AZ ÍRÓRÓL
Potozky Csíkszeredán született 1988-ban, ott járt gimnáziumba. A kolozsvári egyetemen szerzett újságíró-szakos diplomát.
A Nappá lett lámpafény előtt már megjelent egy novelláskötete, az Áradás, s rögtön sikereket hozott a szerzőnek. Idén jelent meg első regénye, az Éles. Ennek narrátora egy kelet-közép-európai egyetemista, az ő élményeit olvashatjuk, melyben kocsmázás, házibuli, verekedés, fosztogatás, féltékenység, önkínzás a meghatározó elemek.
A Nappá lett lámpafény című novelláskötet jellemzői:
precíz kötetszerkesztés: novellák (15 novella) a három ciklusba vannak gyűjtve, mindegyikben öt novella. Az első ciklusnak az első írás ad címet (Csendélet a bányatónál), az utolsó ciklusnak az utolsó (Indiánok tankok ellen), a középsőnek pedig az ötből a középső (Nappá lett lámpafény). A ciklushatárok szemléletváltást jelölnek: az első rész inkább lineáris, egyszerű cselekményű darabokat tartalmaz, míg a második, illetve a harmadik sorozatban bonyolultabb, elvontabb történetmondással találkozhatunk.
Tematikai jellemzés, vagyis a művekben megjelenő témák
A szerzőség kérdése, az írástevékenység a könyvet záró két novellában jelenik meg.
Szociologikus történetek, társadalomrajzok, melyben az átlagember- szereplők megalázottak és megszomorítottak, a magány és a háború, a sivár élet és jeltelen halál a sorsuk. A szerzőt érdeklődve fordul a sérült közösségek, a szegénység és kiszolgáltatottság felé. Szinte egytől egyig baljós, tragikus végkifejletű történetek tartoznak ebbe körbe. A kisebbségi komplexussal küzdő Albert, a családi bélyeget viselő testvérpár, az árva cigánygyerekek vagy az elzüllött, kiégett író megnyomorítottságuk, kitaszítottságuk és szerencsétlenségük miatt sodródnak határhelyzetekbe. Sokszor nem önmaguk, hanem környezetük áldozataivá válnak, s rendre elbuknak. Az önsorsrontás láttatása helyett ezért a közösségi kirekesztettség és társtalanság felmutatása kerül a művek középpontjába, mögöttük társadalmi problémákra, szociális igazságtalanságokra ismerhetünk.
Ebbe a csoportba tartozik a Gátépítők balladája, melynek főszereplői a faluba nyári vakációra érkező árva cigány gyerekek, akik cigány voltuk miatt nem fürödhetnek együtt a helybéli fiatalokkal.
Az elbeszélő részvéte minden iránt, ami él, Kosztolányi Dezsőre emlékezteti az olvasót. Ez a hasonlóság nemcsak itt érhető tetten, hanem akkor is, amikor a halál banalitását ábrázolja, például a Hámozott fák hétköznapi balesetét – kisfiút talál el egy eltévedt golyó az erdőben, a lőgyakorlat helyszínén. A novella zárómondatánál, amikor a halott gyerek homlokára rajzolt harci jelzést szemlélik a katonák („egy fasz, uram, semmi egyéb, csak egy fasz”) nem tud nem eszünkbe jutni a Fürdés című Kosztolányi-novella utolsó mondata, egy nagyon hasonló haláleset után egy hasonlóan céltalan, keserűen ironikus megállapítás („Még három se volt”).
A Csendélet bányatónál egy szerelmespár utolsó nyarának képeit villantja fel, melyet a lány visszafordíthatatlan, halálos betegsége tesz fojtogató hangulatúvá az elhagyatott, egyszerre fenséges és kietlen környezetben.
A Kétezer-négyszázharminchármas (a cím egy koncentrációs táborba hurcolt és megölt, emberséges „bolondot” takar) főhőse a titokzatos, mindenen felülemelkedő bolond, ő jelenik meg a második világháborús haláltábor lakói között. A szerző mintha a Pilinszky-féle lírai lágerpassiót idézve, prózában teremtené meg saját Jézus-alakját. „Mi egyébért kezdték volna el rebesgetni, hogy ő volt az egyetlen, akinek sikerült megszöknie? Igaz, hogy kissé megkésve, kivégzése harmadnapján, de az adott körülmények között ez akkor sem semmi.”
A harmadik tematikai csoportba a szürreális, a fantasztikum felé elmozduló történetek tartoznak, melyek szabad teret hagynak a képzeletnek.
Sokszor a groteszk, az abszurd irányába mozdulnak el ezek a történetek: Az akvárium lakóiban akváriummá válik egy lakás, és a családfő kedvence, az egyre növekvő vízi lény veszi át az uralmat. A kommunikáció elcsökevényesedésének legextrémebb példáját kínálja az elbeszélés. Az ártatlan hobbinak induló haltartás a novellában szereplő apafigurának előbb csak minden mást kizáró mániájává válik, majd családja fokozatos, kafkai átváltozását okozza, hogy az időközben feleslegessé vált és elveszett szavak helyét a groteszk végkifejletben a tátogás töltse ki.
A fantasztikum, a fantasztikus realizmus másik példája Az ég szerelme, mely nem kevesebbet tudat, mint hogy egy utca fölött, „mindenféle előzetes jel nélkül” leszakadt az ég, s „Délutánra kiderült, áldozata is van az égszakadásnak”: egy öregasszony, akit fejbe talál egy vaskosabb égdarab. Egyenesen humorral kezeli a képtelenségnek tűnő tényt, miszerint leszakadt egy égdarab, és a főhős létrát épít, és el is éri vele az eget. Ám csalódnia kell De mit is várhatnánk, errefelé az ég is ilyen állapotban van, és „sehol a magasztos távolság”. Örkény-féle groteszk történetvezetés jellemzi ezt a novellát.
A novellák stílusa
Pontos és tárgyilagos, sallangmentes stílus, az elbeszélő távolságtartó, higgadt, nem kommentál.
A sallangmentes írásmód ellenére mégsem nélkülözi a megmunkált mondatokat, sőt a költői képeket („katlanná hevült tömbházak”, „egyedül egy csupasz fa tartja ágain a hamuszürke eget”), illetve a lírai szóhasználatot („beleolvastad magad az enyészetbe”, „te magaddal vitted azt a darabot az égből”). Ennek ellenére a hétköznapi szereplők párbeszédei és gondolatfutamai nem elidegenített irodalmi nyelven szólalnak meg. Az író egyszerű mondatokkal teremt erős atmoszférát: „A ház telis-tele volt múlttal.” Ebben Bodor Ádám és Tar Sándor prózája a példakép.
Különlegesek a „balladákra hasonlító novellák” -kihagyásos, elharapott, drámai tónusú kisepikai művek ( az egyik kritikus prózaballadáknak nevezi őket. ) A szerző ugyanis szívesen él az elhallgatás, a közvetett hírül adás eszközeivel. Ez a homály, amely gyakran a novellák végén engedi csak megérteni a történetet, sokszor az egyes szám első személyben elbeszélő hősök nézőpontja. Ez teszi könnyen átélhetővé a történeteket, mert a valóság az esetek többségében tényleg így jelentkezik. Nem kristálytisztán áll előttünk, hanem később – vagy talán sohasem – leszünk képesek összerakni az események, tapasztalatok mozaikdarabjaiból. A legjellemzőbb novella ebből a szempontból talán a Kétezer-négyszázharminchármas. Egyike azoknak, amelyek valószínűleg sokáig megmaradnak az olvasó emlékezetében. Krisztus a koncentrációs táborban mint egy deportált a sok közül – miről ismerjük fel vajon? Potozky László nem akarja mindentudó elbeszélőként rálátásával, kommentárjaival terhelni a hősöket, talán azért, mert ehhez túlságosan együttérez velük.
Hatások- vagyis mely írók hatásai figyelhetők meg P. prózájában?
A magyarok közül Tar Sándor és Bodor Ádám, a már említett Örkény, Kosztolányi a világirodalomból Ernest Hemingway, Mario Vargas Llosa és Julio Cortázar hatott rá a leginkább, ám írói hangja, sajátos karakterei és atmoszférateremtő ereje révén nagyon is saját, másokéval össze nem téveszthető világgal rendelkezik.