Irodalom érettségi

Petri György

  1. Az irodalom megszakított folytonossága

A Nyugat megszűnése után: Illyés, Szabó Lőrinc, Nagy László, Pilinszky, Weöres, Juhász Ferenc jelentik a költészet élvonalát (1948-60)

politikai ideológiák változásai: ellentmondásos irodalompolitika (Lukács György):

  • az irodalom fő funkciója a valóság tükrözése,

  • tagadja a többértelműséget,

  • kommunista üdvtörténet” kreálása a cél

  • a nyugati irányok tagadása, elítélése („rothadó kapitalizmus”)

  • sematizmus

tiltott, tűrt, támogatott” kategóriái („a három T”)

számos író, költő elhallgattatása

A 60-as években a fent említett költők (már klasszikusok) újra írhatnak, enyhül a légkör

és új nemzedék lép fel új igényekkel (Orbán Ottó, Oravecz Imre, Tandori Dezső, Petri György)

  1. Petri György költői pályája

1943. Bp.- 2000.

tizenévesen már publikál (Élet és Irodalom, Kortárs)

E

Bosznia

minden irány ködbe vész

tömegsír és oltott mész

és a kutak dögszaga

éjszaka van éjszaka

LTE magyar–filozófia szak, nem szerzett filozófusdiplomát, alkalmi szellemi munkák

az ellenzéki értelmiséghez tartozik a marxizmus gondolatrendszerének súlyos belső ellentmondásai foglalkoztatták

verseiben politikai célzások – ez kényelmetlen a hatalomnak, csak két kötete jelent meg 1980-ig, periférián van

szamizdat kiadványok, 1981 Beszélő

1981-ben az Örökhétfő (szamizdatként)

cenzúra – botrányos versek, pl. 1984 Leonyid Iljics Brezsnyev halálára

A rendszerváltás – politikai tevékenysége – SZDSZ alapító tagja, 94-ben kilép

politikai véleményét minden aktuális kérdésben megfogalmazza

1991. Szépirodalmi Könyvkiadó – teljes költői életmű

Molière-fordítások

József Attila–díj, Kossuth–díj

2000. megh. gégerák

  1. A kortárs költészet néhány fő iránya és Petri költészete

  • s

    A 301-es parcelláról

    A halál ellen nincs remedium*:

    Özvegyeknek, árváknak, nemzeteknek

    Nincs jóvátétel. Nem érdekelnek

    A hóhérsegédek megkésett könnyei.

    Az én szemem száraz. Nézni akarok vele.

    zociális-politikai tartalom ( – nem divat)

  • lírátlanítás”: a költeményt megfosztják a hagyományos költői eszközöktől és az emelkedett stílustól

  • előtérbe kerül a köznyelv használata

  • háttérbe szorulnak a líra olyan hagyományos eszközei, mint a versszak, a rím, a ritmus

  • részigazságok megfogalmazása, nincs meg a totalitás igénye, nincs világmagyarázat

  • l

    Ha verseim kelyhek (miért ne épp?)

    parányi repedést – anyaghiba – mindeniken találsz.

    Lelked tehát ne öntsd beléjük. A lélek

    ragadós nyomot hágy a terítőn.

    De levélnehezéknek megteszik. S öblükben tarthatsz

    hegedűgyantát, tértivevényt, tejfogat.

    (Egy versküldemény mellé)

    írai én széthullása

  • értékválság továbbra is van, de az ehhez való viszony inkább ironikus, groteszk

  • megváltozik a beszédmód, a Nyugat személyes lírája helyett az objektív szemlélet, „tárgyiasság”

  • gyakran nincs központozás

  • megtagadja az olvasói azonosulást

Szeretném tudni

Szeretném tudni, miért vagyok itten,

ahol már semmi szükség nincs reám.

Fetrengek kukacként a porban itt lenn,

nincsen se jövőm, se tavaszom, se hazám.

Nagyon hiányoznak az univerzálék,

ha lennének még, talán talpra állnék.

Én vagyok bűnös, én tettem sokat,

hogy elpusztítsam mennyországomat,

mert önhitt voltam nagyon, én, a bamba,

azt hittem, vehetek mindent magamra.

(Vagy hittem inkább, robbanok, mint a bomba?)

Nem tudom, nem tudom… Tiszta ész?

Kikezdi a valóságot, mint a penész:

nos, ennyire vitte a tiszta ész.

S hogy undorodva magunkkal beteltünk:

testi létünknek vége, fölötte lebeg lelkünk.

A Dunánál

Szép nagy folyam ez, több rokonomat belelőtték

úsztak lótetemek, hullák ’44-ben,

szovjet hadiszállítmányok később.

Jött azután Bős-Nagymaros, így aztán

elúszott a Duna is.

Kedves Attila, Duna nincs már.

Hol vagyunk már attól,

hogy dinnyehéj: a szar úszik, durva ipari szenny.

A Te Dunád már nincs. Gyorsforgalmi út.

Nem lehet, nem érdemes már odamenni.

*

Dunaalmás sincs már,

ahol oly sokat ültünk

Mayával a „Zúgónál”

ez egy hajdanvolt

vízi malom környéke –, ahol

(ésszerű mértékben!)

duzzasztották a vizet.

Dölyfös weekend-falu lett.

Ujgazdagok lepték el. Úri tahók.

Csupán a temető! Az még

olyan, amilyen volt

És még mindig ott van

Csokonai Lillájának a sírja.1

*

A múlt századi szép álmok:

Duna-konföderáció! Értelmesek voltak.

Éppen ezért elvetendőek. Térségünkben

soha nem tengett túl a racionalitás.

Ésszerű megbékélésre semmi remény.

Hosszú távon fognak vegetálni, növekvő

nyomor közepette, a nemzeti tébolydák.

De azért…! Én azt mondom, hogy NEM.

Hagyjunk már végre föl a reménnyel.

Lehet élni hit és perspektíva nélkül.

Már Horatius is megmondta: „Carpe diem!”

Vagyis: éljünk egyik napról a másikra.

Jövő nincs.

Elégia

Durva planéta ez,

itt élsz

már ötven, vagy hány ezer éve?

Ostoba bánkódásnak itt helye nincsen

Győz az ököljog,

lapít a vén disznó,

sunyít Isten.

Leonyid Iljics Brezsnyev emlékére

Felfordult a ferdeajkú vén trotty,

az orosz-magyar monarchiának kezd vége lenni

Jaru és Csau, a két rossz arcú temetőőr,

Kelet-Európa csődtömeggondnokai,

latolgatják, hogy lesz-e borravaló.

Szuszognak, piszmognak a koszorúkkal

Fülelnek: tán már lövik is az üdvöt.

Mindenesetre: halott.

Nem veszi elő többé a

húgyfoltos sliccből a Nagy Októberit

A minimum művészetétől a művészet minimumáig

A posztmodernről

Valaha történeteket írtunk,

aztán a nemrég múltban „szövegeket”,

de ezek sem bizonyultak elég tisztáknak,

túlságosan emlékeztettek a valóságra

(elnézést az obszcén kifejezésért),

redukálódtunk hát a mondatokra,

de ez sem megoldás: értelmük van.

Elszigetelt szavak? Ez sem jó.

Lehetséges kontextusokat implikálnak.

Főcsapásirány: betűk; végül az üres papír.

Amivel kitörölhetjük a seggünk.

Karddal, bicskával már nem tudunk bánni.

Manikűrkészletünkkel játszadozunk

a hímnős budoárokban.

Lakkozgatjuk lilára

hosszú, piszkos műkörmeinket.

Lesz ez még rosszabb

Lesz ez még rosszabb, Irma,

irmagunk sem marad;

könnyet fakasztok szemedből, mint a torma,

úgy szeretlek, ahogy már nem szabad.

Vénülök; megy még a szerelmi torna,

de a test egyre lankatagabb,

ha ráparancsolok, még szót fogad,

pedig magam: mint zápfog, hogyha korhad.

Amikor azt hitted, teherbe estél,

összerándultam az őrült örömtől,

olyan volt, mint egy álom: estély, kastély – – –

ha eszembe jut, még mindig dörömböl

a szívem – beveszek egy Nitromintet –

nem metafora volt ez. Rád tekintek:

tükröződöm: én vagyok a gyerek.

Halálomba belebotlok

részeg napok

részeg éjek

ami közel

messze széled

lucsok mocsok

zokog tocsog

öreg majom

motyog makog

száraz éjek

száraz napok

sara pereg

sívó homok

homok évek

évtizedek

sivatagi

szele sziszeg

holott élek

holott halok

halott élő

élő halott

egész valóm

nemvalóság

koszorú-drót

rothadt rózsák

amit én csak

félve sejtek

tudván tudják

már a sejtek

egész lényem

lüktet gennyed

nem fogadnak

be a mennyek

nem fogadnak

be a poklok

halálomba

belebotlok

esetlen be

verem orrom

mint a bohóc

a porondon

valaki más

nem én vagyok

ki az ágyon

hűlten vacog

kiben étel

nem maradik

már a száján

átal szarik

hasa püffed

szára szárad

zsibbad lüktet

szíve fárad

szikla közöny

tompa foglya

már csak sugár

szike fogja

aztán néha

mégis mégis

föllobbantja

a poézis

de többnyire

mégse mégse

nem érdekli

már a vég se

állandó kín

éle tompul

bizony már csak

egyet gondol

bárha végre

odalenne

és fekünne

odalenn e

Vagyok, mit érdekelne

Mikor nem írok verset: nem vagyok.

Illetve úgy mint hulla körme és haja,

valami nő tovább, de nincsen valaki,

nincs centrum, én, nincs „szervező közép”.

A versen kívül nincsen életem:

a vers vagyok. Tehát elég ritkán vagyok,

s elég ritkás, fogyatkozott e létezés:

füstölés, vedelés, szerelmeskedés, néha főzés

az is mind ritkábban. Torkig vagyok,

és ez paralizálja a kulináris képzelőerőmet is.

Persze egy fácán vagy egy őzgerinc,

vagy egy egészen zsenge, rózsaszín malac,

citromszelettel a szájában egybesütve,

netán lazac – az ilyesmik még lázba hoznak,

fokhagymával pirított osztriga (persze csakis

aznap halászott, friss sellőpicsa).

De ez sem old meg semmit igazán. Mert igazából

mégiscsak költő volnék – hogyha lennék.

Átmenetileg a politika megoldásnak tetszett

(na, hogy tetszett az túlzás: annak tűnt).

Aztán kitetszett, hogy csakis elméletileg érdekel:

az elméleti politizálás meg… mit mondjak,

olyan mint zokniban lábat áztatni. Hiába:

költő vagyok. (Ez nem kérkedés, inkább diagnózis.)

És mi az, hogy „mit érdekelne…”?

Hát mégis, mi a frászkarika érdekelne?

Persze van Mari, meg néhány tűzönvízenát barát,

de nékik is csak mint költő létezem,

illetve én csak ilyeténképpen tudok létezni számukra.

Költőnek lenni: örökös rettegés.

Hátha ez az utolsó. Ez a jutalomjáték.

Nos, ilyenek a profi kínjai – ha költőnek

küldetett el e lélegző világra.

Ha kivénhedt, nem lehet edző, szakértő, manager,

nem eszközölheti a stadionban

a kezdőrúgást.

1956

Én majd november 4-én ünnepelek.

Akkor dőlt meg a rendszer. Mint Talleyrand

mondta: a szuronyokkal sok mindent

lehet csinálni, csak ülni nem lehet rajtuk.

Illetve, ha oly sok a szurony,

hogy résmentes felületet képez,

akkor, ahogy a tótok mondják: secko jedno,

vagyis egyre megy.

Én nem koszorúzok és nem adok

interjút. Személyes kapcsolatom van

Nagy Imrével, annak ellenére,

hogy sohasem találkoztam vele. Sajnos.

Sokat tanulhattam volna tőle.

Érzelemgazdagságot, bölcsességet.

És ami a legfontosabb: igenis lehet

erkölcsösen politizálni.

A szovjet inváziónak nem volt igazán

mély hatása. Csak az derült ki, amit úgyis

tudunk, hogy az emberek többnyire gyávák,

szemetek. Vagyis hogy élni akarnak.

Ez pedig – végül is – megbocsájtható.

Apróhirdetés

Kopásálló, vízhatlan, gyűrtelenített,

ütésbiztos, önszabályozó, hétpróbás,

félfolyékony és mégis formatartó,

svejfolt, alápincézett, kisállat tartására is alkalmas

nagy múlttal rendelkező, legyőzhetetlen,

egységes, nagyképernyős, megbonthatatlan,

felsőfokú nyelvvizsgás, Kiváló Áruk Fórumát nyert,

mérlegképes, messzifénylő és küldetéstudattal

át- meg áthatott, vegyestüzelésű, de luxe

Birodalmamat

elcserélném

roskadozó kulipintyóra megegyezéssel.

Válaszokat Madárijesztő ’80

Jeligére a Kinemadóba.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük