Szinte valamennyi görög polisz részt vett benne, sőt még a Perzsa Bir. is. Az összecsapás a poliszrendszer válságát jelezte, és a problémáit utána sem tudta megoldani egyetlen polisz sem.
A háború okai
A Peloponnészoszi és a Déloszi Szövetség közötti ellentétek. Spárta szövetségesei attól féltek, hogy Athén szf.-ön is terjeszkedni akar, s ennek érdekében felhasználja a peloponnészoszi szövetség államaiban a politikából kirekesztett népelemeket. Egyébként ellentétek voltak a déloszi szövetségen belül is. Spárta majd többször meg is próbálja az ellenfél poliszait egymás ellen uszítani. Athénon belül is ellentétek voltak (a demokrácia ellenzéke Periklészt okolta háború kiprovokálásával.)
Gazdasági ok: Korinthosz és Athén versenye a hellén föld gazdasági vezető szerepének betöltéséért.
Korinthosz (a peloponnészoszi szöv. tagja) akár fegyveres erőveé is hajlandó volt érdekeit megvédeni, és Spárta, politikai tekintélyének megvédése érdekében kénytelen volt támogatni ezt a célt.
Közvetlen előzmények
3 esemény:
1. Epidamnosz városában belső viszály tör ki a demokraták és az arisztokraták között. Az arisztokraták Korfura mentek segítséget kérni. A demokraták Korinthoszhoz fordultak. A harc változó sikerrel folyt, ezért a korfuiak szövetséges után néztek, s választásuk Athénra esett. Athén segítségével a korfuiak győznek.
2. Poteidaia város miatt robban ki a másik harc. A gondot az jelentette, hogy Poteidaia a déloszi szövetséghez tartozott, anyavárosa (Korinthosz) viszont a peloponnészosziba. Korinthosz minden évben elküldte megbízottait, hogy részt vegyenek a város kormányzásában. Athén követeli, hogy távolítsák el ezeket a tisztviselőket és rombolják le a tenger felé néző városfalakat. A korinthosziak spártai segítséggel siettek a felkelés támogatására, az athéniak pedig flottájukkal blokád alá vették a várost.
3. Athén és Megara konfliktusa. Kr.e. 432-ben az athéni népgyűlés megtiltotta a megaraiakkal való kereskedést Attika területén, sőt a déloszi szövetség valamennyi kikötőjében.
Athén mindhárom konfliktusban kezdeményező volt.
Korinthosz követelésére Spárta összehívta a peloponnészoszi városok gyűlését, amely ultimátumot küldött Athénnak. Az ultimátum alapján Athénnek fel kellett volna oszlatnia többek között a déloszi szövetséget. Periklész az ultimátumot visszautasította, s ezzel megkezdődött a háború.
1.2 Haditervek
A szemben álló felek katonai ereje nagyjából egyenlő volt, a hadseregek összetétele azonban jelentősen különbözött. Szárazföldön Athén volt a gyengébb, de ezt a tengeren tudta ellensúlyozni. Maga Athén városa pedig jól védhető volt. Ráadásul az anyagi erőforrások is kedvezőbbek voltak.
A spártaiak elsősorban szárazföldön szerették volna kicsikarni a döntést, Periklész igyekezett kitérni a szárazföldi ütközetek elől, flottájával pedig pusztítani akarta a Peloponnészoszi félszigetet. A kimeríthetetlen erőforrások miatt nyugodtan be lehetett rendezkedni egy hosszan tartó háborúra.
A háború első szakasza = arkhidamoszi háború (Kr.e. 431-422)
Ez a szakasz nevét Arkhidamosz, idős spártai királyról kapta.
A háború azzal kezdődött, hogy a Spártával szövetséges thébaiak kr.e. 431-ben megrohanták Plataiat, ugyanennek az évnek a tavaszán pedig Arkhidamosz spártai király betört Attika területére. Periklész kitért az ütközetek elől. A spártaiak ellenállás nélkül pusztították a lakatlan falusi házakat, vetéseket, szőlőskerteket, de Athén falai előtt kénytelenek voltak letáborozni, sőt hosszú tétlenség után hazavonulni. Eközben az athéni flotta folyamatosan pusztította Peloponnészosz partjait, bevette Megarát, s lezárta a kikötőket.
Kr.e. 430 tavaszán megismétlődött a spártaiak betörése. Athén tovább folytatta bevált taktikáját, és pusztán védekezéssel ismét megtörte az ellenség lendületét. Viszont Athénba, valószínűleg Egyiptomból behurcolták a pestist. A pestisnek lett erkölcsi és politikai hatása is. Periklészt megfosztották sztratégoszi tisztségétől (kr.e. 429-ben pedig meghalt).
Periklész halála után megindultak a belpolitikai küzdelmek. A belpolitikában két csoport alakult ki. Az egyik élén Nikiasz állt, az előkelő származású nagyrabszolgatartó. Ő a megfontolt külpolitikát képviselte, hasonlóan Periklészhez. Mögötte álltak az arisztokraták és a parasztság jelentős része. A másik csoport élén Kleón állt, a meggazdagodott bőrcserzőműhely-tulajdonos. Mögötte álltak az athéni polgárok tönkrement vagy legkevésbé gazdag rétegei, akik a hódításban látták megélhetésük forrását.
Az athéni politikában Kleón érvényesült jobban: a háború tovább folytatódott. Kr.e. 427-ben a spártaiak bevették Plataiat, Athén szövetségesét. Az ezt követő években úgy tűnt, Athén javára billen a mérleg.
Kr.e. 424-ben már változott a helyzet. A további harcok északra helyeződtek át. A legsúlyosabb veszteséget Amphipolisz elvesztése jelentette Athénnak. A felek kölcsönös kimerültsége előbb rövid fegyverszünethez vezetett, majd kr.e. 421-ben a békét is megkötötték.
Az átmeneti békeévek (kr.e. 421-415)
A békekötést Nikiaszról nevezték el. A szerződés 50 évre szólt. A status quót rögzítették, vagyis a 10 évvel korábbi területi viszonyok visszaállítását. Ezzel a háború kitörésének okait nem sikerült megszüntetniük, sőt nagyon sok vitás kérdés maradt.
Athénban új politikusok tűnnek fel: Nikiasz mellett Démoszthenész, Hüperbolosz és Alkibiadész (ő lesz a háborús párt vezetője).
Athén belpolitikáját kr.e. 419-től Alkibiadész irányította elsősorban.
A békeidőszak leghírhedtebb akciója Mélosz szigetének megbüntetése volt. A semleges sziget nem volt hajlandó csatlakozni az athéni szövetséghez. Kr.e. 416-ban megkezdődött az ostrom, s a győztesek a férfilakosságot teljesen kiírtották, a nőket és a gyerekeket pedig eladták rabszolgának.
A peloponnészoszi háború második szakasza
A szicíliai hadjárat (kr.e. 416-413)
A népgyűlés a hadjárat vezetésével három vezért bízott meg: Alkibiadészt, Nikiaszt és Lamarkhoszt. Kr.e. 415, a háború első éve nem volt szerencsés az athéniak számára. Az átszállított hadsereg nem rohanta meg azonnal a felkészületlen szicíliaiakat. A másik szerencsétlenség Alkibiadész átpártolása volt. Spártába menekült (otthoni ellenfelei egy rongálást ráfognak; felelősségre akarják vonni).
A kr.e. 414-es év athéni sikerekkel kezdődött. Szürakusza ostroma. Az év második felében azonban fordulat következett be. A spártaiak felmentő sereget küldtek Gülipposz vezetésével a szürakuszaiak megsegítésére. Gülipposz győzelmet aratott szárazföldön, a flottát pedig a szürakuszaiak győzték le. A menekülőket a szürakuszaiak legyőzték, előbb Démoszthenész, majd Nikiasz is megadta magát Güliposznak.
A legyőzött szövetségeseket eladták rabszolgának, az attikaiakat majd egy évig tartották kőbányában és börtönökben. Nagyjából 7000 ember pusztult el így.
A dekeleaei háború (kr.e. 413-404)
A háború befejező szakaszát azért nevezik így, mert kr.e. 413-ban a spártaiak állandó megerősített tábort építettek Dekelea községben. Az erőd léte annyit jelentett, hogy az addig be-betörő támadások helyett most már állandóan ellenséges fenyegetés alatt állt Athén.
A közeli veszély miatt szinte megbénult Attika gazdasága. A rendszeres munkák megakadtak a földeken.
Athén, utolsó tartalékait felhasználva, új hajóhadat épített, melyet Szamosz szigeténél állomásozva tartott.
Alkibiadész tanácsára a spártaiak szövetséget kötöttek a perzsákkal. A hajóhad megerősítésére pénzre volt szükségük, s cserébe elismerték III. Dareiosz perzsa király fennhatóságát a kis-ázsiai görög poliszok fölött. A perzsák mindig csak annyi pénzt küldtek a spártaiaknak, amennyivel a harcot folytathatták, de döntő győzelmeket nem tudtak aratni.
Kr.e. 412-ben Alkibiadész a perzsákhoz szökött. Spártából azért kellett távoznia, mert elcsábította Agisz király feleségét. A perzsákhoz küldette magát tárgyalni.
A kudarcok és sikertelenségek hatására megnőtt az athéni arisztokrácia politikai aktivitása. Az athéniak harminc választott férfira bízták 412-ben az új alkotmány kidolgozását. A kormányzást egy 400 tagú tanács vette át, mely szinte teljhatalommal rendelkezett. A háború idejére 5000 főben határozták meg a népgyűlés létszámát, vagyis csak a legrangosabb polgárok gyakorolhatták politikai jogaikat. A külpolitikában a 400-ak azonnali békét szerettek volna kötni Spártával. Az ellenfél azonban túlzott követeléseket támasztott, az athéni szövetség feloszlatását ugyanis nem lehetett elfogadni. Tehát a háború folytatódott. Ez okozta az arisztokrata hatalom bukását is. Spárta sikerei hatására visszaáll Athénban a régi rend. Alkibiadészt visszahívták, a demokraták visszakerültek a hatalomba.
A 400-ak uralmának megdöntése után Alkibiadész és Athén sikereinek évei következtek. Alkibiadész vezetésével a hajóhad kétszer is legyőzte a spártai flottát. Alkibiadészt legfőbb hadvezérré választották (kr.e. 408).
Ugyanebben az évben a spártai sereg élére Lüszandroszt állították, s végeredményben ez a változás jelentette Athén bukását. Lüszandrosz kr.e. 405-ben megsemmísíti az athéni flottát, a 180 hajóból csak 10 maradt meg. Háromezer athéni esett fogságba, akiket a helyszínen kivégeztek. Ezután a spártaiak módszeres ostrom alá vették Athént. A várost kiéheztették. Járvány tört ki, s az athéniak feltétel nélkül megadták magukat.
Kr.e. 404-ben megkötik a háborút lezáró békét: Athénnak a déloszi szövetséget fel kellett oszlatnia, hajóhadából csak 12 hajót tarthatott meg. Le kellett rombolnia a hosszú falakat (fuvolazene mellett), és Pireusz erődítményeit. Athén lemondott minden Attikán kívüli területéről, sőt szövetségre kellett lépnie Spártával és elismerni annak uralmát. Köteles volt hazaengedni a száműzötteket és vissza kellett állítania az „ősi alkotmányt”.