A szerzetesség kialakulása keleten:
A szerzetesség célja Krisztus követése, és a Krisztus által ajánlott három evangéliumi tanács – szegénység, tisztaság (szüzesség), engedelmesség megtartása és gyakorlása.
Már a kereszténység kialakulásakor voltak aszkéták: családjuk körében maradva a mindennapokban törekedtek a tökéletességre – szüzességet fogadtak, böjtöltek, imádkoztak, jótékonykodtak.
A III. században, az üldözések idején sokan kiköltöztek a hegyekbe és a sivatagba: ők voltak a remeték. Elsősorban Egyiptomban alakultak ki remetekolóniák.
- Híres remeték voltak a IV. században Remete Szent Antal és Remete Szent Pál.
- A remetetelepeket először Pakhomion remete szervezte igazi közösséggé, amelynek élete már szabályzat (regula) szerint folyt. Ezek tagjai laikusok voltak, azaz nem voltak a papi rend tagjai.
- A szerzetesség végső formáját Nagy Szent Vazul (Baszileosz) alakította ki, akinek reguláját – némi átalakítással – ma is használják a keleti szerzetesi közösségek (baziliták).
A keleti szerzetesség a világtól való elvonulást, az egyéni elmélyülést helyezte előtérbe.
A nyugati szerzetesség:
A szerzetesség a IV. század második felében terjedt el nyugaton is – Itáliában, Galliában, Hispániában -, de itt inkább a közösségi élet, a térítés és a munkálkodás kapott nagy szerepet.
A legjelentősebb közösséget 529-ben Nursiai Szent Benedek hozta létre Monte Cassino magaslatán (bencés rend).
- 73 fejezetből álló, igen szigorú és a kolostori életet részletesen szabályozó regulát készített, amely a gyakorlatban jól bevált.
- A szerzetesi élet színtere a kolostor, amit a szerzetes nem hagyhatott el.
- A szerzetesnek nem lehetett magántulajdona (de a kolostornak lehetett).
- A szerzetesi élet vezérelve: ora et labora – imádkozz és dolgozz.
- Napközben 7 közös ima + éjszakai imaóra.
- A munka részben szellemi (a Szentírás és más könyvek olvasása és másolása), részben fizikai (pl. földművelés) volt.
- Napi két közös, hústalan étkezés.
- A szerzetessé válás útja: egy évig jelölt (novícius) volt, majd szerzetessé avatáskor le kellett tennie a hármas (szegénységi, tisztasági, engedelmességi) fogadalmat.
- A rend élén az apát állt, akit a közösség választott, és akinek engedelmességgel tartoztak; az apát helyettese a perjel.
- A bencéseknek Nagy Szent Gergely pápa (590-604) feladatul adta a hit terjesztését: élen jártak Anglia és a német területek térítésében.
A VI. századtól a térítésben a bencések vetélytársa volt az ír szerzetesség:
- Írországban Szt. Patrik honosította meg a kereszténységet.
- Sajátos kolostori egyház jött létre: a kolostorok voltak a püspökségek székhelyei, a püspökök is szerzetesek voltak.
- Jóval szigorúbb szabályok szerint éltek, mint a bencések.
- Sikeresek voltak a térítésben: Szent Kolumbán Galliában, majd Galliából indulva Szt. Gallus alapította a Sankt Gallen kolostorát.
Válság és megújulás:
A VI. – X. század a „sötét korszak” a papság történetében: az egyház világiak uralma alá került, fellazult a szerzetesi élet, szabályozottsága csak névleges volt.
A X. században ebből a válságból mutatott kiutat a burgundiai Cluny bencés kolostorból elindult reformmozgalom:
- visszatértek az eredeti, szigorú bencés reguláshoz;
- visszautasították a világi befolyást;
- a kolostort a helyi püspök joghatósága alól kivéve a pápa védelme alá helyezték.
- A reform sikeres volt, Clunyhez több mint ezer bencés kolostor csatlakozott, létrejött az ún. Cluny Kongregáció, amelynek vezetője a clunyi apát lett.
- Ebből a reformból nőtt ki a XI. században az egész egyház reformja (gregorián reform – VII. Gergely).
Új rendek a XI. század végén:
A clunyi reform után is voltak olyanok, akik a bencés kolostorokat túl gazdagnak, templomaikat túl fényűzőnek tartották: ezek nem keltették az evangéliumi szegénység látszatát sem. Ezért több kísérlet is történt az eredeti bencés regula szerinti szerzetesség visszaállítására.
Kölni Szent Brúnó reimsi kanonok alapította a karthauziak rendjét (1084):
- szemlélődő remete rend;
- tagjai csaknem állandó hallgatást fogadtak.
Szent Róbert Citeaux-ban (latinul Cistercium) megalapította a ciszterci szerzetesrend anyakolostorát (1098).
- Igazi felvirágzása akkor kezdődött, amikor Szent Bernát 1115-ben Clairvaux-ban ciszterci kolostort alapított – ő lett korának egyik legbefolyásosabb egyházi személyisége.
- Igen nagy hangsúlyt fektettek a munkálkodásra, a rendnek komoly szerepe volt a korszerű mezőgazdasági módszerek elterjesztésében.
A korban gyorsan terjedtek az ágostonos rendek, amelyek szabályzatukat Szent Ágoston gondolatai alapján dolgozták ki. Két csoportjuk volt:
- Szabályozott kanonokok rendje: ezek közösségben élő világi papok voltak, akik lelkipásztorkodással foglalkoztak. A legismertebb ilyen rend a Szent Norbert által 1120-ban alapított premontreiek konregációja volt. Fő feladatának ez a rend a prédikációt és a lelkipásztorkodást tartotta.
- Ágostonos remeték rendje: ide tartozik pl. az egyetlen magyar alapítású rend, a Remete Szt. Páltól elnevezett Pálos rend. Özséb esztergomi kanonok szervezte közösséggé 1250 körül a Pilisben élő remetéket.
Sok betegápoló (pl. Lázár-rend) és rabkiváltó (pl. trinbitárius rend) közösség is szerveződött.
A keresztes hadjáratokhoz kapcsolódóan jöttek létre az egyházi lovagrendek, amelyek a Szentföld és a zarándokok védelme mellett betegápolással is foglalkoztak.
A koldulórendek:
A koldulórendek kialakulásának tényezői:
- Ugyan a szerzeteseknek nem lehetett magánvagyonuk, de a kolostoroknak igen – a kolostori vagyonok pedig egyre gyarapodtak az újonnan alapított rendeknél is.
- Felgyorsult az urbanizáció, egyre többen laktak városokban, őket az erdőben, távoli tájakon élő ciszterciek, premontreiek nem tudták megszólítani.
- A XII. században Nyugat-Európában kibontakozott a szegénységi mozgalom, amely az őskeresztények szegény egyházához való visszatérést hirdette – számos eretnekmozgalom (albigensek, valdensek) terjedt el rövid idő alatt.
Az egyház a szegénységi (eretnek) mozgalmakra adott első, rapid és kemény válasz (eretneküldözés – inkvizíció) után, támogatni kezdte a koldulórendek kialakulását. A kolduló rendeknek nem lehetett vagyona, földbirtoka, rendszeres jövedelme – magukat koldulásból kellett fenntartaniuk.
A koldulórendek:
- élén a generális állt;
- fő törvényhozó szerve a generális káptalan volt;
- legfőbb rendek: Ferencesek, Domonkosok, Karmeliták, Szerviták.
- Ferencesek vagy Kisebb Testvérek Rendje:
- Assisi Szt. Ferenc alapította, I. Ince pápa 1209-ben szóban jóváhagyja működését, majd 1223-ban fogadták el az írott szabályzatát.
- A rend bekapcsolódott az egyetemi oktatásba.
- Hosszú viták után 1517-ben kettévált a rend: a szegénységet Szt. Ferenc szellemében értelmezőkre (obszervánsok), illetve a gyakorlati élet követelményeihez jobban alkalmazkodókra (konventuálisok vagy minoriták). 1525-ben egy harmadik irányzat is önállósult, a kapucinusok.
- Domonkosok vagy Prédikáló Testvérek Rendje:
- A rendet egy, a kathar eretnekekkel küzdő kasztíliai pap, Guzman Domonkos alapította.
- Az első rendház Toulouse-ban volt.
- III. Ince pápa 1216-ban hagyta jóvá a szabályzatát.
- A rend komoly szerepet játszott az egyetemi teológiaoktatásban (Aquinói Szt. Tamás).
- A domonkosok voltak az inkvizíció működtetői is.