-a beszéd során szövegeket hozunk létre – a szöveget a használat (pragmatika) szintjén az határozza meg, hogy mi a célunk, szándékunk vele
-régen: a beszéd célja: gondolatközlés, ma már 6 különböző funkció: tájékoztatás, érzelemkifejezés, felhívás, kérdő-értelmező utalás, kapcsolattartás, poétikai minőség
a szöveget csak a külső világból, a szituációból, a beszédhelyzetből érthetjük meg
(a szöveg mindig többről szól, mint a közvetlen nyelvi formája mutat)
-pragmatika (nyelvhasználat) szintjén a szöveg kommunikációs szituációban elfoglalt helyének jellemzőit vizsgáljuk; összetevők:
Szövegtest – jellege; hangsor, íráskép, a szöveget hordozó fizikai jelenség – befolyásolja a szöveg jellegét, alkotását, befogadását
Terjedelem – függ a beszédhelyzettől, a tudástól, az elvárásoktól – normáktól
Kommunikációs csatorna
A szöveget kísérő nem verbális eszközök – a beszélt nyelvi kommunikációt mindig kíséri metakommunikáció – ez mindig felülírja a szóbeli közlést
Szituáció – a szöveg értelmét a kontextus mint nyelvi környezet, a szituáció mint nem nyelvi beszédhelyzet határozza meg; a kontextus szempontjából még sokféle jelentése lehet a szövegnek, de a szituáció egyértelművé teszik a közlést
Közös nyelvűség, közös nyelvváltozat – a szövegalkotónak és a szöveg befogadójának ismernie kell az adott nyelvet, fontos a közös nyelvváltozat ismerete is
A szövegben található tárgy-, tény és eseményleírások – a szövegben bemutatott tárgyak és események akkor értelmezhetők a befogadó számára, ha megfelelnek annak a tudásnak, amivel ő ezekről rendelkezik
Háttérismeret, tudáskeret, forgatókönyv – a nyelvre, valamint a világra vonatkozó, rendszerezett vagy nem rendszerezett tudás adja meg azt a hátteret, keretet, amelyben a szövegek létrehozása és befogadása végbemegy; a tudáskeret a mindennapi élet egy meghatározott részére vonatkozó ismereteink halmaza, a forgatókönyv ugyanennek a rendszerezett változata; bizonyos szövegek megkövetelnek valamilyen közös előzményt, előismeretet (mi harminc – mi mennyi)
Kommunikációs partnerek, szereplők, nézőpontok – a szövegnek lehet egy vagy több elbeszélője, szereplője és befogadója, aminek következtében mind a szövegben mind a komm. helyzetben többféle nézőpont érvényesülhet és az egyes elbeszélők is többféle módon láttathatják a szövetben foglaltakat
A szövegalkotás nézőpontja – jellemző nyelvi formában is megnyilvánulhat egyenes beszéd, függő beszéd, szabad függő beszéd / átélt beszéd
Szándék, cél, háttérmondat – mindig valamilyen célból és szándékkal kommunikálunk, ez olykor teljesen nyilvánvaló, máskor rejtett; minden mondat mögött van egy ki nem mondott, le nem írt háttérmondat is, amely a valódi komm. célt hordozza – ennek értelmezése, megfejtése a komm. felek feladata
13. A szöveg pragmatikai megközelítése
13.1. a pragmatika
ókor óta jelenlevő tudományág
modern alapító: Charles Sanders Peirce, 1872-ben kezdett el először ezzel foglalkozni
a szemiotika egyik ága, a jelekkel, jelrendszerekkel foglalkozó koncentrált, (azaz pl. a pszihológiát, nyelvészetet) is átfogó tudomány
13.2. A pragmatika, mint vizsgálódási mód
nyelvészeti szempontból való szemléltetés: ha egy jelrendszer szempontjából igyekszünk leírni, akkor a szintaktikai vizsgálódás a jelrendszer szabályaira, a szemantikai (jelentéstan, szavak, szimbólumok stb.) azok kombinációira, a pragmatikai a jelet használó és a jel között viszonyra fókuszál
jel: minden kommunikációs elem az lehet, míg a jelhasználó nem szükségszerűen egy ember, lehet akár csoport, réteg, társadalom stb. is tekinthető jelhasználónak
jel minden olyan érzékszervekkel felfogható jelenség, amely egy másik, önmagán túli jelentésre utal – a jelentés, mint a jelölt és a jelölő összesége együttesen része a nyelvnek, mint jelek rendszerének
jelrendszer: mindig az azonos minőségű és funkciójú jelek csoportja
13.3. Jeltípusok
index: jelölt és jelölő kapcsolatban áll egymással (tűz-füst)
ikon: mindig képszerű viszonyra utal, a tényleges hasonlóság alapján idézi föl a jelölő a jelöltet (állat feje az állat ikonja)
szimbólum: társadalmi konvenciókon alapuló értelmezés (közlekedési tábla)
A szöveg pragmatikai megközelítése
A pragmatika:
– a pragmatika a társas interakció során használt nyelv megválasztását befolyásoló tényezőket, és ezen választások másokra tett hatását vizsgálja
– a pragmatikai tényezők mindig befolyással vannak arra, hogy a nyelv rendelkezésre álló lehetőségei közül mely hangokat, nyelvtani szerkezeteket és szavakat választjuk
– a pragmatikai hibák semmilyen fonológiai, mondattani vagy szemantikai szabályt nem sértenek meg (pl. Hogy ityeg a fityeg, miniszter úr?)
– a pragmatika jelenleg nem koherens tudományterület, több átfedés létezik:
Szemantika: a pragmatika és a szemantika egyaránt foglalkozik a beszélő szándékaival, a megnyilatkozás a hallgatóra tett hatásaival, az egyes kifejezésmódok következményeivel, valamint azokkal a világra vonatkozó ismeretekkel, hiedelmekkel és előfeltevésekkel, amelyekre a beszélők és a hallgatók az interakció során támaszkodnak.
Stilisztika és szociolingvisztika: mindegyik vizsgálja a résztvevők közötti társas kapcsolatokat és azt, miként befolyásolja a nyelven kívüli tényezőnek számító keret, tevékenység és téma a nyelvi eszközök és változatok megválasztását.
Pszicholingvisztika: a pragmatika és a pszicholingvisztika egyaránt vizsgálja a szereplők nyelvi teljesítményét jelentősen befolyásoló pszichológiai állapotokat és készségeket (figyelem, emlékezet, személyiség).
Diskurzuselemzés: a pragmatika és a diskurzuselemzés is elsősorban a társalgáselmélettel foglalkozik, és mindkettő alkalmazza az e témát érintő filozófiai és nyelvészeti módszereket.
– a legáltalánosabb nézet szerint a pragmatika a minden interaktív nyelvhasználat alapját képező elveket és eljárásokat vizsgálja – ez magába foglalja a nyelv használatának, megértésének és helyességének valamennyi aspektusát
– szövegpragmatika: a szövegtannak az a része, mely a szöveg pragmatikai vonatkozásával foglalkozik.
Vizsgálja:
A szöveg alkotójának célját.
A befogadó elsajátításának körülményeit.
A hallgató a szövegmegértéshez való viszonyát.
Külső kontextus és a szöveg kapcsolatát.
A nyelvi illeszkedési és viselkedési mintákat.
– A kommunikációnak, hogy sikeres legyen különböző pragmatikai tényezőknek kell megfelelnie.
Közös nyelv megléte (azonos kód használata).
Nyelvi szövegkörnyezet (kontextus).
Különböző nyelv-pragmatikai kötőelemek megléte a szövegben.
Pragmatikai implikáció megléte.
Szövegalkotó nézőpontja.
Kontextus: a szövegkörnyezetet jelenti, nem a beszédhelyzetet. Tágabb értelemben minden nyelvvel kapcsolatos tényezőt (előfeltevések, nyelvi viselkedés, nyelvi műveltség) jelöl. Minden szövegegységnek lehet kontextusa.
Nyelvi kötőelemek:
Aktuális tagolás mint eszköz.
Deixis is lehet pragmatikai jellegű.
Különböző kötőszavak
Módosítószók.
Mondat szórendje, hangsúlyozása.
Új és régi közléselem (téma, réma)
Pragmatikai előfeltevések:
A szöveg értelmezéséve azokat az elemeket viszi bele, melyeket a szöveg megalkotása előtt is tudottnak vettünk.
Szövegelőzménynek tekinthető tudattartalmak.
A mondatban nincs benne, de hozzá tudjuk kapcsolni a közös tudattartalmakat.
Különböző előfeltevéseink lehetnek.
Például: „Bontsd ki a csomagot!”
van csomag
a csomag be van csomagolva
van egy személy, akit megkérhetek erre
nem okoz gondot a csomag felbontása
van erre megfelelő eszköz
Pragmatikai megközelítések:
A szótári jelentésen túl meglévő, kikövetkeztetett jelentés.
A szövegalkotó nézőpontja:
A beszélő hogyan viszonyul a valósághoz, milyen módon reagál a valóságra.
Szavakkal, mondatokkal is lehet utánozni.
A kommunikáció pragmatikai tényezőinek nem nyelvi elemei:
Közös előismeretek.
Szövegelőzmények.
Anyanyelvi szöveghagyomány.
Intertextualitás.
Történelmi, vallási és mitológiai ismeretek.
Szituáció:
A világ jelentéseinek összessége.
A közlés témája, formái.
A szöveg értelmezhetősége.
Nem verbális eszközök:
Gesztusnyelv, mimika.
Szünet (írásban is jelölhető).
Helyesírás.