Történelem érettségi

A Horthy-rendszer kialakulása és konszolidációja

Előzmények (1918-1920)

Az Osztrák-Magyar Monarchia az első világháborúban (1914-1918) elszenvedett vereségének következményeként darabjaira hullott. Budapesten a háborús trauma és a társadalmi elégedetlenség miatt 1918. október 30-31-én lezajlott az „őszirózsás forradalom”, hatására Károlyi Mihály lett a Magyar Királyság miniszterelnöke. IV. Károly magyar király (1916-1918) lemondott az államügyek viteléről, de a trónról nem (eckartsaui nyilatkozat).

Magyarországon kikiáltották a népköztársaságot, a Károlyi-kormány azonban nem tudott megbirkózni a bel- és külpolitikai problémák tömegével, így hamarosan elveszítette támogatottságát. A hatalom a Kun Béla vezette Tanácsköztársaság kezébe került (1919 március-augusztus), amely vörösterrort alkalmazott, és tovább rontott a hazai viszonyokon, valamint az ország nemzetközi megítélésén.

A Tanácsköztársasággal szemben ellenforradalmi szervezkedés indult meg. Bécsben Bethlen István vezetésével megalakult az Antibolsevista Comité (ABC), Aradon pedig Károlyi Gyula alakított ellenkormányt. A két szerveződés Szegeden egyesült, ahol Horthy Miklós hadügyminiszter lett. A Tanácsköztársaság bukását követően a román haderő Budapestet és az Észak-Dunántúl területét is megszállta. Az időközben létrejött ideiglenes kormányokkal szemben egyre inkább felértékelődött Horthy szerepe, aki létrehozta a Nemzeti Hadsereget és ellenőrzése alá vonta a Közép- és Dél Dunántúlt. A korábbi vörösterror helyett a radikális jobboldali katonai különítmények fehérterrort alkalmaztak. A párizsi békekonferencia figyelme is Horthyra irányult, akinek célja egy nemzetközileg elismert kormány felállítása volt, a békeszerződés mielőbbi aláírása érdekében.

George Clerk angol diplomata közvetítésével a román haderő elhagyta a fővárost, ahová Horthy hadserege élén be is vonult (1919. november 16.). 1920 januárjában lezajlottak a nemzetgyűlési választások, amelyet a Kisgazdapárt nyert meg. Horthy hatalomra kerülése, és Teleki Pál miniszterelnöksége A történelmi hagyományoknak megfelelően visszaállították a királyság intézményét, de a trónt üresnek nyilvánították. 1920. március 1-jén Horthy Miklóst kormányzóvá (ideiglenes államfővé) választották, aki a trianoni békeszerződés aláírása után Teleki Pált kérte fel a kormányalakításra (1920-1921). Teleki Pál megkezdte az ellenforradalmi rendszer konszolidációját (megerősítés, megszilárdítás) és törekedett a jogrend visszaállítására. Törvényi úton szorította vissza a szélsőségeket, betiltotta a kommunista mozgalmat, valamint felszámolta a jobboldali radikális katonai különítményeket és ezzel a fehérterrort is.

Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter irányításával sor került egy szerény földreformra, a nagybirtokrendszer fenntartása mellett 1 millió hold földet osztottak szét nagyjából 300 ezer igénylő között, 5 hold alatti életképtelen parcellák formájában. A parlament jobboldali nyomásra elfogadta a numerus clausus (zárt szám) nevű törvényt, amely az értelmiségi túlképzést kívánta csökkenteni. Kimondta, hogy az egyetemekre és jogakadémiákra a nemzetiségek csak országos számarányuknak megfelelő mértékben kerülhetnek be. A rendelkezés hátrányosan érintette a zsidóságot, korlátozva állampolgári jogaikat.

Az ellenforradalom győzelme és a királyság visszaállítása után IV. Károly elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjen Magyarországra és újra elfoglalja trónját. Horthy tárgyalásokat folytatott a királlyal, akit sikerült rávennie a távozásra (1921 március, első királypuccs). Hatalmának restaurációját sem a győztes nagyhatalmak, sem pedig a szomszédos államok nem fogadták volna el. Csehszlovákia, Románia és a Szerb-Horvát- Szlovén Királyság tiltakozásul létrehozta a kisantant katonai szövetségi rendszert (1921- 1938), és mozgósította haderejét. Teleki bizonytalan volt, elfogadta volna IV. Károly visszatérését, emiatt elveszítette Horthy bizalmát, így mennie kellett.

A bethleni konszolidáció (1921-1931)

Az ellenforradalmi rendszer teljes konszolidálása Teleki utóda, Bethlen István miniszterelnök (1921-1931) nevéhez fűződik. IV. Károly nem nyugodott bele trónjának elvesztésébe és ismét kísérletet tett annak visszaszerzésére. Horthy ezt a próbálkozást fegyveres erővel hiúsította meg (1921 október, második királypuccs), majd kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. A politikai konszolidáció terén legfőbb célja a dualizmus korabeli parlamenti viszonyok helyreállítása volt. Elképzeléseinek megvalósításához szilárd kormányzati többségre volt szüksége, ezért rendeleti úton korlátozta a választójogot (megemelte a műveltségi és vagyoni cenzust, részlegesen visszaállította a nyílt szavazást). Ennek következtében a kormányzat neki tetsző módon befolyásolhatta a szavazást, és biztosította parlamenti többségét. A Kisgazdapárt és a KNEP (Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja) átalakításával és összeolvasztásával létrehozta a két világháború közötti időszak kormánypártját, az Egységes Pártot. Ezzel párhuzamosan titkos megegyezés jött létre Peyer Károllyal, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnökével (Bethlen-Peyer paktum). Ennek értelmében a szociáldemokraták visszatérhettek a politikai életbe, indulhattak a választásokon, és képviselőik be is jutottak a parlamentbe. Cserébe lemondtak az állami alkalmazottak és a parasztság körében végzett agitációról, tartózkodtak a politikai alapú sztrájkoktól valamint felhagytak a kormány ellen folytatott propagandával.

 

Ugyancsak a hagyományoknak megfelelően visszaállították a parlament felsőházát, amely mérsékelt reformokon esett át, tagjai immár hivataluk, kinevezésük vagy testületi delegálás alapján kerültek be. A trianoni békeszerződés miatt gazdasági konszolidációra is szükség volt. A határváltozások szétdarabolták, szétzilálták a nemzetgazdaságot. Túlméretezetté vált a malomipar, vas- és gépgyártás, amely nyersanyag- és piachiánnyal küszködött. A nehézipar helyett a könnyűipar fejlesztése került előtérbe. A szerkezetváltást nehezítette, hogy nem állt rendelkezésre elegendő hazai tőke, ezért kezdeteben a kormányzat inflációs politikát folytatott, de ez hosszú távon nem volt fenntartható. 1922-ben Magyarország felvételt nyert a Népszövetségbe, amely hitelt folyósított számára. 1924-ben felállították a Magyar Nemzeti Bankot, amely megkapta a pénzkibocsátás kizárólagos jogát, és irányításával az értékét vesztett korona helyett 1927-ben bevezették a pengőt.

Megindult a mezőgazdaság gépesítése, fejlődött a textilipar, a turizmus (szállodák építése) és a közlekedés (vasút és települések villamosítása). A húszas évek második felére stabilizálódott a gazdaság, a fejlődés eredményeként bővült a szociális ellátások köre, rendezni tudták a határon áttelepült magyarság életkörülményeit, valamint a munkásság körében kiépült a társadalombiztosítás. Ezek mellett az állam a korábbiaknál jóval többet tudott az egészségügyre (kórházak) és az oktatásra fordítani, így számos új iskola, valamint egyetem (debreceni) épült meg (lásd Klebelsberg Kunó).

A magyar külpolitika homlokterében a trianoni békeszerződés revíziója állt. A minimális cél az etnikai, a maximális pedig a történelmi revízió volt. Ehhez elsőként a külpolitikai elszigeteltségből kellett kitörni. A győztes nagyhatalmak a békerendszer fenntartásában voltak érdekeltek, a környező államok pedig magyarellenes katonai szövetséget hoztak létre (kisantant). A Népszövetségbe való felvételt követően, újabb külpolitikai sikerként 1927-ben olasz-magyar örök barátsági szerződés jött létre, mivel Mussolini is elégedetlenül szemlélte a párizsi békerendszert, valamint mindkét államnak területi igényei voltak Jugoszláviával szemben.

1929-ben az USA-ból kiindulva kezdetét vette a nagy gazdasági világválság, amely hamarosan Magyarországon is éreztette hatását. A gazdaság hanyatlásnak indult, rohamosan nőtt a munkanélküliek száma, a külföldi hitelek elapadtak, ezek hatására pedig mind a jobb-, mind a baloldali szélsőségek megerősödtek és egyre élesebben támadták a kormány politikáját. Bethlen István benyújtotta lemondását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük