A Miatyánkra, erre a páratlan imádságra Jézus tanított minket azon a napon, mikor egyik tanítványa látta, hogy imádkozik és kérte: „Taníts meg minket imádkozni!”. Az Egyház liturgikus hagyománya mindig a Szent Máténál olvasható szövegét imádkozta. A Miatyánk Tertullianus szerint „az egész Evangélium szintézise”, míg Apuinói Szent Tamás „a legtökéletesebb imádság”-nak nevezi. A Hegyi Beszéd közepén áll, s imádságos formában összefoglalja az Evangélium lényeges tartalmát. Másik elnevezése az Úr imája, mivel jézus tanított rá minket.
A Miatyánk kiemelkedő módon az Egyház imádsága, melyet a keresztséggel kapcsolatban „adnak át”, az Isten fiai új életére való újjászületés kifejezésére. Teljes tartalmát az Eucharisztia fejezi, ki, mert kérései, melyek a már megvalósult üdvösség misztériumára alapulnak, az Úr második eljövetelekor találnak teljes meghallgatásra. A Miatyánk az Imaórák liturgiájának integrális része.
Fontos, hogy teljes bizalommal merhetünk közeledni az Atyához, mert Jézus, a mi Megváltónk vezet bennünket az Atya színe elé és Lelke tesz bennünket az Ő fiaivá. Ezért teljes és gyermeki bizalommal, örömteli biztonsággal és alázatos bátorsággal imádkozhatjuk a Miatyánkot, azzal a bizonyossággal, hogy az Atya szeret minket és meghallgat bennünket.
„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy”
Az Úr imádságában Istent atyánknak szólítjuk. Ezzel tudatosodik bennünk, hogy Isten gyermekei vagyunk. A „mi” birtokviszony teljesen új kapcsolatot fejez ki Istennel. Amikor az Atyához imádkozunk, imádjuk és dicsőítjük Őt a Fiúval és a Szentlélekkel együtt. Krisztusban az Ő népe vagyunk, Ő pedig a mi” Istenünk mostantól fogva mindörökké. Valójában tehát azért szólítjuk Mi Atyánk-nak, mert Krisztus egyháza olyan testvérek sokaságának közössége, akinek „egy a szíve és a lelke” (ApCsel 4,32). Mivel a Miatyánk imádkozása az összes megkereszteltek közkincse, valamennyien érzik a sürgetést, hogy részesei legyenek Jézusnak a tanítványai egységéért mondott imádságnak. Imádkozni a Miatyánkot, annyit jelent, hogy minden emberrel együtt és az egész emberiségért imádkozunk, hogy mindenki ismerje meg az egy és igaz Istent és egységben forrjanak össze.
A „ki vagy a mennyekben” kifejezés nem helyet jelent, hanem létmódot: Isten mindenek fölött és mindenen túl létezik. Isten fölségét és szentségét jelenti, de az igazak szívében való jelenlétét is. A menny vagy más szóval az atyai ház a mi igazi hazánk, amely felé a reményben tartunk mindaddig, amíg itt a földön élünk. Már ott élünk „Krisztussal együtt elrejtve Istenben”.
A Miatyánk az Atyaistenhez intézett hét kérésből áll. Az első három Istenre vonatkozik, feléje, az Ő dicsősége felé fordít minket: a szeretetnek ugyanis az a tulajdonsága, hogy elsősorban arra gondol, akit szeret. Kérjük Tőle: nevének megszentelését, országának eljövetelét és akaratának megvalósulását. A következő négy kérés az Atya elé tárja nyomorúságainkat és várakozásainkat. Eledelt, bocsánatot, állhatatosságot és a gonosztól való szabadulást kérjük Tőle.
Az egyes kérések részletezése
„Szenteltessék meg a Te neved!”
Megszentelni Isten nevét, aki bennünket a „megszentelődésre” hív, azt a vágyat jelenti, hogy a keresztségi megszentelés elevenítse egész életünket. Továbbá azt kérjük egész életünkkel és imádságainkkal, hogy Isten Nevét minden ember megismerje és áldja.
„Jöjjön el a Te Országot!”
Az egyház Isten országának Krisztus dicsőséges eljövetele által megvalósuló végső eljövetelét kéri. De az egyház azért is imádkozik, hogy Isten Ország növekedjen, az emberek megszentelődése által a Szentlélekben és elkötelezettségük következtében az igazságosság és béke szolgálatával a Boldogságok szerint. Ez a kérés a Lélek és a Menyasszony kiáltása: „Jöjj el, urunk, Jézus!” (Jel 22,20)
„Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is!”
Az Atya azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Jézus ezért jött, hogy tökéletesen megvalósítsa az Atya üdvözítő akaratát. Azt kérjük az Atyaistentől, hogy egyesítse akaratunkat Fia akaratával a Boldogságos Szűz Mária s a szentek példája szerint. Azt kérjük, hogy jóságos terve teljesen valósuljon meg a földön éppúgy, mint a mennyben történik. Az imádság által ismerjük fel Isten akaratát és nyerjük el az állhatatosságot, hogy teljesíthessük azt.
„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!”
Amikor gyermeki bizalommal ráhagyatkozva kérjük Istentől a mindenki számára szükséges napi táplálékot, elismerjük, hogy Isten a mi Atyánk mennyivel jobb mindenkinél. A kegyelmet is kérjük, hogy cselekvésünk révén az igazságosság és a javak megosztása lehetővé tegye, hogy egyesek bősége fedezze mások szükségletét. Mivel „nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mt 4,4), ez a kérés ugyanúgy vonatkozik az Isten Igéje és az Eucharisztiában kapott Krisztus Teste, mint a Szentlélek utáni éhségre. Feltétlen bizalommal kérjük a mai napra, Isten mai napján, s elsősorban az Eucharisztiában kapjuk meg, mely elővételezi az eljövendő Ország lakomáját.
„Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek!”
Amikor az Atyaistentől azt kérjük, hogy bocsásson meg nekünk, bűnösnek valljuk magunkat Őelőtte. Ugyanakkor megvalljuk az Ő irgalmasságát, mert Fiában és a szentségek által megkapjuk a megváltást, a bűnök bocsánatát. Kérésünk azonban csak akkor talál meghallgatásra, ha előbb magunk részéről mi is megbocsátottunk. Az irgalmasság csak akkor hatol szívünkbe, ha mi is meg tudunk bocsátani, még ellenségeinknek is. Most, még ha úgy tűnne is, hogy az ember képtelen megfelelni e követelménynek, az a szív, mely fölajánlja magát a Szentléleknek, tud, miként Krisztus, a szeretet végleteiig szeretni, a kapott sebet együttérzéssé, a bánást közbenjárássá átformálni, A megbocsátás részesedés az isteni irgalmasságban, és e keresztény imádság egyik csúcspontja.
„Ne vígy minket a kísértésbe!”
Azt kérjük az Atyaistentől, hogy ne hagyjon minket egyedül és a kísértés hatalmában. Azt kérjük a Szentlélektől, hogy különbséget tudjunk tenni egyrészt a bennünket a jóban gyarapító próbatétel és a bűnbe és a halálba vivő kísértés között, s másrészt a megkísértettség és a kísértésbe való beleegyezés között. Ez a kérés Jézussal egyesít minket, aki maga imádságával győzte le a kísértést. Kérjük a virrasztás és a végső állhatatosság kegyelmét.
„De szabadíts meg a gonosztól!”
A gonosz a Sátán személyét jelenti, aki szembeszegül Istennel és félrevezeti az egész földkerekséget. Az ördögöt Krisztus már legyőzte. Mi azonban azért imádkozunk, hogy az emberiség családja szabaduljon meg a Sátántól és műveitől. Kérjük a béke drága ajándékát és Krisztus eljövetele állhatatos várásnak kegyelmét is, aki végleg meg fog szabadítani minket a gonosztól.
A befejező Ámenről így ír Jeruzsálemi Szent Cirill: „Az imádság végén azt mondod: Ámen, ezzel az Amen-nal, mely azt jelenti: úgy legyen!, megpecsételed mindazt, amit ez az Istentől kapott imádság tartalmaz.”