Michail Bulgakov: A Mester és Margarita
A Mester és Margarita Mihail Bulgakov orosz író regénye, a 20. századi orosz irodalom egyik legjelentősebb irodalmi alkotása. A mű a sztálini diktatúra idején készült, de az író életében tartalma miatt nem jelenhetett meg, csak 1966–67-ben. A regény fő témája az alkotó művész sorsa, a jó és a gonosz örök küzdelme, a hatalom mindenhatósága.
Bemutatja az emberi esendőséget, magasztos és alantas érzelmeket. A kiszolgáltatottságot az önkényes hatalomnak. Egyik fontos kérdése hogy a szereplők a bűnben merülnek-e el, vagy megtisztulva hősként emelkednek-e fel a gonosszal szemben?
A cselekmények két szálon futnak. Az egyik a moszkvai cselekmény, mely az 1930-as évek Moszkvában játszódik, ez a realitás síkja. A hatalmat titokzatos személyek és intézmények bitorolják. A vezetők korruptak és becstelenek, a kisemberek pénzért mindenre hajlandók. Az igazi művészek nyomorognak, mert nem szolgálják ki a hatalmat. A moszkvai cselekmény főszereplői a Mester aki író, Margarita a szerelme és Woland professzor a gonosz megtestesítője. Az ókori cselekmény, mely Jézua története Jeruzsálemben játszódik, a mitológia síkja. A cselekményszál főszereplői Jézua és Pilátus, az evangéliumi Jézus történet egy változata.
A két cselekmény párhuzama végigkíséri a művet. A jelenben játszódó Mester sorsa hasonlít az ókori Jésuai (Krisztusi) sorshoz, hiányzik ugyan belőle a kínhalál, de részletesen benne van a világban való szenvedés és bűnbocsánat.
Jésua története és az evangéliumi passiótörténet lényegében azonos, regényen belüli regény, mely a Mester alkotása. Az ókori regény több személy előadásában jelenik meg. Az első részt Woland meséli el egy moszkvai padon, a másodikat Iván álmodja meg az idegklinikán, az utolsó kettőt pedig Margarita olvassa a kis házukban. A moszkvai cselekmény néhány napra összpontosul a nagyhéten, szerdától vasárnap hajnalig. Az ókori regény cselekménye egyetlen nap alatt történik, péntek reggeltől a következő nap hajnalig.
Az ókori regény nem fejeződik be Jesua halálával, hanem tovább folytatódik, s Pilátus válik főszereplővé. A zárófejezetben feloldozást nyer bűne alól. Bulgakov Pilátusa jóindulatú, becsületes ember, de a hatalom képviselője, akinek úgy kell ítélkeznie, ahogy a hatalom előírja.
Az író szándéka az volt az evangéliumi történettől való eltéréssel, hogy bemutassa, hogy a bűn ellenére lehet üdvözülés. Pilátus felismeri, hogy a császár nem mindenható, de Jesua talán igen. Mégsem meri felmenteni őt, ezért kell bűnhődnie, s miután megtisztult követheti Jesuát.
A regény főhőse, főszereplője a Mester, a regénybeli író. A Mester fiatalember, történész volt, majd írt egy Jézus-regényt. Ezért üldözni kezdték, elégette művének kéziratát, majd ideggyógyintézetbe menekült. Az 1930-as évek Moszkvájában és politikai helyzetében keresi írói feladatát, keresi a helyes írói viselkedés lehetőségét. Vállalja azt a művészi sorsot mely nem a hatalom kiszolgálása.
A műben több visszatérő motívum szerepel, így a vörös szín is állandóan visszatérő szimbóluma a regénynek. Legtöbbször Pilátus megjelenéseit kíséri palástja vérvörös bélésétől a kiömlő borig, Jesua kiontott véréig.
Szimbolikus visszatérő szerepe van a holdnak is. A hold-motívum összefűzi a kettős regény hőseit, alapvetően a közvetítő jelképe. Berlioz halála előtti utolsó tekintete, mielőtt levágná a fejét a villamos, éppen a holdra esik. Ivan Pilátushoz hasonló belső válságon megy keresztül, amelynek kísérője szintén a hold. Egy nyugtalan holdas éjszakán a pszichiátrián látomásként jelenik meg előtte Jesua történetének folytatása, a kínhalál a kereszten .
Visszatérő motívum a hatalmas arany cigarettatárca, melyet Woland használ, rajta a W betűvel. Ez is és a pénz is a hatalom, és az uralkodás jelképe.
A szereplők közötti kapcsolatok:
A Mestert és Margarita olyan, mint Ádám és Éva az első emberpár. Ők képviselik a regényben a művészetet, a szerelemet és a rövid idejű harmóniát.
A Mester és Woland : A főszereplő a regényíró Mester és az őt kísértő Sátán, aki Woland professzor. A műben végig egymás ellentétjei mind a két regénysíkon.
Jesua és Pilátus kapcsolata: Jésua az evangéliumi történethez hasonlóan megváltóként követi az etikum parancsát. Pilátus az újszövetségi figura átértelmezése, először a hatalom parancsát követi tudatlanságból, a bűnhődés szabad akaratból való vállalása elvezeti a megtisztuláshoz.
Jesua és Woland : a két regényszálban ők töltik be a mozgatóerő szerepét, általuk indul el minden történés. Az egyik helyen a Megváltó, a másik helyen a Sátán jelenik meg. Woland nem ismer megbocsátást, Jesua nem ismer bosszút. Jésua alakja körül a szelídség, a komolyság, a tragikum légköre uralkodik. Wolandtól magától távol áll, de kíséretének annál szorosabb velejárója a nevetés, a vásári tréfa és bolondozás. Woland és Jesua tehát a mű két esztétikai alapelvét is megtestesítik, a tragikumot és a komikumot, és együtt szolgálják az emberi lét értelmezésének teljességét, az ember tragédiáját és komédiáját. Ők a Kezdet és Vég, a Büntetés és Megbocsátás.
A két regényszál főszereplői, Jesua és a Mester alakja között számos összefüggés található.
Jesua a Mester regényének főhőse, létezése mégis független az övétől. Ebben az alakjában oldozza fel a Mestert földi szenvedései terhétől, és ajándékozza meg az örök nyugalommal.
A Mester tulajdonképpen Jézus földi alakja, megtestesítője. A neve is Jézust idézi, hozzá hasonlóan neki is üldöztetést kell végigszenvednie.
A műben megfogalmazódik az az alaptétel, hogy a legnagyobb bűn a gyávaság. Bulgakov művében az evangéliumi szálban azt mondja Jézus, hogy a legnagyobb bűnnek a gyávaságot tartja. Pilátus nem mentheti fel őt: „Ó, istenek, istenek! Vagy azt képzeled, hogy hajlandó vagyok a helyedbe állni? Én nem értek veled egyet!” Erre hangzik el válaszként Jesua utolsó tanítása: „legnagyobb bűn… a gyávaság.” Ezen a gyávaságon nemcsak azt kell érteni, hogy valami veszélytől fél az ember, hanem hogy a gyávaság legcsúnyább formája az, amikor az ember önmagától fél, önmaga elől menekül: ha önmaga dolgaival gyáva szembenézni. A Mester, azzal, hogy megírta a regényét, bátornak bizonyult, de talán mégsem eléggé, hiszen elégette a művet, többszörös megaláztatása után nem tudta a további harcot vállalni, a kórházba menekült.
A mű végé a Mester nem kapja meg az üdvösség lehetőségét, nem veszi a Mestert magához a fénybe.
Bulgakov utolsó regénye sokrétegű, többféle módon értelmezhető alkotás. A kor moszkvai valósága, az irodalmi élet visszásságain keresztül a kor társadalmi ellentéteinek szatirikus ábrázolása és kipellengérezése.