BEVEZETÉS
Babits munkásságáról:
- Babits Mihály jelentős magyar költőnk, a Nyugat 1. nemzedékének tagja, majd szerkesztője (halála után megszűnik a Nyugat)
- Felesége: Tanner Ilona (írói álnevén – Kazinczy felesége után – Török Sophie
költőnő, szintén nyugatos) - verset, tanulmányt, esszét, regényt is ír (Gólyakalifa, Halálfiai, Elza pilóta, Tökéletes társadalom, Elefántcsont torony)
- sokat fordított, pl. Dantétól az Isteni színjátékot, vagy Szophoklésztől az Oidipusz királyt
- tanulmányokat is írt (pl. Az ifjú Vörösmarty, Tanulmány Adyról)
- megírta az európai irodalom történetét
- filozófusköltő, poeta doctus ritkán jelennek meg verseiben saját életének személyes mozzanatai, költészetére sokszor használjuk az objektív líra kifejezést (filozofikussá, bölcseleti érvényűvé próbálja tenni költészetét)
Babits szembemegy a l’art pour l’art elvvel: poétikai szempontból Babits túl akar lépni a romantikus énlírán (a romantikus énlíra lényege, hogy a lírai én, mint versszervező áll a költemény középpontjában, és áttétel nélkül, közvetlenül szólal meg). Babits többféle módon törekszik e vershelyzet megváltoztatására, illetve a lírai én kiiktatására.
Költészetének 4 nagy szakasza:
- Az indulás évei: több irányzat is hatott rá: az antikvitás, szimbolizmus, impresszionizmus és a szecesszió (ekkor jelenik meg a Levelek Írisz koszorújából!)
- Háborúellenesség: erkölcsi és politikai kiállás (emiatt el is veszíti tanári állását)
- 20-as évek költészete: azt hangoztatja, hogy egy ilyen világban a költészet, illetve minden művészet felesleges
- 30-as évek költészete: prófétaköltészet, humanista korszak
(a magyar modern líra megújítása, antik versformák felhasználása, személyisége kitárulkozik, nosztalgikus hangulat, központi mondanivalója: soha meg nem elégedés)
TÁRGYALÁS
Az Írisz koszorúja c. kötetről
- A kötet újszerűsége miatt ambivalens fogadtatásban részesült
- A cím is sokrétű, több jelentésréteget tartalmaz:
- Írisz = a szivárvány istennője = sokszínűség (+ az istenek követe és hírvivője)
- levelek = különálló egységek
- koszorú = zárt rendszer, végtelenség, tökéletesség
- Vannak benne olyan dőlt betűkkel írt részletek, amik összefüggnek
- 39 verset tartalmaz (a versek nem keletkezési sorrendben követik egymást, hanem gondolati szempontok alapján vannak összeszerkesztve)
- A kötet versei rendkívül sok mindent feldolgoznak, ez a sokszínűség megjelenik témák terén, műfajok terén és nyelvezet terén egyaránt Babits be akarja bizonyítani, hogy minden stílusban képes alkotni formai virtuozitás, poétai játékosság jellemzi
Sokszínűség témák terén (témái egészen távoli világokat és korokat ölelnek fel), például:
- a Messze… messze… 8 országot fest le, ahol Babits mindig is járni akart, de úgy érzi, sosem fog eljutni oda
- a Galáns ünnepségben bemutatja a századelő egy mulató dámájának alakját
- a Golgotai csárdában Jézus keresztre feszítését egy kockajátékot játszó római katona szemszögéből írja le
- a Halál automobilon c. versben elmeséli, ahogy egy fiatal beteg fiúért éjszaka autóval eljön a Halál (külső szemlélő szemével mutatja be feszült lelkiállapot)
- A Darutörpeharc egy allegorikus szatíra, mely a Holnapban megjelent verseinek kritikáira reagál
Sokszínűség műfajok terén, például:
- óda (In Horatium, Óda a Bűnhöz)
- himnusz (Himnusz Íriszhez)
- elégia (A lírikus epilógja)
- fantasztikus látomás (Fekete ország)
- szerepvers (Zrínyi Velencében)
- tájvers (Szőllőhegy télen)
- vallomás (Itália)
- tudatlíra (Anyám nevére)
Nyelvi sokszínűsége leginkább úgy jelenik meg, hogy sok versének nyelvezetében erőteljesen felveszi a rá ható filozófiai, vagy világirodalmi példáinak nyelvezeti sajátosságait. Például:
- In Horatium – antikvitás, azon belül is leginkább Horatius és Alkaiosz
(ebben a versben Babits alkaioszi strófát használ)
(a cím kettős jelentése: Horatius ellen / Horatius szellemében) - Óda a Bűnhöz – Szapphó
- Tüzek – Baudelaire
- Az örök folyó – Dante (felveszi Dante klasszikus tercina – 3 soros strófa – formáját is)
- Sirvers – Poe
- Hegeso sírja – Nietzsche
Babits Mihály számos filozófiai kérdést vizsgál Levelek Írisz koszorújához című kötetében. Néhány általános példa ezekre:
- Locke és Hume: az érzékelés fontossága a világ megismerésében
- Kant etikával kapcsolatos elképzelései: az tekinthető erkölcsösnek, ami az ész parancsából következik a cselekedeteknek pedig erkölcsi megalapozottságúnak kell lenniük (Babits nem csak poeta doctus, hanem poeta moralis is – erkölcsköltő)
- Freud lélektana
- Bergson időszemlélete: megkülönbözteti az objektív, mérhető időt, ahol minden pontosan egymás után következik, és az ún. szubjektív időt, amelyben emlékezés révén a múlt is jelen van
- In Horatium című versében például – mely a költő ars poeticájának – a horatiusi aranyközépszer (aranyközépút) kérdését vizsgálja, és állítja szembe az örök változással, és a soha meg nem elégedéssel
Legfontosabb, és általa legtöbbször és legmélyebben boncolgatott filozófiai problémája viszont az élet értelmének kérdése, és az, hogy az ember alkalmas-e egyáltalán a világ megismerésére. Az, ahogy Babits vizsgálja verseiben ezt a filozófiai problémát, tökéletesen bemutatja azt a bizonytalanságot is, ami a költő lelki és érzelmi világát általánosságban jellemezte. Ennek szemléltetésére négy verset szeretnék bemutatni, ahol ez a probléma különböző megvilágításokban és gondolati síkokban jelenik meg.
- A lírikus epilógja
- a vers műfaja: elégia
- a vers formája: petrarcai szonett
- bizonyos értelemben ez is Babits ars poeticájának tekinthető
- azt mutatja be, hogy önmagunk megismerése volna a világ megismerésének kulcsa de az ember még önmagát sem képes megismerni teljesen
- A lírikus epilógja azt az általános igazságot fogalmazza meg, hogy az ember a saját véges elméjének és egojának keretei közé van szorítva, és ez úgy fogja őt közre, mint egy börtön az ember alkalmatlan a világ megismerésére, azt csak saját szemüvegén keresztül képes látni, ennél tovább sose juthat, bármit tesz a világ megismerhetetlensége tragédia a filozófus számára
- dió-hasonlat: csonthéj = test; belső = lélek; törés = halál
- Sirvers
- az alapmotívumban és a nyelvezetben érzékelhető Edgar Allan Poe hatása
- gyakorlatilag A lírikus epilógjában megfogalmazott és kimondott általános emberi igazságokból való következtetés, annak folytatása:
- az ember semmire sem kaphat teljes értékű és örök válaszokat, tehát a gondolkodás értelmetlen
- mivel nemhogy válaszokat nem kapunk, de csak újabb és újabb kérdésekre lelünk, a gondolkodás boldogtalanná is tesz
- ebből az következik, hogy gondolkodás nélkül lehetünk csak boldogok jobban jár, aki semmi miértjét nem keresi, sőt az is jobban jár, aki halott, mert neki már semmi sem fáj
- Babits bizonytalansága a túlvilágok létezésében
- Babits halálvágya általánosan visszatérő elem a költészetében
- Sunt Lacrimae Rerum
- A vers címe egy idézet Vergiliustól, mely ténylegesen azt jelenti: „A [az élettelen] dolgoknak is vannak könnyeik.” a vers nyelvezetére – vagy legalábbis címére – hatást gyakorol az antikvitás
- Ebben a versben a fent megfogalmazott filozófiai problémát Babits lehozza saját költőségének szintjére: bizonytalan saját költői szerepének értelmében (pont a gondolkodás értelmetlensége miatt). Saját költői törekvéseit, a poeta doctust és a poeta moralist itt úgy festi le, mint olyan „lényeket”, akik csak ülnek egy szobában gubbasztva, és annyira törekednek az élet megfejtésére, hogy teljesen elfelejtik/elhanyagolják az élethez való kapcsolódást (vagy akár alkalmatlanná is válnak rá). Babits önmagát, mint poeta doctust itt egy bútorhoz teszi hasonlóvá: ő ebben a szerepben egy „élettelen lény, tompa darab”.
- Anyám nevére
- a vers műfaja: tudatlíra
- rengeteg benne az ismétlés
- Babits ebben a versben a fent megfogalmazott filozófiai problémákat önmagára vonatkoztatja, mint emberre.
- a gondolkodás értelmetlen ő, aki világ életében gondolkodni és filozofálni vágyott, már eleve boldogtalanságra, magányra, és értelmetlen halála volt ítélve
- „Itt nyugszik az, ki nem élt” a filozófus, és itt konkrétan Babits alkalmatlansága arra, hogy az élethez kapcsolódjon (mert túl sokat gondolkodik)
- a vers végén ismét előjön a sír, a halál halálvágy
LEZÁRÁS
Babits önmagáról való gondolkodásának két pólusa: egyszerre hirdeti büszkén filozófus mivoltál, és ostorozza magát emiatt. Ez a megbékíthetetlen ellentét tökéletesen megjelenik a kötet nyitó és záróversében. Az In Horatium és A lírikus epilógja mind Babits ars poeticájának tekinthető, pedig egymás ellenversei: Az In Horatiumban Babits büszke poeta doctusi szerepére (a vers hemzseg az antik műveltségi utalásoktól), míg A lírikus epilógjában megállapítja a filozófia értelmetlenségét. Ugyanakkor viszont nemcsak egymás ellenversei, mert egyik a másikból következik: az In Horatiumban megfogalmazza a soha meg nem elégedés gondolatát – A lírikus epilógjában ezt a világ megismerhetetlenségével magyarázza meg.