Az invesztitúra-küzdelem alatt a pápák és a német-római császárok harcát értjük. Az invesztitúra-jog a középkorban a tisztviselôk kinevezésének jogát jelentette, esetünkben a püspökökét. A pápák sérelme az volt, hogy a püspököket a császár nevezte ki arra hivatkozva, hogy ô adományozta az egyháznak a birtokait, ezért ô a pápa hûbérura, ô adta a püspöknek a hûbérbirtokot, a pásztorbotot és a gyûrût. További sérelme volt az egyháznak, hogy bár a pápákat a római papság és nemesség választotta, de beiktatásukhoz a császár beleegyezése kellett.
Mindezt a német királyi hatalom megerôsödése a IX-X. században tette lehetôvé. Az uralkodót támogatta a német fôpapság, mert a német fejedelmek egymás közötti harcai nem egyszer az egyházi birtokok elfoglalásával fenyegettek. Az uralkodók újabb birtokokat adományoztak az egyháznak, majd ennek segítségével sorra megverték a fejedelmeket, kialakult az egységes, erôs királyi hatalommal rendelkezô Németország. I. Ottó 962-ben császárrá koronázását kérte a pápától, amit ez meg is tett, létrejött a Német-Római Császárság.
A Német-Római Császárság fénykorát III. Henrik alatt éli 1039- tôl 1056-ig. Ô már a megerôsödött is lovagokra is támaszkodhatott, nem csak a fôpapságra. Mivel ekkoriban még nem létezett a cölibátus és az invesztitúrát a császár gyakorolta, a fôpapok joggal remélhették, hogy a tisztség a családban marad. Ennek elérése érdekében nem átallották a császár kegyében némi pénzzel járni. Az egyház ezek ellen a visszaélések ellen is tiltakozott. III. Henriket fia, IV. Henrik követte a trónon, ám a pápa nem koronázta meg, így csak német király volt. Mindkét fél szerette volna erôsíteni helyzetét, ezért a lombardiai városokat akarták megszerezni.
1059-ben Rómában a cluny-i reformmozgalom elképzelései váltak uralkodóvá, céljuk az invesztitúra egyházi gyakorlása, a cölibátus bevezetése és a simónia megszüntetése volt. A tényleges harc 1073- ban kezdôdik VII. Gergely pápaságával. 1075-ben összehívja a böjti zsinatot, ahol kihirdeti elképzeléseit az egyháznak az állam fölé emelésérôl, vagyis a császár legyen a pápa alattvalója. Erre IV. Henrik 1076-ban összehívja a wormsi zsinatot, ahol a német fôpapságra támaszkodva kiközösíti a pápát az egyházból. Ezt a pápa nem hagyhatta anynyiban, kiátkozta IV. Henriket, megfosztotta császári címétôl és ellencsászárt jelölt. 1077-ben IV. Henrik „megbánja” bûneit és Canossába zarándokol (Canossa- járás). A pápa visszafogadja ôt, ezzel átmenetileg béke volt, VII. Gergely szentesítette a császárságot. IV. Henrik legyôzve német ellenlábasait, Róma ellen vonult -kétszer is-, de nem sikerül bevennie, mert a pápa a normannokat kéri meg az örök város védelmére. Szerencsétlen módon, a veszély elmúltával a normannok kifosztják Rómát.
Egyik fél sem akart lemondani a másik fölötti uralmáról, az invesztitúra-küzdelem tovább folytatódott. 1122-ben kiadták a wormsi konkordátumot, amelyben V. Henrik és II. Callixtus megállapodtak arról, hogy az invesztitúra egyházi, a kinevezési jog a pápáé, ô adta a gyûrût valamint a pásztorbotot, a császár pedig a hûbérbirtokot és ennek jelképét, a jogart. A megállapodás tartalmazta még a cölibátus bevezetését és a simónia megszüntetését. Bár létrejött a megállapodás, I. Barbarossa Frigyes mégis háborút indított a Vatikán oldalán álló lombardiai városok ellen, de 1176-ban a legnanoi csatában a pápa által támogatott polgári sereg megverte a német lovagi sereget, ezzel a pápa megszilárdította helyzetét. A Vatikán hatalma III. Ince alatt teljesedett ki, akinek legfôbb gondja már az eretnekség leküzdése volt. 1212-ben II. Frigyes lett a német-római császár, aki ismét megingatta a pápa hatalmát, IX. Gergelynek csak többszöri kiátkozással sikerült a német fejedelmeket a császár ellen fordítania. 1250-ben meghalt II. Frigyes, a Német-Római Császárság széthullott, az invesztitúra-küzdelmet egyértelmûen az egyház nyerte.
Az invesztitúra-küzdelem eredménye tehát a cölibátus bevezetése, a simónia eltörlése és az egyházi invesztitúra. Következmény továbbá még a lombardiai városok meggazdagodása a sikeres háborúban és a német fejedelmek hatalmának növekedése, majd II. Frigyes 1250-ben bekövetkezett halálával a Német- Római Császárság anarchiába fulladása.