Történelem érettségi

A kommunista diktatúra kiépülése Magyarországon

Az egypártrendszer megszületése, a sztálini modell intézményei

A II. világháború végén az ország megszabadult a németektől, ám a Vörös Hadsereg jelenléte egy új politikai berendezkedést vetített előre. Az a Magyar Kommunista Párt (MKP), amely a Horthy-korszakban legalizálni próbálta törekvéseit, most a Vörös Hadsereg (VH), illetve a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) jelenlétében aktivizálódott, és a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjaiból létrejövő, nyíltfrontos Ideiglenes Nemzeti Kormányban (INK, 1944.dec.22- 1945.nov.15) , illetve az Ideiglenes Nemzetgyűlésben (INGY) is túlreprezentált volt, a végrehajtó és törvényhozó hatalomban komoly tényezővé vált. Az MKP megszerezte a politikai rendőrséget, illetve a főváros is az ő kezükben maradt, így már ’45-ben a valódi súlyúknál nagyobb hatalommal bírtak.

1945 májusára az MKP közel fél milliós nagyságú, és némi belső rivalizálás van a hazai szárny (Kádár-Rajk-Kállay), illetve a moszkoviták (Nagy Imre, Rákosi, Gerő, Farkas, Révai, Vas) között. Minden, a VH által felszabadított országban, így nálunk is a moszkoviták feladata volt az adott terület szovjetizálása.

A ’45 októberi budapesti törvényhatósági választás, illetve a novemberi nemzetgyűlési választás csalódás hozó eredménnyel zárult mind az MKP, mind Sztálin számára. Össztűz alá vették a magát túlnyert Kisgazdapártot (KGP), és már a létrejövő Tildy-kormányban korrigálták vereségüket azzal, hogy a kulcsfontosságú tárcákat zsarolás útján megszerezték.

A Gazdasági Főtanács létrehozásával a gazdaság fölötti befolyásukat biztosították, így a kormányon kívül is az ő elképzeléseik váltak valóra – elkezdték felszámolni a magántulajdont. A KGP a köztársaság kikiáltásakor is vereséget szenvedett, hiszen a gyenge kezű kisgazda politikus Tildy még gyengébb hatáskörrel lett az új államfő.

A Baloldali Blokk létrehozásával az MKP két koalíciós partnere segítségével megkezdte a Kisgazdapárt elleni hatalmi harcot. A „szalámi taktika” jegyében, tömegdemonstrációk során követelték a Kisgazdapárt jobb oldalán elhelyezkedő, reakciósnak minősített képviselők eltávolítását.

A köztársaság büntetőjogi védelméről szóló, ’46/7. törvénycikket – a KGP elképzelésével ellentétben – a kommunisták használták fegyverként. A „B listázás” során a közigazgatásból eltávolított 60 ezer ember is a KGP bázisának számított, így a „szalámi taktika” folytatódott. A legnagyobb csapást az MKP öklének számító belügyminiszter, Rajk László okozta azon rendeletével, melyben feloszlatta a 300 ezres tagsággal bíró„Balok”-nak nevezett, jobboldali keresztény szervezetet, illetve a Magyar Katolikus Agrár Ifjúságú Legényegyletek Országos Testületét. ’46 nyarára megteremődtek a forint kiadásának feltételei, és az MKP itt is erővel érvényesítette gazdaságpolitikai elképzeléseit.

A Tildy-t váltó Nagy Ferenc kénytelen volt azzal a ténnyel szembenézni, hogy a KGP-nak egész addig koalícióra kell lépnie az MKP-val, amíg az országban szovjet csapatok tartózkodnak, ill. amíg nincs béke. Nagy Ferenc a folyamat végét várta, hogy a koalíciót felbonthassa, és megkezdje a rég ígért arányosítást (egy párt olyan súllyal vesz részt a belügyben, közigazgatásban, amilyen súlya van a törvényhozásban).

A kommunisták azonban ennek a megelőzését tűzték ki célul. A ’46-os Országos Parasztnapokon a két parasztpárt közeledni próbált egymáshoz, ám ez nem realizálódott, ahogy az sem, hogy a KGP a polgári jellegú politikusokkal együttműködve lépjen fel a kommunisták ellenében.

A bomba ’47 januárjában robbant. A belügyminisztérium közleményében előbb a horthysta politikusok asztalközösségét („Hetes Bizottság”) leplezte le, és ezen a nyomon a KGP-vel összefonódott, a Horthy-rendszeret visszaállítani akaró, köztársaságellenes szerveződéshez jutott el.

A beindult koncepciós perek során a KGP közel 50 erős emberét és a „nagy halakat”, köztük Kovács Bélát, a szovjet belügyi hatóság főnökét, a párt főtitkárát távolították el és küldték munkatáborba. Kovács eltávolítása után evidenssé vált, hogy a hatalom megragadása érdekében a kommunisták a törvénytelen eszközöktől sem fognak visszariadni.

Az oroszok az időközben aláírt párizsi béke után sem vonultak ki az ország területéről, mivel az ausztriai megszállási zónákhoz kapcsolódóan a Szovjetunió továbbra is fenntartotta a jogot, hogy Magyarország területén csapatokat állomásoztasson. Ez igazából lényegtelen tényező volt, hiszen a koncepciós perek után nyilvánvalóvá vált: a folyamatot nem lehet megállítani.

Nagy Ferenc ’47 májusában szabadságra utazott, ám közben komunista helyettese, Rákosi telefonon értesítette, hogy a koncepciós perek során terhelő biznyítékokat találtak ellene. Nagy Ferenc inkább lemondott, így őt is sikeresen eltávolították a politika színpadáról.

A Nemzetgyűlés elnöke, Varga Béla ’47 júniusában emigrált, így a Magyar Testvériség ügyével a KMP kiiktatta a kisgazdák erős hatalmi centrumát. Az új kormányt a dísz-kisgazda Dinnyés Lajos („olyan, mint a neve: kívül zöld, belül vörös” – kisgazdának tűnik, de kommunista érzelmű) vezette.

A centrumától megfosztott Kisgazdapárttól a Bal szárny vette át a hatalmat, aki a megváltozott erőviszonyokra hivatkozva beleegyezet az idő előtti parlamenti választásokba (a ’45-ös mandátum 4 évre szólt!). A KMP biztos győzelméhez új választójogi törvényre volt szükség, így a ’47/22. tc. több, mint fél millió választópolgártól vette el szavazati jogát. A károsultak főként ’45 előtti közigazgatási tisztségviselők, illetve jobboldali pártok tagjai voltak, így az új törvény rendkívül antidemokratikus volt (Mindszenty-forrás!).

A ’47 augusztusi, ún. „kékcédulás” választásokon a KMP csalással is csak minimális győzelmet aratott. A csalás lényege abban állt, hogy a törvény szerint aki a választás napján nem a saját körletében tartózkodik, az egy ideiglenes névjegyzék kivonattal szavazhat abban a körletben, ahol éppen tartózkodik. A KMP az aktivistái között 200 ezer hamis cédulát osztott szét, ám így is csak minimális győzelmet arattak, a jogosultak szavazatainak mindössze 22%-át szerezték meg, miközben a koalíciós partnerek (Független KGP, Nemzeti Parasztpárt, SZDP) összesen 60,3%-ot szereztek. Az ellenzék 39,7%-ot szerzett, ám a Kisgazdapárt magatartásán sok múlott. A KGP végül bent maradt a koalícióban, hiszen ekkorra már a Balszárny elfogadta a kommunista hatalmi befolyást.

A választás után sokan szóvá tették a csalást, ám a helyzeten ez nem segített, a kormányfő továbbra is Dinnyés Lajos maradt. A választási csalás a nyitánya volt az ún. „fordulat évei”-nek. ’47-’48-ban a KMP a hatalmat teljesen kisajátította, majd ’48-’49-ben kiépítette a szovjet modellt.

47 novemberében az ajánlócédulák törvénytelenségére hivatkozva Rajk László (MKP) a Magyar Függetlenségi Párt (MFP) 770 ezer szavazatát megsemmisítette, és a pártot feloszlatva annak 49 mandátumát elvette. A terror és a demokrácia eltiprása itt jelent meg először: a Péter Gábor vezette Államvédelmi Osztály (ÁVO) erőszakkal 9000 hamis tanúvallomást kényszerített ki arról, hogy az MFP nem is indulhatott volna a választásokon.

A Kommunista Tájékoztató Iroda (KomInform) megalakulásával az MKP egyértelmű parancsot kapott arra vonatkozóan, hogy fel kell hagyni a népfrontos politikával, és a proletárdiktatúra megvalósítására kell törekedni (Révai-forrás!). Államosították a pénzintézeteket, és a 3 éves terv keretében a politikát is átalakították.

A KomInform utasításait követték Szakasitsék a korábban szövetséges SZDP jobb szárnyának eltávolításakor, illetve a már jobboldali elemektől mentes SZDP és az MKP „Magyar Dolgozók Pártja” név alatt történő összeolvasztás során, így ettől kezdve az MDP a korábbi szociáldemokrata politikusok szavazó és társadalmi bázisát is kisajátította. A folyamat nem egyedi. ’48-ban Sztálin parancsára a többi szovjetizált országban (Bulgária, Lengyelország, Románia Csehország) is lejátszódott az addig szövetséges szociáldemokraták bekebelezése, és így az egypártrendszer kialakulása.

’48 során tovább folyt az államosítás: előbb a 100 főnél többet foglalkoztató üzemeket, majd az egyházi iskolákat államosították. Az iskolák államosítása során a cél egyértelmű volt: ki akarták csavarni az egyház kezéből azt a fegyvert, amelyen keresztül a fiatalokat a kommunista ideológia ellen lehet nevelni. Ezzel a lépéssel a keresztény felekezetekre is csapást mértek, és Ordas Lajos, majd Ravasz László bebörtönzése után Mindszenty József esztergomi érsek pere következett.

A kommunisták lépéseiről ’45 óta tudó, kisgazda Tildyt kémkedés vádjával életfogytiglanra ítélték, az új államfő Szakasits Árpád lett. A hatalom kiépítésében fontos szerepet játszottak a párton beüli szerepcserék (Rajk külügy-, Kádár belügyminiszter lesz), illetve az ÁVH létrejötte.

Az ÁVH az ÁVO-ból jött létre, vezetője továbbra is Péter Gábor maradt. Feladatköre továbbra is a politikai ellenfelek törvénytelen úton, a terror eszközével történő félreállítása volt. Az ÁVH a legnagyobb ellenségének kikiáltott, Mindszenty József érsek elleni perben is kulcsszerepet kap.

’48 végén a miniszteri székben Dinnyést Dobi István váltja, aki a kommunisták bábja volt. Dobi kulcsfigurája volt a kommunista hatalomátvételnek, hiszen a kommunisták minden lépésénél jelen volt, és a kommunista érdekeket képviselte (Mindszenty-ellenes forrás!).

49 februárjában az MDP vezetésével létrejön a Magyar Függetlenségi Front (Népfront), amely az egypártrendszert hivatott elrejteni hiszen tagjai az MDP politikáját elfogadó, sterilizált pártok: Nemzeti Parasztpárt, Kisgazdapárt, Polgári Radikális Pártszövetség. Az új Népfront létrejötte után előrehozott választás zajlott le, melynek során csak a Népfront jelöltjeire lehetett szavazni, ellenfél nem volt – ez volt az első egypártrendszeri választás, és 40 éven keresztül csak ilyen választások voltak.

A Népfront 98%-ot kapott, ebből az MDP jelöltjei 70%-ot szereztek. Így vált teljessé az a folyamat, mely 3 választáson keresztül vezeti be a szovjet rendszerű, egypárti választást.

Az új OGY a ’49/20. alkotmánytörvényben népköztársaságra módosította az ország államformáját, ez egészen 1989.okt.23-ig maradt meg. Mind az új alkotmány, mind az új címer a Szovjetunió 1936-os alkotmányának szolgai utánzata.

Az újonnan létrehozott, 21 tagú kollektív államhatalmi testület (Állami Tanács) 1989-ig törvényerejű rendeleteket hozhatott, tulajdonképpen a parlament jogkörével bírt. Első elnöke Szakasits Árpád volt, a kormányfő hatalma csak formális volt.

Összességében elmondhatjuk, hogy Magyarországon ’49 végére, 4 évnyi politikai folyamat végeredményeként született meg a Szovjetuniótól átvett modell. A párt testületei minden területen birtokolták az irányítás, az MDP két fontos, szovjet mintájú testülete a Központi Bizottság, illetve a Központi Vezetés volt. Azonban ez a két testület sem volt elég kollektív ahhoz, hogy a Trojka (négyesfogat: Rákosi, Gerő, Farkas, Révai) bármely ügyben szabadon dönthessen.

1949-ben Magyarország komoly konfliktusba kerül Jugoszláviával, illetve megalakul a NATO, mely a két világ (kommunista/kapitalista) közötti küzdelem háborús útra térésének egyértelmű jele.

1949 szeptemberére az USA atombomba-monopóliuma megszűnt, a kialakuló hidegháború (1947-1991) során a fegyverkezési és az űrverseny egyre komolyabb méreteket öltött, miközben a nukleáris fenyegetés mindkét fél részéről kézzelfogható vált.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük