Vadeltartó képesség/vadtűrő képesség:
A vadeltartó képesség vitatott fogalom, hiszen gyakran vadtűrő képességnek is nevezik, utalva arra, hogy az erdő- és mezőgazdaság meg van a vad nélkül is, azt csak kényszerűen tűrik.
Az a vad mennyiség, amit az erdészet az ágazat stratégiai célú elsőbbségének tudatában gazdálkodási céljainak csorbítása nélkül eltűr.
Fogalma: megmutatja, hogy egy adott terület melyik vadfajból, mennyinek biztosít élőhelyet úgy, hogy azok ott nem okoznak jelentősebb erdei- és mg-i kárt.
Több szempontból értékelhető:
környezet teherbírása (ökológiai),
gazdasági (ökonómiai) megfontolások,
természetvédelmi célok.
A vadeltartó képességet jelenleg a táplálékkészlet elemzésével igyekszünk meghatározni. Ennek okai:
az egyik fő korlátozó tényező
a nagyvadfajok esetében a táplálékkészlet jelentős részét az erdőgazdálkodás szempontjából fontos növényfajok alkotják.
A nagyvadfajok kapcsán azért kell meghatározni, hogy ne lépjük túl ezt a meghatározott vadeltartó képességet, mert különben ökológiai vagy gazdálkodási problémák merülhetnek fel.
Az apróvad állomány esetében viszont a populációk sűrűségének növelését korlátozó tényezők feltérképezésében lehet szerepe.
Ökológiai vadeltartó képesség: azon egyedek maximális száma, amelyet a környezet el tud tartani. Időről időre változhat, köszönhetően a környezeti tényezőknek (évszakok, kedvező-kedvezőtlen évek, gazdálkodás).
Lehet külső szabályozású: pop. és környezet + ragadozók, betegségek kölcsönhatása – pop. csökkenés/növekedés.
Lehet belső-ön- szabályozású: genetikailag meghatározott, a változás az egyedek magatartása, élettani jellemzői miatt következik be (territorialitás,fiatal nőstények szaporodóképessége)
Ökonómiai vadeltartó képesség: a legnagyobb vadászati hozamot biztosító állománysűrűség.
Érdemes-e olyan vadsűrűséget tartani, ami mellett keríteni kell az erdősítéseket? Szabad-e, természetvédelmi kérdés is!?Vannak olyan területek, ahol a gyenge erdőállomány mellett a nagyvadállományból származó bevétel jelentős.
Üzemterv szerinti vadeltartó képesség: Ez a vadeltartó képesség számítási módszer a maga idejében, nagyban elősegítette a tervszerű vadgazdálkodás bevezetését. Hiányosságaiból fakadóan a módszer pontatlan volt.
Kb. akkora, mint az erdészeti ökonómiai vadeltartó képesség. Ezen mennyiség betartása esetén nagyvad jóval kisebb mértékben terhelte volna az erdőt, ellenben a vadsűrűség nem érte volna el a vadászati igényeknek megfelelő szintet.
Minden gazdálkodó területén meg kell találni az ágazatok, olyan optimális egyensúlyát, amely a legnagyobb bevételt eredményezi.
A vadászterület minősítése apróvad gazdálkodás szempontjából
Az apróvadnál a táblaméretek és a vadvédő területek százalékos aránya alapján minősítették a vadgazdálkodási egységeket, területeket.
A fentiek alapján 4 kategória van. 1 – legkevésbé jó,4 – legjobb terület.
Az apróvad tervezési irányszámai derülátónak bizonyultak, nem számoltak az átalakuló mezőgazdaság kedvezőtlen hatásaival (lásd mezei élőhelyek). Így az apróvad állománynagyságot csak tenyésztéssel, nagy területű élőhely fejlesztéssel és folyamatos ragadozó gyérítéssel lehet fenntartani!
A vadászterület minősítése nagyvad gazdálkodás szempontjából
A nagyvadfajok vadeltartó képességének kiszámítása az erdőrészletek szintjén kezdődött, melyeket 5 kategóriába sorolták, biomassza készlet alapján. Az erdőrészletek területeit a vadeltartó képességhez tartozó tényezővel szorozva úgynevezett redukált területet kaptak. Ezt viszonyították a vadgazdálkodási egység teljes területéhez és ebből határozták meg az 1000 ha-ra vonatkoztatott vadeltartó képességet szarvasegységben (SZE).
(A szarvasegység (SZE) – amelyen 100 kg élő testtömegű nagyvadat értünk – átszámítása a kérődző nagyvadfajok egyedszámára a következő összefüggések alapján történt: 1 gím = 1 SZE, 1 dám = 0,5 SZE, 1 őz = 0,2 SZE és 1 muflon = 0,3 SZE.
Ma már a tudomány túlhaladt ezen a mértéken, felismerve, hogy a vadfajok így nem összehasonlíthatók.)