Hatalmi harcok a XII. század végén:
III. Béla király halála után idősebb fia, Imre herceg örökölte trónját. Öccse, András herceg azonban hatalomra tört és híveket próbált maga köré gyűjteni. A két testvér harcai során a királyi tulajdonban lévő földek aránya alaposan megfogyatkozott. A trónért folytatott harcban mindkét fél adományozott birtokokat (illetve András ígért, ha támogatják a trónigényét), ezáltal a királyi hatalom meggyengült. (A királyi hatalom alapja a földbirtok volt!)
(I. (Szent) István idején az ország területének mintegy kétharmada a király tulajdonában volt, a többi egyházi és világi földesurak igazgatásában. Az uralkodók korábban is folytattak birtokadományozási politikát, de először III. Béla adományozott vármegyényi területet. Ezt a gyakorlatot folytatták fiai is. Végül Imre halála után András fejére került a korona.)
A királyi hatalom II. András (1205 – 1235) idején:
Hatalomra kerülése után II. András folytatta a megkezdett politikát. „Új berendezkedésnek” nevezte azt az intézkedéssorozatot, aminek legszembetűnőbb jegye a királyi birtokok mértéktelen eladományozása volt. Ezek a birtokok nem hűbérbirtokként /=feudum/ kerültek az adományozottakhoz. A feudum feltételhez, szolgálathoz kötött földbirtok volt. Viszont András adományainak semmiféle feltétele nem volt. Egyetlen a célja: biztosítani a király számára a földesurak hűségét. Az erős királyi hatalom viszont megrendült, amelyhez több válságtényező is kapcsolódott.
A válság tényezői:
A Gertrudis-probléma: András első felesége, Gertrudis egy dél-német őrgrófságból, Meránból érkezett, aki nagy létszámú német kísérővel és rokonaival vette körül magát. A birtok- és egyéb adományok egy része emiatt idegenek kezébe került. De befolyásos tisztségek /pl: püspöki/ is a kezükbe kerültek. Az országban az idegen betolakodók ellen nemesi összeesküvés bontakozott ki, vezetőjük: Bánk nádor volt. 1213 őszén megölték a királynét, valamint több rokonát és kísérőjét. A király megkegyelmezett az összeesküvőknek. Lásd Erkel: Bánk bán.
Csökkenő bevételek/pénzügyi problémák: Miután lecsökkent a királyi birtokok aránya, megcsappant a kincstár jövedelme is, amit pótolni kellett. Főképp, mert a király több költséges hadjáratot is vezetett.
Növekvő lakossági terhek: A királynak nem volt elég pénze. Megpróbálta emelni a bevételeit. Például a regáléjövedelmeket (= királyi felségjogon szedett jövedelem): rendkívüli adó kivetése, vámok növelése. Azonban elég gyakran folyamodott a regálék haszonbérbe* adásához, amely hosszabb távon szintén csökkentette a királyi bevételeket.
Pénzrontás: kamara haszna = pénzverési illeték. II. András tudatosan rontotta a pénzt. Évenként bevonta a forgalomban lévő nemesfém pénzérméket és folyamatosan csökkentette a nemesfém tartalmukat. Ebből jelentős összeg folyt be a kincstárba. Esetenként akár évente több alkalommal is ehhez az eljáráshoz nyúlt.
Haszonbérletek: Új pénzverő és sókamarákat állított fel, amelyeket zsidó és mohamedán vállalkozók béreltek. Jelentése: a király felé a bérlő egy összegben fizetett, de utána annyit szedett be a köznéptől, amennyit jónak látott.
Költséges hadjáratok: András gyakran vezetett hadjáratokat idegen földre, de hosszútávú eredmény nélkül (pl. Halics, vagy keresztes hadjárat a Szentföldre). Ezek sok pénzt emésztettek fel, ráadásul a bárók is morgolódtak miatta, mert saját költségükön kellett kísérniük a királyt.
A társadalom:
A XIII. század elején a társadalom élén a bárók és a nemesség állt, beleértve az egyházi főméltóságokat is. A legnagyobb számú társadalmi réteg a fokozatosan kialakuló jobbágyság volt. Sajátos réteget jelentettek a királyi vitézek, várjobbágyok, szabadok (szerviensek). Ők a királyi várakban szolgáltak.
A birtokadományozási politika miatt a szerviensek rosszul jártak, mivel az eladományozott királyi várakkal együtt ők is kikerültek a királyi fennhatóság alól. A föld mellett velük is rendelkezni akartak az új tulajdonosok. Akié a föld volt, azé volt az igazságszolgáltatás, s az adóztathatott is kedvére. Nyilván ez nem tetszett a korábban csak a király fennhatósága alatt élőknek, akik ezzel lényegében elvesztették a szabadságukat, adómentességüket.
Ennek ellensúlyozására kezdték el magukat szervienseknek (= a király szolgái) nevezni. Jelezni akarták, hogy csak a királynak tartoznak szolgálattal. A várjobbágyokkal együtt szervezkedni kezdtek.
A fenti intézkedések, illetve válságtényezők hatására fokozatosan az egész társadalom szembefordult a királlyal. A bárók a költséges hadjáratok hatására, a szerviensek a birtokok eladományozása okán, a társadalom többi része pedig a rossz gazdaságpolitika következményei (pl. pénzrontás) miatt.
Az Aranybulla keletkezése:
1222-ben a fehérvári törvénylátó napon a szerviensek kényszerítették a királyt, II. Andrást, hogy jogaikat törvényben erősítse meg.
Bulla: függőpecséttel ellátott oklevél. Több arany pecsétes oklevelünk is van, de az 1222-es Aranybulla azért egyedi, mert a középkori jogalkotás alapja, jogok gyűjteménye.
Az Aranybulla:
31 cikkelyből állt.
A királynak meg kellett ígérnie, hogy egész vármegyét eztán nem adományoz el.
Évi törvénynapot kellett tartania Fehérváron.
Korlátozta az idegenek méltóságviselését. Megtiltotta, hogy mohamedánok vagy zsidók kamarai tisztségviselők legyenek.
Tilos lett idegennek földet adományozni.
Tisztségek halmozása tilos volt (kivéve: király, királyné, nádor, bán).
Tized fizetése csak terményben kötelezhető.
A pénzről: olyan legyen, mint III. Béla alatt és évenként csak egyszer lehessen rontani.
Kimondta a szerviensek és az egyház adómentességét.
A szerviensek jogaival külön 11 pont foglalkozott:
személyük és birtokaik védelme,
adómentesség,
csak a király vagy a nádor ítélkezhetett felettük, bírói ítélettel,
hadba csak külső támadás esetén kötelesek vonulni,
támadó háború esetében csak a király pénzén,
birtokaiknak öröklését is szabályozta.
Híres az utolsó, 31. cikkely, az ellenállási záradék. Ebben kimondják, amennyiben az uralkodó nem tartja be a törvényekben foglaltakat, a nemesek királlyal szemben ellenállhatnak. = Ellenállási záradék. Az ellenállás alapvetően felségárulás, de ebben az esetben jogos, jogukban áll.
Az Aranybulla következményei (a nemesi vármegye kezdete):
Mivel a királyi hatalom gyenge volt, 1231-ben az egyház újraszövegeztette és kihagyta a tized pénzben való szedésének a tilalmát.
Az ellenállási záradék helyébe a „kiközösítés” (egyházi) joga került.
II. András részt engedett az egyháznak a sókereskedelemből is.
A szerviensek újra szervezkedni kezdtek, mert helyzetük nem változott, a törvények ellenére is kiszolgáltatottak maradtak. /Zalai szerviensek levele 1232-ben./ Sikerült elérniük, hogy szolgabírákat választhassanak maguknak. Ekkortól nevezzük nemesi vármegyéknek a korábban királyi vármegyéket. Ezek lettek a földbirtokosok önkormányzati szervei.
Igazi jelentősége az Aranybullának, hogy a nemesi előjogokat körülbástyázta (összegezte) és hivatkozási alap lett a későbbiek során.
A társadalom rétegeinek alakulása a 11-14. században:
11. század | XIII. század eleje | XIII. század vége | XIV. század | |
Uralkodó réteg | előkelők | nemesek | bárók | bárók |
korábbi katonai kíséret, vitézek | szerveiensek | nemesség | nemesség | |
várjobbágyok (szabad, csak a királytól függő várkatonaság) | várjobbágyok | |||
Dolgozók | kialakuló polgárság (elsősorban a városokban) | |||
közrendűek | ||||
jobbágyok | jobbágyok | |||
rabszolgák | ||||
Jól látható, hogy a korábban létező szabadok, közrendűek rétege kétfelé vált, s vagy a nemesek sorába emelkedett (szerviensek, várjobbágyok egy része), vagy a jobbágyok sorába zuhant.
*: haszonbér: Valaki egy előre kialkudott összeg befizetése után a királyi jövedelmeket beszedhette saját magának. Vagyis előre kifizette a királynak az alku összegét, de utána annyit szedett be, amennyit akart.