Magyarország gazdasága a XIV-XVII. században

Károly Róbert 1308-1342

1301-ben meghalt III. András, ezzel kihalt az Árpád-ház férfiága. Ezt követően trónviszályok következtek. A trónért vetélkedett: I. Károly Róbert, Wittelsbach Ottó bajor herceg, III. Vencel cseh király. Végül a nápolyi Anjou-házból származó I. Károly Róbert szerezte meg a trónt.

A királyi hatalom gyenge volt, az ország jelentős birtokai a tartományurak(oligarchák) kezében voltak. Saját tartományaikban „kiskirályként” uralkodtak. Legerősebb urak: Csák Máté, Aba Amadé, Borsa Kopasz, Kán László. A királynak vissza kellett szorítania a kiskirályokat, hogy a királyi hatalmat megerősíthesse. 1312-ben a rozgonyi csatában legyőzte az Abákat, majd birtokaikat és méltóságaikat elkobozta és hozzá hű alattvalók között osztotta szét, így létrehozott egy személyéhez hű bárói réteget, pl.:Toldi, Laczfiak, Garai.

Az uralkodó átgondoltan foglalkozott a gazdaságpolitikával, hiszen a királyi jövedelmek növelését a gazdaság fejlesztésétől várta, ehhez azonban jelentős reformokra volt szükség. Sajtá gazdasági szakembert fogadott Nekcsei Demeter személyében, aki tárnokmester volt, és a reformokat ő dolgozta ki .

1. Az urbura/bányabér reformja: az Árpád-korban regálé jövedelemnek számított, azaz a királyi felségjog alapján szedett adó. A király kiváltságos bányászai a kitermelt arany 1/10 részét és az ezüst 1/8-adát kötelesek voltak átadni a királynak. A területeket, ahol bányát fedeztek fel, a földesúrtól csere útján királyi kézbe kerültek, így a földesurak nem voltak érdekeltek a bányászatban.
   Károly Róbert célja: a földesurakat érdekeltté tenni a bányák nyitásában, hasznuk legyen benne. Így a reform alapján a földesurak megtarthatták a földterületet, ahol bányát fedeztek fel, és az bányászok által fizetett urbura 1/3 részét átengedte a földesuraknak, a további 2/3 továbbra is a királyé volt.
   A bányászat fellendítése érdekében cseh és német bányászokat telepített az országba. A reform sikeres volt, fellendült Magyarországon a bányászat és sorra jöttek létre bányavárosok, mint pl.: Körmöcbánya, Selmecbánya, Besztercebánya.

2. Királyi nemesfém és pénzverés monopólium: a legnagyobb hasznot hozó rendelet volt. 1320-tól tilos volt a kitermelt nemesfémet adni-venni, vagy kivinni az országból, csak a király kereskedhetett vele. A kitermelt nemesfémet a királyi kamarák vásárolták fel, az általuk meghatározott beváltási árfolyamon, azaz a beszolgáltatott nemesfémért kapott pénz 40-50%-kal kevesebb nemesfémet tartalmazott.
   A király a nemesfémből új értékálló pénzt veretett firenzei mintára 1325-től, ez volt az aranyforint. Ez csak a király joga volt.

3. Kapuadó: az értékálló aranyforint bevezetésével a király elvesztette az évenkénti pénzváltásból származó bevételt, vagyis az úgynevezett kamara hasznát. Ennek pótlására 1336-ban bevezette a kapuadót. A rendelet alapján, minden olyan kapu után 18 ezüstdénár adót kellett fizetni évente, amely alatt egy szénásszekér átfért. Ez volt a jobbágyok első állami adója. A pénzben fizetendő adó befizetése már ekkor nem okozott gondot a jobbágyoknak, mert terményeik egy részét el tudták adni a piacon, így elegendő bevételhez jutottak.
4. Városok adója: az árutermelés kibontakozásával és a pénzgazdálkodás fejlődésével megerősödtek a városok. Magyarországon kevés nyugati típusú város jött létre, azaz ahol megjelentek a céhek. Ilyenek voltak a fallal körülvett szabad királyi városok és a bányavárosok. A városok zöme földesúri joghatóság alatt álló mezőváros volt. Ezek korlátozott önállósággal bírtak, melynek legfőbb eleme az egy összegben fizetett adó az állam részére.
5. Rendkívüli adó: A korábbi évszázadokban szokásos megszállást (az utazó király és kíséretének vendéglátását) a rendkívüli adóval egyesítették, ugyanakkor ezt a király már csak a földbirtokosok hozzájárulásával vethette ki.
6. Rendkívüli hadiadó: Károly Róbert a hadjáratok előtt rendkívüli hadiadót is szedett, ami portánként egy aranyforint volt. (III. András vezette be)
7. Harmincad vám: A kereskedelem fellendülésével felértékelődött a Szent László idejében bevezetett vám. Ebben a korban új jelentést kapott. Ez főútvonalak mentén felállított harmincadhelyeken szedett külkereskedelmi vámmá alakult át. Ezt a külkereskedelemben a beérkező iparcikkek (szövetek, fegyverek, egyéb fémáruk) után kellett fizetni. A vámolás érdekében kötelezték a kereskedőket, hogy a királyi katonák által védett biztonságos utakat használják.

1335. visegrádi királytalálkozó: Bécs árumegállító joggal rendelkezett, ami azt jelentette, hogy a városon áthaladó kereskedőket kötelezték arra, hogy meghatározott ideig ott áruljon, olykor megszabott áron. Ez sértette a magyar, cseh és lengyel kereskedelmet, így Károly Róbert meghívta Luxemburgi János cseh királyt és Nagy Kázmér lengyel királyt, hogy megállapodjanak egy Bécset elkerülő kereskedelmi útvonalról. A terv azonban jórészt meghiúsult gazdasági és földrajzi tényezők miatt.

Nagy Lajos 1342-1382

Károly Róbert fia, aki 16 évesen került trónra. Apjától hozzá hű bárókat és gazdag kincstárat örökölt, ám a dinasztikus hatalom politikai gondjai is rá hárultak. Uralkodása a középkori Magyar Királyság egyik fénykora és aktív külpolitikája és hadjáratai révén Magyarország európai nagyhatalommá vált.

Többször folytatott hadjáratot (Itália, Dalmácia, Litvánia, Balkán stb…), mely azt eredményezte, hogy az országot délen és keleten hűbéres országok vették körül, ugyanakkor a bárói bandériumok is részt vettek a háborúban, így azok megerősödtek, ám haláláig hűséges voltak az uralkodóhoz.

Hatalmas összeget kellett fizetnie, hogy az avignoni pápai udvar elfogadja öccsét, Andrást, a nápolyi trón örökösének. Később Andrást meggyilkolták, amit Lajos nem hagyhatott megtorlás nélkül, így két hadjáratot is indított Nápoly ellen 1347-1348, 1350-1352. Mindkét alaklommal elfoglalták a várost, ám a költséges hadjáratok következtében kiürült a kincstár, így visszavonulásra kényszerült.

1370-ben meghalt a Lengyel király, III. Kázmér, így a lengyel trón Lajosra szállt. Magyarország és Lengyelország között ekkor perszonálunió jött létre, ami azt jelentette, hogy a két ország csak az uralkodó személyében közös, közigazgatása, törvényalkotása stb.. önálló maradt.

Belső feszültségek rendezésére (pestis, sikertelen kimerítő hadjáratok) a király összehívta az országgyűlést 1351-ben

1351-es törvények:

1. Ősiség törvénye: megújították az Aranybullában(1222) megfogalmazott nemesi szabadságjogokat (adómentesség,házuk sérthetetlen, törvényes ítélet nélkül nem foghatók el, csak a haza védelmében köteles hadba vonulni), de az végrendelkezés jogát elvették és bevezették az ősiség törvényét. Eszerint a birtokot tilos volt elidegeníteni, az a családon belül apáról fiúra szállt.

   oka: nemesi birtokot egységét védte, megakadályozta, hogy bárói kézre kerüljenek.

2. Háramlási jog: a fiúágon kihalt nemzettség birtokai a királyra szállnak. Ez biztosította a királyi földbirtokállomány utánpótlását, hogy a későbbiekben is földdel jutalmazhassa az uralkodó a híveit.
3. Kilenced(kilencedik tized): minden nemest köteleztek a beszedésére, terményadó volt. Jelentősége az, hogy egységesítette a jobbágyok földesúri szolgáltatásait, így ezután a bárók már nem tudták kedvezőbb adókkal elcsábítani a nemességtől a jobbágyokat.
4. Az „egy és ugyanazon nemesi szabadság elve”: kimondták, hogy az országban élő nemesek és bárók jogilag ugyanolyan kiváltságokkal rendelkeznek, tehát jogilag egyenlők. A rendelkezésnek soha sem tudtak érvényt szerezni.

Nagy Lajos volt az első uralkodónk, aki komoly hangsúlyt fektetett a tengeri kereskedelemre, és kemény harcokban visszaszorította Velencét,s ezzel új kereskedelmi utakat létesített.

Nagy Lajos uralkodása alatt virágzott a kultúra, nagyszabású gótikus építkezések folytak, valószínűleg a király utasítására 1358-ban kezdte el egy ismeretlen szerző a Képes krónika megírását, ez Károly Róbert koráig tárgyalja a magyar történelmet.

Luxemburgi Zsigmond 1387-1437

Nagy Lajosnak nem született fia, így lányának kellett megfelelő férjet találnia. Az uralkodó Luxemburgi Zsigmondot támogatta volna a trónon, de a bárok egy csoportja egy másik férfi jelölt mellett sorakozott fel. A trónviszályok alatt a bárok megerősödtek, érdekeik védelme miatt ligákba szerveződtek, ami még jobban megnövelte erejüket. Végül Zsigmond, és az őt támogató bárok kerültek ki győztesen. Zsigmond megerősítette hatalmát, megfékezte a bárói ligák erejét, és a háramlási jog révén a koronára visszaszálló birtokok elajándékozásával hozzá hű bárói réteget hozott létre.

1. Támogatta a nemesség renddé szerveződését: növelte szerepüket a vármegyében, és meghívta képviselőiket az országgyűlésbe. Ekkortól nemezik őket köznemeseknek, hogy megkülönböztessék a főnemességtől(bárók).

2. Szabad királyi városok és bányavárosok támogatása: az erős városokban szövetségest látott, így kiváltságokkal igyekezett növelni erejüket pl.: árumegállító jog, vásártartási jog. Egységesítette a mértékrendszert (budai mértékrendszer), ezzel is helyzetüket próbálta erősíteni.
   Rendelkezései a városok gyengesége miatt részsikert arattak.
   A mezővárosok a városi kiváltságok töredékével rendelkeztek: adót egy összegben fizették. Hatására itt is fejlődött a mezőgazdasági termelés.

   1390-es évek elejétől délen portyázó törökök pusztították és rabolták a településeket. Zsigmond 1396-ban jelentős magyar és európai sereggel indított háborút az Oszmán Birodalom ellen, ám Nikápolynál vereséget szenvedtek I. Bajezidtől. A háború megindítása jelentős anyagi ráfordítást igényelt, s végül azt eredményezte, hogy a királyi hatalom jelentősen meggyengült, a királyi várak nagy része a bárók örökbirtokává vált, az ország várainak alig 20%-a maradt királyi kézben. Emellett még a királyi birtokokat, városokat, regáléjogokat is elzálogosította, bérbe adta.

3. Telekkatonaság és végvári rendszer kiépítése: a temesvári országgyűlésen (1397) elfogadták, hogy a nemeseknek minden 20 jobbágy után ki kell állítaniuk egy könnyűlovas katonát, ezt később enyhítették, és csak 33 jobbágytelek után kellett egy katonát állítani. Ez főleg gazdasági okokból nem valósult meg teljes mértékben.
   A végvárrendszer központja Nándorfehérvár lett. Az építés, a várak fenntartása, fegyveresekkel és munícióval való folyamatos feltöltése hatalmas anyagi áldozatot követelt az országtól, de a végvári vonal egészen 1521-ig megvédte az országot az törökkel szemben.

4. Védővámok: Gazdasági törvényei egyfajta korai merkantilizmust képviseltek, védővámokat szedett a külföldi kereskedőktől, áruikat csak nagyobb tételben adhatták el, miközben a belföldi kereskedők szabadon kereskedhettek.

Hunyadi Mátyás 1458-1490

Szilágyi Mihály a köznemességre támaszkodva elérte, hogy az országgyűlésen 1458-ban a Prágában raboskodó Hunyadi Mátyást királlyá válasszák. A Szent Korona azonban csak 1463-ban vásárolta vissza III. Frigyestől. Hatalmát a Hunyadi ligának és a köznemességnek köszönhette, így kezdetben velük egyetértésben kormányzott, viszont amikor már a fejére került a korona, egyre kevésbé vette figyelembe a nemesség érdekeit. Saját akaratát kényszerítette a nemesekre (pl. új adók). Igyekezett háttérbe szorítani a rendeket, és a király személyétől szorosabban függő tisztségviselőket kívánt maga mellé. A korábbi gyakorlatot ő is folytatta, és a koronára visszaszálló birtokok eladományozásával igyekezett a hű bárói réteget kialakítani.

Magyarország a XV. században sokat fejlődött, emelkedett a népességszám és különösen a mezővárosokban nőtt az árutermelés a háromnyomásos gazdálkodás elterjedésének köszönhetően. Élénkültek a gazdasági kapcsolatok, azonban a kézművesipar nem tudta kielégíteni az igényeket az országban, így behozatalra szorult.

Mátyás külpolitikai terveihez és a zsoldos hadserege (fekete sereg) fenntartásához növelni kellett jövedelmeit. Ezt a parasztok adóinak jelentős növelésével tudta megoldani, s így a királyi birtokokról származó jövedelmek aránya jelentősen csökkent. A regáléjövedelmek területén is elváltozás figyelhető meg az Anjou-korhoz képest: a bánya- és vámjövedelmek veszítettek jelentőségükből a jobbágyokat terhelő adók mellett. Célja az volt, hogy megszüntesse a jövedelmek rendi ellenőrzését.

1. Füstpénz: az adóalap növelése érdekében 1467-ben a kapuadó helyett bevezette a füstpénzt, ezzel az adóalapot a jobbágyportákról a jobbágyi háztartásokra helyezte át, így növelte a beérkező adó mennyiségét.
2. Rendkívüli hadiadó: a legnagyobb bevételt jelentette, gyakran évente kétszer is beszedette. Az összeg telkenként 1 forint volt. (Az aktuális összegről mindig az országgyűlésnek kellett döntenie.)
3. Koronavám: a harmincadvám helyett vezette be, csökkentve ezzel a mentességeket.
4. Megadóztatta az egytelkes nemességet is.

Hunyadi Mátyás reformjai sikeresnek bizonyultak, hiszen általuk fenn tudta tartani az ún. kora abszolutisztikus kormányzási rendszert.

Gazdaság a XVI-XVII. században

II.Jagelló Ulászló (1490-1516) úgy tudta megszerezni a koronát, hogy engedett a magyar rendek kéréseinek, azaz a király nem szedhetett rendkívüli hadiadót, saját költségén kellett megvédenie az országot, és a rendekkel együtt kellett kormányoznia. Az uralkodó tehát nem tudta megerősíteni a hatalmát. Mátyás korában a magas adók következtében a gazdaság kimerült, megfogyatkoztak a királyi birtokok, és felbomlott a zsoldos haderő is, mert nem volt rá elegendő anyagi keret sem.

A bárók és a köznemesek eltérő érdekeik megvalósítása érdekében egymással versengtek, ezért az ország irányítása egyre nehézkesebbé vált. A köznemesség egyedül a jobbágyság rovására tudott eredményeket elérni. A jómódú árutermelő parasztság jövedelmét akarták megcsapolni, amikor bevezették a mezővárosokban is a fejenkénti adózást. A parasztoknak előírták a halászati és vadászati tilalmat, ami a jobbágyság legszegényebb rétegeit sújtotta. Bevezették a szabad költözés korlátozását. A nemesek korlátozó intézkedései gyorsították a szegényebb rétegek helyzetének folyamatos romlását. Mátyás ideje alatt bevezetett súlyos adók ugyanis a király halála után sem csökkentek, csak már nem a királyi kincstár bevételeit gyarapították. Ez egyenes előzménye volt az 1514-ben kirobbant Dózsa György vezette parasztfelkelésnek. A parasztfelkelést Temesvárnál Báthori István és Szapolyai János leverték. Ezután megtorló törvényekkel sújtották a jobbágyságot: elvették a szabad költözés jogát, a fegyverviselés jogát és heti egy nap robotra kötelezték őket.

Hódoltság területe

1541-ben Szulejmán seregei bevették Budát, így az ország középső része közvetlenül török befolyás alá került. Itt a törökök kiterjesztették saját közigazgatásukat és törvényeiket. A területet a török végvári vonal védte, amely fenntartása hatalmas anyagi terhet rótt a törökökre, és a magyarországi bevételekből nem lehetett finanszírozni. Az elfoglalt területekről elűzték a nemességet és szpáhi szolgálati birtokok lettek, a mezővárosok pedig khász birtokként a szultán tulajdonát képezték. Ez a helyzet kedvezőbb volt a jobbágyság számára, mert kiszámíthatóbb adózást jelentett. Magyarországot a törökök nem tudták saját képükre formálni. Ennek egyik oka az volt, hogy a birtokairól elűzött nemesség továbbra is adóztatta a birtokán maradt jobbágyságot, így tehát a törököknek fizetett adó mellett ezt is kötelesek voltak fizetni a jobbágyok. Ezt nevezzük kettős adózás rendszerének. Pozitívuma az, hogy erősítette a magyar államhoz való kötődést.

A Királyi Magyarország területe

Az Adriától Erdélyig félkörbe húzódó területet, a Habsburgok dunai monarchiájának része, amely ekkor a törökök elleni védekezés szerepkörét viselte. E célból új végvári vonalat építettek ki (Kanizsa Győr, Eger), ami hatalmas anyagi terheket jelentett, melyet csak a királyi udvar tudott vállalni.

A magyar királyság hivatalai elvben függetlenül működtek a bécsi központtól, de a magyar királyok-mint a birodalom vezetői is egyben- döntéseiket a központi hivatalok közreműködésével hozták. Például a magyar pénzügyek intézésére létrehoztál Pozsonyban a Magyar Kamarát, mely jogilag nem volt alárendelve az Udvari Kamarának, gyakorlatban mégis így működött. Csak a hadügyeknek volt központi irányítású, az egész birodalomra kiterjedő hatáskörű hivatala: az Udvari Haditanács. A magyar rendek hajlottak az együttműködésre, hiszen a török elleni védekezés miatt rászorultak más országok anyagi segítségére, ám rendi jogaikhoz ragaszkodtak. Így az országgyűlés és a vármegyék rendszere fennmaradt, jelentőségük nem csökkent, így a Királyi Magyarország területén érvényesült a rendi dualizmus rendszere.

Politikailag az ország három részre szakadt, de gazdaságilag továbbra is egységes maradt. A kontinentális munkamegosztás hatására felélénkült az export. Magyarország többnyire mezőgazdasági termények révén kapcsolódott be az európai kereskedelembe, a XVI. században a közvetlen szomszéd országokkal kereskedtünk: Lengyelo., Cseho., Ausztria, Bajoro., Észak-Itália. A korabeli közlekedés nem tette lehetővé a Nyugat-Európával folytatott nagyobb mérvű kereskedelmet. A fő kiviteli cikkek: szarvasmarha, bor, színesfémek, só. Kedvezett a rideg állattartásnak a háborúzás következtében kialakuló pusztásodás, vagyis egyre kevesebb termőföldet használtak, így azokon legelhettek a szarvasmarhák. A török kor végére azonban a szarvasmarha-konjunktúra is lehanyatlott.

Magyarországon a XVI. században még céhek végezték az ipari termelés, míg nyugaton már manufaktúrákban zajlott a tömegtermelés. Ezért iparcikkek terén behozatalra szorultunk. A XVII. századra a bányák kimerültek, s helyüket az amerikai bányák vették át, így a nemesfém exportunk megszűnt. Helyette rézexportot folytattunk.

Az európai háborúk nyomán csökkent a népességszám, és így szűkült a kereslet, majd visszaesett az export is. Magyarország a gazdasági reformok révén a XIV-XV. században Közép-Európa egyik legerősebb hatalmává vált, a XVI-XVII. századi török uralom és a háborúzások következtében kimerült az ország, és egyre jobban lemaradt Nyugat-Európától.