- A nemzeti kultúra fejlődésében szerepet játszott a gazdaság fejlődése a társadalom átalakulása és a születő nemzet tudat. A művészek, tanárok a nemzet szolgálatának tekintették tevékenységüket, műveikben a nemzeti öntudatra és a hazaszeretetre buzdítottak. Európai mércével mérve is jelentős alkotások születtek (az irodalom elveszítette a kultúrában a kizárólagos szerepét), s ezek a klasszicizmushoz (építészet) illetve a romantikához (irodalom, zene) kötődött, de nemzeti tartalommal telítődött pl.: Erkel nemzeti operái, Kölcsey Himnusza, vagy Vörösmarty Szózata.
- A nemzeti kultúra keretében a történettudomány is fejlődésnek indult, melynek célja a nemzeti múlt kutatása és feltárása (Horváth Mihály – magyarok története; Körösi Csoma Sándor – magyarság eredete)
- Az oktatás terén az alapok lerakása valósult meg, mivel egyre több iskolázott ember lett (pl.: nőtt a középiskolások és egyetemisták száma). Mindez úgy valósult meg, hogy az udvar nem adott kellő támogatást és igyekezett korlátok közé szorítani mind a kultúrát és az oktatást a nemzeti tartalma miatt → kultúra támogatását a civil társadalom próbálta átvenni (MTA, Magyar Nemzeti Múzeum, Nemzeti Színház).
- Az oktatás a korszakban megőrizte felekezeti jellegét, de növekedett az állam szabályozó szerepe. Így sor került a második és a harmadik Ratio Educationis bevezetésére. A második Ratio Educationis (1806) hatására az elemi iskolákban anyanyelvű oktatás folyt, a tankötelezettséget 6-12 éves kor között állapította meg, az iskolaév rövidebb volt a mainál, a tanítóktól nem várta el a komolyabb képzettséget. A harmadik Ratio Educationis (1845) már megkövetelte a tanítók képzését, előírta a gyermekek korcsoportonkénti oktatását.
- A szabályozáson túl a kormányzat igyekezett a népesség minél nagyobb részét bevonni az elemi oktatásba. Fokozatosan emelkedett a középiskolások (gimnáziumokba járók) és az egyetemisták száma, a korszak végére a középiskolák és a pesti egyetem (1846) oktatási nyelve is a magyar lett. A korszak oktatásának gyenge pontja a szakképzés volt. a selmecbányai bányatisztképző, Tessedik Sámuel szarvasi, a Festeticsek keszthelyi, az Albrecht főherceg mosonmagyaróvári mezőgazdasági iskolái, az 1846-ban alapított pesti József Ipartanoda nem elégítette ki az ígényeket.
1) A reformkor gazdaságának fejlesztésére tett törekvések
- Magyarország legjelentősebb gazdasági ágazata továbbra is a mezőgazdaság maradt. Itt a XVIII. században szórványosan megjelenő újítások (kapásnövények, új állatfajták, istállózás, vetésforgó) térhódítása jelentette modernizációt. Az ország kivitelének a zömét a mezőgazdasági cikkek (gyapjú, búza, szarvasmarha, bőr, bor) tették ki. A mezőgazdasági termelés tömegessé és folyamatossá vált – árutermelés a majorsági birtokon hódított, s innen került ki az ország mezőgazdasági árutermelésének a zöme.
- A népesség növekedése, a városi lakosság gyarapodása és a bővülő termelés révén a mezőgazdasági és az ipari felvevőpiac is nőtt. Az ipar fejlődésének jelentős lökést adott a mezőgazdaság szerszámszükséglete, a vasút és a gőzhajózás megindulása, valamint Ausztria gazdasági fejlődése (félkész termékek). Az ipar fejlődésében szerepe volt a terménykereskedőknek, akik saját felhalmozott tőkéjüket fektették be.
- Hatvany-Deutsch család: első nemzedékük dél-mo-i terménykereskedő volt, majd a második nemzedék már biztosítással foglalkozott, ezt követően felköltöztek Pestre, s a tőkéjüket vasútépítésbe fektették bele, majd a harmadik nemzedék már ipari üzemeket alapított (cukorgyár, papírgyár)
- Ullman Móricz: tőkéjét vasútépítésre fordította, hiszen engedélyt szerzett a Pest-Szolnok – Debrecen vasút megépítésére
- A terménykereskedők mellet a hazai ipar fejlesztésében a magyar reformellenzéknek is szerepe volt. felismerték, hogy az ipar fejlesztése nélkül nem lehetséges az ország megerősítése. Széchényi már az 1833-ban megírt Stádium című művében fejtette ki a gazdaság fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseit. Ezeket a reformelképzeléseit 12 pontba gyűjtve egységes rendszerbe foglalta reformelképzeléseit. Hangoztatja, hogy a gazdaság fejlesztése céljából hitelre van szükség, aminek feltétele, hogy el kell törölni az aviticitast az, ősiség törvényét és a fiscalitast, utódlás, visszaháramlás jogát. Ezek eltörlésével megvalósulna a törvény előtti egyenlőség:, melynek jelei: nem nemeseknek is lehet tulajdonjoga, képviseleti joga a megyékben; a törvények mindenkire egyformán vonatkoznának, valamint megvalósulna a közteherviselés, ami a nemesi adómentesség eltörlését jelentené. A nemesi adómentesség eltörlése lehetővé tenné a házi pénztár felállítását, mely hitelt tudna adni a birtokfejlesztéshez, valamint a gazdaság fejlesztéséhez. Széchenyi elképzelése szerint a gazdaság fejlesztésének további eszközei: közlekedés fejlesztése (utak, hidak építése, csatornázás, folyók szabályozása); monopóliumok, céhek, limitációk (hatósági árszabályozás) eltörlése, mivel ezek a szabad versenyt s így a gazdaság fejlődését gátolják. A reformok megvalósításához garanciákra van szükség: egyrészt a magyar nyelv bevezetése 1835-ig, mivel a magyar földbirtokos csak magyarul tud, magyar nyelven kell tudtára adni a reformok szükségességét. Másrészt a Helytartótanács újjászervezése: végrehajtó hatalomként felügyelné az átalakulást, kormány-szerepet töltene be. Harmadrészt a nyilvánosság megteremtését a törvényhozás és a megyegyűlések esetében, ami a reformelképzelések gyors elterjedését tenné lehetővé.
- Széchényi mellett az 1839/40-es országgyűlés határozatai: szabaddá tette a gyáralapítást 1840/XVII. tc. (bárki alapíthatott gazdasági társaságot, nem mondta ki, de gyakorlatilag felszámolta a céheket); sor került a váltótörvény elfogadására, mely nagyobb biztonságot nyújtott a hitelezők számára, s így javította a hitelfelvétel lehetőségét; engedélyezte a zsidók letelepedését, gyáralapítási és kereskedési jogát.
- Kossuth gazdasági programja (Pesti Hírlapban fejtett ki) – a szabad kereskedelem híveként elképzelhetőnek mártotta a magyar ipar fejlődését a birodalmi vámhatárokon belül. Nagy része volt az Iparegyesület, majd a Magyar Kereskedelmi Társaság létrehozásában. Nézeteiben azonban a 30-as, 40-es években változás állt be. Ennek két alapvető oka volt: egyrészt az, hogy Ausztria 1839-ben bejelentette csatlakozási szándékát az 1834 óta létező német vámszövetséghez, a Zollverein-hoz. Ez oly mértékű előnyhöz juttatta volna Ausztriát, amivel a magyar ipar képtelen lett volna felvenni a harcot. Másrészt az 1842-ben a Kossuth Lajos által alapított Iparegyesület révén megszervezett egy iparmű kiállítást. Ekkor döbbent rá, hogy mennyire gyenge a magyar ipar, ugyanis a kiállításon szinte csak osztrák és cseh iparcikkek voltak, valamint, hogy a fejlettebb cseh és osztrák ipar közös vámterület esetén megfojtaná a magyar kezdeményezéseket. Levonta a következtetést: az iparfejlesztéshez magyar védővámok kellenek. A követelést az ellenzék magáévá tette, jóllehet ez már Magyarország és Ausztria viszonyát is érintette. Az 1843-44-es országgyűlésen az alsótábla megszavazta az önálló magyar védővámrendszert szorgalmazó törvényjavaslatot. A király azonban a következő országgyűlésre halasztotta a kérdés érdemi tárgyalását. Ekkor az országban belső szervezkedés indult meg, és 1844 végén megalakult a Védegylet, melynek igazgatója maga Kossuth Lajos, elnöke pedig gróf Batthyány Kázmér lett. Ennek aszervezkedésnek országszerte több mint 300 fiókja lett (ezzel az ellenzék országos szervezetretett szert). Az egyes tagok ígéretet tettek, hogy 6 évig csak magyar iparcikket vásárolnak, mégakkor is, ha az drágább, vagy rosszabb minőségű. Ez valamelyest lendített a magyar iparon, denem igazán volt jelentős, ezért az 1840-es évek végén elhalt. A gazdaság fejlesztése érdekében azipar mellett a kereskedelem fellendítésére is szükség volt. Az önálló kereskedelem kialakításnakérdekében fel akarta lendíteni a magyar tengeri kereskedelmet. Ehhez azonban az infrastruktúrafejlesztésére is szükség volt. A tengeri kikötőnkhöz vízen és vasúton akarta megoldani az áruszállítást: Pesttől Vukovárig a Dunán, onnan pedig Fiúméig vasúton. Ezzel akarta kikerülni a Bécsenáthaladó kereskedelmi útvonalat, s így ott nem vehettek volna le róla hasznot. Kossuthnak ezekkelaz elképzeléseivel Széchenyi nem értett egyet, s ezért a két politikus között konfliktus alakult ki.
- A negyvenes évektől megkezdődött a magyar gyáripar fellendülése az élelmiszeripar (Pesti Hengermalom, cukorgyárak), a vas-, gépipar (Gömörben és a fővárosban) és az építőipar (a főváros) területén. A külföldi tőke mellett (Óbudai Hajógyár) egyre jelentősebb szerepet játszottak a hazai kisműhelyekből kinövő gépgyárak (Ganz Ábrahám, Vidats János, Schlick Ignác vállalkozásai). A vasipar termelése 3×, s a birodalomban a harmadik helyre került, s a legjelentősebb központjai: Pest-Buda (Ganz Ábrahám vasöntödéje, Vidats János gépgyára, Óbudai Hajógyár); Borsod vidéke. A fejlődésnek köszönhetően kb. 500 nagyobb tőkés jellegű üzem jött létre, s ezek egy része részvénytársaság formájában működött.
- A fejlődés ellenére az örökös tartományokhoz képest jelentős maradt, de elegendő volt ahhoz, hogy a liberális nemesség felismerje a gazdaság és a politika közötti összefüggéseket, s a hagyományos robotoló mezőgazdaság és a céhes ipar válságát
- A gazdasági növekedést jelezte, hogy gyors fejlődésnek indult a hitelélet és a közlekedés. A gazdaságban (főleg a terménykereskedelemben) keletkező pénz felhalmozására és a további fejlesztésekhez szükséges tőke kölcsönzésére Magyarországon is bankok jöttek létre; elsőként a Pesti Hazai Első Takarékpénztár (1840) és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (1842).
- A gőzhajózás megindulása (1831) után megépültek az első vasútvonalak: Pest–Vác között (1846), majd Pest–Szolnok között (1847). Az országgyűlés adókedvezményekkel támogatta a munkálatokat. A vasútépítés finanszírozásában a bankok is jelentős szerepet vállaltak. A vasút fejlesztése során Kossuth és Széchényi eltérő elképzeléseket fogalmazott meg.
Kossuth: a magyar áruk minél előbbi világpiacra jutását igyekezett elősegíteni → Vukovár- Fiume vasút
Széchényi: ország fővárosának fejlesztését tartotta a legfontosabbnak → Pestről kiinduló vasúthálózat mellett érvelt
- A terménykereskedelem és európai hírű vásárai révén Pest-Buda az ország gazdasági és kulturális központjává vált reformkorban. A fejlődő piac, a nagy építkezések, a közlekedési fejlesztések a fővárosba vonzották az ipari beruházásokat is. Pest lakossága a reformkor végére meghaladta a százezer főt. Pest-Buda népessége a háromszorosára nőtt, hatalmas építkezések vette kezdetét, s ez tervszerűvé az 1838-as árvíz után vált, az építési munkákat József nádor irányította. Az építkezések révén nagyvárosi külsőt öltött. Ekkor épült meg a Lánchíd, Nemzeti Múzeum, Ludovika (katonatisztképző iskola), a város klasszicista jellegű épületekkel gyarapodott; új elővárosok (Teréz-, Lipót-, Józsefváros) jelentek meg; burkolattal látták el a forgalmas utcákat, s megkezdték a közvilágítás kiépítését. A fejlődésnek köszönhetően a város gyorsan magyarosodott. A német polgárok a magyar szellemi mozgalomba is bekapcsolódtak (Erkel Ferenc, Hild József). A magyarsággal együtt bevándorló szlovákok és zsidók is a magyarrá váló városba tagozódtak be.