I. Az ige
Az ige cselekvést, történést, állapotot, létezést kifejező szófaj. Az ige a mondatban mindig állítmány, szervezője az egész mondatnak.
Az igének vannak kötelező és lehetséges bővítményei. Az ige megmutatja a cselekvő számát, személyét, a cselekvés módját, idejét, utalhat a cselekvés tárgyára. (Egy-egy ige jelentése szorosan összefügg kötelező bővítményeinek rendszerével, hiszen sokféle árnyalat kifejezésére alkalmas azáltal, hogy egyszerre több bővítmény kapcsolódhat hozzá, pl. valaki kerül valahová.)
1. Kötelező bővítmények
Bizonyos bővítmények és az ige közt a jelentés miatt szorosabb kötődés van.
a., a tárgy: pl. vágja a fát.
b., állandó határozók: pl. vágyik valamire.
c., az igekötők által megszabott irányt kifejező határozószók: pl. belenéz valamibe.
2. Lehetséges bővítmények
Kapcsolatuk az igével lazább. Ilyen pl. a módhatározó: szendén néz.
Az igenemek:
-cselekvő tárgytalan (ül)
-cselekvő tárgyas (olvas)
-történést kifejező tárgytalan (esik)
-visszaható (fésülködik)
-műveltető (olvastat)
-szenvedő (olvastatik)
-ható: az alany cselekvését valami lehetővé teszi (láthat)
Az igenemek erős hatással vannak a mondatformára: pl. a cselekvő tárgyas igék kötelező vonzata a tárgy; a visszaható igének nem lehet tárgya, mert az az alany; a műveltető ige mellett a cselekedtető az alany, a valódi cselekvő pedig eszközhatárotóként szerepel. Ugyanabból a szótőből több igenemhez tartozó ige hozhat létre rokonjelentésű mondatformákat.
Az ige legközvetlenebb vonzata a tárgy, ez alapján különböztetünk meg tárgyas és tárgytalan igéket. Tárgyas ragozásról akkor beszélünk, ha az igéhez a ondatban határozott tárgy kapcsolódik, pl. kölcsönadta a könyvet. Tágyatlan ragozásnál az ige alanyi személyragot kap, az igéhez határozatlan tágy kapcsolódik, pl. írok egy levelet.
II. Igenevek
Az igenevek az ige és a névszók közti átmeneti szófajok, az igének bizonyos képzővel alkotott névszói vagy határozószói szerepű, de igei természetét is őrző származékai. Mondatbali helyzetük ezért kettősen alakul. Hogy milyen mondatrész szerepét töltik be, attól függ, hogy milyen szófaji sajátosság érvényesül bennük a képző révén. De az, hogy határozóval és tárggyal bővíthatők, igei származásuk következménye.
1. A főnévi igenév
Képzője a -ni. Szerepe, hogy a cselekvést, létezést és történést személytől, időtől, módtól elvonatkoztatva nevezze meg. A mondatban lehet alany vagy határozó: ez főnévi tulajdonságára utal.
Egyes mondatokban helyettesítheti az -ás, -és képzős főneveket (pl. félt próbálkozni/ félt a próbálkozástól), ezt a főnevet mégsem soroljuk az igenevek közé, mert a mondatban lehet jelzője, a főnévi igenév azonban nem bővülhet jelzővel.
2. A melléknévi igenév
Cselekvést, mint valaminek a tulajdonságát kifejező szófaj, képzése a mondatbeli főigével való viszonyától függ.
a., folyamatos melléknévi igenév
Képzője: -ó, -ő. Szerepe a főigével egyidejű cselekvés, történés, folyamatos cselekvés jelzése.
b., befejezett melléknévi igenév
Képzője: -t, -tt. Szerepe a főigéhez képest az előidejűség jelzése. Nyelvhelyességi probléma: a tötö-nyelv (pl. adott a síkban három pont helyett adva van a használandó, ugyanis állapotot fejez ki).
c., beálló melléknévi igenév
Képzője az -andó, -endő. Szerepe: a cselekvés majdani elkövetkezésére, utóidejűségre utal.
A melléknévi igenév minhárom fajtája közül sok válik főnévvé vagy melléknévvé. Ezért fokozhatók (pl. csillogó, csillogóbb), főnévvé képezhetők tovább (pl. fáradtság).
3. Határozói igenév
Képzője: -va, -ve, -ván, -vén. Szerepe, hogy úgy nevezi meg a cselekvést, mint a főige valamely körülményét. Ha az alany állapotára utal, létigével áll. Más igenevektől eltérően zárómorféma. A mondatban leggyakrabban mód- vagy állapothatározó, okot és időt is kifejezhet. Helytelen használata gyakori, pl. meg lett mondva, el lett utazva. A cselekvés módja szerint osztályozzuk:
a., tartós: hosszú cselekvés (pl. állva)
b., gyakorító: többször, egymás után való cselekvés, gyakorító igeképzők után: pl. -gat, -get, -gál, -gél, -kad,-ked.
c., mozzanatos: nagyon rövid cselekvés, legtöbbször -en, -an, -int igeképzők után.
d., kezdő: cselekvés elkezdésénél szerepel (pl. lódulva).
A cselekvés irányultsága szerint különböztetünk meg tárgyas és tárgyatlan határozói igeneveket.