Varró Dániel

József Attila-díjas író, műfordító. Napjaink irodalmát meghatározó egyénisége.

I. Élete

  • 1977-ben született Budapesten;

  • Közgazdasági gimnáziumban érettségizett;

  • Az ELTE magyar- angol szakán végzett;

  • 1999-ben jelent meg a Bögre azúr című verseskötete;

  • A Túl a maszathegyen kötete 2003-ben jelent meg;

  • majd a Szívdesszert 2007-ben;

  • 2010 óta mondókagyűjteményeket adott ki;

  • Jelentős fordításai vannak, mint például Lewis Carroll: Alíz kalandjai Csodaországban és a tükör másik oldalán;

  • Napjainkban is aktív.

II. Túl a maszathegyen

  • 2003-ban jelent meg;

  • Muhi Andrásról, egy kisfiúról szól, aki akarata ellenére felveszi a harcot a pacák ellen, a Paca cárral kell megküzdeni;

  • minél koszosabb valaki, annál elfogadhatóbb a Pacák földjén;

  • kisregény, verses regény;

  • egyik tagja a Szösz néne c. vers.

III. A tétel gerincéhez érkeztem. Bemutatom a Túl a Maszat hegyen és a Szösz néne című vers postmodern és hermeneutikus és avantgárd vonásait.

  • A hermeneutika (HER-ME-NEU-TIKA) a 20. században kialakult filozófiai irányzat, mely szerint a nyelv eszközeivel mindent ki tudunk fejezni, mert amit nem tudunk, az nem létezik;

  • alapját az osztrák Wittgenstein fektette le;

  • Varró Dániel azonosul Wittgenstein elképzeléseivel;

  • Vörös Sándor, Milne Micimackó vagy Exupery Kisherceg munkájához hasonlóan Varró Dániel verseit is gyerekeknek olvassák föl, de valójában csak a felnőttek érthetik meg;

  • verses mese;

  • a műnek 3 rétege van:

    • valóság,

    • képzelet,

    • érzelmek,

melyek visszatükröződnek a nyelvben.

  • a műre jellemző az avantgárd stílus is;

  • a kötet ajánlását Teslár Ákosnak címzi, aki személyes jó barátja az írónak; együtt találták ki a történet keretét, segített az írónak a dramatizálni.

  • Az első részben részben megszólítja a közönséget a kedves, apró, sziasztok szavakkal. Gyerek olvasókra számít;

  • (Ahogy már említettem) a mű főszereplője Muhi András, egy átlagos kisfiú, aki a pacákkal, a kosszal küzd meg. Ezzel minden kisgyerek nap mint nap azonosul, hiszen óhatatlanul koszosak lesznek;

  • A történet olvasása közben Andris különböző szituációkba keveredik, felveszi a harcot a pacákkal;

  • Megjelenik az intertextualitás, Makula bácsi az olvasókat Matula bácsira, Fekete István Tüskevár című művének szereplőjére emlékezteti;

  • A mű rétegei:

  • 1. Valóság:

    • idős néni dudorászik magában;

    • poros a lakása, „porcicái” vannak;

    • takarítók jönnek, mert segíteni szeretnének neki kitakarítani („szösz van a porcica kunkori bajszán, szösztelenítsünk, portalanítsunk, föltakarítsunk, Szösz néne?”);

    • Szösz nénében a világot elfogadó idős korosztály jelenik meg, erre mutatnak a „dudorászik”, „nem szegi kedvét” kifejezések.

  • 2. Képzelet, fantázia birodalma, szavak és kifejezések alapján:

  • Ahol sosem voltunk még, Te meg én”- nem létező helyre utal, E/2 használatával bevonja az olvasót, személyes élménnyé kívánja tenni a verset;

  • Maszat hegy, Szösz néne – elmosódik a valóság és a képzelet határa;

  • boldogság és elégedettség hatása érződök;

  • A vers nyelvi elemzése

– n és ö hangok dominálnak;

– vegyes magánhangzó készlet: első két sorban a, e, o, ö, i hangok fordulnak elő;

  • 3. Érzelemi világ

  • hangutánzó és hangulatfestő szavak jelennek meg benne, mint például

  • vén kora tavaszán” – a tavasz pozitív stílusértékű szó, kioltja a „vén” szó kellemetlen hangulatát;

  • sipítoztak a takarítók” – nevetségessé válik a kifejezés;

  • „dudorászik” – vidám hangulatot áraszt, kellemes közérzetet;

  • Költői alakzatot is találunk benne, halmozást: „Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz, nem lesz ennek rossz vége? Csupa szösz a nyugdíjm csupa szösz a TAJ-szám, szösz van a porcica kunkori bajszán”;

  • Szópárok: hokedli- nokedli;

  • Figura etimologica: „szösz van a szöszömön”;

  • A verse a játékosság nagymértékben jellemző;

  • Időmértékes és ütemhangsúlyos verselésű.

Hasonló

  • Babits Mihály ars poeticái

    In Horatium, A lírikus epilógja, Cigány a siralomházban, A gazda bekeríti házát, A sziget nem elég magas, Mint különös hírmondó, Jónás imája Babits Mihály (1883-1941) A klasszikus modernség költője, az avantgárd irányzatok közül az expresszionizmus hatása jelenik meg költészetében. Poeta doctus ’tudós költő’ Könyvajánló Érettségi telek magyar nyelvből Készülsz a Irodalom érettségi? Csekkold ezt a…

  • George Orwell –  1984

    Születési név: Eric Arthur Blair  1903. Motihari – 1950. London Angol író és újságíró Angliába költöznek  Eton (középiskola)   Indiai Birodalmi Rendőrség tagja  Visszatér Angliába, angol gyarmatosítók módszereit bírálja   Spanyol polgárháború   Hódolat Katalóniának (1938) Állatfarm (1949)  siker állatmeseregény   totális diktatúra leleplezése, sztálinizmus szatírája  „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.” 1984  1948-ban születik a regény…

  • Az Őszikék korszak lírája

    1860-as évek elején Arany elvállalta a Kisfaludy Társaság elnöki tisztségét→ költői pályája szinte megszakadt. Hivatali munkája, majd akadémiai feladatai kitöltötték idejét. Lírai költeményeket alig írt.1877-ben megvált hivatali tisztségeitől, s újra megszaporodtak a versek. Gyulai Páltól kapott kapcsos könyvbe írta ezeket a pillanatnyi benyomásokat. Kései költészete megőrizte művészetének alapvető jellegzetességeit, de új vonásokkal is árnyalódott. Könyvajánló…

  • A gyermeklét és a felnőttkor – Kosztolányi

    Kosztolányi Dezsőtől, a Nyugat első nemzedékének kiemelkedő tagjától távol állt mind Ady küldetéstudta, messianizmusa, mind Babits Mihály morális szigorúsága. Szembe állította magát Babitscsal: ha Babits „homo moralis”, erkölcsös ember volt, akkor Kosztolányi „homo aestheticus”, a szépség, a művészetek és az esztétika költője. A politikától elzárkózott, a művészet társadalmi szerepében, mozgósító erejében nem hitt. Úgy gondolta,…

  • Potozky László novelláskötete, a Nappá lett lámpafény

    AZ ÍRÓRÓL Potozky Csíkszeredán született 1988-ban, ott járt gimnáziumba. A kolozsvári egyetemen szerzett újságíró-szakos diplomát. A Nappá lett lámpafény előtt már megjelent egy novelláskötete, az Áradás, s rögtön sikereket hozott a szerzőnek. Idén jelent meg első regénye, az Éles. Ennek narrátora egy kelet-közép-európai egyetemista, az ő élményeit olvashatjuk, melyben kocsmázás, házibuli, verekedés, fosztogatás, féltékenység, önkínzás a meghatározó elemek….

  • Babits Mihály: Jónás könyve és Jónás imája

    Babits pályaíve (a poeta doctustól, a homo aestheticustól a homo moralisig, a prófétaságig) A mű megszületésének körülményei (betegség, Anschluss) Kísérő tanulmányok (Az írástudók árulása, A tömeg és a nemzet) Könyvajánló Érettségi telek magyar nyelvből Készülsz a Irodalom érettségi? Csekkold ezt a könyvet, átfogóbb tudást ad és nem fog semmilyen random kérdés kifogni rajtad Megnézem a…