Hittan érettségi

Az egyiptomi fogságból való szabadulás – Húsvét

A kivonulás története

Jákobnak tizenkét fia volt, köztük József volt a legifjabb, testvérei irigyek is voltak rá. Egy alkalommal eladták őt rabszolga kereskedőknek, akik Egyiptomba vitték. Itt hatalmas karriert futott, be míg végül Egyiptom kormányzója lett. A hét szűk esztendő idején bátyjai eljöttek gabonáért Egyiptomba, s ekkor ismét találkoztak. Jákob egész családjával együtt Egyiptomba költözött, így kerültek a zsidók Egyiptomba. Itt láthatjuk az isteni gondviselés példáját: Isten nem hagyja cserben sem Józsefet, sem egész választott népét, gondot visel rájuk, óvja őket. Az új fáraók azonban félni kezdtek a megsokasodott és erős néptől, ezért intézkedéseket hoztak a nép ellen ( csak egyiptomival házasodhatnak – asszimilációs kísérlet; parancs a bábáknak, hogy öljék meg az újszülötteket; a fiúkat a vízbe kell vetni). Ebben az időben született Mózes, akit anyja kosárba tett, s úgy bocsájtott a Nílusra. A fáraó lánya találta meg, s nevelte fel. Így lehetett Mózes arra alkalmas, hogy később vezethessen egy népet, hiszen herceghez méltó neveltetésben részesült (műveltség, vezetés képessége) Felnőttként Mózes megölt egy egyiptomi katonát, ezért menekülnie kellett. A pusztában élt, pásztorkodott feleségül vette Cippórát, s fiuk született. Egy nap, mikor Mózes legeltette a nyájat, Isten égő csipkebokor képében megjelent neki, s felszólította, hogy térjen vissza Egyiptomba, s szabadítsa ki a népet fogságából. Mózes kételkedett (mit mondjon, ki küldte: „Ehje Ásser ehje” = Vagyok, aki vagyok; nem tud jól beszélni: majd fivére, Áron beszél helyette; botja kígyóvá változik; keze leprás lesz, majd meggyógyul). Mózes szavára azonban nem hallgatott a fáraó, így Isten tíz csapással sújtotta az országot (folyó vérré változik, békák özöne, szúnyogok özöne, legyek özöne, dögvész, fekélyek emberen és állaton, jég és tűzeső, sáskák, három napos sötétség, elsőszülöttek halála).

Az utolsó csapás ellen a zsidók Isten parancsára védekeztek. Hibátlan bárányt öltek le, melynek nem szabadott csontját törni, s vérét elfolyni hagyni. Vérével be kellett kenni az ajtófélfát és a szemöldökfát, így az Úr angyala kihagyta házaikat. A vacsora a bárány húsából, kovásztalan kenyérből, keserű salátából állt, ezeket felövezve, útra készen, állva, saruval a lábon, bottal a kézben kellett elfogyasztani. Ez volt a jelel annak, hogy készek az Egyiptomból való távozásra. Ez a pászka lakoma, melyet később minden évben megültek húsvét ünnepén a zsidók, emlékezve az Egyiptomból való szabadulásra.

A zsidók másnap az Egyiptomiak kifosztása után végre útnak indulhattak. A Sós-tengeren keltek át (ma Vörös-tenger) és a Sínai-hegyen szövetséget kötöttek Istennel (Pünkösd).

Párhuzamok

A leölt bárány, melynek vére megszabadít a halál angyalától előképe Jézusnak (Előkép=olyan ószövetségi történet, amely egy újszövetségi eseményre utal). Jézus a húsvéti bárány, aki vérével váltja meg az emberiséget az örök/lelki haláltól. Ezen a ponton a zsidó és keresztény húsvét találkozik. Az Egyiptomból való szabadulás a keresztény húsvéti liturgiában is megjelenik (nagyszombat: húsvéti örömének).

A húsvétot megelőző nagyböjtnek is van előképe az Ószövetségben. Ez a Jomkipur. Ekkor egy bárányt leölnek, vérével bekenik egy baknak a bundáját, s kiküldik a pusztába. A bak kiviszi bűneiket, amelyek így bocsánatot nyernek (bűnbak). A keresztény vallásban Jézus az a bárány, aki vérével mossa le bűneinket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük