A mai magyar demokrácia kialakulása, a rendszerváltás időszaka
Az 1980-as évek végén, Kádár-korszak utolsó éveire, a Szovjetunió szétesése idején teljesen világossá vált, hogy Magyarországon is, a szocialista állam napjai meg vannak számlálva. 1988-ban egyre több fórumon kérdőjelezték meg az egypártrendszer létjogosultságát, és ezzel egy időben a már régóta működő ’underground’ csoportok (a rendszert ellenző, főleg fiatalokból álló közösségek) is egyre erősebben hallattak magukról. 1988 tavaszán Orbán Viktor, Fodor Gábor (1993-tól az SZDSZ tagja) és Kövér László vezetésével megalakult a Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ). Továbbá ebben az időben alakult a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), a Magyar Demokrata Fórum (MDF), újjáalakult a Független Kisgazdapárt (FKGP), és a Magyar Szociáldemokrata Párt (MSZDP). Eközben a hatalmon lévő kommunista pártban, az MSZMP-ben felbomlott az egység és az 1988 novemberében a hatalmat átvevő miniszterelnök, Németh Miklós már azt hangsúlyozta, hogy ő egy független szakértő kormány élén áll.
1989 elején az MSZMP elfogadta a többpártrendszert, és összeült a Nemzeti Kerekasztal, amelyben részt vett az MSZMP, az Ellenzéki Kerekasztal szervezetei és pártjai, valamint a Harmadik Oldal, melyben a hivatalos szervezetek képviselői vettek részt. A Kerekasztal tárgyalások fő célja a rendszerváltás alkotmányos feltételeiről való megállapodás volt.
A tárgyalások során kirajzolódtak az alapvető irányvonalak, miszerint először köztársasági elnököt választanak, majd ezután kerül sor a többpárti országgyűlési választásokra. Mivel az ellenzéki pártoknak nem voltak országosan ismert politikusai, így valószínű volt, hogy a köztársasági elnökválasztást az MSZMP jelöltje Pozsgay Imre nyeri. Azonban négy nagy ellenzéki párt (SZDSZ, Fidesz, FKGP és az MSZDP) félve attól, hogy az MSZMP hatalmát átmentheti a demokratikus rendszerbe, népszavazást kezdeményezett. Az úgynevezett négyigenes népszavazáson három kérdésben elsöprő győzelmet aratottak az igen szavazatok. Azonban a politikailag fontos, negyedik kérdésben – hogy elhalasszák-e az elnökválasztást a parlamenti választások utánra – nagyon szűk többséggel kerültek fölénybe az igen szavazatok.
1989 októberében az MSZMP megszűnt, és a párt reformer politikusai megalapították a Magyar Szocialista Pártot (MSZP). Egy jóval kisebb csoport pedig Thürmer Gyula vezetésével újraalakította az MSZMP-t, amely 1992 óta Munkáspárt néven működik.
1989 október 23-án megszűnt a Magyar Népköztársaság és kikiáltották a harmadik Magyar Köztársaságot. 1990 március 25-én szabad parlamenti választásokat tartottak Magyarországon, melyet az MDF nyert meg, képviselői 164 mandátumhoz jutottak a parlamenti patkón. Antall József miniszterelnökségével pedig megkezdte működését az MDF-FKGP-KDNP koalíciós kormány. A parlamentbe bejutott még az akkor még liberális eszméket valló FIDESZ (8.95%), az SZDSZ (21.39%) és az MSZP (10.89%). Ezt követően 1990-ben megállapodtak a Szovjetunióval a teljes csapatkivonásról, és egy éven belül 1991-ben elhagyta az utolsó szovjet katona is az ország területét.
A harmadik Magyar Köztársaság elmúlt tizenhat éve
Az első öt szabad választáson 2 alkalommal került hatalomra jobboldali párt (1990-ben az MDF, 1998-ban a FIDESZ) és háromszor baloldali, szociáldemokrata és liberális koalíció (1994-ben, 2002-ben és 2006-ban). A szélsőjobboldali MIÉP egyszer jutott be a parlamentbe 1998-ban (éppen megütötte az 5%-os bejutási határt), és bár többnyire a kormányt támogatta, mégis ellenzékben töltötte ezt a négy évet. A szélsőbaloldali Munkáspártnak még nem sikerült bejutnia a parlamentbe. Mind az öt választást követően a kormány két vagy több párt koalíciójából állt, bár 1994-ben az MSZP egyedül megszerezte a mandátumok több mint felét, ami a kormányalapításhoz szükséges; mégis koalíciót kötött az SZDSZ-el. A kormánykoalíció 1994 és 1998 között több mint a mandátumok kétharmadát birtokolta (ami az alkotmánymódosításhoz szükséges többség), de ezzel a hatalmával nem élt vissza; csak úgy fogadtak el alkotmánymódosítást, ha azt az ellenzék is támogatta. 2007-ig minden kormány kitöltötte a négy éves ciklusát, nem került sor előrehozott választásokra. Kétszer fordult elő, hogy a miniszterelnök személye megváltozott egy ciklus során, először 1993-ban Antall József halála után Boros Péter vette át az ország irányítását, majd 2004 nyarán bejelentette lemondását Medgyessy Péter, a személyével kapcsolatos megrendült bizalomra hivatkozva. Őt Gyurcsány Ferenc váltotta.
A gazdasági átalakulás egyik legfontosabb része a privatizáció volt, amely az állami vagyonban lévő cégek, eladását jelenti. 1990-es évek közepére a régi állami vagyon túlnyomó része már magánkézbe került, de a gazdaság privatizációja még napjainkban sem ért véget. A privatizációnak köszönhetően jelentős külföldi tőke áramlott be a magyar gazdaságba, azonban 1990 és 94 között az Antall-kormány arra törekedett, hogy az állami cégek magyar vállalkozókhoz kerüljenek, és ez nagyban lelassította a folyamatot. 1994-től azonban a Horn-kormány egyszerűsítette a privatizációs szabályokat, és ismételten jelentős külföldi tőkét vont be az ország gazdaságába.
A piaci viszonyok kialakítása, és az orosz gazdasági kapcsolatok politikai okokból történő elutasítása miatt a GDP visszaesett, és megjelent a korábban ismeretlen munkanélküliség, és az infláció is jóval magasabb volt a korábbi értékeknél. A gazdaság rendbetételének hálátlan feladata Bokros Lajosra, a Horn-kormány pénzügyminiszterére hárult. 1995-ben a róla elnevezett stabilizációs program, a Bokros-csomag visszaállította a gazdaság folyamatos növekedését.
Amint arról már korábban volt szó, teljes váltás történt a külkereskedelemben is. A szocialista rendszerben az ország legnagyobb gazdasági partnere a Szovjetunió volt, azonban a rendszerváltás után a magyar politika teljesen elvágta ezeket a szálakat és 2001-re a magyar ki- és behozatal mintegy 75%-át már az Európai Unió 15 tagállamával bonyolította.
Az ország fő külpolitikai törekvéseit illetően, minden eddigi kormány az ország nyugati integrációjának megerősítését tűzte ki célul. Az 1990-es évek közepén megkezdődtek a tárgyalások az Európai Uniós csatlakozással kapcsolatban. 1999-ben az ország csatlakozott a NATO-hoz. 2003 augusztusában népszavazásban fejezte ki az Európai Unióhoz való csatlakozási szándékát a magyar nép, és 2004 május 1-én 10 ország csatlakozott az EU-hoz, köztük Magyarország is.
A Magyar Köztársaság alkotmánya és az Országgyűlés
1989-ben nem fogadtak el új alkotmányt, hanem a régi, meglévőt módosították jelentős mértékben. Az alkotmány értelmében a törvényhozó hatalom az Országgyűlés kezében van, melyet négyévente, tavasszal választunk. A Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon döntöttek a választási rendszerről. Szavazhat minden tizennyolcadik életévét betöltött, közügyektől el nem tiltott, cselekvésképességében nem korlátozott, gondnokság és kényszergyógykezelés alatt nem álló, állandó lakhellyel rendelkező magyar állampolgár. Lehetőség van továbbá a külképviseleteknél történő szavazásra is, ha ezt előzetesen kérvényezik. Egy párt egy körzetben akkor indíthat egyéni jelöltet, ha képes összegyűjteni 750 ajánlószelvényt, melyet kopogtatócédulának nevezünk. (minden megyét és a fővárost felosztják körzetekre, e körzetek lakossága körülbelül megegyezik, például ez Budapest esetében nem esik egybe a kerületek határaival) Ha egy párt egy megyében vagy a fővárosban az egyéni körzetek több mint egynegyedében képes egyéni jelöltet állítani – azaz legalább a körzetek egynegyedében össze tudnak gyűjteni 750 kopogtatócédulát – akkor a párt az adott megyében összeállíthat egy területi listát. És ha egy párt legalább hét területen képes terület listát csinálni, akkor felállíthat egy országos listát. Egyéni körzetekben független jelöltek is indulhatnak (és volt is már, hogy be is jutottak a parlamentbe), de listát csak pártok állíthatnak. Minden választó két szavazatot adhat le, egyet a körzet egyéni jelöltjeinek valamelyikére, egyet pedig a területi listára, ezt vegyes választási rendszernek nevezzük.
A 386 mandátumból 176-ot az egyéni választókerületekben lehet megszerezni. Az első fordulóban minden jelölt, aki összegyűjtötte a szükséges kopogtató cédulákat, az felkerül erre a listára. Ha valaki megszerzi a szavazatok ötven százalékát, plusz egyet, akkor az első forduló eredményesnek tekinthető, és az adott körzetben nem lesz második forduló. Ha senki nem szerzi meg a szavazatok több, mint felét, akkor két héttel később második fordulót tartanak az adott körzetben, ahol már csak az első forduló három legtöbb szavazatott kapott jelöltje indulhat; és itt már az egyszerű többség is elég a győzelemhez. A pártoknak lehetőségük van továbbá visszaléptetni egyéni jelöltjeiket egymás javára a második fordulóban, ezzel szavazóikat összpontosítják, és nagyobb eséllyel juttatják be egyéni jelöltjüket a parlamentbe.
További 152 parlamenti helyet a terület listákról töltenek be, de ebből csak azok a pártok részesülnek, amelyek elérik a parlamentbe jutáshoz szükséges 5%-os küszöböt. Végül 58 mandátumot osztanak ki az úgynevezett töredékszavazatok alapján, amelyet a pártok a parlamentbe be nem jutott egyéni jelöltekért kapják. A töredékszavazatok azok a leadott, de mandátumot nem eredményező szavazatok, amelyeket az országosan öt százaléknál több szavazatot szerzett pártok vesztes egyéni jelöltjei kaptak, illetve amelyeket a területi listákra adtak a szavazók, de az ott elnyerhető mandátumokhoz szükséges szavazatszám fölött vannak. A parlamentbe jutási küszöb jelenleg az országos listán megszerzett szavazatok 5%-a. Ez a rendszerváltást követően csak 4% volt, és azért emelték fel, hogy ezzel is megakadályozzák a sok kis párt bejutását a parlamentbe, valamint, hogy a szélsőséges MIÉP bekerülését is megnehezítsék.
Kormányt az a párt alakíthat, amely képes magamögé állítani a parlamenti képviselők többségét. A kormányalakításhoz 50%-os parlamenti többség szükséges. A kormányalakításra képes párt miniszterelnök-jelöltjét a köztársasági elnök kéri fel a kormányalakításra. A kormányt csak bizalmatlansági indítvánnyal lehet leváltani. A bizalmatlansági indítvány egy parlamenti aktus, amelynek során a parlamenti többség mandátumának lejárta előtt megvonja bizalmát a kormánytól. Általában parlamenti képviselők egy csoportja nyújthatja be, és a parlament szavaz róla. Elfogadása esetén a kormány elveszíti mandátumát, és – amennyiben a parlamenti erőviszonyok lehetővé teszik – új kormány alakul, vagy általános választások kiírására kerül sor. Ennek egy különleges formája az úgynevezett konstruktív bizalmatlansági indítvány, ez csak az új miniszterelnök-jelölt nevével nyújtható be, és ha a parlament megszavazza, akkor a konstruktív bizalmatlansági indítványban megnevezett miniszterelnök veszi át a hatalmat. (Elsőként a Német Szövetségi Köztársaságban vezették be, a Weimari Köztársaság rossz tapasztalatai alapján, elkerülendő, hogy a több pártból álló parlament úgy buktassa meg a kormányt, hogy azután nem képes új miniszterelnököt (ott kancellárt) választani). A Magyar Köztársaság fennállása óta még nem került sor konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtására, de 2004 nyarán, amikor Medgyessy Péter lemondott, akkor a kormánykoalíció ezt a megoldást preferálta volna, hiszen ilyenkor a parlamenten belül gyorsan képesek új miniszterelnököt választani. Azonban Medgyessy nem vállalta ezt, és lemondott. Így a köztársasági elnöknek kellett felkérnie a kormány új miniszterelnök-jelöltjét, Gyurcsány Ferencet kormányalakításra, viszont ez a folyamat hosszú hónapokat vett igénybe.
Minden választást választási kampányok előznek meg, amelyek célja, hogy a pártok ismertessék programjukat a választókkal, és ezzel próbálják meg elnyerni a szimpátiájukat. A kampányok általában a választásokat megelőző két hónapban erősödnek fel. Kampányhirdetésekkel találkozhatunk a televízióban, rádióban, újságokban, óriásplakátokon, szórólapokon. 386 millió forintot költhetnek a pártok a 90-es évek óta az országgyűlési választások kampányára, azaz képviselőnként 1 milliót. Eddig minden párt azt állította, hogy nem költött többet, ugyanakkor médiakutató cégek szerint a nagy pártok 1 milliárdnál, a kisebbek félmilliárdnál is többet fizettek csak a reklámért. A kampányok anyai finanszírozásában nagy részt vállalnak a pártokhoz közel álló magáncégek is.
Népszavazásokat az országgyűlés rendelhet el, de a választásokat a köztársasági elnök írja ki.
A hatalmi ágak feladatainak tekintetében az alkotmány értelmében a törvényhozói hatalom a négyévente választott Országgyűlés kezében van. Itt dőlnek el az ország sorsát meghatározó kérdések, fő feladata a törvényhozás és a parlamenti ellenőrzés. A végrehajtó hatalom a kormány kezében van, amely felelős a parlamentnek. A bírói hatalom, az igazságszolgáltatás független mind a törvényhozó, mind a végrehajtó hatalomtól, és felügyel arra, hogy ezek működése törvényes keretek között történjen. A magyar igazságszolgáltatási hierarchia csúcsán a Legfelsőbb Bíróság áll, alatta az ítélőtáblák helyezkednek el, majd a megyei bíróságok, a helyi és munkaügyi bíróságok. Az igazságszolgáltatás függetlenségét törvények és intézmények biztosítják. Az alkotmányosság legfőbb őre az alkotmánybíróság, tagjait az országgyűlés 9 évre választja, igen széles jogkörrel. Az Alkotmánybíróság megsemmisítheti a parlament által elfogadott törvényeket vagy kormányrendeleteket, ha úgy ítéli meg, hogy azok sértik az alkotmányba rögzített jogokat. Alkotmánymódosításhoz az országgyűlési képviselők kétharmados többsége szükséges. Fontos intézményt képeznek még az ombudsmannak nevezett országgyűlési biztosok. Az országgyűlési biztos a széles értelembe vett közigazgatási egészének tevékenységét felügyeli, ugyanakkor eljárásukat bárki kezdeményezheti. Az ombudsmannok kötelesek évente beszámolni a munkájukról az országgyűlésnek.
A köztársasági elnököt az Országgyűlés öt évre választja meg. Köztársasági elnökké megválasztható minden választójoggal rendelkező magyar állampolgár, aki a választás napjáig a harmincötödik életévét betöltötte. E tisztségre legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani valakit. A köztársasági elnököt a korábbi elnök megbízatásának lejárta előtt legalább 30 nappal, ha pedig a megbízatása idő előtt szűnt meg, a megszűnéstől számított 30 napon belül kell megválasztani. A köztársasági elnökválasztást az Országgyűlés elnöke tűzi ki. A megválasztott köztársasági elnök a korábbi elnök megbízatásának lejártakor, illetőleg a megbízás idő előtti megszűnése esetén a kiírt választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalába, hivatalba lépését megelőzően az Országgyűlés előtt esküt tesz. A köztársasági elnök átmeneti akadályoztatása esetén, vagy ha a megbízatása valamely okból idő előtt megszűnik, az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig a köztársasági elnöki jogkört az Országgyűlés elnöke gyakorolja. A köztársasági elnök helyettesítése idején az Országgyűlés elnöke képviselői jogait nem gyakorolhatja, és helyette az Országgyűlés elnökének feladatát az Országgyűlés által kijelölt alelnök látja el. Az államfő adja a kormányfői megbízást a győztes párt vezetőjének, ő írja ki az új választásokat, és képviseli a Magyar Köztársaságot a nyilvánosság előtt. Magyarországon a köztársasági elnök jogköre igen szűk. Megfontolásra például visszaküldhet a parlamentnek törvényeket, de azokat újbóli megszavazás esetén kötelessége aláírni. Az aggályosnak vélt törvényeket úgynevezett előzetes normakontrollra elküldheti az Alkotmánybíróságnak. A köztársasági elnök még kegyelmet is csak akkor adhat, ha azt az igazságügy miniszter jóváhagyja.
Önkormányzatok
A tanácsrendszer szerepét 1989 után a településeken az önkormányzatok vették át, megváltozott jogkörrel. Az önkormányzati választásokon külön szavaznak az önkormányzati testület tagjaira és a polgármesterre. Budapesten, az önkormányzati választásokon a szavazó négy különböző dologról szavaz. Egyrészt szavaz a saját kerületének önkormányzati testületéről, és a kerületi polgármesterről, valamint a városi közgyűlésről és a főpolgármesterről. Az önkormányzatok feladata az alapvető közszolgáltatások biztosítása, a helyi oktatási, kulturális és egészségügyi intézmények fenntartása. A polgármesteri hivatalok intézik a személyünkkel és közvetlen vagyontárgyainkkal kapcsolatos állampolgári ügyeink legnagyobb részét. Helyi ügyekben az önkormányzat szabadon dönthet, amit az állam vagy a bíróság csak törvénysértés esetén bírálhat felül. A központi kormányzati szervek tehát közvetve befolyásolhatják az önkormányzatok tevékenységét: törvényekkel, költségvetési támogatással és törvényességi ellenőrzéssel. Az önkormányzati alapjogok közé tartozik a rendeletalkotás. A parlamentnek joga és lehetősége előírni az önkormányzatok számára kötelezően ellátandó feladatokat, de akkor ehhez biztosítaniuk kell a szükséges anyagi fedezetet is. Az önkormányzatok részben saját bevételeikből, részben állami támogatásból tartják el magukat. Gyakorta adódnak konfliktus a kormány és az önkormányzatok között, amelyek gyakran politikai ellentétekre vezethetők vissza. Az önkormányzati jogok működésében kapcsolódik össze a közvetlen és a képviseleti demokrácia.