Küzdelem a vizekért és a vizek ellen hazánkban

A medencejelleg miatt felszíni vizeink több mint 90%-a határainkon túlról érkezik, és többségük itt egyesül főfolyójával. Végső soron felszíni vizeink a Dunába kerülnek. 

A folyók gyakran szennyezetten érkeznek hozzánk, pl. tiszai ciánszennyezés Romániából, a Rába szennyezése osztrák gyárak által. Ezek elhárítása csak szoros, országok közötti együttműködéssel lehetséges.

A hegyekből a medencébe lépő folyók lelassulnak, árvizük is lassan halad át hazánkon, emiatt elhúzódó árvízvédelemre kell felkészülnünk. Több folyó együttes áradásánál a főfolyó visszaduzzasztó hatása is nehezíti az ár levonulását. Nagyon fontos az árvízvédelmi gátjaink folyamatos karbantartása, szükség szerinti emelése. 

A Magyarországon 417 km-es Duna összeköti Nyugat- és Délkelet-Európát. Hajózási útvonal, tengeri kijáratot is nyújt. Vizét ivóvízként és ipari vízként is hasznosítjuk.

A közel 600 km-es magyarországi szakasszal rendelkező Tisza szélsőséges vízjárása a folyásirány, valamint a fő szállítási irányok eltérése, a térség gazdasági fejletlensége és a szállítási források hiánya miatt kevésbé hasznosítható, mint a Duna, bár csaknem teljes hazai szakasza hajózható. Vizét ivóvízként, ipari vízként, az Alföld tájain mezőgazdasági öntözővízként hasznosítják. Elsősorban öntözési célt szolgált a tiszalöki és kiskörei vízlépcső megépítése is. Az utóbbi létrehozásával kialakított Tisza-tó hazánk második legnagyobb tavaként fontos idegenforgalmi központtá vált.

Érdekesség, hogy Európában a hollandok után a magyarok vették el a legnagyobb területet a víztől. Eredetileg az Alföld 40%-a időszakosan, ill. állandóan vízborítás alatt volt. A Tisza-Kőrösök-Maros mentén 4000 km gát épült. A belvizek levezetése jelentett még hatalmas munkálatokat.

Régen a Tisza akkor is áradt, amikor meanderezett (kanyargott), hatalmas ártere volt. Jellegzetes életforma települt erre: a fok-gazdálkodás. Vízimalmok, csíkászok, pákászok, rákászok éltek itt. A 19. sz. kapitalizálódó társadalma újfajta gazdaságot akart kiépíteni, használni akarta ezeket a területeket a mezőgazdaság növelése céljából (gabonakonjuktúra). Fő szószólója Széchenyi volt.

Az 1850-es években a szabályozás alapvetően Vásárhelyi Pál koncepciója alapján valósult meg: a folyón 131 átvágás történt és kétoldalt gát épült. A szabályozás következményeként megváltoztatták a folyó fő hidrológiai sajátosságait (pl. 1419 km-ről 962 km-re), kanyarogva feltöltőből kanyarogva bevágó lett, a sebesség növekedésével megnőtt a munkavégző képessége is. Keskenysége ellenére mélyen beágyazottá vált, 8-9 m, pedig a Duna medre is csak 3-4 m. A partfalakat sok helyen agresszíven alámossa, hiába tesznek bele sarkantyúkat.

Megemelkedtek az árvízszintek is, mivel csak 2 km-es sávban, a két gát közé szorítva tudja az iszapot lerakni, ami így áradásonként +1-2 cm-t jelent. Ezért a gátakat állandóan emelni kel

A több mint 100 éves töltések állaga rossz, hőtérképen látszanak a lyukak, ahol a pockok átjárnak. A buzgárok ezeken át keletkeznek. A gátak átlagmagassága egyébként 6 m, de ez sokszor nem elég.

A talán legnagyobb tragédia ezzel kapcsolatosan az 1879-es Szegedi árvíz volt. 

Az árvíz után az egész városban mindössze 265 ház maradt állva, jórészt a jobb minőségű, belvárosi, téglából épült épületek. Az árvíz főbb okai:

• 1870-ben az átvágásokat ott kezdték, ahol pénz volt rá. Északon kezdődtek meg először a nagy beruházások. Akkor ez gazdag vidéknek számított, mert az intenzív mezőgazdaság profitot tudott termelni. Következményeként gyorsan jött le az árvíz, délen meg nem vonult még le, mikor ráérkezett a plusz árhullám. 
• 1878-79 telén egymást követő árhullámok érkeztek az Alföldre. Februárban a hőmérséklet egy hónapon át meghaladta a sokéves átlagot, a hirtelen fölmelegedés következtében már a mellékfolyókon is tartósan magas vízállás jelentkezett: megnőtt a Szamos, a Bodrog, a Sajó, a Kőrösök vízszintje és ahogy haladt lefelé az árhullám, márciusban már a Maros szintje is magasabb volt (A Maros közvetlenül Szeged fölött torkollik a Tiszába). A télen lehullott hó az esőzések hatására elolvadt, és a mellékfolyók vizével gyorsan duzzadó Tisza egyre fenyegetőbb lett. 
• Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy a folyó medre a város alatt igen szűk, és mivel árhulláma egybeesett a Dunáéval, nem tudott belefolyni, visszaduzzasztotta a Tiszát.

Több gátszakadás is történt, a várost nem is a folyó, hanem a földek felől árasztotta el a víz. Az utolsó védelmi vonal (ami egy nyúlgáttal megerősített vasúti töltés volt) áttörése után a másodpercenként 300-350 köbméternyi kiömlő víz áradatként indult meg Szeged irányába. A Tisza hirtelen jött, de sokáig maradt. Szeged 6350 háza közül 6000 elpusztult, 60 000 ember lett hajléktalan, 160 ember pedig halálát lelte. Hónapokig 3-5 m víz borította a várost és környékét. 

A romok helyén olyan gyorsasággal épült fel az új város, amire akkoriban csak az Egyesült Államok éppen benépesülő területein volt példa.  A mezővárosi, keskeny utcás Szeged körutas-sugárutas-rakpartos városszerkezetével négy év alatt a korabeli Magyarország egyik legmodernebb városa lett. Nem felejtette el a külföldi pénzadományokat sem: hálából a nagykörút egyes szakaszait a fővárosokról nevezték el, így keletkezett a Bécsi, Londoni, Brüsszeli, Párizsi, Római és a Berlini körút.