I. A Nyugat és kora

A XIX. század második felében az európai kultúrtörténettel addig nagyjából lépést tartó magyar irodalom fejlődése megállni látszott. Az ízlésvilág meghatározója Gyulai Pál és az általa képviselt konzervatív népnemzeti iskola volt. A költészeti ideálnak még mindig Petőfi és Arany számított, holott az európai irodalomban már más szelek fújtak. Az új költészeti irányt jelképező Romlás Virágai kötet már 1854-ben megjelent, de Magyarországon sokáig nem volt hatása. Akik megpróbáltak a költészetbe új témákat és szemléleteket hozni, azok kiszorultak a hivatalosan támogatottak köréből (Vajda János, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő). A konzervatív irányt képviselő intézmények: az Akadémia, a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság.

Bár előzményei voltak, az igazi nagy irodalmi áttörést a Nyugat jelentette. Ugyan még fénykorában is csak 2000-es példányszámban jelent meg, sok támadója akadt a konzervatív irodalom és az egyház részéről, de a fiatal költők és írók közül alig volt olyan, aki a hatása alól ki tudta volna vonni magát.

1908-ban indult, Ignotus, Hatvani Lajos, Osvát Ernő és Fenyő Miksa szerkesztették, 1923-ban Babits és Móricz vette át a vezetését. Móricz 1933-ban kivált, s a lap még 1941-ig működött.

Babits Mihály a Nyugat indulásától kezdve jelen volt a lapnál, a huszas évek végétől a folyóirat és az egész irodalmi élet vezéregyénisége lett.

II. Babits élete

1882-ben született Szekszárdon katolikus polgári családban.

A budapesti bölcsészkaron tanult, itt ismerkedett meg Kosztolányival és Tóth Árpáddal, majd Fogarason helyezkedett el tanárként. A Nyugatban 1908-tól, tehát az indulástól kezdve rendszeresen publikált.

1909-ben jelent meg Levelek Írisz koszorújából című kötete, majd 1911-ben a Herceg, hátha megjön a tél is.

1915-ben a Recitatív című kötetben megjelent háborúellenes versei miatt perbe fogják (Fortissimo, Játszottam a kezével).

A Tanácsköztársaság bukása után megfosztják egyetemi katedrájától, meghurcolják, kizárják az irodalmi társaságokból, csak lassanként kerül vissza az irodalmi életbe. Felesége Török Sophie (felvett név, Kazinczy feleségét is így hívták).

1929-ben ő lesz a Nyugat főszerkesztője Móriczcal együtt, de a Nyugat profilja körül folyó vitájuk miatt Móricz 1933-ban kivált. (Móricz szerint a hagyományos, nemzeti-népi irodalmi irányt kell követni, Babits pedig az új, nyugati irodalmi irányzatok mellett foglalt állást.)

1938-ban egy gégeműtét során hangját elvesztette.

1940-ben az Akadémia tagjává választották.

1941-ben halt meg gégerákban.

III. Babits első költői korszaka

A Nyugat első nemzedékének költői a szimbolizmus, szecesszió és az impresszionizmus jegyében indultak. Többen – köztük Babits is – jól tudtak franciául, megismerkedtek a francia szimbolista költők műveivel. A Romlás Virágai kötetet magyarra fordították (Babits, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc).

Babits számára meghatározó élmény volt a francia szimbolisták megismerése. Korai költészetében mindaz megtalálható, ami jellemző volt a nagy francia szimbolista nemzedék műveire:

• a végletes individualizmus, amit „A lírikus epilógja” c. versében fogalmazott meg legszebben,

• az aprólékos, mesteri, virtuóz formák használata: tökéletes rímeket és versformákat használt, például a különlegesen nehéz formájú szonettet

A költő első korszakát még egy élmény meghatározta: az antikvitás iránti rajongása. Csodálta az antik költőket a formák mesteri használata, a gondolkodás és a nyelv tisztasága miatt (különösen Horatiust). Horatiust idézi egyik ars poétikus verse, az „In Horatium”, amelynek első sorát a híres római költőtől idézi:

„Gyűlöllek, távol légy, alacsony tömeg”.

Abból, hogy magára nézve is érvényesnek tartotta ezt a horatiusi gondolatot, megmagyarázhatjuk költői magatartásának legfőbb vonását, amit az irodalomtörténet „elefántcsont-torony” szemléletnek nevez. Eszerint a költő különb a tömegnél, magasabbra hivatott és erkölcsileg magasan fölötte áll a hétköznapi embernek, a nyárspolgárnak.

Az ókori klasszikus kultúra iránti vonzódása mutatkozik meg abban is, hogy szívesen alkalmazta a görög-római sorfajtákat, az időmértékes versformákat.

A Herceg, hátha megjön a tél is c. kötet versei nagyrészt Fogarason keletkeztek. Bár Babits ekkor úgy érezte, távol került a magyar irodalmi élettől. az időközben meginduló Nyugat szerkesztői kezdettől fogva kértek tőle költeményeket.

A kötet élményanyagát az európai irodalomtörténet klasszikus hagyományai határozzák meg. Kulturális élményanyagában sokszínű, de feltűnő a antikvitás iránti vonzódás (Danaidák, Laodameia, Klasszikus álmok, Homérosz).

Az antik versformák számos költemény metrumában visszaköszönnek:

Klasszikus álmok az én lelkem bús álmai: fáradt          ║ gondolatom szeret ölteni hosszuredőzetü tógát.              ║ Régi redőjü ruhában jöttök most is előmbe halvány gondolatok, mint régi szüzek, kosarakkal… (Klasszikus álmok)	Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok,          ║ hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.    ║   ║ Villám; távoli dörgés; a faluban kocsizörgés, gyűl a vihar serege: még lila s már fekete. (Új leoninusok)
A fenti költemény hexameter sorokból áll.	A leoninus rímes időmértékes költeményt jelent. A fenti verset disztichonban írta.

A szabályos sorfajták mellett az ókori görög strófaszerkezetekre való rájátszás is megfigyelhető. Az alkaioszi strófa utolsó sorára emlékeztetnek az Éhszomj c. költemény zárósorai: verseket írni, lányt szeretni.         

A görög verslábak modern, kreatív felhasználására néhány példa:

Már béna vagyok, már néma vagyok,  naponta felejtem a dalt:  (Thamyris)

óriási amphorákba, alabastrom amphorákba ötven asszony, bűnös asszony                                karcsu vázát megmerítve, majd merítve, majd ürítve kárhozott bús                         ötven asszony mindörökre töltöget,             Danaidák – végig trocheikus lüktetéssel

Tágabb értelemben klasszikusnak nevezzük nemcsak az ókori görög-római versformákat, hanem az európai irodalomtörténetben jól ismert, széles körben alkalmazott egyéb nyugat európai versformákat is (szonett, stanza, ambrosianus, tercina stb.)

szonett: jambikus lejtésű, 10-11 szótagos sorokból álló versforma. Strófaszerkezete és rímképlete a következő: abba baab cdc dcd, valószínűleg Petrarca mintája nyomán. A Shakespeare-szonettek rímképlete más: abab cdcd efef gg

Ezek hideg szonettek. Mind ügyesség a és szenvtelen, csak virtuózitás. b Bár munkában manapság nincs nemesség, a ez csupa munka, csupa faragás. b Ha költő, ki lázát árulja: tessék!: a itt állok cédán, levetkőzve! láss: b ez nem költészet; de aranyművesség! b s bár nem őszinte, nem komédiás. a Minden szonett egy miniatür oltár, c ki vérigéket, pongyolán, szeret, d az versemet ezentúl ne olvassa. e Ki hajdan annyi szívek kulcsa voltál, c Szonett, aranykulcs, zárd el szívemet, d erősen, hogy csak rokonom nyithassa. e

Amint látható, Babits inkább a petrarcai, 4-4-3-3 soros formát választja. A szonett a francia szimbolisták körében is kedvelt versforma volt, alkalmazása nagy mesterségbeli tudást igényelt. (az idézett szonett témája is ez!)

Szent Ambrus himnuszainak verselése, az ambrosianus köszön ránk az alábbi versrészletből:

A név, mely áll e kis papíron,  kimondva szó, mely száll tova.         Lehellet és üres jel annak,  ki nem hallotta még soha!         (Névjegyemre)

A kötet indító verse, a Ballada Írisz fályoláról a középkori (Villontól ismert) balladaformát idézi fel (bár nem szabályos a refrén).

Babits ebben a korszakában a költői virtuozitást, a mesterségbeli tudást, a vers dekorativitását helyezte előtérbe. Ezzel magyarázható az a lenyűgöző formai változatosság, amely az európai irodalomtörténet lírai formáit szinte kivétel nélkül feltünteti.