csücskéig, de a legénység nyomására nem mentek tovább, hanem visszafordultak. Diaz ezt a területet a Viharok fokának nevezte, de II. János király (aki szintén lelkes pártfogója volt a felfedezőutaknak) átkeresztelte Jóreménység fokának. 1497-1498. Vasco da Gama négy hajójával megkerülte Afrikát, és az Indiai-óceánt átszelve megérkezett az indiai Kálikutba. (1499-ben tért vissza Lisszabonba.)

Spanyolországban Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd voltak a felfedezőutak fő támogatói. Az expedíciók elsősorban egy gondolat köré csoportosultak: ha a Föld gömb alakú, akkor nem csak a megszokott keleti útvonalon lehet eljutni Indiába (hosszú, és veszélyes), hanem nyugat felé is. Így indult el három hajójával (Santa Maria, Nina, Pinta) Indiába 1492-ben Kolombusz Kristóf genovai hajóskapitány. 1492. október 12-én kikötöttek Guanahani (San Salvador) földjén, a Bahama-szigetek egyikén. 1504-ig Kolombusz még háromszor kelt át az óceánon, elérte Kubát, Hispaniola szigetét (Haitit és Dominicát), Puerto Ricót, Panamát és Jamaicát. Útjairól nemesfémet, drágaköveket, Európában addig ismeretlen növényeket és indiánokat hozott.

1501-1504. Americo Vespucci Dél-Amerika partja mentén hajózva elérkezett a La Plata torkolatához. Azt hitte, elérte a kontinens legdélebbi csücskét. Ő fedezte fel, hogy a szárazföld, amelyről Kolombusz haláláig azt hitte, hogy India, egy önálló, és addig ismeretlen földrész. (Ő lett később a kontinens névadója.) Spanyol és portugál hajósok fedezték fel a Golf-áramlást, ami megkönnyítette a hazajutást.

Carbal portugál hajós 1500-ban a portugál király nevében birtokba vette Brazília területét, ami a két állam állandó vetélkedését, versenyét eredményezte. Végül pápai közvetítéssel megállapodott a két ország. 1494-ben a tordesillasi szerződésben kimondták, hogy a Zöldfoki-szigetektől 370 legna (kb. 2035 km) távolságra nyugat felé északról délre húznak egy egyenest a térképen (nyugati hosszúság 46° 37’), és azok a területek, amelyek ettől a vonaltól keletre esnek, portugál, ami nyugatra, spanyol fennhatóság alá kerülnek. Az egyezséget 1529-ben módosították a zaragózai szerződésben, ahol ezt a rendszert a Föld másik felére is bevezették: egy, a kelet-ázsiai Csendes-óceáni part mellett jelöltek ki egy másik vonalat, amitől a keletre fekvő területek Spanyolországhoz, a nyugatiak pedig Portugáliához tartoznak a további felfedezésekre is vonatkozóan.

1519-ben Spanyolország megbízásából Magellán útra kel, azzal a céllal, hogy a fűszertermelő szigeteket és Európa között közvetlen hajózási útvonalat teremtsen. Magellán igazolta Vespucci tézisét, az ő expedíciója volt az első, ami körüljárta a Földet. Felfedezte a délnyugati átjárót: áthajózott Dél-Amerika és Tűzföld között, így találta meg az átjárót az Atlanti-, és a Csendes-óceán között. A hazatérést azonban már nem élhette meg, 1521-ben megölték a bennszülöttek a Fülöp-szigeteken. (A Csendes-óceánt nyugati irányba hajózva elsőként Vasco Nunez de Balboa érte el 1513-ban úgy, hogy átszelte a panamai földszorost.)

A felfedezésekben az angolok és a franciák is részt vettek. 1497-ben a genovai John Cabot Nagy Britannia megbízásából felkutatta az észak-amerikai part nagy részét (Új-Fuondlandon vagy Új-Skóciában ért partot). A XVI. Század elején a firenzei Giovanni da Verrazano és a francia Jacques Carter szereztek érdemeket Észak-Amerika felkutatásában (a Csendes-óceánhoz vezető északi átjárót keresték ( kudarc, mert rossz a környék éghajlata, és az Északi-tenger nehezen hajózható a jéghegyek miatt). 1523-ban Verrazano francia megbízásból hajózott Észak-Karolinától északra, New York környékéig, Carter pedig a Szent Lőrinc-öblöt kutatta Kanadában 1535. és 1541. között.

A felfedezők kereskedelmi telepeket hoztak létre, az újonnan megismert népeket és területeket pedig megszállták, gyarmatosították. Ezt nem tehették meg a már népes és fejlett kultúrákkal, államszervezetekkel rendelkező Ázsiában, ahol jól jövedelmező kereskedőtelepek létesítésével próbálták kiszorítani a portugálok az arabokat az Indiai-óceánról. Ilyen kereskedelmi támaszpontok voltak Indiában (Goa), Kínában (Macao), Indonéziában és Japánban. Lisszabon kikötője így a távol-keleti áruk elosztóhelyévé vált.

Amerika azonban kitűnő lehetőséget nyújtott a gyarmatosításra: a hegyek hatalmas mennyiségű, könnyen kibányászható nemesfémet rejtettek, a trópusi területek pedig alkalmasak voltak ültetvények létesítésére. Emellett a legfejlettebb indiánkultúrák is csak az egyiptomi Óbirodalom szintjén álltak, így a vas-, és tűzfegyverekkel rendelkező spanyoloknak nem jelentett nehézséget a kő-, és fafegyverekkel védekező indiánok leigázása.

Amerikában több bennszülött nép is élt szétszórva a kontinensen. Közép-Amerikában, a Yukatán-félszigeten volt a maják központja. Városállamokban éltek, amely egy-egy helyi főnök közvetlen vallási és politikai vezetése alatt állt. A városállamokat összekötő kapocs volt a közös vallás, a nyelv és a kultúra. A majákat nagy műveltség, gazdag művészeti értékek, fejlett matematikai és csillagászati ismeretek jellemezték. Húszas számrendszert használtak, tőlük származik a fokok, a naptár beosztása, pontosan meg tudták határozni a napév és holdhónapok váltakozását. Birodalmukat Alvarado igázta le.

Közép-Amerika másik bennszülött népe, az aztékok 1325-ben alapították fővárosukat, Tenochtitlánt, és 1428-ban hozták létre a Közép-Amerika nagy részét egyesítő független államukat. Intenzív földművelést folytattak: mocsarakban „úszókerteket”, mesterséges szigeteket építettek ki, így évente többször is be tudták takarítani a termést (kukorica, bab, tök, paradicsom, kakaó, gyapot és dohány). Élénk kereskedelmet folytattak, kézműiparuk és építészetük sokszínű volt. Államukat megtervezett városok sokasága, rabszolgaság és a helyi arisztokrácia öröklődő és szilárd hatalma jellemezte. A főpapok tömeges emberáldozatokat mutattak be isteneiknek az áldozati célokra épített piramistemplom csúcsán, ami egyben a városok központja is volt. 1502-1520. Montezuma volt az azték uralkodó, ő fogadta Hernando Cortezt is, aki 500 katonájával minden nehézség nélkül elsöpörte az azték birodalmat, és 1535-ben kikiáltotta helyén az Új-Spanyolország Alkirályságot (ma: Mexikó). Cortez győzelmét segítették belső küzdelmek, illetve az a tény, fogy a megérkező spanyol conquistadort (hódítót) istenként fogadták ( a mítosz szerint az aztékok legfőbb istene, a Tollaskígyó nyugatra távozott, és a megjelenő, addig ismeretlen fehér embert az istenség leszármazottjának tartották).

Dél-Amerikában, az Andok hegyei között jött létre az Inka Birodalom a XV. században. Gazdaságukat teraszos, öntözéses földművelés jellemezte, alpakát és lámát tenyésztettek, a hegyekben aranyat, ezüstöt, rezet és ónt találtak. Építészetük, matematikájuk és orvostudományuk fejlett volt, a Nap járásán alapuló naptárat és csomóírást (kipumáig nem tudták megfejteni) használtak. Az állam élén a Nap fiának nevezett inka állt, és birodalmának szimbolikus központjában, Cuzco-ban székelt. Vallásukat emberáldozat jellemezte, fegyvereik kőből és fából készültek. 1532-ben Pizzarro 150 emberrel elfoglalta a birodalmat, és létrehozta Spanyolország Perui Alkirályságát.

A spanyol hódítok (conquistador) egy-két évtized alatt elfoglalták és lerombolták a magasabb szintű indián kultúrákat kis létszámú csapataikkal. Bányákat nyitottak, és ültetvényeket létesítettek, ahol őshonos (kukorica, dohány, indigó) vagy Ázsiából áthozott növényeket termesztettek. Az ültetvényeket kezdetben az indiánokkal műveltették, de a kegyetlen bánásmód és az európai, számukra ismeretlen betegségek hatására számuk rohamosan csökkenni kezdett (száz év alatt számuk a tizedére csökkent, hiába próbálta segíteni a keresztény hitre tért őslakókat az egyház), így végül Afrikából hoztak be néger rabszolgákat. A spanyolok kegyetlenkedéseit örökítette meg Las Casas spanyol domonkos szerzetes Historia de les Indias című munkájában.

A gyarmatosítás pozitív hatásokkal is rendelkezett. A gyarmatokról Európába áramlottak az ültetvények termékei, és meghonosodott például a paradicsom, a paprika, a kukorica, a dohány és a burgonya. Ez utóbbit először csak dísznövényként termesztették, de mikor rájöttek, hogy gumója ehető, tömegélelmezési cikké vált, mert megtermett a hűvösebb éghajlatú területeken is, és a föld alatti termést nem károsították úgy a háborúk, mint a gabonaféléket. A burgonya és a kukorica termesztésének térhódítása segített felszámolni az európai éhínséget. A gazdaságokba beáramló óriási mennyiségű nemesfém csökkentette a pénz értékét, elhúzódó inflációhoz és árforradalomhoz (a termékek árának folyamatos növekedéséhez) vezetett. Ebben a növekedésben szerepet játszott a bővülő kereslet, ami szintén felverte az árakat, mivel nőtt a népesség, és a gyarmatokra iparcikkeket (textíliák, szerszámok, fegyverek) exportáltak. A rabszolga-kereskedelem sajátos körforgást alakított ki: Amerikából cukrot szállítottak Európába, onnan az ebből észült alkoholt Afrikába, ahol a rabszolga-kereskedelemmel foglalkozó törzsektől vagy az araboktól alkoholért rabszolgákat vásároltak. Őket átszállították Amerikába, hogy az ültetvényeken cukrot és egyéb gyarmatárukat termeljenek. Ezzel kialakult a világpiac, a világgazdaság, ami olyan, mint egy háló: az egyes gazdaságok hatással vannak egymásra.

A különleges termékek ára magasabb lett, ilyen volt például a kávé, ami ekkor még luxuscikknek számított. Kialakultak a világnyelvek, és elterjedtek a gyarmatokon (spanyol, angol). Változott a kereskedelem és a hadiflotta: megjelent a kalózkodás (I. Erzsébet kinevezte Sir Francis Drake volt kalózkapitányt admirálissá, hogy támadásokat indítson a spanyol flották ellen (kalóz-történetek elterjedése).

Hanyatlásnak indultak a céhek, mert nem tudtak megfelelni a tömegigénynek, nem tudtak lépést tartani a tömegtermelésre alkalmas manufaktúrákkal, ahol a mennyiség és immár nem a minőség volt az elsődleges szempont, munkamegosztással működtek és országszerte megjelentek. (Manufactura=kézzel készíteni.) Angliában a textilipar vált húzóágazattá, mert igény volt a ruhaneműkre. Ezek előállításához gyapjúra, ezáltal juhokra és szabat területekre, legelőkre volt szükség. Megkezdték a szabat területek bekerítését (enclosure), ami a föld nélkül maradt jobbágyság felszámolásához vezetett. A jobbágyok ezentúl szabad parasztként maradtak meg a mezőgazdaságban, megjelentek a bérmunkások és a munkásosztály, ami a feudalizmus összeomlásának kezdetét jelezte. (Anglia és a Német-alföld fejlett gazdasággal bíró, gazdagabb területté váltak textiliparuk révén.)

Változott a gazdaság szerkezete is: a X-XV. századokban az áru-pénz-áru körforgás a XV-XX. századokra pénz-áru-pénz+profit modellre módosult, azaz lassan kialakult a tőkés gazdaság vagy a profitorientált korszak. (Ez alakul tovább napjainkban pénz-pénz+profit körforgássá.)

A felfedezések talán legnagyobb hatása azonban a centrumváltás volt. Ezen folyamat során a gazdasági élet központja áthelyeződött az Atlanti-óceán térségére: új kikötővárosok emelkedtek (Lisszabon, Amszterdam, London, La Rochelle, Nantes), fokozatosan visszaszorult a levantei kereskedelem, a Kelet-Közép-Európa államai élelmiszerszállítóként csatlakoztak a kialakuló világkereskedelemhez. Ennek oka az volt, hogy nyugaton megnőtt az élelmiszer iránti kereslet (cserébe iparcikkeket szállítottak a korábbi Hanza-útvonalon), és az árak is emelkedtek. ( Magyarország agrár országgá vált) Akik közel voltak a hatalomhoz, politikai hatalomhoz és haszonhoz juthattak. A spanyol és portugál felfedezésekhez később csatlakozó Anglia és Franciaország lassan átvette az addigi vezető szerepet az atlanti térségben, így vált Anglia 1914-ig a „tengerek urává”, és kezdett hanyatlani az Ibériai-félsziget két nagyhatalma.

A centrumváltás Európa szétszakadását eredményezte: a nyugati, az óceánhoz (és így a centrumhoz is) közel fekvő államok gyors fejlődésnek indultak, gazdaságaik felvirágoztak, míg a keletre elhelyezkedő országok csak alig, vagy egyáltalán nem tudták tartani a lépést. A gazdaság kitört a feudális keretekből, erősödött a polgárság, felkelések robbantak ki, amelyek polgári forradalmakba torkolltak (Franciaország, Anglia), ez pedig a feudalizmus hanyatlásához vezetett végső soron, és megkezdődött a tőkés átalakulás.

A FELFEDEZÉSEK KÖVETKEZMÉNYEI

a.) Általános hatásai:

Az indián civilizációkat megsemmisítették – konkvisztádorok=hódítók:Cortez (aztékok), Pizzaro

(inkák), Alvarado (maják).

A gyarmatosítás kezdete: Portugál és spanyol gyarmatbirodalom → az Újvilág kirablása

(Eldorádó=„az ígéret földje”).

A nemesfémbányászat és a járványok miatt az őslakosok elpusztultak, ezért afrikai színes bőrű

rabszolgákat hurcoltak Amerikába.

Új növények kerültek Európába: kukorica, burgonya, paprika, paradicsom, napraforgó, dohány,

kakaó, vanília, ananász.

Ültetvények kialakulása: gyapot, cukornád, dohány.

b.) Gazdasági hatások:

Nagy mennyiségű arany, ezüst, fűszer áramlik Európába (későbbi eredmény a kukorica és a

burgonya elterjedése, ami az éhínségek kivédését eredményezi a XVIII-XIX. sz.-ban).

Nyugat-Európa: centrális helyzetbe kerül: a gabonatermelés csökken, a juhtenyésztés az ipar kerül

előtérbe, mert eladható aranyért.

Kelet-Európa: a nyugati élelmiszerigény miatt önként a mezőgazdaságra helyezi a hangsúlyt,

kialakul a második jobbágyság: nyugat a centrum, kelet a periféria.

A gyors ipari fejlődés eredményeképpen létrejönnek a manufaktúrák, a hitelszervezet és a bankok.

Következménye: kialakul a világpiac.

A korszak végén létrejön a vetésforgó és a belterjes, istállózó állattenyésztés, ami Kelet-Európa

számára végzetes, hiszen kis területen, kevés ember sok élelmiszert tud termelni.

c.) Társadalmi hatások:

Kiemelkedő szerephez jutott a polgárság, hiszen itt termelődik a profit (ipar és kereskedelem), ezért a

polgárság öntudatra ébred.

Hatása: intenzív városiasodás indul meg, a városba menekülnek a földjüket elvesztettek NyugatEurópában.

Népességnövekedés egyre gyorsuló ütemű emelkedése (Demográfiai növekedés).

Az öntudatosodás a polgári forradalmak sorozatához vezet Nyugat-Európában: németalföldi

szabadságharc, angol polgári forradalom.

d.) Kulturális hatások:

Kereszténység terjesztése – reformáció.

Az ismeretek áramlását a könyvnyomtatás biztosítja.

A reformáció polgári irányzata, a kálvinizmus elősegíti a polgári mentalitás elterjedésé (ld.

predestináció tan).

A katolicizmus visszaszorul, a tekintélyelv helyét a kritikus gondolkodás veszi át: megkezdődött a

tudomány forradalma: Kopernikusz, Galilei, Newton

További tételek:

A nagy földrajzi felfedezések

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük