Mennyire elégíti ki bányászatunk a hazai igényeket, valamint hol találhatóak legfontosabb hőerőműveink?
Energiahordozóink kitermelése a múlt században vette kezdetét az iparosodás következményeként. Hazánk energiaigénye többször változott történelmünk folyamán, pl. az 1980-as gazdasági világválság idején csökkent, míg napjainkban nő. Ezt az energiaigényt nem a gyáripar, hanem a lakossági igények növekedése szüli.
Energiahordozóink: Feketekőszén: Pécsvárad és Komló mellett található, de porózus, szennyezett és gazdaságtalan kitermelni a vékony rétegek miatt. Ezek a készletek csúcstermelés idején is csak 10%-ban tudták fedezni az országos igényeket. A komlói bányát már bezárták. Ukrajnából, Lengyelországból és Csehországból importálunk feketeszenet.
Barnaszén: Gyengébb minőségű, de több van belőle. Csak hőerőművek fűtésére jó. A nógrádi és borsodi szénmedencékben, már leállt a kitermelés, míg a Tatabánya-Oroszlány, Várpalota, Ajka szénmedencék még ma is „üzemelnek”.
Lignit: Ebből van a legtöbb. Ezt is erőműfűtésre használják. Gyöngyös-Visonta (14%), Bükkalja, Torony.
Kőolaj: Kevés van belőle. Csúcstermelés idején a hazai igények hatodát elégíti ki (jelenleg a nyolcadát). Eddig a zalai Nagylengyel és Lovászi voltak a kitermelés központjai, de a kitermelés központja már átkerült az Alföldre: Szeged, Algyő, Zsana, Pusztaszabolcs, Hajdúszoboszló. Kőolajat az oroszoktól importálunk a Barátság kőolaj vezetéken, valamint az Adria kőolajvezetéken nagy ritkán arab olajat.
Földgáz: Ugyanott van, ahol kőolaj, de Marosvásárhelyről is importálunk.
Uránérc: Elegendőt bányásztunk Kővágószőlősön, de már bezárták. Paks (42%) Áramot csak nagy ritkán kell télen importálnunk, egyébként önellátóak vagyunk.