Petőfi Sándor a magyar romantika irodalmának egyik legkiemelkedőbb alakját képviselte. A 18-19.. század fordulóján létrejövő romantika, mint stílusirányzat nagy szerepet tulajdonított az embert körülvevő tájnak, és a korábbi költészet szelíd, idillikus vidékével szemben új természeti környezetet is teremtett. Többnyire vad, ember által ritkán látogatott tájat, teli zord sziklákkal, rohanó patakokkal, vízmosásokkal. Ezt a tájat tartották méltónak a nagy érzelmek kifejezéséhez, vagy a társadalomtól megcsömörlött ember komor lelkivilágához, a lélekállapot tehát összhangban állt a természettel.
Petőfi (Petrovics) Sándor 1823. január 1.-jén született Kiskőrösön, s még születése napján megkeresztelték a kiskőrösi evangélikus templomban. A szülőház Ma Emlékmúzeum: állapota, berendezése igazolja az ,,Alant születtem én, szalmaház alatt” költői igazságát. Édesapja Petrovics István, mészáros, édesanyja Hrúz Mária, cselédlány. A jó megélhetési alapok biztosították a család számára a folytonos költözködést, így nem okozott problémát az iskolaváltás kérdése sem. Petőfi több iskolában tanult (Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, Sárszentlőrincen, Pápán, Pesten, Aszódon, Selmecen). A kezdeti sikerek azonban hamar kudarcba fulladtak. Miután édesapja tönkrement, élete gyökeresen megváltozott. Nyugtalan természete miatt 1839-ben Sopronban katonának áll, azonban fizikuma nem volt megfelelő, így leszerelték. Ezt követően vándorol az országban, keresi a helyét (Ekkor ismerkedik meg Jókaival is). Pápán töltött hónapjai után felhagy a tanulással, és vándorszínésznek áll. Ez az elhatározás döntő szerepet képvisel költészetében,és a romantika jegyeinek kiforrásában. Legfőbb tematikáit a szerelem, a tájköltészet,a látomáslírák, és forradalmi törekvések határozták meg. 1842. május 22-.én közölték első versét, A borozót (Athenaeum c. folyóiratban). Első verseskötete 1844-ben jelenik meg Versek 1842-44 címmel, s Vörösmarty Mihály közbenjárásával a Pesti Divatlap segédszerkesztője lesz. 1845-ben megírta A helység kalapácsa című komikus eposzát. Ekkor már a Pilvax kávéházban találkozó radikális szellemű fiatal értelmiségi és írókör szervezője és vezetője volt, s szoros barátságot kötött Arany Jánossal. 1845 novemberében kezdte el írni a János vitézt. Petőfi kötetei és eposzai rövid idő alatt kiváltották az arisztokrácia dühödt ellenszenvét, támadások sora érte. A szabadságharc kirobbanását követően menekülésre kényszerül feleségével(Szendrey Júlia) és gyermekével(Petőfi Zoltán). Az események radikalizálódását követően harcol Bem József tábornok hadtestében az oroszok ellen, azonban 1849. július 31.-én nyomtalanul eltűnt a segesvári harcmezőn. Sírjának helye mai napig ismeretlen.
A magyar romantikus tájköltészetben Petőfi teremtett új tájeszményt. Mivel élményvilága
nem a hegyvidékhez, hanem az alföldhöz kötötte, ebben a környezetben akarta fellelni a szépség forrásait. Petőfit az alföld költőjének is nevezzük, mert nagyon sok versében írt róla.
Ennek a témakörnek az első kiemelkedő verse Az alföld című, melyet 1844-ben írt. A költeményt rögtön az elején azzal kezdi, hogy szembeállítja egymással a kétféle ideált. A síkság iránti vonzalmát meg is indokolja, és ismétléssel nyomatékosítja. ” Ott vagyok hon, ott az én világom”
Az alföld egyúttal a szabadságot is jelképezi a költő számára, amelyet metaforával érzékeltet. Önmagát a magasba emelkedő sas képével veti össze. A sas a romantika legismertebb motívumai közé tartozik. Fenséget, végtelen magasságot, az élet kicsinyes dolgaitól való merész elszakadást, a szabadságot hordozza ez a szimbólum. A sasként szabadult lélek segítségével mutatja be a róna képét. Gondolatban jelenik meg Petőfi előtt a táj, hiszen a verset nem a helyszínen, hanem Pesten írta, és emlékei alapján festi le a látványt. A leírást egy sajátos szerkesztési technikával valósítja meg. Először az egész alföldről ír, a gulyáról és a ménesekről, melyek kitöltik a két folyó, a Duna és a Tisza közti területet. Ezután fordítja a figyelmét a tanyák világa felé, fokozatosan szűkíti a látókört, egyre jobban közelít az apró részletek felé. Majd a 11. versszakban hirtelen ismét kitágul a látókör. „Messze hol az ég a földet éri”
Ez a váratlan fordulat, a horizontig szélesedő kép az alföld végtelenségének illúzióját kelti fel. A bemutatás során az egész táj megelevenedik, hangutánzó, hangulatfestő szavakkal éri el a költő ezt a hatást. A versben érezhető a költő meghitt viszonya a leírt tájjal, amelyet a végén vallomásba is foglal. Az utolsó versszakban nyíltan leírja érzéseit, és az „itt” szóval nyomatékosítja, hogy számára az alföld jelenti a legtöbbet.
A puszta télen című versében is az alföldről ír, de ebben már nem felhőtlenül derűs szemlélet tükröződik, hanem megjelennek az alföldi táj árnyoldalai is. A borús hangulat párhuzamban áll a ’48-as márciusi forradalom előtt álló ország dermedt hangulatával. A költemény szerkezetileg 3 egységre osztható. Az elején, már az első versszakban összegzi a költő azt, amit elmondani készül. Felkiáltással kezdi, majd az összes évszakot megszemélyesíti. emberi tulajdonságokkal ruházza fel őket. Hangulatilag így segít a költő átérezni a néhány hónapja még szépségekben gazdag táj elszomorító ürességét. Az értékek hiányát a 2. versszakban negatív festéssel szemlélteti. Az ürességet, az élettelenséget fejezi ki különféle tagadószókkal (nincs, nem, sem). Szinte seregszemleként felsorolja, hogy mi hiányzik számára a tájból. A hangjelenségek megszűnését emeli ki, és ez a hangtalanság az élet, a mozgás hiányát jelzi, ez veszi körül az embereket. A vers hangulata elégikus, borongós, amelyet a jelzőkkel is szemléltet a költő (méla, kesergő). A következő versszakban a nap-hasonlattal mutatja be. hogy milyen sivár a puszta, de itt már nem a felhőkig emelkedő sas szerepel, mint Az Alföld című versében, hanem fáradt madárhoz hasonlítja a napot, amely szintén elégikus vonás. A következő szerkezeti egységben a puszta külső képe után megjelennek az emberi és állati élet színhelyei. Sorra veszi, hogy minden kihalt, csendes. A mozgások lelassulnak, a természeti jelenségek párhuzamban állnak az emberek és az állatok életével. Az itt található enjambement (soráthajlás) felerősíti ennek a tétlenségnek a hatását, olyanná teszi, mintha folyamatos, véget nem érő lenne.
„Leveles dohányát a béres leveszi A gerendáról, és a küszöbre teszi”
Az utolsó szerkezeti egységben hirtelen felgyorsul a mozgás, amelyet az igék (kavarog, nyargal. szikrázik) különös elevenséggel érzékeltetnek. Itt ismét megszemélyesítést alkalmaz a költő, a természeti jelenségeket ruházza fel emberi érzésekkel, indulatokkal, amely elmélyíti a vers hangulati hatását. Amikor elérkezik az este, nyomasztó köd telepszik a tájra, a „Háta mögött farkas, feje fölött holló” sorban kifejezett veszedelmek egyszerre idézik fel a természet és a társadalom zord kegyetlenségét.
Az utolsó versszakban ismét megjelenik a nap-hasonlat, de ezekben a sorokban már egyértelműen a forradalmi hangulat kifejezését szolgálja. A napkoronájának eltűnése párhuzamban áll a nemzeti függetlenség vágyával, fenyegető jóslata a forradalom kitörésének, és remélt győzelmének. Az utolsó versszak tehát sugározza a költő belső indulatait, törekvéseit.
Pár hónappal később megírta Kiskunság című költeményét is. Pesten keletkezett a vers, amikor a költő Szabadszálláson akart fellépni a képviselőválasztáson. Hangja ekkor még bizakodó volt, nem sejtette a kudarcot. A vers kiindulópontja itt sem a közvetlen látvány. A városi életet otthagyva, lelki szemeivel az alföldi táj gyönyörű horizontjára emlékezik vissza. Egy forró nyárközépi napon (,,Kapaszkodik a nap fölfelé”) a puszta egy meghatározott pontjáról indítja el a figyelmet a város felét, s mire a szálmalmok alá ér, már beesteledik. Az idő-és helyhatározók változásaiból(itten, amott, végre, sokára,) következtethetünk a térbeli epizódok haladásaira. A bemutatott tájelemek( vén csárda, tanyák, legelő) a nagyvárosi élettel szemben a puszta egzotikumát, szépségét fejezik ki. A vers zárlatában szereplő szélmalmok vitorláinak fáradhatatlan forgása előrevetítheti a nyitottságot, a határtalan benyomást.
A tájköltészet Petőfi művészetében az utókor számára is maradandó nyomot hagyott. Bolyongó természete mellett szíve és lelke mindig visszahúzta az alföld meseszép rónáihoz. Számára ez táj magában hordozta a békét, a nyugalmat és az életet felejthetetlen perceit.