Nyelvtan érettségi

A magyar nyelv eredete és rokonsága

1. A nyelvrokonság, a nyelvek eredete

  • Nyelvrokonság: Nyelveknek közös eredeten alapuló kapcsolata.

  • Nyelvcsalád: Egy közös nyelvből kifejlődött rokon nyelvek csoportja.

A nyelvek közös származás alapján nyelvcsaládokra oszthatók. Egy-egy nyelvcsalád valamikor közös nyelvet beszélt, ezt nevezzük alapnyelvnek. A nyelvrokonság azt jelenti, hogy egy „nyelvcsaládba” tartozó nyelvek közös ős- vagy alapnyelvből származnak. Ebből az alapnyelvből az idők folyamán – a történelmi és társadalmi változások, a térbeli eltávolodás eredményeként – önálló nyelvek fejlődtek ki, ám ősi vonatkozásokat is megőriztek. A világ nyelveinek rokonságrendszerét az összehasonlító nyelvtudomány ma már megállapította, s a nyelveket genetikus (származási) alapon felosztotta nyelvcsaládokra.

  • A legfontosabb nyelvcsaládok: indoeurópai, sémi-hámi, kaukázusi, uráli, altáji, régi kis-ázsiai és mediterrán, paleoszibériai, dravida, sino-tibeti, munda, mon-khmer, maláj-polinéz, amerikai indián, afrikai.

  • A magyar nyelv a finnugor eredetű, s mint ilyen az uráli nyelvcsalád finnugor nyelvcsoportjának ugor ágához tartozik. A finnugor őshaza hollétére vonatkozóan különféle elméletek születtek. Az ősi együttélés helyét valahova az Ural-hegység délnyugati lejtőjére teszik, a többi ággal (pl. a szamojédekkel) való még ősibb együttélését Nyugat-Szibériába. Az ősi uráli alap- nyelvből fejlődtek a nyelvcsalád tagjai. A magyar nyelv finnugor eredetét az összehasonlító nyelvtudomány vizsgálatai igazolták. Összehasonlító nyelvészet segédtudományai: történelemtudomány, néprajz, régészet, ezeknek köszönhetően tudjuk, hogy az ugor nyelvcsalád az i.e. I. évezred közepéig élt együtt, majd a magyarság az Urál déli részére költözött, számos más néppel találkozik, innen kezdődik a magyar nyelv külön fejlődése.

2. A magyar nyelv eredete

3. Finnugor rokonaink élete ma

  • Vogulok: Ural, Ob mentén kb. 6 ezer fő

  • Osztjákok: Obdorszk – Ob alsó lefolyásáig; 19 e fő Votjákok: 650 ezer fő

  • Cseremiszek: Volga balpartja (népdalaik sok rokon vonást őriznek mieinkkel)

  • Mordvinok: 1,5 millió fő Oroszo. (földművelés, állattenyésztés)

  • Finnek: 5 millió fő – “az ezer tó országa”. Tagolt nyelvjárás. Kalevala: nemzeti eposz

  • Észtek: 1 mill. fő. Gazdag dalkultúra

  • Lappok: Norvégia, Finnország, Svédország – nem államalkotó nép. 31 ezer fő. Sámánizmusra emlékeztető ősi hitvilág.

4. A magyar nyelv nyelvtörténeti korszakai

  • Előmagyar kor (ie. 4. évezred – ie. 500) a magyar nyelv még nem különül el

  • Ősmagyar kor (ie. 500 – 896) nyelvünk önálló fejlődésének nyelvemléktelen korszaka

  • Ómagyar kor (896 – 1526) megjelennek írott szórványemlékek, pl. a tihanyi apátság alapítólevele, valamint Bíborban- született Konstantin A birodalom kormányzásáról c. művében néhány magyar szó, néhány szövegemlék, leghíresebb a Halotti Beszéd és Könyörgés

  • Középmagyar kor (1526 – 1772) 1527-ben első magyar nyomtatvány: Sylvester János latin nyelvtanában levő értelmezések az első teljes bibliafordítás – Károli Gáspár, Vizsoly, 1590 magyar költészet gyökerei (Tinódi, Balassi) a kor Sajnovics János nyelvtörténeti munkájával zárul

  • Újmagyar kor (1772 – napjainkig) megjelenik a magyar nyelvtudomány, a nyelv tudatos ápolása Kazinczy vezetésével megindul a nyelvújítás mozgalma (ortológusok és neológusok) az első helyesírási szabályzat és magyar—német szótár (Vörösmarty

5. A finnugor rokonságkutatás története:

Sajnovics János (1770) – magyar és lapp nyelv összehasonlítása Gyarmathy Sámuel (XIX. sz. eleje) – több finnugor nyelv elemzése Reguly Antal – külföldi tanulmányút, anyaggyűjtés (reformkor) Budenz József – Vámbéry Ármin az 1870 körüli „ugor-török háború” élharcosai

5.1. A nyelvrokonság bizonyítékai; őshazakutatás módszerei

–  szótan: alapszókincs (kb. ezer szó) hasonlósága

–  összehasonlító nyelvészet

–  növényföldrajz

–  nyelvtörténet

–  régészet

–  néprajz

–  szabályos hangmegfeleltetések: az ősi örökség szavaiban az azonos helyzetben levő hangok egy-egy nyelvben azonos módon viselkednek: vagy megmaradnak, vagy azonos módon változnak meg

–  nyelvtani eszközkészlet: birtokosnak a birtokszóhoz kapcsolt toldalékkal való kifejezése

Tudjuk, hogy a nyelvrokonság nem jelent okvetlen faji rokonságot is. Már maga a finnugor alapnyelvet beszélő népcsoport számos faj ötvözete lehetett. Szétvándorlásuk után pedig folyamatosan keveredhettek más, velük érintkező népekkel. A magyarsághoz nyelvi rokonság szempontjából a vogulok  állnak a legközelebb. Antropológiai szempontból azonban e két nép felettébb elütő képet mutat. A magyar nyelv finnugor rokonságát a XVIII. század végén fedezték fel (Sajnovics János: A magyar és a lapp nyelv azonosságának kimutatása – 1770.). A nemzetközi hírű turkológus (török nyelvekkel foglalkozó tudós) Vámbéry Ármin a magyar nyelv török jövevényszavait vélte eredetieknek a török-magyar rokonságot hangoztatta. Mivel a honfoglaló magyarság társadalmi szerződése a törökökéhez volt hasonlatos, az összehasonlító nyelvtudomány bizonyítékai ugyanakkor a finnugor rokonságot támasztották alá, a magyar–török rokonság hívei később azt hangoztatták, hogy a magyar nép eredete török, a magyar nyelvé pedig finnugor, s a magyarság ehhez nyelvcsere, nyelvátvétel útján jutott. Ezt a múlt század végén zajló vitát nevezzük a nyelvtudományban „ugor-török háborúnak”.

Maticsák Sándor:  A magyar nyelv eredete és rokonsága

Az Előszóban két fontos gondolat fogalmazódik meg, amelyet a recenzáló is gyakran hangsúlyoz a középiskolai és az egyetemi katedrán: a nyelvészet nem ítéletet mond, hanem rávilágít azokra a pontokra, amelyeket tudományos módszerekkel bizonyítottak, és azokból von le következtetéseket; ily módon nem számít az, hogy a finn nyelvet nem értjük meg (ahogy a csehek megértik a szlovákokat), hiszen térben és (főleg) időben a két finnugor nyelv nagyon távol áll egymástól. A nyelvrokonságot kutató nyelvészek nyelvtudományi módszerekkel már régen bebizonyították a két nyelv közötti kapcsolatot. Vajon miért kérdőjelezzük meg a finn és a magyar nyelv rokonságát, miközben az angol és a norvég nyelv rokoni szálait senki sem vitatja? Jelen kötet végére választ kapunk erre a kérdésre. A könyv nyolc fő fejezetből áll. Az első fejezet A magyar nyelv helye a világ nyelvei között (13–28) címet viseli, amely a magyar nyelv státuszával és presztízsével foglalkozik. Bemutatja a nyelvek tipológiai rendszerezését, eredet szerinti felosztását és az ebből születő összefüggéseket, amelyek a rokonságmegállapítás szempontjából relevánsak lehetnek. 

A második részben (Nép és nyelv nem azonos, 29–58) a szerző példákat hoz policentrikus nyelvekre és multilingvális államokra, a népek keveredésére és az ebből adódó nyelvcsere folyamatokra. A szerző külön alfejezetet szentel a népnév kategóriájának, amely gyakran csak „gyűjtőfogalomként funkcionált” (34). A finnugor népnevek esetében különösen hangsúlyos a nemzetközi és a belső elnevezés megkülönböztetése, utóbbiakhoz etimológiai elemzést olvashatunk.

A harmadik fejezetben A magyar nyelv rokonításának objektív és szubjektív problémáit (59–74) mutatja be a szerző. Ez a rész előrevetíti a hatodik fejezetben tárgyalt, a nyelvrokonságot igazoló két terület, a hangtan és az alaktan fontosságát, hiszen ezek a nyelvi szintek jutnak döntő szerephez a kutatásokban. Mivel a nyelvtudományokhoz a társadalom csupán szűk rétege ért, a finnugorellenesség kialakulását elsősorban nyelven kívüli tényezők határozták meg: a téves elméleteknek hol politikai, hol gazdasági, hol kulturális, hol nyelvi ideológiai mozgatórugói voltak, amelyeket a szólásszabadság és az internet térnyerése csak még jobban felerősítettek. 

A negyedik részben találkozhatunk azokkal a téves rokonítási elméletekkel, amelyek a leghangsúlyosabb helyet foglalták/foglalják el a magyar köztudatban (Nem finnugor teóriák a magyar nyelv eredetére, 75–158). A hun–magyar rokonságeszme, a szkíta rokonítás, a héberrel való nyelvrokonság, a török– magyar rokonság eszméje, a sumér rokonság „bizonyítása” időről időre felerősödik hazánkban. Emellett a könyv szerzője összegyűjt néhány olyan képtelen elméletet is (további „nyelvrokonok” és a magyar mint ősnyelv), amelyek szerencsére nem terjedtek el a köztudatban. 

Az ötödik, legterjedelmesebb rész a magyar nyelv uráli rokon nyelveit és népeit mutatja be részletesen (Uráli (finnugor és szamojéd) népek és nyelvek, 159–328). A fejezet térképekkel, nyelvi példákkal gazdagon illusztrált, az olvasó bepillanthat a rokon nyelvek szerkezetébe, szókincsébe; az uráli népek történetébe, írásbeliségük kialakulásába. Külön alfejezet tárgyalja az Orosz Föderáció területén élő uráli népcsoportok lélekszámát, nyelvi helyzetét, oktatáspolitikáját. 

A hatodik rész A nyelvrokonság bizonyítékait (329–430) veszi górcső alá. A hang- és alaktani vizsgálatok, az alapnyelvi szókészlet rekonstruálása mint a nyelvrokonság-kutatás bizonyítékai központi szerepet játszanak az uralisztikai/finnugrisztikai kutatásokban. A gazdag nyelvi anyag (a szabályos hangváltozások, az alaktani elemzések, az alapnyelvi szófajok és lexémák) ezekbe a kutatásokba és a vizsgálatok eredményeibe enged betekintést. 

A hetedik fejezet a különböző őshazaelméleteket gyűjti csokorba (Őshazaelméletek, 431–462). Az őshazakutatás az uralisztika egyik fontos témája, hiszen az évtizedek során számos elmélet látott napvilágot, és a korábban bemutatott archeogenetika napjainkban szintén felélesztette ezt a kérdést. A hetedik rész külön alfejezeteket szentel a magyarság ősi szállásterületeinek bemutatására. 

A nyolcadik fejezet egy rövid tudománytörténeti áttekintés A finnugor nyelvtudomány rövid története (463–472) címmel, amely a diszciplína kialakulásától a jelen állapotokig vázolja a legfontosabb állomásokat. A könyv vége is tartogat meglepetéseket: igazi lexikográfiai csemegét nyújtanak a Nyelvek, Helyek, Emberek, Nyelvészeti alapfogalmak (473–516) VÍGH-SZABÓ MELINDA 3 szószedetek, amelyekben a kötetben előforduló adatokhoz kapunk plus információkat. Amikor a recenzáló először lapozott a kiadást tekintve is igényes könyvbe, az jutott eszébe, hogy milyen hasznos kiadvány ez a közoktatásban, a magyar nyelvi szóbeli érettségi tételeket összeállító középiskoláknak, a témához félve nyúló magyartanároknak, a magyar szakos tanárjelölteknek. E gondolatokat a 10. oldalra pillantva az a felismerés követte, hogy a szerző éppen ezeket a területeket nevezi meg ajánlásában. Remélem – a könyvet bemutató szerzőn nem fog múlni –, sokakhoz eljutnak a kiadványban megfogalmazott hasznos gondolatok. 

Alternatív elméletek

Valójában már a finnugor nyelvészetben is két irányzat létezik: az egyik szerint vannak az ősi finnugor nyelvek, és ebből alakult ki minden mai finnugor nyelv. A másik szerint a finnugor nyelvek az uráli nyelvcsalád egyik ágát képviselik, és a magyar nyelv nem a finnugor nyelvek finn-permi ágába, hanem az ugor ágába tartozik.

Az alternatívák elsődleges kiindulási alapja, hogy elvetik a finnugor nyelvek felé mutató nyelvi kapcsolat alaprétegbeliségét (vagy legalábbis annak kizárólagosságát, utalva arra, hogy szerintük pontosan ugyanazok a szavak más nyelvcsaládokkal is rokonok), esetleg az átvételek irányát és/vagy a nyelvfejlődési modellt vitatják. Az alternatív elméletek szerint az ugor nyelvcsalád (vagy finnugor vagy ural-altáji) a közös szókincséhez egy közlekedő nyelven keresztül is juthatott, amely közlekedő nyelv alapja a magyar nyelv őse is lehetett. Mindenesetre a magyarban találhatók meg legnagyobb számban egyszerre azok a fontos nyelvi jellemzők, amelyek alapján magát a finnugor nyelvcsalád elméletét felállították. Erre egy példa a kicsinyítő képzők, amelyek az uráli és a finn nyelvekben egyszerűek (csa/i, illetve ka/e/i), a magyarban viszont mindkettő megtalálható.

A magyar nyelv számos olyan jellemzőt mutat, amelyek más nyelvek felé is vezethetnek, amennyiben azt tekintik alaprétegnek. A nyelvi alaprétegek alapján több elmélet létezik

Magyar–türk (turáni) elmélet

Sumer–magyar nyelvelméletek

Kabard–magyar nyelvrokonság

Japán–magyar nyelvrokonság

Kelta–magyar nyelvkapcsolat elmélete[

 

Kecsua–magyar nyelvhasonlóságok

Kínai–magyar nyelvrokonság

Bibliai szóhasonlítások

Bibliában található magyar neveket vizsgálja.

Tamana-kutatás

Az ősnyelv elmélete

Az ősnyelvkutatás egészen új keletű tudomány. Két fő iránya van. Az egyik az úgynevezett nosztratikus nyelvcsalád kutatása. A finnugor nyelvrokonság és az alternatív elméletek közti látszólagos ellentmondást feloldják a makronyelvcsalád-elméletek, ezek alapján a magyar nyelv az uráli-jukagir,[22] illetve az urál-altaji makrocsaládba sorolható be, amelyek az eurázsiai makrocsaládba, tágabban a nosztratikus makrocsaládba tartoznak.

A másik a szóbokor– vagy más néven szógyökrendszerből indul ki. Az elmélet szerint a magyar nyelv egységes szóbokor rendszere nem jöhetett létre a nyelvtudomány által feltételezett mértékű utólagos keveredésekből.

A nemzettudat kritikája

A bírálók szerint általában „délibábos nemzettudatból” táplálkoznak. A „délibábos nyelvész” terminus technicust használja a hivatalos nyelvészet a magyar nyelv finnugor rokonságát tagadó tudósokra. A finnugor nyelvrokonságot az elmélet születése óta sokan ellenérzéssel fogadják, aminek Rédei szerint az oka, a keletkezéskor sokak szerint még egyértelmű nemzetellenes, célzott politikai szándék.

A módszertan kritikája

Az elméletet elutasító nézeteknél gyakran megfigyelhető az összehasonlító és történeti nyelvészet széles körben bevett módszereinek tagadása. Így például a magyar nyelv mai köznyelvi változatával dolgoznak, bizonyító erejűnek vélik a hasonlóságokat, illetve nem tekintik mérvadónak a rendszeres hangmegfelelések létét vagy hiányát. A finnugor-elmélet támogatói azzal érvelnek, hogy ezt a módszert a nyelvészet más nyelvek (elsősorban a germán) esetén sikerrel alkalmazta, ezért szerintük az kritika nélkül átvehető és alkalmazható a magyar nyelven is. (Pl. az újlatin nyelvek vizsgálatában a latin nyelvvel összhangban álló eredményre vezetett. Az alternatív elméletek ezt tautológiának tartják: szerintük a latin és az újlatin nyelvek összehasonlítása alapján felállított hangtani szabályok érvényességének bizonyítására nem alkalmas az a körülmény, hogy ezen szabályok alapján az újlatinból valóban levezethető a latin. Ugyanakkor még ez sem teljesen igaz, hiszen az újlatin nyelvekre alkalmazott germán hangeltolódási törvény alapján még sohasem sikerült magát a latin nyelvet rekonstruálni. Ez egyben a hangtörvényeken alapuló módszerekkel létrehozott protonyelvek kritikája is.)

Az összehasonlító nyelvtudomány megszületése a 19. században azon feltevésen alapszik, hogy két nyelv rokonságának a vizsgálatakor éppen nem a hasonlóságokra kell figyelni, hanem a rendszerszerű különbségekre. Két szó közötti hasonlóság azért nem bizonyíték az azokat használó nyelvek rokonságára, mert a hasonlóság oka kölcsönzés (sőt, akár véletlen egybeesés) is lehet. Mivel a nyelvek mind hangtanilag, mind jelentéstanilag változnak, a túl nagy megfelelés a nyelvészben, a hivatásos kételkedőben inkább a kölcsönzés, s nem pedig a rokonság gyanúját kelti fel. Ezzel szemben a rendszerszerű különbségek csak a vizsgált szókészlet közös eredetével magyarázhatóak. (Részletesen lásd a rendszeres hangmegfelelések törvénye szócikket.)

Az alternatív elméletek tagadják, hogy véletlen módon több százra tehető egyezések jöhetnének létre, mivel ha a hangalaki azonosság mellett a jelentésbeli megfelelés is adott, a kettő együttesen szerintük igen kevés esélyt ad a véletlenre. Ezen elméletek egyik sarokpontja a nyelvcsaládok areális nyelvkiegyenlítődés útján történő létrejötte, ezért a szóátvételek lehetősége éppenséggel nem érv ellene,

A magyar nyelv rokonságára vonatkozó többi elméletet, mivel érveik nincsenek összhangban a nyelvtudomány bevett módszertanával, a nyelvészek egy része szintén elveti, s a finnugor elmélet ellenzői közül sem mindenki támogatja őket. Ez a tény is jelzi, hogy a nyelvtudományról való ismeretterjesztésnek még igen nagy szerepe van az elkövetkezendő évtizedekben, hogy ki-ki maga is eldönthesse, mely érvek szerepelhetnek a tudományos értelemben vett nyelvészet eszköztárában, és melyek nem. A nyelvtudománynak is el kell azonban gondolkodnia azon a kérdésen, hogy az alkalmazott módszereik valóban az egyedül üdvözítő módszerek-e, és a mai nyelvelméletekben meglévő kisebb-nagyobb nehézségek nem arra vezethetők-e vissza, hogy az első germán hangeltolódás alapján kiterjesztett és univerzálissá kikiáltott rendszeres hangmegfeleltetés módszere esetleg egy általánosabb elmélet kicsiny részét képezi?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük