Az irodalom megszakított folytonossága
A Nyugat megszűnése után: Illyés, Szabó Lőrinc, Nagy László, Pilinszky, Weöres, Juhász Ferenc jelentik a költészet élvonalát (1948-60)
politikai ideológiák változásai: ellentmondásos irodalompolitika (Lukács György):
az irodalom fő funkciója a valóság tükrözése,
tagadja a többértelműséget,
„kommunista üdvtörténet” kreálása a cél
a nyugati irányok tagadása, elítélése („rothadó kapitalizmus”)
sematizmus
„tiltott, tűrt, támogatott” kategóriái („a három T”)
számos író, költő elhallgattatása
A 60-as években a fent említett költők (már klasszikusok) újra írhatnak, enyhül a légkör
és új nemzedék lép fel új igényekkel (Orbán Ottó, Oravecz Imre, Tandori Dezső, Petri György)
Petri György költői pályája
1943. Bp.- 2000.
tizenévesen már publikál (Élet és Irodalom, Kortárs)
E
Bosznia
minden irány ködbe vész
tömegsír és oltott mész
és a kutak dögszaga
éjszaka van éjszaka
LTE magyar–filozófia szak, nem szerzett filozófusdiplomát, alkalmi szellemi munkák
az ellenzéki értelmiséghez tartozik a marxizmus gondolatrendszerének súlyos belső ellentmondásai foglalkoztatták
verseiben politikai célzások – ez kényelmetlen a hatalomnak, csak két kötete jelent meg 1980-ig, periférián van
szamizdat kiadványok, 1981 Beszélő
1981-ben az Örökhétfő (szamizdatként)
cenzúra – botrányos versek, pl. 1984 Leonyid Iljics Brezsnyev halálára
A rendszerváltás – politikai tevékenysége – SZDSZ alapító tagja, 94-ben kilép
politikai véleményét minden aktuális kérdésben megfogalmazza
1991. Szépirodalmi Könyvkiadó – teljes költői életmű
Molière-fordítások
József Attila–díj, Kossuth–díj
2000. megh. gégerák
A kortárs költészet néhány fő iránya és Petri költészete
s
A 301-es parcelláról
A halál ellen nincs remedium*:
Özvegyeknek, árváknak, nemzeteknek
Nincs jóvátétel. Nem érdekelnek
A hóhérsegédek megkésett könnyei.
Az én szemem száraz. Nézni akarok vele.
zociális-politikai tartalom ( – nem divat)
„lírátlanítás”: a költeményt megfosztják a hagyományos költői eszközöktől és az emelkedett stílustól
előtérbe kerül a köznyelv használata
háttérbe szorulnak a líra olyan hagyományos eszközei, mint a versszak, a rím, a ritmus
részigazságok megfogalmazása, nincs meg a totalitás igénye, nincs világmagyarázat
l
„Ha verseim kelyhek (miért ne épp?)
parányi repedést – anyaghiba – mindeniken találsz.
Lelked tehát ne öntsd beléjük. A lélek
ragadós nyomot hágy a terítőn.
De levélnehezéknek megteszik. S öblükben tarthatsz
hegedűgyantát, tértivevényt, tejfogat.
(Egy versküldemény mellé)
írai én széthullása
értékválság továbbra is van, de az ehhez való viszony inkább ironikus, groteszk
megváltozik a beszédmód, a Nyugat személyes lírája helyett az objektív szemlélet, „tárgyiasság”
gyakran nincs központozás
megtagadja az olvasói azonosulást
Szeretném tudni Szeretném tudni, miért vagyok itten, ahol már semmi szükség nincs reám. Fetrengek kukacként a porban itt lenn, nincsen se jövőm, se tavaszom, se hazám. Nagyon hiányoznak az univerzálék, ha lennének még, talán talpra állnék. Én vagyok bűnös, én tettem sokat, hogy elpusztítsam mennyországomat, mert önhitt voltam nagyon, én, a bamba, azt hittem, vehetek mindent magamra. (Vagy hittem inkább, robbanok, mint a bomba?) Nem tudom, nem tudom… Tiszta ész? Kikezdi a valóságot, mint a penész: nos, ennyire vitte a tiszta ész. S hogy undorodva magunkkal beteltünk: testi létünknek vége, fölötte lebeg lelkünk. | A Dunánál Szép nagy folyam ez, több rokonomat belelőtték úsztak lótetemek, hullák ’44-ben, szovjet hadiszállítmányok később. Jött azután Bős-Nagymaros, így aztán elúszott a Duna is. Kedves Attila, Duna nincs már. Hol vagyunk már attól, hogy dinnyehéj: a szar úszik, durva ipari szenny. A Te Dunád már nincs. Gyorsforgalmi út. Nem lehet, nem érdemes már odamenni. * Dunaalmás sincs már, ahol oly sokat ültünk Mayával a „Zúgónál” – ez egy hajdanvolt vízi malom környéke –, ahol (ésszerű mértékben!) duzzasztották a vizet. Dölyfös weekend-falu lett. Ujgazdagok lepték el. Úri tahók. Csupán a temető! Az még olyan, amilyen volt És még mindig ott van Csokonai Lillájának a sírja.1 * A múlt századi szép álmok: Duna-konföderáció! Értelmesek voltak. Éppen ezért elvetendőek. Térségünkben soha nem tengett túl a racionalitás. Ésszerű megbékélésre semmi remény. Hosszú távon fognak vegetálni, növekvő nyomor közepette, a nemzeti tébolydák. De azért…! Én azt mondom, hogy NEM. Hagyjunk már végre föl a reménnyel. Lehet élni hit és perspektíva nélkül. Már Horatius is megmondta: „Carpe diem!” Vagyis: éljünk egyik napról a másikra. Jövő nincs. |
Elégia Durva planéta ez, itt élsz már ötven, vagy hány ezer éve? Ostoba bánkódásnak itt helye nincsen Győz az ököljog, lapít a vén disznó, sunyít Isten. | |
Leonyid Iljics Brezsnyev emlékére Felfordult a ferdeajkú vén trotty, az orosz-magyar monarchiának kezd vége lenni Jaru és Csau, a két rossz arcú temetőőr, Kelet-Európa csődtömeggondnokai, latolgatják, hogy lesz-e borravaló. Szuszognak, piszmognak a koszorúkkal Fülelnek: tán már lövik is az üdvöt. Mindenesetre: halott. Nem veszi elő többé a húgyfoltos sliccből a Nagy Októberit | |
A minimum művészetétől a művészet minimumáigA posztmodernrőlValaha történeteket írtunk, aztán a nemrég múltban „szövegeket”, de ezek sem bizonyultak elég tisztáknak, túlságosan emlékeztettek a valóságra (elnézést az obszcén kifejezésért), redukálódtunk hát a mondatokra, de ez sem megoldás: értelmük van. Elszigetelt szavak? Ez sem jó. Lehetséges kontextusokat implikálnak. Főcsapásirány: betűk; végül az üres papír. Amivel kitörölhetjük a seggünk. Karddal, bicskával már nem tudunk bánni. Manikűrkészletünkkel játszadozunk a hímnős budoárokban. Lakkozgatjuk lilára hosszú, piszkos műkörmeinket. | Lesz ez még rosszabb Lesz ez még rosszabb, Irma, irmagunk sem marad; könnyet fakasztok szemedből, mint a torma, úgy szeretlek, ahogy már nem szabad. Vénülök; megy még a szerelmi torna, de a test egyre lankatagabb, ha ráparancsolok, még szót fogad, pedig magam: mint zápfog, hogyha korhad. Amikor azt hitted, teherbe estél, összerándultam az őrült örömtől, olyan volt, mint egy álom: estély, kastély – – – ha eszembe jut, még mindig dörömböl a szívem – beveszek egy Nitromintet – nem metafora volt ez. Rád tekintek: tükröződöm: én vagyok a gyerek. |
Halálomba belebotlok
részeg napok
részeg éjek
ami közel
messze széled
lucsok mocsok
zokog tocsog
öreg majom
motyog makog
száraz éjek
száraz napok
sara pereg
sívó homok
homok évek
évtizedek
sivatagi
szele sziszeg
holott élek
holott halok
halott élő
élő halott
egész valóm
nemvalóság
koszorú-drót
rothadt rózsák
amit én csak
félve sejtek
tudván tudják
már a sejtek
egész lényem
lüktet gennyed
nem fogadnak
be a mennyek
nem fogadnak
be a poklok
halálomba
belebotlok
esetlen be
verem orrom
mint a bohóc
a porondon
valaki más
nem én vagyok
ki az ágyon
hűlten vacog
kiben étel
nem maradik
már a száján
átal szarik
hasa püffed
szára szárad
zsibbad lüktet
szíve fárad
szikla közöny
tompa foglya
már csak sugár
szike fogja
aztán néha
mégis mégis
föllobbantja
a poézis
de többnyire
mégse mégse
nem érdekli
már a vég se
állandó kín
éle tompul
bizony már csak
egyet gondol
bárha végre
odalenne
és fekünne
odalenn e
Vagyok, mit érdekelne Mikor nem írok verset: nem vagyok. Illetve úgy mint hulla körme és haja, valami nő tovább, de nincsen valaki, nincs centrum, én, nincs „szervező közép”. A versen kívül nincsen életem: a vers vagyok. Tehát elég ritkán vagyok, s elég ritkás, fogyatkozott e létezés: füstölés, vedelés, szerelmeskedés, néha főzés – az is mind ritkábban. Torkig vagyok, és ez paralizálja a kulináris képzelőerőmet is. Persze egy fácán vagy egy őzgerinc, vagy egy egészen zsenge, rózsaszín malac, citromszelettel a szájában egybesütve, netán lazac – az ilyesmik még lázba hoznak, fokhagymával pirított osztriga (persze csakis aznap halászott, friss sellőpicsa). De ez sem old meg semmit igazán. Mert igazából mégiscsak költő volnék – hogyha lennék. Átmenetileg a politika megoldásnak tetszett (na, hogy tetszett az túlzás: annak tűnt). Aztán kitetszett, hogy csakis elméletileg érdekel: az elméleti politizálás meg… mit mondjak, olyan mint zokniban lábat áztatni. Hiába: költő vagyok. (Ez nem kérkedés, inkább diagnózis.) És mi az, hogy „mit érdekelne…”? Hát mégis, mi a frászkarika érdekelne? Persze van Mari, meg néhány tűzönvízenát barát, de nékik is csak mint költő létezem, illetve én csak ilyeténképpen tudok létezni számukra. Költőnek lenni: örökös rettegés. Hátha ez az utolsó. Ez a jutalomjáték. Nos, ilyenek a profi kínjai – ha költőnek küldetett el e lélegző világra. Ha kivénhedt, nem lehet edző, szakértő, manager, nem eszközölheti a stadionban a kezdőrúgást. | 1956 Én majd november 4-én ünnepelek. Akkor dőlt meg a rendszer. Mint Talleyrand mondta: a szuronyokkal sok mindent lehet csinálni, csak ülni nem lehet rajtuk. Illetve, ha oly sok a szurony, hogy résmentes felületet képez, akkor, ahogy a tótok mondják: secko jedno, vagyis egyre megy. Én nem koszorúzok és nem adok interjút. Személyes kapcsolatom van Nagy Imrével, annak ellenére, hogy sohasem találkoztam vele. Sajnos. Sokat tanulhattam volna tőle. Érzelemgazdagságot, bölcsességet. És ami a legfontosabb: igenis lehet erkölcsösen politizálni. A szovjet inváziónak nem volt igazán mély hatása. Csak az derült ki, amit úgyis tudunk, hogy az emberek többnyire gyávák, szemetek. Vagyis hogy élni akarnak. Ez pedig – végül is – megbocsájtható. |
Apróhirdetés Kopásálló, vízhatlan, gyűrtelenített, ütésbiztos, önszabályozó, hétpróbás, félfolyékony és mégis formatartó, svejfolt, alápincézett, kisállat tartására is alkalmas nagy múlttal rendelkező, legyőzhetetlen, egységes, nagyképernyős, megbonthatatlan, felsőfokú nyelvvizsgás, Kiváló Áruk Fórumát nyert, mérlegképes, messzifénylő és küldetéstudattal át- meg áthatott, vegyestüzelésű, de luxe Birodalmamat elcserélném roskadozó kulipintyóra megegyezéssel. Válaszokat Madárijesztő ’80 Jeligére a Kinemadóba. |