Területi nyelvváltozatok és a norma
A társadalmi nyelvváltozatok főbb különbségei
1. A nyelv tagolódásával a szociolingvisztika (társadalmi nyelvészet) tudományága foglakozik. A szociolingvisztika legfőbb kiindulópontja, hogy a nyelv és a társadalom szorosan összefügg, kölcsönhatásban van, egyik megváltozása a másik változását vonja maga után.
Nyelvi hovatartozásunkat társadalmi hovatartozásunk szabja meg:
- anyanyelvünkkel egy nemzethez tartozunk,
- esetleg a magyar nyelvnek egy területi változatát használjuk (nyelvjárás, dialektus)
- érdeklődésünktől, munkánktól, hobbinktól függően szaknyelveket használunk,
- ismerjük és használjuk – bár eltérő mértékben az irodalmi és a köznyelvet
- korunk, nemünk, de még vallásunk is hatással lehet nyelvhasználatunkra
- A nyelv tagolódása:
nyelvi norma a társadalom által elfogadott nyelvhasználati módot jelenti. A nyelvi norma változó fogalom: valaha a nyomtatott könyvek elterjedése ugyanúgy hatott (és ma is hat) rá, mint a média nyelvhasználata. A nyelvi norma az írott és a beszélt köznyelv igényes változatát jelenti, a perifériáján szerepel a szleng. A nyelvi norma határain kívül esik a trágárság, a nyelvi tabuk megsértése, vagy az argó, a kirívóan gyors beszédtempó, vagy akár a hangok feltűnően rossz artikulálása.
- A nyelv vízszintes tagolódása a földrajzi tagolódást jelenti. Eszerint egy nemzeti nyelv nyelvjárásokra (=hagyományos tájnyelvek, pl. palóc, göcseji, szegedi) és regionális köznyelvi változatokra (=a köznyelvek nyelvjárási színezettel főleg vidéki városokban) tagolódik.
- A nyelv függőleges tagolódása a társadalmi rétegek, a műveltség, a társadalmi presztízs, a nemek, az életkor vagy a foglalkozások szerinti különbségeket jelenti (pl. diáknyelv, gyermeknyelv, szaknyelvek stb).
- nyugati
- dunántúli
- déli (dél-dunántúli+dél-alföldi)
- palóc
- tiszai
- északkeleti
- mezőségi
- székely
- csángó nyelvjárási régió.
Néhány jellemző:
- nyugati:
l-ezés, pl. millen (milyen),
szóvégi l kiesése körübellü (körülbelül)
hosszú mgh. helyett rövid, pl. tüz, viz
- dunántúli
nyílt e: âmber (ember),
- déli (dél-dunántúli+dél-alföldi)
ö-zés főleg dél-alföldön: mögette (megette)
- palóc
rövid „á”- âlmâ (alma), nâgy (nagy).
megkülönbözteti a „ly” hangot a „j”-től: l(j)āny, fol(j)ó, l(j)uk, gól(j)â.
- tiszai
„í”-zés: – pl.: níz (néz), píz (pénz), fílsz (félsz).
- északkeleti
Az ó,ő,é helyén ou, öü, éi van (pl. vaut-vout, szeép-széip) Gyakran megrövidül az í, ó, ő hang (pl. víz, út, szür)
- mezőségi
O helyett a (pl. malam, szaba) Hosszú mgh helyett rövid a toldalékokban (pl. hazbol, mellöl)
- székely
a szófűzése, kifejezésmódja jellegzetes: megébredtem, „ha látom, őrülök megfelé”
- csángó (moldvai)
teljesen önállóan fejlődött. román jövevényszók, dzs-zés: dzsermek – gyermek, medzs – megy).Elbeszélő múlt: pl. mene, régmúl
t: ment vala.
A magyar nyelv egységesülése a XVIII. században kezdődött. Előtte csak nyelvjárások voltak. Ebben nagy szerepe volt a nyelvújításnak, az olvasni tudás terjedésének, a felvilágosodás korában megerősödő magyar nyelvi programoknak.
A mai magyar hivatalos nyelv (köznyelv) és irodalmi nyelv az északkeleti nyelvjárásból fejlődött ki (nem véletlen: Kazinczy itt élt!!! – Széphalom, akkor Bányácska).
Számos nyelvjárási szó került ekkor a magyar nyelvbe, és vált a mai magyar köznyelv részévé, pl: burgonya, barangol, betyár, inda, kamat, kandalló, modor, szikár, rimánkodik, kelengye
A nyelvjárások ma háttérbe szorulnak, a TV, rádió elterjedésével a kiejtési változatok szerepe egyre csökken. Sokan azonban igyekeznek megőrizni nyelvünknek ezeket az értékeit: pl. palóc nyelvjárásban beszél az egyik időjárás-jelentő az MTV1-en (v. Győzike), egy előadói versenyt egy népnyelven mesélő kisfiú nyert meg (de a magyar Népmesék sorozatban Szabó Gyula is dialektusban beszél), valamint nyelvtani tananyag a nyelvjárások tanulása.