Kosztolányi Dezső életrajza és pályaképe
1885. március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán. Kosztolányi Árpád tanár, iskolaigazgató és Brenner Eulália gyermeke. A gimnáziumot Szabadkán kezdi, majd kicsapják, Szegeden tesz érettségit. 1903-ban Budapestre utazik; a bölcsészkar magyar-német szakát végzi; megismerkedik és barátságot köt Babitscsal, Juhász Gyulával. 1904-ben beiratkozik a bécsi egyetemre; 1905-ben hazatér, de nem megy vissza az egyetemre. Újságíró lesz: 1906-ban a Pesti Napló kéri fel munkatársnak Ady helyére, aki Párizsból küldi tudósításait. 1908-ban a Hét, az Élet, az induló Nyugat munkatársa lesz. […] 1907-ben jelenik meg első verseskötete, a Négy fal között – elismerő fogadtatásban részesül, egyedül Ady bírálja. (Recenziójának lényege, hogy Kosztolányi irodalmi író, nem életdokumentumokat ír, hanem irodalmi témákat versel meg.)
1913-ban házasságot köt Harmos Ilona színésznővel, aki Görög Ilona néven írt is. 1915-ben születik fia, Kosztolányi Ádám
1933-ban mutatkoznak betegsége első jelei. 1934-től sorozatos műtéteken esik át. 1935-ben szerelemre lobban egy fiatal férjes asszony, Radákovich Mária iránt. 1936. november 3-án halt meg Budapesten.
Költészetének jellemzői. Verseskötetei
VERSTÉMÁI: az élet apróságai, a nagyvárosi ember melankolikus hangulatai, kis tragédiái, derűs élményei, a szokásos verstémák (természet, szerelem, haza, eszmék) költészetéből hiányoznak.
(Szerinte „a nagy költemények rokonok abban, hogy az élet ősi, egyszerű, többnyire elcsépelt mozzanatait szólaltatják meg, s csak a kifejezés tündéri varázsával hatnak”, nem pedig gondolatokat fogalmaznak meg.)
- Kosztolányi látásmódja szerint az élet legértékesebb szakasza a gyermekkor. Úgy véli, a felnőtt élete a valódi értékek elvesztésével jár. Gyakori motívuma lett költészetének a „titok”, szemléletmódja a rácsodálkozás az élet egyszerű dolgaira.
- Nem hitt a művészet társadalmi szerepében, a társadalom, a társadalmi problémák, a politika távol maradtak tőle.
- az egyes szenvedő emberekkel mindig együtt érzett – ez gyakran meg is jelenik verseiben.
- Kortársai többségéhez hasonlóan a stílusok közül leginkább a szimbolista és impresszionista hatás mutatható ki verseiben, emellett – különösen pályakezdésére – nagy hatással volt a szecesszió.
- Világképének másik legfontosabb vonása, hogy nem elvont eszmék alapján kell élni, hanem az állandóan változó és sokszínű életre kell válaszolni, nyitottnak lenni.
- Stílusára a könnyedség, a zeneiség, a bravúros rímelés jellemző.
Figyelemre méltóak műfordításai.
Kései költészete (Számadás-ciklus)
A Számadás Kosztolányi összegyűjtött költeményeinek utolsó részeként, ciklusaként jelent meg 1935-ben (különálló kötetnek tartjuk tudatosan szerkesztett jellege miatt).
Világképi szempontból a halál és a szenvedés problémaköre kerül előtérbe, együtt a leltárkészítés és összegzés igényével, a semmivel való küzdelemmel, az egyéniség és a személyiség védelmével, nagyszerűségének és megismételhetetlen egyediségének hirdetésével.
Sokak szerint ekkori költészetével emelkedett a legnagyobb magyar költők közé.
Egyik fő témája (betegségének súlyosbodásával) a halállal való szembenézés. Kosztolányi (Adyval ellentétben) nem mitizálja a halált, legtöbbször olyan biológiai ténynek tartja, ami az „egyedüli példány” (egyszeri, megismételhetetlen, ezért csodálatos) ember teljes megsemmisülését hozza. Tisztában van az élet végességével, ezzel együtt folyamatosan keresi a halállal szembeni kialakítandó magatartást, hiszen ez minden embernek saját feladata. A halállal szembenéző felnőtt azonban Kosztolányi kései verseiben nem a kétségbeesés hangján szólal meg. E versek az élet mindenek feletti értékét és a közös emberi sorsba való belenyugvást hirdetik.
A halál árnyékában az élet is más színben tűnik fel előtte: sokkal jobban értékeli az élet által nyújtott szépségeket, és intenzívebben akarja azokat megélni.
A ciklus címének megfelelően e versek között sok a „vallomásos”, „számadó” vers.
A Számadás versei megőrzik a költészet játékosságát, azaz visszatér a korai költészetét jellemző rímjátékokhoz, viszont megőrzi az élőbeszéd természetességét is.
A kötet két legismertebb verse a Halotti beszéd és a Hajnali részegség.
A Halotti beszéd című vers legelső irodalmi szövegemlékünket, a Halotti Beszéd és könyörgést írja át. A beszélő a középkori liturgikus szöveg helyett hétköznapi, természetes hangon szólal meg: „Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.” A költemény belső szerkezete, a felütés és a zárlat megőrzi az eredeti szöveg felosztását. A Látjátok feleim félsor szó szerint, az utolsó versszak Édes barátaim megszólítása pedig módosítva idézi fel az eredeti szöveget. Csakhogy míg a mintaként szolgáló szöveg a bibliai bűnbeesés történetével arra figyelmeztet, hogy a halál a bűn következménye, addig Kosztolányi verse nem az életet, hanem a halált tekinti megbocsáthatatlan bűnnek az élőkkel szemben. Míg a Halotti Beszéd minden ember közös sorsáról szól, Kosztolányi versében éppen az ember individualitása, megismételhetetlensége lesz hangsúlyos: „Ilyen az ember. Egyedüli példány.” A vers befejezése a végesség szempontjából tanúsítja az átlagos ember, az „akárki” életének egyszeriségét: „Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.” A vers tanulsága a hétköznapi ember (élet) kivételességének igazolása lesz. Sem a részvét, azaz a könny, sem a művészet, vagyis a szó, sem pedig a tudomány, vagyis a vegyszer sem támaszthat fel soha többé senkit.
A Hajnali részegség c. létösszegző vers a hétköznapok világát és egy fölöttünk álló, transzcendens világot szembesít egymással. Előbbit a felnőtt, utóbbit a gyermeki lét jelképezi. A cím mindkét szava a megvilágosodásra utal. A hétköznapi létet a vers a vaksággal és a bezártsággal azonosítja: „Az emberek feldöntve és vakon, vízszintesen feküsznek… Mellettük a cipőjük, a ruhájuk, s ők a szobába zárva, mint dobozba, melyet ébren szépítnek álmodozva, de – mondhatom – ha így reá meredhetsz, minden lakás olyan, akár a ketrec.” A bezártsággal szemben a hajnali, csillagos ég, az égi bál a gyermekkori boldogság világát idézi fel. Ez a nézőpontváltás döbbenti rá a lírai ént arra, hogy számot vessen az életével, amit idegenként, de mégiscsak vendégként töltött a földön. A vers végén a köszönet gesztusa ebből a felismerésből fakad.
Számadás
A szonettciklus (7 szonettből álló versfüzér) a címben jelzett összegzés igényével elsősorban az önmeghatározás folyamatát tárja elénk. A vers központi kérdése a boldogság–boldogtalanság problémája, a beolvadás vagy kívülállás életstratégiája. Kosztolányi értelmezésében a boldogság a hétköznapiság világának elfogadását jelenti, a szabadság és testvériség hiányát, az öntudatlan, napi szintű létezést; a boldogtalanság a kívülállást, a részvétet, az adott világ el nem fogadását, de nem egy adott eszme (“borzaszt a forradalmár”) szempontjából, hanem a közös boldogtalanság felismerése jegyében, a szolidaritás és részvét alapján: „szemedben éles fény legyen a részvét,úgy közeledj a szenvedők felé .”
Ekkori költészetének tehát hangsúlyos eleme: együttérzés, részvét az élet elesettjei iránt: a „családtalanok óriási családjá”-ban, a kivetettek között önmagához méltó feladatot találhatott.
Gyakorló kérdések:
- Mik Kosztolányi jellemző verstémái?
- Mi jellemző látásmódjára?
- Milyen stílusirányzatok hatottak rá?
- Mik a Számadás-kötet jellemző témái? Értelmezd a címet (számadás)!
- Mi a lét értelme, az emberi élet célja a kötet versei alapján?
- Miben hasonlít a Halotti beszéd c. Kosztolányi vers első szövegemlékünkhöz? Hogy látja a versbeszélő az emberi életet?
Milyen ellentétes világok jelennek meg a Hajnali részegség c. versben? Mi jellemzi ezeket a világokat?