A szónoki beszéd jellemzői, felépítése

Milyen a jó szónok?

A jó szónok felkészült: az átgondolt szöveget többféleképpen is előadhatja, de a szabad előadással arathatja a legnagyobb sikert. A félig szabad előadásban gondolatainknak csak egy részét adjuk elő szabadon, más részét pedig (definíciókat, adatokat) papírról olvassuk. A kötött, felolvasott módot tudományos előadásokhoz, ünnepi megemlékezésekhez célszerű használni.

A jó szónok a közönséggel kapcsolatot, minimum szemkontaktust tart, még a félig kötött előadás esetében is érdemes kitekinteni a szövegből, különben az előadás mesterkéltnek tűnhet. A jó szónok szépen beszél, ennek egyik követelménye a tiszta hangképzés. Megszólalás előtt és alatt higgadtnak, nyugodtnak, nem remegő hangúnak kell lennie.

A beszéd alatt lehetőleg ne támaszkodjon semmire, kerülje a hanyag testtartást és a nagy gesztusokat, hadonászást. Természetesen jó megjelenésűnek, ápolt külsejűnek kell lennie.

Összefoglalva tehát: A JÓ SZÓNOK TULAJDONSÁGAI

─ tisztesség – csak az erkölcsileg hiteles ember szavai lehetnek meggyőzőek

─ találékonyság

• kell, hogy megtaláljuk a beszédhez a legmegfelelőbb anyagot, a jó érveket, bizonyítékokat

• kell, hogy alkalmazkodni tudjunk az előadás közben a hallgatok ismereteihez, véleményéhez, hangulatához vagy a megváltozott beszédhelyzethez

• lehet, hogy az előre megtervezett szöveget meg kell változtatni, a kommunikációs körülményhez kell igazítani

─ szerkesztőkészség

• a beszélő megfelelőképpen el tudja rendezni az összegyűjtött anyagot, logikusan tagolja és építse fel beszédét

• az egész szöveg és a részek összefüggésére való ügyelés

─ stílusérzék: az igazán hatásos és kifejező nyilvános beszéd nem nélkülözheti a stíluseszközöket

─ emlékezőtehetség: segítségével rögzítjük a tényeket, a tételmondatokat, a fontosabb érveket, példákat, valamint a hatáskeltő kifejezéseket és a beszéd felépítését

─ előadókészség

• hatásosan tudjuk megszólaltatni az előre megtervezett szöveget

• képesek vagyunk használni a hangos beszéd zenei eszközeit és megfelelően alkalmazzuk az egyéb nem nyelvi jeleket

Ezek a tulajdonságok részben velünk született képességek, részben pedig tanulással, gyakorlással sajátíthatók el, fejleszthetők tovább.

A szónoki beszéd jellemzői:

A nyilvános megszólalásnál fontos, hogy ismerjük a hallgatók közegét, mert elvárásukra, gondolkodásmódjukra, teherbírásukra tekintettel kell lennünk. Az átlagos hallgató teherbírása nem több 45 percnél, ezen belül is 10-15 percenként célszerű témát váltani. Számít, hogy mekkora közönség előtt beszélünk. A kisebb közönség általában jobban becsüli az egyéni stílust, a szubjektív megnyilatkozásokat, mint a nagyközönség. Tömegekre több külsőséggel, több érzelemmel lehet hatni, és fontos, hogy egyszerű, közérthető nyelven beszéljünk. Nem szabad adatokkal túlterhelni a hallgatókat, mivel ezeket csak rövidtávon jegyzik meg. A szemléletesség, a jó példák mindig segítik a megértést. Tanulmányok szerint a hallgatóság az összbenyomást, esetleg egy-egy szemléletes példát őriz meg. A legtöbb ember a beszédek elejét és végét jegyzi meg a legkönnyebben. Fontos tudni, hogy a legjobb előadás hatásfoka is legfeljebb 20%.

A beszéd szerkesztésének lépései:

1. A témával kapcsolatos anyaggyűjtés

2. Vázlatírás: rendszerezettebbé, követhetőbbé teszi a gondolkodásunkat, meghatározhatjuk benne a beszéd felépítését, az alapvető gondolatok sorrendiségét. Tisztáznunk kell benne az elrendezés elvét (időrend, térbeliség, rész-egész, ok-okozat). A vázlat állhat címszavakból vagy tételmondatokból.

3. Kidolgozás:a szöveg egységének elvei:

  • Haladás vagy folyamatosság: a tárgy kifejtésének továbbvitele, előre- és visszautalásokat, láncszerű szerkesztést alkalmaz

  • Arányosság: az egyes szerkezeti egységek terjedelmét fontosságuk mértéke szabja +.

4. Önellenőrzés

A beszéd felépítése:

1. Megszólítás (adott esetben hatása lehet az egész beszéd hangnemére)

2. Bevezetés: egyben témamegjelölés, a téma körülhatárolása, definiálása, a főbb tárgykörök megnevezése

3. A téma kifejtése: hatásos érvek, cáfolatok összefüggő felépítése

4. Bizonyítás

5. Szónoki kérdések

6. Lezárás

Hasonló

  • Az alapszófajok, a viszonyszók és a mondatszók

    A napjainkban használt szófaji osztályozásban négy szempontot szoktak figyelembe venni A szófajba sorolás szempontjai: a szavak szótári jelentését a szavak alaki sajátosságát-az adott szóhoz kapcsolható-e hozzá toldalék pl.: olvas -> ni/ás ne -> nem tudunk kapcsolni mondatbeli szerepük alapján alany, állítmány, tárgy, határozói vagy jelzői szerep kapcsolható-e hozzájuk bővítmény Pl.: István szeret könyvet olvasni. Az…

  • Nyelvtípusok

    A Földön 6000-7000 nyelv létezik. Ezen sok nyelvből több száz már az ókorban kihalt. De nagy a számuk azoknak a nyelveknek is, melyek napjainkban vannak kihalófélben. Nagy nyelvcsaládokból csak körülbelül 12-15-t ismerünk. Vagyis a rengeteg nyelv között bőven vannak olyanok, amelyek egymás rokon nyelvei. Ezek között kisebb a különbség, beszélőik akár külön tanulás nélkül is…

  • Az információs forradalom hatása a nyelvhasználatra és a nyelvi érintkezésre

    Bevezetés jelenleg az újabb magyar kor nyelvtörténeti korszakában van a nyelvtörténet 20-21. sz. rohamos technikai fejlődése: informatika hatása a nyelvre, nyelvromlás   Írásbeli és szóbeli szövegek jellemzői, típusai Szóbeli szövegek kevesebb igényesség laza mondatkapcsolatok szabálytalan szövegszerkesztés pongyolább mondatok gyakrabban szükséges az ismétlés és visszautalás azonnal látjuk, halljuk a hallgatók visszajelzéseit nem nyelvi jelek kísérik (gesztusok,…

  • Nyelvemlékeink

    Nyelvemléknek nevezzük a nyelv régebbi állapotát tükröző és a későbbi korokig fennmaradt írásbeli megnyilatkozásokat. Ezek által nyomon követhető a nyelv hangzásának változása, a szókincs bővülésének menete, a szövegformák fejlődése. Magyar nyelvemlékekről a magyar írásbeliség kezdetétől beszélhetünk. A X. század előtti ősmagyar kor nyelvemléktelen, a X. század utáni korok nyelvemlékes korszakai nyelvünk történetének. Az egyház, a…

  • A magyar nyelv szókészletének rétegei

    (alapszókincs, jövevényszó, idegen szó, érintkezés, török kapcsolatok, műveltségváltás, szlávsággal való keveredés, német kultúra hatása, latin kultúra, újlatin kapcsolatok) –szókészlet – a nyelv alapvető építőeleme -a nyelvek szókészlete hosszú idő alatt, korszakról korszakra alakul ki, növekszik -egy nép életében bekövetkező változások az általa beszélt nyelv szókincsében tükröződnek legközvetlenebbül Könyvajánló Érettségi – Nyelvtan Készülsz a nyelvtan érettségire?…

  • Területi nyelvváltozatok és a norma

    A társadalmi nyelvváltozatok főbb különbségei 1. A nyelv tagolódásával a szociolingvisztika (társadalmi nyelvészet) tudományága foglakozik. A szociolingvisztika legfőbb kiindulópontja, hogy a nyelv és a társadalom szorosan összefügg, kölcsönhatásban van, egyik megváltozása a másik változását vonja maga után. Nyelvi hovatartozásunkat társadalmi hovatartozásunk szabja meg: anyanyelvünkkel egy nemzethez tartozunk, esetleg a magyar nyelvnek egy területi változatát használjuk…