Emelt irodalom érettségi

Borbély Szilárd: Nincstelenek. Már elment a Mesijás? (Egyéni és történeti emlékezet)

A szerzőről, röviden

  • Borbély Szilárd 1963-ban született, Fehérgyarmaton
  • gyermekéveit Túrricsén töltötte (Túrricse egy kb. 700 lakosú község a Fehérgyarmati járásban)
  • a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar szakos hallgatójaként diplomázott 1989-ben, majd 1995-től 1998-ig az egyetem adjunktusaként, 1998-tól docenseként tevékenykedett
  • 2000-ben édesanyja rablótámadás áldozata lett (édesapja hat évre rá hunyt el) – a tragédia, illetve az anya-motívum meghatározóvá vált Borbély művészetében
  • 2001-ben tagja lett az MTA Elektronikus Textológiai Bizottságának
  • eközben folyamatosan publikált, elsősorban verseket, esszéket, kritikákat
  • 2002-ben József Attila-díjat kapott
  • 2006-2009: az Alföld című folyóirat versrovatát szerkesztette
  • 2013-ban jelent meg Nincstelenek című könyve, amit 2014-ben Aegon Művészeti Díjra jelöltek
  • 2014-ben önkezével vetett véget életének

 

Borító, cím, fülszöveg, alcím

  • borítóterv: Hrapka Tibor
  • a borító összhangban áll a mű címével – és tartalmával is a borítón kietlen, szürke pusztaság, köd, a földhöz képest aránytalanul magas ég, egy karón ülő madár (amiről nem tudjuk, hogy most szállt-e le karóra vagy éppen felrepülni készül onnan)
  • cím: a „van” létige fosztóképzővel, többes számmal ellátott tagadása a primer olvasat az anyagi hiány állapotára asszociál viszont a címet mélyebben értelmezve (ezt később a tartalom is igazolja) itt az anyagi hiánynál sokkal többről van szó, a címnek metafizikai értelmezése is lehetséges:
  • mint kiderül, itt a létezés más síkjain is nélkülözés van a nincstelenség állapota itt elsősorban az emberi kapcsolatok működésének hiányára, az identitásnélküliségre, a sehova sem tartozás állapotára, végtelen és megszüntethetetlen érzelmi és egzisztenciális magányra utal
  • az olvasó a cím és a borító kettőssége miatt szociográfiai, etnográfiai regényre számít és való igaz, a történet valamikor a 60-as, 70-es években játszódik, a Kádár-korszak idején, egy kelet-magyarországi kis faluban, az ottaniak mindennapjait bemutatva egy kisfiú szemszögén keresztül ugyanakkor a regény – bár felidézi a móriczi, illyési szocioregények világát – sokkal több, mint egyfajta dokumentáció egy korszak zárt társadalmi csoportjáról
  • Borbély életrajzának ismeretében az olvasó feltételezheti a regény autobiografikus jellegét ezt a fülszöveg is megerősíti: a szerző leírja, hogy „A könyv életrajzi alapú, tehát korlátozott fikció.” – ezt követi egy GPS koordináta, ami utal a regényhelyszín és a valós, életrajzi helyszín (Túrricse) azonosságára ugyanakkor a szerző csak a helyszínt tartotta meg, a fülszövegben azt is leírja, hogy a szereplők, az események a képzelet szüleményei
  • ugyanakkor megtévesztő lehet, hogy a fülszöveg a szerző gyermekkori képét is tartalmazza (a fotón a szerző kb. azonos korú lehet a regény főszereplőjével)
  • az alcím is megerősíti a cím által előrevetített hiányt kapcsolódik a zsidó hagyomány Messiás-várásához (de a keresztény hagyomány Jézus-alakjához is), de itt a Messiás (Mesijás) már elment, az emberek lekéstek róla, elszalasztották a „megváltást” (arról, hogy ki is az a „Mesijás”, a későbbiekben még lesz szó) az alcímben feltett kérdés szállóige a faluban

 

Narráció, regénynyelv

  • elbeszélő: egy hat-hét év körüli kisfiú – bár ez sokszor megkérdőjeleződik:
  • az elbeszélő nyelvezete nem minden esetben tükrözi a korát a narrátor sokszor a korához nem illő érett megállapításokat tesz, amelyek inkább egy felnőtt elbeszélőt feltételeznek – ez kétféleképpen is értelmezhető:
  • egyrészről értelmezhetjük úgy, hogy a kegyetlen környezet hatására (ahol a gyermeket nem hagyják gyermeknek lenni) a fiatalok hamar koravénné válnak, és ezt nyelvezetük is tükrözi
  • ezt erősíti, hogy az elbeszélő nem rendelkezik olyan gyermekkori sajátosságokkal, mint a mesék és fantáziák világa, nyelvezete túlságosan realista, néhol naturalista (ez ugyancsak a nevelés miatt van így: jó példa erre az a rész, amikor a szöveg feleleveníti azt a szokást, ami szerint a gyermekeket úgy szoktatják le az álmodásról, hogy alvás közben egy zsákba varrt kölyökmacskát vernek agyon mellettük)
  • másrészről az egész regényt értelmezhetjük egyfajta visszaemlékezésként, traumafeldolgozásként is, tehát ugyan a gyermeknézőpont érvényesül, itt-ott megjelennek az emlékező gondolatai is, retrospektív módon Deczki Sarolta ezt a „skizofrén narráció” találó terminusával fogalmazta meg
  • visszatérve a szociográfiai olvasatra, Margócsy István szerint éppen a gyermeknézőpont szerepeltetése kérdőjelezi meg a szociográfiaként való olvasást:
  • Borbély könyve nem arról szól, hogy milyen a falu, hanem arról: milyen (lehet) a gyermekkor; nem arról, hogyan él a falu, hanem arról: hogyan hat a (ez a) falu egy gyermekre; nem arról, hogy a falu és a szegénység kibírhatatlan, hanem arról: a falu és szegénység körében a gyermekkor kibírhatatlan.”
  • a regénynyelv rendkívül tömör, főleg tőmondatokból építkezik (ez a regény végére átalakul, ahogy az elbeszélő idősebb lesz, akkor már összetett mondatokat használ) már a történetvezetésben is megjelenik ez a statikusság, de a mondatok formája erre csak ráerősít
  • jelentős még a tájnyelvi szavak használata, illetve ezek folyamatos ütköztetése köznyelvi megfelelőjükkel, pl. „A mindig vizes földben csak a nyárfák bírják. Na meg a fűzfák. Mi úgy mondjuk: ficfák.” ez a „mi úgy mondjuk…” kezdetű kiszólás többször is ismétlődik a regény során a „mi” kétféleképpen is értelmezhető:
  • egyrészt utalhat a falu által használt tájnyelvi szavakra
  • másrészt jelentheti azokat a szavakat, amiket kizárólag a narrátor családja használ ezzel is érzékelhető az az állapot, hogy ez a család még nyelvezetével sem illik bele a falu közösségébe (erről bővebben később)

 

A számok szerepe

  • a regényben hangsúlyosak a számok, elsősorban a prímszámok, amelyek az elbeszélő számára fontos tényekhez kötődnek, mint például a családtagok életkorának különbsége, a faluban töltött évek száma vagy a családtagok száma
  • ez már a regény első mondataiban kiderül: „Megyünk és hallgatunk. Huszonhárom év van köztünk. A huszonhármat nem lehet osztani. A huszonhárom csak magával osztható. Meg eggyel. Ilyen magány van köztünk. Nem lehet részekre bontani. Egyben kell cipelni.” az anya-gyermek közti űr áthidalhatatlan, oszthatatlan magányként tematizálódik (ez később a többi családtag esetében is látszódik)
  • az író a fülszövegben is említést tesz a számokról, a prímszámokról: „Az asztalon öt alma van, de az öt fogalma nincs az asztalon. Az öt prímszám.” itt fogalmazódik meg az elbeszélő későbbi viszonyulása a számokhoz: a szám ugyanis egy nagyon egzakt dolog a matematikában, ugyanakkor az elbeszélő kisfiú számára egy mitikus világot jelent, kiszakadást a valóságból
  • ezt mutatja, hogy legkedvesebb szórakozása a számolás, séta közben is ezt szokta tenni számára a prímszámok a teljességet (is!) jelentik
  • ugyanakkor a prímszámok a nincstelenséget, a családtagok közti igazi kötődés hiányát („Ilyen magány van köztünk.”), illetve a család falubeli elszigeteltségét is jelképezik („Azokat a számokat szeretem, amelyeknek nincs osztójuk. Olyanok, mint mi ebben a faluban. Kilógnak a többi közül.”)
  • a Kicsi halálával a családtagok száma már nem lesz öt (tehát prímszám), így ez a család széthullásához vezet
  • megjelenik az egy fogalma is, amivel minden szám, minden prímszám osztható – így felvetődik az Isten-, illetve a Messiás-kérdés is: „»Istent hívják az Örökkévalónak«, mondja. „»Aki soha nem múlik el. Olyan, mint a végtelen. Egyetlenegy.« A végtelen nem osztható semmivel. Mert Egyetlenegy. »Az Isten magányos, mert senkivel sem tud semmit megosztani. Egyedül kell cipelnie mindent. Az egész mindenséget.«, mondja anyám.”
  • továbbá minden családtaghoz kapcsolódik egy prímszám: „A nővérem az egyes. Én vagyok a kettes. Ez az én számom, a kettő. A nővérem a nagy. Ő a lány. Én vagyok a Fiú. Az öcsém a hármas. Ő a Kicsi. Így szólítanak bennünket.” valahogy mások a többiekhez képest, kirekesztettek, kívülállók, nincstelenek (mint a prímszámok)

 

Szereplők, család, élet a faluban

  • kisfiú: sehova sem tud beilleszkedni, még a családjába sem, vele végeztetik a tyúkpiszok feltakarítását is
  • tárgyilagosan szólal meg, még a regény során fel-felbukkanó motívumot, az állatkínzásokat is minden részvét nélkül beszéli el
  • két testvére van, egy nővére és egy öccse – egyiket sem szereti: az előbbit azért, mert folyton kineveti őt, illetve – mivel a családnak nincs pénze nomális ruhákra – az ő levetett ruháit kell viselnie (ráadásul érzi, hogy édesanyja nővérét szereti a legjobban)
  • öccsét sem szereti, mert az folyton sír, és sokszor neki kell vigyáznia rá, nyűgnek érzi a létezését
  • a kisfiú talán anyjához kötődik leginkább, bár ez a kötődés sokszor egyoldalúnak tetszik – apjához kevésbé kötődik, mivel egyrészről alig látja, másrészről, amikor látja, akkor az apa általában részeg
  • a falubelieket a család lenézni, főleg a parasztokat: „Mi nem vagyunk parasztok.” – de lenézik a kommunistákat is
  • nem követik a falubeliek „hagyományait”: a szülők nem verik a gyerekeket (csupán ritka esetekben), az anya nem illeti trágár jelzőkkel a gyermekeit (pl. Ottó anyja így szól gyermekéhez: „Én szartalak! Ne beszéljen így velem a szarom!”) (viszont vannak dolgok, amikben ez a család is adaptálódott a faluhoz ilyen például a szexualitás állatiassága, érzelemmentessége)
  • a faluban mindenki kegyetlen – de mindenki a saját erőviszonyaihoz mérten: a férfiak a nőkkel és a gyerekekkel, a nők a gyerekekkel, a gyerekek pedig az állatokkal

 

Messiás – Mesijás

  • már az alcímben is szerepel (itt még az olvasó csak a keresztény, illetve a zsidó hagyományban szereplő Messiásra asszociál)
  • a történet során azonban kiderül, hogy él a falu társadalmának peremén egy Mesijás nevű, fogatlan, szelíd cigányember, aki szakálla miatt kapta a Mesijás nevet (azért j-vel, mert Mesijás beszédhibás)
  • Mesijás alakja tagadhatatlanul Jézus-parafrázis: „Egész teste merev. A merev törzs, a dacosan felszegett fej, a lelógó cérnavékony karok miatt úgy tűnik, mintha Mesijás nem a földön járna, hanem siklana a levegőben. Mintha lábai nem is érintenék a földet. Mesijás egész évben meztéláb jár.”
  • Mesijást mindenki várja, de nem egyébért, minthogy kipucolja az emberek latrináját – így a falu bolondjává válik (a falu nevetéskultúrájának, trágár szókincsének meghatározó részét képezik az emésztés és a szaporodás motívumai)
  • ebben a cselekedetben hasonlít az elbeszélőhöz, akinek a tyúkólat kell rendszeresen kitakarítania
  • a falubeliek számára a Messiás alakja összemosódik Mesijással, hiszen nekik Mesijás szolgáltatatásai is elegendőnek bizonyulnak, nem tudnak különbséget tenni a két alak között az elbeszélő családja ugyanakkor igazi Messiást vár ezt a Kicsiben látják, de a haláleset újabb konfliktust generál (a Kicsi csupán tizenhárom hónapot él – és megint egy prímszám): „Ahogy jött, úgy tűnt el közülünk. Szinte észrevétlen. Azt hittük, ő lesz a mi Messiásunk. Mindig csak róla beszéltünk, vagy hozzá, mert ő még nem tudott beszélni. És mivel nem beszélt, mintha utólag sem kellett volna beszélni róla. Hallgattunk is róla, leginkább anyám hallgatott.” a Kicsi ártatlansága, és az, hogy nem tud beszélni, összekapcsolja őt Mesijás alakjával
  • Mesijás senkit sem bánt, és senkit sem utál – egyedül a csirkéket, mert azok bántják egymást („A tijkéket nem tejetem.”)
  • Mesijás alakja – bár nem zsidó – felidézheti bennünk a zsidóságot is – hiszen egyedül ő visel szakállat (a faluban már csak Mózsi a zsidó, de a szakállát nem növesztette vissza, miután elhurcolták a családját)

 

Irodalmi párhuzamok, vallási és pogány hagyományok

  • a regény több szempontból is párhuzamba állítható más alkotásokkal:
  • egyrészt realista szegényábrázolása miatt, ami nem romantizál, csupán a maga egyszerűségében, nyomorúságában, zártságában mutatja be ezt a világot: ez felidézheti bennünk Mikszáth, Móricz és Illyés műveit, de Krasznahorkai Sátántangóját is (a borító egy kicsit hasonlít is a Tarr-film egy-egy jelenetére)
  • szociográfiai szempontból ismét Illyés neve merülhet fel (Puszták népe)
  • a gyermeki világkép ábrázolása jelentős még Kertész Imre Sorstalanságában, illetve Nádas Péter Egy családregény vége című regényében is
  • a gyermeknézőpont szerepeltetése eszünkbe juttathatja Kosztolányi és Csáth novelláit, Karinthy műveit
  • ugyanakkor az író a realista elemeket a vallási (zsidó, görögkatolikus) és pogány hagyományokból átvett szokásokkal, babonákkal tarkítja, pl. a pogány hagyományban a román eredetmítosz, a kútban lakó béka és az áloműzés szinte barbár szokása ezek az elemek a mágikus realizmus világát idézik
  • a vallási hagyományokból rendkívül sok jelenik meg: pl. a Szűz Mária-tisztelet, az édesanyánál rejtegetett zsidó könyv (Haggáda), a húsvét megünneplése és a sabbath megülése – de a család istenképét is ideszámíthatjuk
  • érdekes még, hogy a falubeliek félnek a nevektől (a ’zsidó’ szó kimondásától is) ez egy ősi népi babona, amely már az egyiptomiaknál is jelen volt: úgy hitték, ha kimondjuk egy halott nevét, a lélek visszaszáll a testbe, és a halott újraéled

 

Kik az igazi nincstelenek?

  • a regény nem foglal konkrét állást a kérdésben, hiszen a lehetséges opciók közül egyik mellett sem teszi le végső voksát:
  • a nincstelenek lehetnek a falu érzéketlen, állatias, egymással nem törődő lakói, akik olyan világban élnek, ahol a realitás az erőszak, a közöny és a másik kihasználásának irrealitásából áll
  • a nincstelenek viszont lehetnek az elbeszélő családja és ő maga is, hiszen sehova sem tartoznak: az édesanya mintha még élni sem akarna (folyton öngyilkossággal zsarolja gyermekeit), többször is hangoztatja, hogy az ő családjuk nem való a faluba, és azt is, hogy egyszer el fognak menni
  • a család mintha sehova sem tartozna: még vallásuk sem homogén (megtalálhatóak benne zsidó, görögkatolikus és pogány elemek is)
  • identitásuk is kérdéses, ugyanis a történet végére kiderül, hogy az elbeszélő édesapja valóban a zsidó Mózsi törvénytelen gyermeke ettől még inkább kitaszítottá válnak
  • a család nem tartozik sem a parasztok, sem a kommunisták közé
  • egyik családtagnak sem tudjuk meg a nevét
  • a harmadik lehetőség viszont általánosságban fogalmazható meg, az egyénre redukálódik: mindenki nincstelen, senki sem tartozik sehova – ezt az akkori történelmi helyzet, a magyarok szocializmus által eredményezett létfelfogása is alátámasztja ez ugyanakkor üzenet is a jelenkori magyar társadalomnak (de nem csak a magyarnak), amely még mindig nem tudta teljesen levetkőzni ezt a mentalitást, nem tudott kimászni a nincstelenség – már kevésbé anyagi értelemben vett – súlya alól

 

Végkifejlet

  • a család kénytelen elhagyni a falut, ténylegesen törvényen kívülivé válnak
  • az elbeszélő hangja megváltozik, a mondatok összetett mondatokká válnak
  • az elbeszélő – szinte felnőtt már a zárlatban – visszamegy a régi faluba, és megtalálja régi házuk alaprajzát eldönti, hogy bekeretezteti és kiteszi a falra (hogy ezáltal lezárja, elengedje a múltat), de sosem megy el a képért a keretezőhöz
  • belátja, hogy a múlt jelenre gyakorolt hatása sosem szűnik meg, a folytatólagosság folyamatos – a régi létállapot a jelenben is érvényes, erről tanúskodnak a záró sorok is: „A megszokott igénytelenség, ahogy éltünk, és a megszokhatatlan ideiglenesség, amelyben azóta is élünk. Amiről azt gondoljuk, hogy szabadság, és aminek nem ismerjük határait.”
    + az anya és a fiú emlékezete a fontos és hogy a fiú emlékeinek egy része nem valódi, hanem abból származik, amit az anya mesél neki, de abból se minden igaz

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük